A Kaalijarv meteorit és a Kaali krátermező

Az észt Kaalijarv meteorit valódi ritkaságnak számít, s manapság kezd egyáltalán elterjedni a gyűjtők körében. Az elképesztően különlegesnek számító vasmeteorittal immáron személyes tapasztalataim is vannak: felfedezése ugyan 1937-ben történt, de napjainkra tehetőek az új feltárások, amelyekből egy közel 6 gr-os kis vég-darabhoz sikerült hozzájutnom.

Az impakt jelenség maga egy krátermezőt hozott létre, a Kaali a főkráter, melyet krátertó tölt ki. Összesen 9 asztroblémből áll. Számomra azért is különleges, mert ez az észtországi az egyik olyan európai helyszín, mely nem egyedülálló kráter, hanem több egyidejű becsapódás nyomát viselő krátermező.

A Kaali meteoritikus eredetét először 1928-ban Ivan Reinvald bizonyította. A meteorit becsült becsapódási sebessége 10 és 20 km/s közötti lehetett, az impaktor össztömegére a 20 és 80 t közötti érték a jelenlegi tudományos álláspont.

A becsapódás a jelenlegi, azaz a holocén földtörténeti korban történt, ezen belül nagyjából 3500 éve. Bár ezzel kapcsolatosan nem egységes a kutatók álláspontja, s ezt az értéket többen vitatják. Vannak olyan elképzelések, melyek szerint 6000 éve zajlott le az impakt-esemény. A szilikátgömbök elemzése az észtországi kövületekben azt mutatja, hogy a becsapódás lehetséges kora megközelítőleg 7600 év is lehet.

Összességében tehát egy valóban aktuális meteoritikai kérdéskörrel van dolgunk, a tudományos viták kereszttüzében találva magunkat.

Kormos Balázs

Válaszúton a New Horizons

A korábban Pluto törpe-, majd év elején az Ultima Thule kisbolygó (elrepülő manőverrel történő) sikeres megfigyelése után válaszúton a New Horizons űrszonda. Sajnos a korábban tervezett 2014 PN70 és 2014 OS393 további Kuiper-övbéli aszteroidák elérésére műszaki és navigációs okokból nincs mód. Ráadásul kommunikációs hiba miatt az Ultima Thule fényképfelvételeinek és mérési eredményeinek is alig 1 százalékát sikerült eddig letöltenie a földi irányítóközpontnak.

A MU69 után a következő reális célpont 2021-ben lesz elérhető. De, hogy melyik Neptunuszon túli objektum (TNO) lesz, az egyelőre a jövő homályába vész…

Rezsabek Nándor

Forrás: Centauri Dreams

Meteoritkráter Expedíció 2019 – irány a német Ries + Steinheim ikerkráter!

Nyáron ismét útra kel a Meteoritkráter Expedíció csapata! A 2019-es esztendő kiemelt célpontja a 15 millió éve ikerkisbolygó ütötte, Bajorország és Baden-Württemberg határán fekvő Ries és Steinheim impaktkráterek.

A tavaly felkeresett lengyel Morasko-krátermezőhöz hasonlóan az idei németországi expedíció megszokottól eltérő jellegét ezúttal is az adja, hogy nem geológiai megközelítéssel él, s nem a kráterek földtani viszonyaira koncentrál, hanem azok geomorfológiáját, valamint környezettudományi szemmel talajviszonyait, hidrológiáját, állat- és növényvilágát, természetvédelmét, kultúrtörténetét teszi vizsgálat tárgyává.

Mindezt kiegészíti az az ismeretterjesztő jelleg, amelynek során a természettudományok iránt fogékony közönség figyelmét felhívja a meteoritika, a geográfia, a környezettudomány aktuális kérdéseire és érdekességéire.

Rezsabek Nándor

Január 21: Teljes holdfogyatkozás – szuperlatívuszok nélkül

Az újév első jelentős csillagászati eseménye a január 21-én, 05:41-06:43 között lezajló teljes holdfogyatkozás lesz, mely az évtized utolsó ilyen jelensége.

A fogyatkozás fázisainak időpontjai, helyi idő szerint a következőek lesznek:
Félárnyékos fogyatkozás kezdete:          03:36:30
Részleges fogyatkozás kezdete:              04:33:54
Teljes fogyatkozás kezdete:                        05:41:17
Teljes fogyatkozás vége:                              06:43:16
Részleges fogyatkozás vége:                    07:50:39
Félárnyékos fogyatkozás vége:                08:48:00

 

A fogyatkozás láthatósága

Azonban sajnos úgy tűnik, ezt az évet sem ússzuk meg az Internetbe betörő “szuperhold”, vagy inkább “szupervérfarkashold” nélkül. Sajnos minden évben van legalább két olyan esemény, amikor az egyébként teljesen “normális” látványú Holdra válogatás nélkül aggatnak vérhold, eperhold, szuperhold, farkashold, megahold, gigahold, stb. jelzőket, teljesen indokolatlanul. A csillagászok, függetlenül attól, hogy műkedvelő amatőrök vagy hivatásosak, fogják a fejüket. Jómagam pedig nem értem, hogy miért kell egy eddig is leírható természeti jelenségből cifrábbnál cifrább jelzőket használva csinnadrattát csinálni… legalábbis a kattintásvadászaton túl.

Hol is kezdjem? A (szenzációhajhász) média a szuperhold kifejezést a földközeli teliholdra használja, azonban le kell szögezni: hiába van kb. 50 000 kilométerrel közelebb hozzánk égi kísérőnk, a mindössze 12 százalékkal nagyobb látszó átmérőt az emberi szem nem érzékeli. A Hold (és a Nap) csupán a horizont közelében látszik nagyobbnak, ez azonban csak a légkörben található vízcseppek fénytörő hatása miatt van. Más lesz attól valami, ha fényes papírba csomagoljuk? Nem.

A földközelben és a földtávolban lévő Hold látszó méretbeli különbsége

Holdunk látványa épp akkor az igazán szuper, amikor nincs teli, hanem súroló fényt kap. A legszebb újhold után néhány nappal. Ilyenkor sarlója még vékony, a fény-árnyék határvonalán (az ún. terminátoron) meteoritbecsapódások láthatóak, a Földről visszaverődő napfény pedig szürke derengésbe borítja a Hold árnyékos felét.

Kísérőnk az újhold után pár nappal

Ezek után már mondanom sem kell, hogy ugyanezt gondolom a vérholdról és a többi fantázianévről. Egy honlapon lehetett olvasni azt a mondatot, miszerint szuperholdkor történő fogyatkozás idején a Hold színe vörös lesz. Azt azonban elfelejtik megemlíteni, hogy minden holdfogyatkozáskor ilyen színű…

Adj erőt…

Mit mondhatnék zárásként? A természeti jelenségek, függetlenül attól, hogy az égen vagy a földön láthatóak, szuperlatívuszok nélkül sem veszítenek látnivalójukból. Ahhoz azonban, hogy valóban észrevegyük őket, ne csupán akkor nézzünk az égre, amikor “szuperholdat” kiáltanak.

A 2018. július 27-ei holdfogyatkozás a szerző montázsán

Szerző: Kovács Gergő

 

Mindig van egy első…

Jogan harmadik évében, április 7-én késő este hatalmas fényár világította meg Japán Kyushu szigetét, hamarosan a mennydörgésnél is hangosabb robbanás hangja hallatszott. A jelenség legjobban egy sintó templom,  a Suga-Jinja közelében volt észlelhető. A rémült falubeliek másnap egy furcsa fekete követ találtak a szentély közvetlen közelében.*

Majd a követ, mint egy szent tárgyat a templom papjának adták át, aki egy fadobozba helyezte el, mely doboz aljára feljegyezték, pontosabban belevésték a hullás dátumát és az esemény körülményeit.

(*Sajnos nem tudom pontosan, hogy hol, mert a beszámolók más és mást írnak, van ahol a templom padlóján, van ahol a templom kertjében, olyan is van ahol a szentély közelében, ill. olyat is találtam, ahol a Nakata-shi, a mai Nogata, városka szentély felőli részén találták meg a meteoritot egy kis gödörben.)

Amit biztosan tudhatunk az az, hogy a sintó szentély a mai Nogata városában van, Fukuoka prefektúrában (33° 46′ N, 130° 42′ E). A hullás a Julián naptár szerint 896. május 19-én éjszaka történt. Ez az első szemtanús meteorithullás, ami dokumentálva van. A meteoritot ma is a szentélyben tartják, az eredeti fadobozkában. Tömege 472 gramm.

A Nogata meteoritot mint „shrine treasure” a Szentély ereklyéjeként nagy becsben tartják, és a földi halandók csak öt évente láthatják amikor „Nagy szentély fesztivált” tartják.

(Japánban a fesztiválokat általában a helyi szentély vagy templom – a macuri rendezi)

A hullás hosszú évszázadokra feledésbe került, persze a helyi vallási ünnepek alkalmából néha elővették, de az ereklye inkább a szentély védelmében, elzárva volt.

A szentély akkori főpapja 1922-ben szakértőhöz fordult, egy geológus, bányamérnök, egy bizonyos Chikuho K. Yamada megerősítette a kő meteorit eredetét, azonban ennek a geológusnak a beszámolója is feledésbe került.

Szerencsére a meteorit történetét a rádión keresztül meghallotta Sadao Murayama úr 1979-ben, aki a Tokiói Nemzeti Természet- és Tudománymúzeum munkatársa volt. Még ebben az évben engedélyt kaptak  M. Iwakuma sintó paptól, hogy a meteoritot laboratóriumban megvizsgálhassák.

A 472 gramm súlyú, minden oldalról lekerekített meteoritot üveges, barnás-fekete olvadási kéreg veszi körül. A vizsgálat alapján L6-os kondritnak sorolták be. Főként kevert kristályokat tartalmaz: olivint, hyperstenitet, valamint különböző piroxéneket azonosítottak. Ezen kívül még olyan ásványokat, mint például albit, klorapatit, kromit, troilit, és kevés vas-nikkel.

A fadobozka kormeghatározásának értéke mérési hibán belül volt, mint a rávésett dátum. A vizsgálati eredményről 1980-ban a Meteroritikus Társaság 43. közgyűlésén számoltak be.

(Shima, M., Yabuki, H., Murayama, S., & Okada, A. (1980). Petrography, mineralogy and chemical composition on the chondrite Nogata, Nogata-shi, Fukuoka-ken, Japan, oldest observed fall in the world. In 43rd Annual Meeting of the Meteoritical Society (Vol. 412, p. 1).)

Legutóbb 2016. október 22-én, a Kamikyoku fesztiválon volt látható a Shogun Suga kegyhelyen.

Szerző: Dénes Lajos

BREAKING: leszállt a Csang’e-4 a Hold túlsó oldalára

Sikeresen leszállt a Hold túlsó oldalára a kínai Csang’e-4 űrszonda, pekingi idő szerint 10:26-kor, jelentette be a Kínai Nemzeti Űrügynökség (CNSA). A küldetés magyar vonatkozása, hogy a szonda leszállóhelye a Kármán Tódor mérnők-fizikus-matematikusról elnevezett Von Kármán kráterbe szállt le.

A Von Kármán kráter. Fotó: NASA

A kínai holdszonda úttörő lett az űrkutatás történetében, most először sikerült ugyanis a Hold túlsó, Földünkről soha nem látható oldalára leszállni. Mivel a szonda ezen a területen landol, így a Földdel való rádió-összeköttetést a Queqiao (Csüecsiao) reléműhold biztosítja. Ezen a rádiózajtól árnyékolt oldalon viszont (mely oldalát a Holdnak gyakran nevezik a Hold “sötét” oldalának, mivel az angol going dark annyit jelent: csöndben maradni) a szonda minden, Földről és Föld körüli műholdakról származó zajtól mentesen végezhet rádiócsillagászati megfigyeléseket is.

A landolás előtti pillanatok. Fotó: CNSA
A landolás előtti pillanatok. Fotó: CNSA
Az első kép a Hold túlsó oldaláról. Fotó: CNSA

A szonda műszerei közt helyet kapott többek között egy szeizmométer, egy neutrondetektor, de az előző küldetéshez hasonlóan a Csang’e-4 is visz magával egy rovert, mely műszerei közé tartozik egy panorámakamera, egy infravörös képalkotó spektrométer, illetve egy, a holdi felszín legfelső száz méteréig “lelátó”, a felszínt borító regolitot vizsgáló radar.

Forrás: China Xinhua News, LRO NASA, Planetology.hu

Szerző: Kovács Gergő

GYORSHÍR: itt az első fotó az Ultima Thule-ről!

Eljött a nap, amire vártunk: megérkezett az első részletes fotó az Ultima Thule kisbolygóról. A képet a New Horizons űrszonda a LORRI (Long-Range Reconnaissance Imager) nevű kamerájával készítette január elsején, magyar idő szerint 6:01-kor, 28 000 km-re az égitesttől.

A “Világ vége” két gömbje külön nevet is kapott: a nagyobb az Ultima, a kisebb a Thule nevet viseli. Fotó: NASA

A mindössze 33 kilométeres Ultima Thule alakja a várt “kutyacsont” formától eltérően inkább két lazán, ütközés nélkül összekapcsolódó gömbre hasonlít, ez is azt bizonyítja, hogy kialakulásuk óta alig vagy egyáltalán nem érte őket behatás.

Kép: NASA

Hogyan jöhetett ez létre? A jórészt jégből álló apró égitestek egyre nagyobb darabokká álltak össze, míg nem maradt csak kettő, az Ultima és a Thule. Ezek egymás körül keringve egyre közelebb kerültek, majd a két bolygócsíra összekapcsolódott, így jött létre ez a különleges alakú égitest.

A következő napokban még több, a mostaninál is jobb fotók várhatóak az Ultima Thule-ről.

Forrás: NASA

Szerző: Planetology.hu