Hírek a Naprendszerből #1

90 éves lett Buzz Aldrin

Január 20-án lett kilencven éves EdwinBuzzAldrin, a második ember égi kísérőnkön. Az amerikai asztronauta a Holdra szállás előtt tagja volt a Gemini-12 és az Apollo-8 legénységének is. Isten éltesse sokáig!


Új exobolygót találtak a Proxima Centauri körül

A Proxima Centauri és két bolygója, a 2016-ban felfedezett Proxima b (bal oldalt) és a Proxima c (jobb oldalt) Lorenzo Santinelli művészi illusztrációján

Alig négy évvel azután, hogy egy planétát találtak a hozzánk legközelebbi, mindössze 4,3 fényévre lévő csillag, a Proxima Centauri nevű vörös törpe körül, újabb égitestet fedeztek fel ebben a rendszerben. A most felfedezett Proxima Centauri c egy, a “szuper-Föld”-ek csoportjába tartozó, bolygónknál legalább hatszor nagyobb tömegű, csillagát 5,2 év alatt megkerülő planéta. A legelőször felfedezett Proxima Centauri b eleinte nagy reményekkel kecsegtetett: az ún. lakhatósági (vagyis ahol elviekben megtalálható a folyékony víz) zónában keringő, Föld-méretű bolygó 11,2 naponta kerüli meg csillagát. Azonban a későbbi vizsgálatok szerint a vörös törpe időnkénti kitörései (az ún. fler-ek) lehetetlenné tették a bolygón való életet.
Forrás: Sky and Telescope


Mars 2020: adj nevet!

Az Amerikai Űrügynökség (NASA) 2020. júliusában tervezi elindítani a vörös bolygó felé a Mars 2020 (ideiglenes) nevű roverét, mely a tervek szerint 2021. februárjában érkezik meg úti céljához. Addig viszont mi szavazhatjuk meg, mi legyen a rover hivatalos neve, erre a linkre kattintva. Kilenc, szavazásra felterjesztett lehetséges név közül választhatjuk meg, mi legyen a jármű neve:

  • Endurance (kitartás, állóképesség)
  • Fortitude (erő, bátorság)
  • Ingenuity (találékonyság, leleményesség)
  • Tenacity (állhatatosság, szívósság)
  • Promise (ígéret)
  • Perseverance (kitartás, állhatatosság)
  • Vision (vízió, látomás)
  • Clarity (világosság, tisztaság)
  • Courage (bátorság, merészség)

Egy magyar Mars-rover születése

Szerző: Lerch Krisztián

Mi a RECON? A RECON csupán egy koncepció, egy fantázia. Nem titkolt célunk, hogy a kész modell 2020 nyarán egy virtuális Mars missziót hajtson végre. Az elkészítésének a valós indoka azonban, hogy ez a kisméretű modellje legyen egy a jövőben megépülő nagyobb méretű rovernek (Big Recon). Ezen a kisebb járművön lesz az utódja megoldásai és a mozgásmechanizmusa tökéletesre kikísérletezve, megkönnyítve számunkra a majdani tervezés folyamatát. A Recon utódja egy teljes méretű rover lesz, ami minden tekintetben és funkcionalitásában egy a jelenlegitől jóval fejlettebb rendszerrel fog rendelkezni. Reményeink szerint a konstrukció be fog kerülni az űrkutatás világába, úgy mint egy alaposan kidolgozott koncepció. Természetesen addig még rengeteg tervezés, munka és tesztelés áll előttünk.

A Recon roverben már létező megoldások lettek alkalmazva. A futóművének az alapja egy régi ötleten, a „rocker-bogie” billenő-forgóváz felfüggesztési elrendezésen alapul, amelyet a NASA előszeretettel használt minden roveres küldetésében. Habár ez a konstrukció nem újkeletű, azonban még mindig ez az egyik legjobban használható futómű megoldás, amit valaha roverekhez alkalmaztak.

A kormányzott kerekek szintén nélkülözhetetlenek a rendszerben. A szerkezet elektronikai részei könnyen beszerezhető alkatrészekből lettek összeállítva, amiből egyenesen következik, hogy a végeredmény nem éppen űripari minőségű, azonban mindent elkövettünk annak érdekében, hogy annak a látszatát keltsük. Számunkra a megjelenés ugyanolyan fontos, mint a funkcionalitás. Hisszük, hogy a megjelenésének is tükröznie kell azt, amire tervezték. Egy kutató robot tervezésénél, fontos szempont, hogy a hajtáslánc, motorok, valamint szervók kifinomultan, megtervezetten mozogjanak. Haladási sebességében a „lassan, de biztosan” jelmondatot végig szem előtt tartva lett megtervezve. A rover nem lesz gyors, de nem is ez a cél. A cél az, hogy lassú mozgás mellett amennyire csak lehetséges biztosítva legyen a hat kerék stabil, csúszásmentes állapota.

Az első modell megközelítőleg 1/3 méretarányban lett megépítve, azért hogy a költségek minimalizálva legyenek. A hossza 32 cm, szélessége zárt panelok állásában 22 cm, míg nyitva 36 cm, magassága 28 cm. Tömege megközelítőleg 2200 g. A rover előre és hátra 46 fokig, míg oldalirányban 42 fokig dönthető borulás nélkül. A szerkezet anyaga teljes egészében alumínium, eltekintve néhány kisebb műanyag alkatrésztől.

Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül kerülnek a rover komponensei felsorolásra:

Meghajtás, futómű:

Minden kereket elektromos motor hajt áttételezve. Maximális sebessége 0,5 fordulat (10,5 cm) / másodperc. A rover szélein lévő kerekek kormányozhatóak 140 fokban, ezáltal a rover egy helyben is meg tud fordulni. A futómű egy teleszkóptól, valamint rúgóktól teljesen mentes „rocker-bogie” megoldás. A teszteken használt kerekeket felváltották a végleges, 3D nyomtatott tömör kerekek, melyek alkalmasabbak a Mars terepviszonyaihoz. Ezen új kerekek tesztelése jelenleg folyamatban vannak.

Energiaellátás:

Az energiaellátásról 2 cella Li-Po 5000mAh 20C akkumulátor gondoskodik. Az akku töltését 3 db 18V-os solar panel fogja biztosítani, ami ideális esetben 650mAh-val képes tölteni.

Vezérlés:

A vezérlést több eszköz is végzi majd. A kamerák és a különböző rendszerek bekapcsolását és kikapcsolását, valamint a telemetriai adatok rögzítését egy arduino MCU fogja végezni. Az irányításról pedig egy Hitec Aurora 9 fog gondoskodni PC vezérléssel.

Optikai eszközök:

A rendszer része 3 db kamera (1000TVL FPV Camera 3.6mm Wide Angle Lens), aminek videó képét az irányító központ fogja 5.8Ghz-en. Egy előre és egy hátra néző kamera a mozgatható állványzaton, végül egy kamera a robotkar végén, hogy közelről is meg lehessen vizsgálni a kőzeteket.

Kommunikáció:

Kétirányú kommunikáció fog megvalósulni több frekvencián is. Az arduino wifi-n keresztül a 2.4Ghz-es sávban valamint 433Mhz-en. A videó rendszer pedig 5.8Ghz-en és 1.2Ghz-en, illetve a Hitec Aurora 2.4Ghz-en.

Robotkar:

A teljes 3D mozgást lehetővé tévő robotkar, hat szervóval rendelkezik majd. A kar végén egy mikroszkóp kamera, LED világítás és egy kőzetfúró kap majd helyet. Ennek tervei jelenleg kidolgozás alatt állnak.

Összességében 6db motor, 16db szervó és 3db kamera lesz a rover-en. Az építés közben természetesen még sok részlet megváltozhat, de az irány adott.

A rover már túl is van az első komolyabb tesztjén, ami a szerkezet mechanikai tesztelése volt egy marsi felszínt szimuláló domborzaton. Próbáltunk változatos helyszínekkel, tereptárgyakkal létrehozni egy kis darabot a Marsból. A felhasznált anyagok összetétele, állaga, hasonló a Mars felszínéhez. A valóságban a NASA rovereit a Marson egy csapat mérnök jóval a rover előtt járva próbálja a legoptimálisabb útvonalon navigálni oly módon, hogy a manőverek a legkisebb kockázattal járjanak. Az általunk épített terep legtöbb eleme méretarányosan már vállalhatatlan kockázattal járna egy valós küldetésben, tehát valójában biztosan elkerülnénk azokat. A konstrukció célja nem a hatalmas akadályok megmászása, hanem a váratlan, szorult helyzetek leküzdése. A következő lépésekben az elektronika kiépítése és a robotkar valósul meg. A jelenlegi modell kis mérete miatt, csak korlátozott lehetőségeink vannak a különböző rendszerek roverbe való integrálására. Egyszerűen nincs hely mindennek. Fontos hangsúlyoznunk, hogy ez csak egy kisméretű modell, egy látványterv. Tisztában vagyunk a szerkezet hiányosságaival. Sajnos nem létezik tökéletes mechanikai konstrukció, de igyekeztünk a lehetőségeinkhez mérten a legjobb eredményt elérni. Már most rengeteget tanultunk és tapasztaltatunk, amit a következő modell tervezésénél és építésénél fogunk felhasználni.

“Bolygómorzsák”

Szerző: Kovács Gergő

E címmel illetem azon rövid, egy-két mondatos, grafikailag egységes köntösbe öltöztetett planetológiai érdekességeket, melyek tavaly év vége óta közösségi oldalunk bejegyzéseinek gerincét adják.

Egy hirtelen támadt ötletből születtek ezek a “morzsák“, melyek már e sorozat indulásakor osztatlan sikert arattak: számos pozitív visszajelzést kaptunk, Olvasóink szerint megjelenésük igényes, nyelvezetük könnyen megérthető.

Ezen “planetológiai egypercesek” célja a minél egyszerűbb és letisztultabb módon történő ismeretterjesztés, módszerük pedig a rövid, de érdekes információk közlése Naprendszerünk égitestjeiről.

Bízunk benne, hogy sok évadosra és sok epizódosra tervezett sorozatunk képes lesz egy stabil támpontot adni a planetológia iránt érdeklődőknek, a száraz számadatokon túl.

A Rosetta-üstökös nyomában (VIDEÓ)

Az Európai Űrügynökség (ESA) Rosetta űrszondája 2014 és 2016 között a 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstököst tanulmányozta, ez alatt a két év alatt rengeteg adatot gyűjtött az égitestről, egy apró szondát bocsátott annak felszínére, valamint körülbelül 400 000 képet is készített róla. Az alábbi videó az ezalatt készült képekből készült. A filmet Christian Stangl és Wolfgang Stangl készítették.

A pár perces összeállítás szó szerint egy másik világba röpít minket. Leírhatatlan a felénk közelgő, forgó, néhány kilométeres csipkézett jeges kőrakás. Felszínformáinak kuszaságára, a távolodó Philae szonda látványára és a “felfelé eső hó“-ra nehéz szavakat találni…

Forrás: Petapixel.com, Reddit

A világhíres Hraschina vasmeteorit

Szerző: Kereszty Zsolt
(IMCA, MetSoc, IMO, MCSE)

Az első – régi – magyar meteoritunk 1751. május 26-án délután 6 óra körül hullott, az akkori Agram városától (Zágráb) 45 km-re ÉK-re lévő Hraschina település mellett, ma Horvátország. 1920-ig Zágráb német megfelelőjét, az Agram nevet használták, csak később terjedt el az általunk ismert Hraschina.  A keleti égen feltűnő, két nagyobb és több kisebb darabra hulló hangrobbanásos, füstnyomot hagyó nagyon fényes tűzgömböt sok szemtanú látta, elsősorban a környékbeli földeken dolgozó megrémült helyiek, de még szigetvári észlelés is maradt ránk, ahol viszont hangot nem jelentettek. A ritka jelenség híre hamar eljutott Bécsbe, a császárnő a hírek ellenőrzésére bizottságot küldött a helyszínre, ők rögzítették a szemtanúk máig felbecsülhetetlen értékű megfigyeléseit, sőt később rajzos észlelések is előkerültek, Haidingeré a legismertebb. Ezekből tudjuk, hogy a füstnyom órákig látszott és alakja a szél miatt folyamatosan változott.

A meteorit bolidája Haidinger rajzán

A 39,7 kg-os nagyobb meteoritot Michl Kollar helybeli lakos találta szántás közben kb. egy héttel az esemény után. Elmondása szerint a darab egy 50 cm széles és 120 cm mély tölcsér alakú kráterszerűségben ült. A kisebb 9 kg-s meteorit a nagyobbtól kb. 2000 lépésre volt egy 90 cm széles és 90 cm mély gödör alján. A darabokat a zágrábi püspökhöz küldték, aki bemutatta azokat a bécsi vizsgálóbizottságnak. A nagyobb először a Kincstárba, majd 1777-től a Császári ásványi gyűjteménybe került, ahol ma is látható annak egyik legbecsesebb példányaként, a kisebbet helyi kovácsok 3 részre osztották (Zágrábba, Pozsonyba, Hraschinára kerültek) de végül elvesztek az időközben eltelt 270 év alatt. Érdekesség, hogy a bécsiek először nem fogadták el, hogy ezek az égből esett valóságos meteoritok, ami nem csoda, hiszen akkoriban nem tudták, hogy mik is ezek és honnan jönnek. A vitára a francia Chladni tett pontot, éppen az 1803-as L’Aigle mellett hullott kondritokra és a Hraschinára alapozva.

A fő tömeget a korabeli jelentés háromszög alakúnak és regmagliptekkel (apróbb-nagyobb lekerekített peremű gödröcskék a felszínen) tarkított fekete fémes színűnek írta le. A meteoritból Bécsben csak kisebb kiemelkedő részeket vágtak le, az egyik ilyet Alois von Widmanstätten a birodalmi “Fabriks-producten Kabinet” igazgatója, korabeli vas és öntödei szakértő vizsgálta 1808-ban. A felületet nagy nehézségek árán síkra csiszolta, még nehezebben tükrösre polírozta, majd a korban elterjedt egyik fémvizsgálati módszerrel szabadlángon felhevítette. A vasmeteoritokban lévő alacsony nikkel tartalmú kamacit és magas Ni tartalmú ténit fázis eltérő módon oxidálódik és ez meglátszik a felhevített felületen. Widmanstätten észlelte, hogy a 4×2,5 cm-es minta felülete hevítéskor érdekes, színes, egyedi rajzolatú – földi anyagokban nem akkor még nem ismert – rácsos szerkezetet mutat. Így fedezte fel függetlenül az angol természettudós Thomson után pár évvel, a vasmeteoritok egy jelentős részére jellemző és ma mint Thomson-Widmanstätten néven ismert mintázatot (gyakran csupán Widmanstätten-t mondunk, de ez helytelen az első felfedező Thomson-ra nézve…). Rövidesen megismételte a kísérletet, de ekkor már salétromsavas keveréket használt, és ekkor is előjött a korábban megfigyelt struktúra, de itt már nem tapasztalt elszíneződést. Tanult barátai körében elvégzett kísérletet végül soha nem publikálta, Neumann volt az, aki 1812-ben elsőként leírta a tapasztaltakat és az eljárás hamar elterjedt a kor meteoritos szakemberei között. Néhány év múlva a különös “struktúra-előcsalogató” módszerrel igazolták a császári gyűjtemény Elbogen, Lénártó vasmeteoritjain is az oktaedrites szerkezetet. Később a mintázatot mesterséges fémes anyagokban is kimutatták (Arnold & McWilliam 1904).

A bécsi Természettudományi Múzeum épülete
A Hraschina meteorit fő tömege

Mivel a fő tömeg soha nem lett jelentősen elválasztva/megvágva, így a meteorit szerkezetére csak a felszín közeléből vett kisebb minták tanulmányozásából következtethetünk. A dán vasmeteorit-szakértő Wagon F. Buchwald (ő találta a nagy grönlandi Cape York meteoritot) ma is alapműnek számító “Iron meteorites I-II-III” 1975-ös könyvében meg is jegyzi, hogy a Hraschina kémiai összetétele bizonytalanul tisztázott, különösen amiatt, hogy egyes nagy gyűjteményekben meglévő példányai valójában nem is Hraschina minták (pl. Londonban egy Toluca nevű vasmeteoritot hittek annak).

Az első tudományos igényű leírását Holger adta 1830-ban, ő 11,84% Ni-t, 1,26% Co-t mért, Wehrle (1835) pedig 8,88% Ni-t. Cohen & Weinschenck 1891-ben sósavban feloldott egy 31-gr-os darabot és 0,133 g schreibersitet, 57,46% Fe-t, 25.78% Ni-t, 1,32% Co-t és 15,31 % P-t talált. Buchwald szerint bár összetétele pontatlan, de talán az alábbi tájékoztató jellegű becslés adható: 10,1 ± 1% Ni, 0,6% ± Co, 0,4% ± 0,1 P. A problémát az okozza, hogy a felszín közeléből több helyről vett kis (!) minták eltérő kémiai összetételt mutathatnak, sőt a modern mikroszondás vizsgálatok esetében nagyon nem mindegy, hogy hol mérünk, mert a kamacit lamellák szélein feldúsul a Ni, míg a sáv közepe felé lecsökken. A korszerű vasmeteorit geokémiai klasszifikációja viszont nem a fenti elemeken, hanem a Ga, Ge és Ir nyomelemek eloszlásán alapul. E szerint a Hraschina a viszonylag ritka, mindössze 26 tagot számláló IID típusba sorolható. Ebből csupán kettő a szemtanús hullás, a másik az 1912-es dél-afrikai N’Kandhla.

A vasmeteoritok tárlója Bécsben, középen jobbra a Hraschina
A meteorit szelete a Thomson-Widmanstätten mintával

Buchwald készítette az eleddig legpontosabb vizsgálatot a meteoriton egy bécsi és egy Smithsonian kismintán. Az újrakristályosodott kamacit vonalak szélességét változónak, de átlagban 0,7 ± 0,1 mm-nek találta, a kamacitszemcsék méretét 50-100 μm-nek mérte, határaikon 1-6 μm-es foszfidszemcsékkel. A keménység 185 ± 10 (Vickers), de megjegyzi az ismételten jelentkező problémát, hogy a minták sehol sem voltak távolabb a leolvadt felülettől, mint 8 mm! A ténit és plesszit a teljes mennyiség kb. 35 %-át teszi ki, a ténit lamellák olykor szélesebbek és sárgák. Apró schreibersitet, rabditot, troilitet, daubrelitet is kimutat, de grafitot, szilikátokat nem. Nagyobb méretű troilit és schrebersit csomókat nem talált. A meteorit szerkezete rokonságot mutat a Treysa, Zacatecas és Sanderson IIIAB osztályú meteoritokkal, ami felveti a kapcsolatot a IID és IIIAB típusok között. Hogy ennek mi a valódi oka, még nem tudjuk, talán a közös kozmikus keletkezés nem elvethető.

A meteorit bécsi Természettudományi Múzeumban forgó zsámolyon őrzött tankönyvbe illő szépségű példányát sok év óta évente megcsodálom és mindig valami újat fedezek fel rajta. A nagy nyílhegy alakú példány, matt fekete-kékes olykor barnás-sárgás (utóbbi elszíneződés a 270 éves oxidáció hatása vagy éppen földi talajszennyeződés lehet) olvadási kérge közül az éleken kibukkan a fő összetevőt adó fémes vasnikkel. Bár a világosabb belsejű regmagliptek lekerekítettek, néhol feketébb éles peremek és egyenes, tűszerű benyomódások figyelhetők meg, ez más vasmeteoritok esetében a schreibersit és/vagy az ún. Brezina-lamellák jele, de itt ezt még nem mérték. A felszínen gyakori a hullás közben keletkező párhuzamos, radiális jellegű tipikus folyásnyomos hálózat. A példány teteje repesszerűen olvadt le, talán robbanáskor itt vált le egy kisebb fémes zóna. A forgó platformon az alját nem látni túl jól, de ott is regmagliptes a felszín és nem látni másodlagos olvadási nyomokat és ajakrúzsszerű körülfolyást (ún. roll-over lipp-et). Ismert egy másik töredék példánya is, M. Horejsi amerikai magángyűjtőnél, ami teljesen eltér a fő tömeg jellemzőitől. Ez egy tipikus repesz alakú példány, feltételezhetően, a kisebb darabhoz tartozhat, de ezt a gyűjtő birtokában található – és nem közölt – régi múzeumi cédulák alapján lehetne csak beazonosítani.

Az ismert Hraschina példányok a világ múzeumainak legritkábbjai között szerepelnek. A Monica Grady (NHM London) féle “Catalogue of Meteorites” alapműnek tekintett meteorit regisztere az alábbi ismert példányokat közli: 39 kg (NHM Bécs), 20,5 gr (MfN Berlin), 0,8 gr (AMNH, New York), 9 gr (FMNH Chicago), 0,4 gr (USNM Washington), 1,6 gr (GSI Calcutta). Megjegyezni kívánom, hogy korábban ismert volt 4 db “Hrasina” néven katalogizált magyar minta is mely szerepel az 1951-es Tokody-Dudichné féle “Magyarország meteoritgyűjteményei” című katalógusban is (63 gr, 1,5 gr, 0,7 gr, 0,3 gr). De a Természettudományi Múzeum 1956-os sajnálatos tűzvésze után az 1969-ben készült Ravasz Csaba-féle új katalógusban ezek már nem szerepelnek. Hogy a példányok elvesztek vagy felismeretlenül esetleg félrecetlizve hevernek a raktárban, ezt célszerű lenne tovább vizsgálni.

A jellegzetes feketés olvadási kéreg a regmagliptes felszínnel
A repesz alakú példány (M. Horejsi, USA)

Komolyabb magángyűjteményekben minimális mennyiség található, a gyűjtők által hiperritkának és No1-nek minősített példány az utóbbi két évtizedben csak 1-2-szer bukkant fel. Amikor az egyik komoly gyűjtő barátommal beszélgettem róla, hogy milyen jó lenne belőle akár csak egy pici is, azt mondta erre: jó, ha egyszer az életben tudunk belőle szerezni, de leginkább egyszer sem… Tapasztaltam, hogy régi magán- és közgyűjteményben nem kellően igazolt eredetű vagy félrecetlizett, összetévesztett minta található. A nemzetközi meteoritikai közösségben sokan tudják rólam, hogy elsősorban a magyar illetve régi magyar meteoritok érdekelnek, ezért jó pár évvel ezelőtt felkínáltak nekem egy régi osztrák “Agram” cédulával ellátott viharvert példányt, ami állítólag a bécsi múzeumból származott. A kisördög ott motoszkált bennem, hogy milyen jó lenne, de ezt egy ilyen régi meteoritnál modern mérőeszközökkel kellene igazolni. Az eladó nem akárki volt, a ma élő legjelentősebb meteoritgyűjtő, aki bele is ment a mérésbe, amit Párizsban végeztettünk el. Végül kiderült, hogy nem Hraschina példányról van szó… fájdalomdíjul kaptam tőle egy másolatot a falamra a meteorit Brezina professzor által készített korabeli reprodukciójáról.

Szintén pár éve egy másik komoly forrásból lehetőségem nyílt megvásárolni egy pár cm-es Hraschinának mondott, régi amerikai gyűjteményből származó szeletet. Rutinosan itt már alapból elvégeztük a méréseket immáron itthon és láss csodát, a kamacit vonal szélességek, a mintázat és a Ni, Co és P értékek kísértetiesen passzoltak a szakirodalomban – itt előbbiekben is – részletezettekhez. Jelen pillanatban a Ga, Ge és Ir nyomelemek meghatározásán van a sor. Ez sajnos nem egyszerű és ráadásul roncsolásos mérés, de rendkívül összecsengenek és biztatóak a korábbi mérési eredmények, igazából egy 2. kontrollmérést szeretnék a magam megnyugtatására. Ha ez beigazolódik, akkor valószínűleg ez lesz az egyetlen (!) igazolt magyar Hraschina meteorit példány! Ennek fotóját most adom közre először, a minta restaurálását és savval történő maratást (étetést) magam végeztem. A makrofotókon jól látható a jellegzetes közép-oktaedrites Thomson-Widmanstätten mintázat és a kissé oxidált kéreg.

A saját példányom makrofotói, figyeljük meg a jól fejlett kamacit sávokat és a sűrű, párhuzamos vonalas ténitet

Másik érdekesség, hogy a 2018 áprilisi horvát bolida esetleges példányainak keresésére indítottunk egy “gyorsreagálású” expedíciót, szinte közvetlenül az esemény után (Csizmadia, Hegedűs, Zelkó számításai alapján, Madar, Nagy, jómagam és mások, mint keresők). A hullási zóna közel esett Hraschina (Hrašćina-nak írják a horvátok) községhez, természetesen és számunkra kihagyhatatlanul meglátogattuk azt. A kisvárosias hangulatú horvát hegyi helység szépen őrzi a meteorit emlékét. Többnyelvű tájékoztató táblák, útirányjelzők kalauzolnak el a hullás helyén felállított emlékműhöz. Itt a fő tömeg 1:1 méretű fémből készült jó minőségű másolata van kiállítva, a hullás és általában a meteoritokról szóló tájékoztató táblával. Expedíciós társaimmal beleszimatoltunk a hely autentikus levegőjébe, lelki szemeink előtt láttuk a 2 részre robbanó tűzgömböt és elképzeltük, ahogy mi találjuk meg a világhíres és első régi magyar meteoritunkat, a Hraschinát.

A Hrašćina helységnévtáblánál 2018-ban
A hullás helyén lévő emlékmű