Folytatódik a Meteoritkráter Expedíció európai turnéja

Nyáron ismét útra kel a Meteoritkráter Expedíciócsapata! A 2019-es esztendő kiemelt célpontja a 15 millió éve ikerkisbolygó ütötte, Bajorország és Baden-Württemberg határán fekvő Ries és Steinheim impakt kráterek. Az expedíció iránt érdeklődő olvasók tájékoztatását médiatámogatónk, a patinás Élet és Tudomány ismeretterjesztő hetilap segíti.
(http://www.eletestudomany.hu/https://www.facebook.com/Élet-és-Tudomány-320983581275744/)

Szállásfoglalásunkról és utasbiztosításunkról az UtazniJó Utazási Iroda gondoskodik. (http://www.utaznijo.com/https://facebook.com/utaznijo/

Szerző: Rezsabek Nándor

Szklenár Tamás: A Nakhla meteorit

1911. június 8-án, megközelítőleg reggel 9 órakor az egyiptomi Abu Hommos tartomány El Nakhla El Bahariya falujának lakosai fényes tűzgömbre lettek figyelmesek, amely a beszámolók alapján az égbolton fehér csóvát húzva, több robbanás kíséretében végül lehullott a felszínre. A friss meteorit több darabja mélyen beágyazódott a talajba, a 4,5 kilométer átmérőjű szórásmezőn körülbelül 40 darabot gyűjtöttek össze. Ezek mérete 20 és 1813 gramm közötti volt, az eredeti össztömeg jelenleg is hivatalos adata pedig 10 kilogramm. A töredékekből, darabokból hamar eljutott a különböző múzeumokba, többek között a kairói, párizsi, berlini és a Smithsonian intézményekbe érkeztek minták. A British Múzeum is megszerzett két jelentős méretű töredéket, ezeket Ezbet Abdel Malek közelében találták.

A Nakhla egy darabja a Londoni Természettudományi Múzeumban (a szerző felvétele).

A meteorit vizsgálata során az egyértelműen vulkanikus eredetű bazalt kőzetről megállapították, hogy valószínűsíthető a marsi eredet. Később a Nakhla nevet kapta és névadó típusává vált a nakhlit meteoritoknak. A marsi meteoritoknak jelenleg öt csoportját ismerjük, a három fő típus kapta az ismert SNC elnevezést, utalva a shergottit, nakhlit és chassignit csoportokra. Emellett további két olyan marsi meteoritot ismerünk, amelyek összetételük alapján nem sorolhatóak be a három főcsoportba, ezek az ALH84001 (ortopiroxén) és az NWA7034 (bazalt breccsa) meteoritok.

A Nakhla anyaga augitben gazdag, megszilárdult bazaltláva, amely egy 1.3 milliárd évvel ezelőtt lezajlott marsi vulkanikus folyamatból származik. Az elemzések kimutatták, hogy 620 millió évvel ezelőtt vizes átalakuláson esett át. Ez a jellemzője az, ami igazán különlegessé tette a Nakhlát és a nakhlit csoportot, mivel az anyag elemzése egyértelműen megmutatta, hogy egykor a Mars bolygó felszínén is megtalálható volt a folyékony halmazállapotú víz. A Naprendszer korát ismerve, lényegében a közelmúltban, mintegy 10.75 millió évvel ezelőtt egy aszteroida becsapódása következtében lökődött ki a Mars ezen anyaga a bolygóközi térbe, majd a 20. század elején pályája keresztezte a Földét és meteoritként annak felszínre hullott.

Anyagának kutatásában nagy szerepet játszott a már említett British Múzeum. A hullás után gyorsan, 1913-ban szerezte be a töredékeket, amelyeket kiváló körülmények között tartottak.1998-ban egy nagy méretű, 641 gramm tömegű (BM1913,25 múzeumi jelölésű) darabot küldtek el a Johnson Űrközpontba (JSC). A darabot kettévágták, az egyik felet visszaküldték a múzeumba, a másik félből pedig az elkövetkező években több tucat tudóscsoport kapott mintákat, vékonycsiszolatokat. A különálló kutatások miatt is igen fontos volt, hogy egyazon töredékből származtak a minták, így finomítva később az eredményeket.

A Nakhla szórásmezejéről készült korabeli térkép.

1999-ben jelentették be, hogy a Nakhla anyagában aminosavakat találtak, a kutatások többek között aszparaginsav, glutaminsav, glicin, alanin és gamma-aminovajsav jelenlétét mutatták ki. Habár nem zárható ki teljesen, hogy némelyik aminosavat eredetileg is tartalmazta a marsi kőzet, igen valószínű a földi eredet. A Nakhla egy régóta földművelés alatt álló területen hullott le, amelyet a Nílus áradásai rendszeresen elöntöttek, egészen az 1970-es évekig, az Aswan magasgát felépítéséig. A kutatók talajmintákat vettek és ezek elemzése igen nagy arányú egyezést mutatott a Nakhlában talált aminosavakkal. Mivel a lehullott kőzeteket pár órán, illetve napon beül begyűjtötték, világossá vált, hogy a földi környezet mennyire gyorsan képes alakítani a meteoritok, főleg a marsról származó minták összetételét. Ez a kutatás hívta fel a figyelmet arra, hogy az aminosav szennyezés milyen komoly problémát jelent azon küldetések számára, amelyek más égitestekről kívánnak mintákat visszajuttatni a Földre.

A Nakhla és a nakhlit típusba tartozó további meteoritok a legkevésbé sokkolt marsi minták. A névadó meteorit különösen érdekes a benne foglalt víztartalom miatt. Egy 2012-ben publikált kutatásnak éppen ez volt a célja, hogy pontosan megmérje és feltérképezze a Nakhlában található víz jellemzőit. Mint ismeretes, a Mars nem rendelkezik a földihez hasonló lemeztektonikai tulajdonságokkal, így a vulkanikus tevékenységek során felszínre kerülő magma később nem került vissza a mélybe. A magmás anyagok vizsgálata emiatt lehetővé tette, hogy éppen ez a meteorit alapján határozzák meg a marsi köpeny, illetve magma víztartalmát. A lemeztektonikai körforgás hiányában a magmára nem gyakoroltak hatást a felszíni folyamatok, így feltételezhető volt, hogy a később megszilárdult láva az eredeti, ősi köpeny állapotát tükrözi.

A kutatás során ion-mikroszondás vizsgálatokkal ellenőrizték a Nakhla anyagában a deutérium-hidrogén arányát. Mivel a Nakhlát a hullás után hamar begyűjtötték, a földi mállás nem, vagy csak igen kis mértékben érintette, így kiváló alanya lett az ősi marsi állapotok meghatározásában. Annak ellenére, hogy egészen bizonyosak voltak abban, hogy földi víz nem érintette a mintákat, az eredmények azt mutatták, hogy ez a marsi bazalt lényegében ugyanolyan deutérium-hidrogén aránnyal rendelkezik, mint a Föld köpenye. Az eredmény alapján valószínűsíthető, hogy bolygónk és a Mars vízkészlete ugyanazon forrásból származik. Más égitestek, mint a 103P/Hartley 2 üstökös, illetve a szenes kondrit meteoritok anyagának deutérium-hidrogén aránya arra enged következtetni, hogy ezek voltak a két bolygón lévő víz forrásai. A kutatás eredményei alátámasztják a dinamikus Naprendszer modelleket, többek között azt is, hogy a Jupiter pályaváltozásai járultak hozzá a vizet tartalmazó égitestek belső bolygók felé sodródásához.

A Nakhla egy töredéke, Kormos Balázs meteoritgyűjtő gyűjteményéből.

Egy másik igen különleges tulajdonsága ennek a marsi eredetű meteoritnak a szerves anyagok jelenléte. A 2000. február 8-án publikált kutatás során hidroklór savban feloldott minták szerves anyag tartalmának mintegy 75 százaléka bizonyosan a Marsról származik és igen nagy hasonlóságot mutat a CM2 típusba tartozó meteoritok ilyen tulajdonságaival. Emiatt valószínűsíthető az egykori meteorit és üstökös becsapódások által a bolygó felszíni rétegeivel való anyagkeveredés.

A nakhlitok a jelenleg ismert 232 marsi meteorit egy kisebb csoportját alkotják, amely a cikk írásakor 21 tagot számlál. A Nakhla a gyűjtők számára nehezen beszerezhető, igen ritkán bukkan fel nemzetközi körökben. Cikkünkhöz Kormos Balázs hazai meteoritgyűjtő példányát csatoltuk.

Szklenár Tamás

Felhasznált irodalom:

Magmatic water in the martian meteorite Nakhla – L.J. Hallis, G.J. Taylor, K. Nagashima, G.R. Huss  – Earth and Planetary Science Letters, 2012. 09. 27.

Water content in the Martian mantle: A Nakhla perspective – Franz A. Weis, Jeremy J. Bellucci, Henrik Skogby, Roland Stalder, Alexander A. Nemchin, Martin J. Whitehouse – ScienceDirect, 2017. 05. 27.

Isotopic evidence for extraterrestrial organic material in the Martian meteorite, Nakhla

A. J. T. Jull,* J. W. Becl, and G. S. Burr – NSF Arizona Accelerator Mass Spectrometer Laboratory, University of Arizona, Tucson, AZ 85721, USA – 2000. 05. 16.

Amino acids in the Martian meteorite Nakhla – Daniel P. Glavin, Jeffrey L. Bada, Karen L. F. Brinton, Gene D. McDonald –  Proc. Natl. Acad. Sci. USA,Vol. 96, pp. 8835–8838, 1999. augusztus

The Nakhla meteorite – Smithsonian Insider

Nakhla meteorite – https://en.wikipedia.org/wiki/Nakhla_meteorite

THE 100th ANNIVERSARY OF THE FALL OF NAKHLA: THE SUBDIVISION OF BM1913,25

Nagyszénáson jártunk

Április 30-án rendezték meg a XI. Csillagászati Akadályversenyt Nagyszénáson, melyre egy munkatársammal, Bertalan Lászlóval meghívást kaptunk, mint a Debreceni Egyetem Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszékének kollégái. Kollégám a drónok világába kalauzolta el a szülőket és gyerekeket, míg jómagam a Holdra szállást övező tényekről és tévhitekről tartottam szakmai előadást.

Az előadások, illetve a “drónszelfi” készítése után meghívást kaptunk a szakkör lelkét megtestesítő Kiss György Csillagdába. És leesett az állunk. Negyvenöt év néhány négyzetméteren. Nem is lehet ezt szavakba önteni azon kívül, hogy egyszer minden hazai amatőrcsillagásznak el kell(ene) látogatni ide az életben. Sokkal beszédesebbek a fotók:

Köszönjük a meghívást Fődi Andrásnénak, a Kiss György Csillagda és MIRA Csillagászati Szakkör vezetőjének!

Szerző: Kovács Gergő

Fotók: Rozgonyi Ildikó, Bertalan László, Kovács Gergő

A Trónok Harca planetológiája

Mint a Trónok Harca rajongói és “mások” is 🙂 tudják, elérkezett Westerosba a Tél. De miért? Akik egy kicsit járatosak a földtudományokban, azok sejthetik, hogy a teljesen szabálytalanul váltakozó és tökéletesen előrejelezhetetlen évszakok mögött (a legutóbbi tél az előző nemzedék ideje alatt volt, amostaninyár pedig hét évig tartott) komoly planetológiai okok állhatnak. De mik is ezek az okok, amik, ha Westeros valós égitest lenne, ilyen szokatlan klímát eredményeznének?

Westeros és Essos, vagyis az Ismert Világ. (Forrás: A Wiki of Ice and Fire)

Instabil forgástengely

Ha egy bolygó forgástengelye pont “függőleges”, vagyis merőleges a pályasíkjára nézve, akkor az égitesten minden nap napéjegyenlőség van, illetve egyáltalán nincsenek évszakok. Ha egy bolygónak extrém ferde a forgástengelye, az évszakok is extrémek. Jó példa erre az Uránusz, melynek közel “vízszintes” (97,86°) forgástengelye miatt előfordul, hogy éjszakai oldala 18 évre is sötétségbe borul. Földünk forgástengelyének 23,5°-os ferdesége miatt vannak évszakok, bár nem szélsőségesek, hála a kis tengelyferdeségnek, és Holdunk forgástengely-stabilizáló hatásának. Ha azonban egy kőzetbolygó nem rendelkezik nagy tömegű holddal, nem marad stabil a forgástengelye, hanem egy bizonyos kúpszögön belül folyamatosan változhat – bár ez nagyon nagy időtartam alatt történik.

Szélsőségesen elnyúlt pálya

Minden bolygó ellipszispálya mentén kering csillaga körül, tehát van egy napközel- (perihélium) és egy naptávolpontja (aphélium). Naprendszerünk bolygópályáinak lapultsága azonban csekély. Ha azonban egy pálya elnyúltabb, az már jelentős mértékben kihat a bolygó klímájára. Míg a Földnél a kismértékű pályaexcentricitást nem érezzük a “bőrünkön”, addig Westeros esetében az aphéliumba kerülés egy extrém elnyúlt pályán már okozhat hosszú telet.

Az instabil forgástengely és az elnyúlt pálya természetesen együttesen is jelen lehet, gyengítve vagy épp erősítve egymás hatását, kialakítva egy komplex Milanković-ciklust. Ezen kívül még belekalkulálhatjuk ebbe a bolygó forgástengelyének precesszióját (vagyis a tengely búgócsiga-szerű körözését), vagy a napközelpontjának vándorlását is, létrehozva egy igen bonyolult rendszert.

Vulkanizmus

Az időnként eljövő, mindent elsöprő tél okait eddig a bolygó forgásában és keringésében kerestük, azonban a vulkanizmus is képes nagymértékben befolyásolni egy égitest éghajlatát. Egy nagyobb vulkánkitörés alkalmával a légkörbe kerülő por képes globális mértékben is lehűlést okozni egy bolygón. Remek példa erre a Tambora 1815-ös kitörése, miután a rá következő év “a nyár nélküli év” néven vonult be a történelembe. 1816-ra nem jött el a nyár az északi féltekére: júniusban Európa-, Ázsia- és Észak-Amerika-szerte havazott, a napsütés híján jelentős terméspusztulások voltak, ami miatt pedig éhínség és járványok dúltak. A Tambora kitörése közvetett módon feltehetően tízmilliónál is több áldozatot szedett.

Ha a Trónok Harca világán, valahol az ember által ismert kontinensektől keletre létezik egy vagy több aktív vulkán, akkor ezek kitörése ily módon szintén okozhat globális lehűlést és előidézheti a jégtakaró előretörését észak felől.

Ezek természetesen csupán a legvalószínűbb okok. Meg lehetne említeni még a tengerek-óceánok hűtő-fűtő mechanizmusát, megváltozó tengeráramlatokat, de feltételezhetnénk azt is, hogy a bolygó egy változócsillag körül kering, melynek fényessége (esetleg még a színe is) szabályos vagy szabálytalan időközönként változik, bár erre talán lett volna utalás a művekben.

Szerző: Kovács Gergő

Források:

https://phys.org/news/2017-12-scientists-simulate-climate-game-thrones.html

https://awoiaf.westeros.org/images/1/10/WorldofIceandFire.png

https://io9.gizmodo.com/5-scientific-explanations-for-game-of-thrones-messed-up-5906300

https://www.space.com/20433-game-of-thrones-seasons-science.html

https://mult-kor.hu/vilagrengeto-vulkankitres-es-egy-szrnyu-nyaralas-ihlette-frankenstein-trtenetet-20180313