Bolygós rövidhírek: néhány darabka Vesta a Bennu kisbolygón

Szerző: Kereszty Zsolt

A (4) Vesta kisbolygót a múltban egy hatalmas robbanás szinte teljesen szétvetette. Ez az ütközés a Vestának szerencsétlenség, de nekünk szerencse, ugyanis ez indította útjára a Vesta-i eredetűnek sejtett HED akondrit meteoritokat, melyek aztán kikötöttek a kutatók műszereiben vagy a gyűjtők dobozaiban… 🙂

A NASA OSIRIS-REx űrszondája által készített felvételek a (101955) Bennu kisbolygó felszínéről, melynek felszínén minden bizonnyal a Vestáról származó, piroxénben gazdag törmelékdarabok látszanak (NASA)

A hatalmas kataklizmikus ütközési (szaknyelven impakt) esemény jelentős anyagmennyiséget szórt szét a Vesta-ról a környezetében. Egyes darabjai akár más kisbolygók felszínén is kiköthettek.

A NASA OSIRIS-REx űrszondája egy új eredmény szerint észrevett az általa tanulmányozott (101955) Bennu kisbolygón néhány HED (azaz a Vestáról származó) anyagnak tűnő szikladarabot.

Forrás: NASA

A 25. napciklus kezdetén

Szerző: Balázs Gábor

2020 folyamán időnként egy-egy apróbb napfolt feltűnt, július végén, augusztus elején ismét több kisebb folt jelent meg, ezáltal arra lehetett következtetni, hogy Napunk túl van aktivitásának minimumán, új ciklus kezdődött el. Ezt a felvetést néhány hete a NASA is igazolta, ugyanis elemzéseik szerint Napunk 2019 decemberében volt a legkevésbé aktív, ekkor ért véget a 24. ciklus, ekkor kezdődött el egy újabb 11 éves periódus. Előrejelzésük szerint a 25. ciklus maximuma 2025 júliusában várható, mely hónapban 115 körül alakulhat a napfoltok száma.

A napfoltok sokéves eloszlása.
Forrás: http://www.sidc.be/silso/IMAGES/GRAPHICS/V1.0/wolfmms.png
Napunk, a folttevékenységének minimuma és maximuma alatt.
Forrás: NASA

Röviden a napfoltokról:

A foltok a Nap ún. fotoszféráján jelennek meg. Területükön a felszíni hőmérséklet hozzávetőlegesen 1500 °C-vel hidegebb a nyugodt felület 6000 °C-ához képest. Emiatt a hőmérsékletkülönbség miatt fellépő kontrasztkülönbség az oka, hogy az amúgy vörös foltokat feketének látjuk.
Kialakulásuk a mágneses tér változásaihoz köthetőek, ugyanis míg a nyugodt napfelszín mágneses tere 1 gauss erősségű, a napfoltok mágneses tere 3000 gauss körül alakul.
Ha távcsőben vagy képen nézünk egy nagyobb foltot, két élesen elkülönülő részt figyelhetünk meg. A legszembetűnőbb a középső, legsötétebb rész, az umbra, ami a folt leghidegebb része. A másik rész, az umbrát körülölelő sugaras szerkezetű, szürke színben látható penumbra. Megfigyelhetőek még olyan foltok, mely körül nem alakul ki a penumbra. Ezek a pórusok.

Napfoltok a Szerző rajzán. Bővebben a napfoltokról ezen a linken:
https://www.spaceweatherlive.com/en/solar-activity/region/12671



Figyelem!!! Soha ne nézzünk a Napba távcsővel megfelelő napszűrő nélkül!!!


A Nap aktuális felszínének képe:
https://sohowww.nascom.nasa.gov/data/realtime/hmi_igr/1024/latest.html

A Nap ciklikus tevékenysége a gazdaság több területét is befolyásolja. Erről szól egy részletesebb írás ezen a linken:
http://www.planetology.hu/napfoltok-es-a-buza-ara/


Források:
Magyar Csillagászati Egyesület – Amatőrcsillagászok Kézikönyve
https://www.nasa.gov/press-release/solar-cycle-25-is-here-nasa-noaa-scientists-explain-what-that-means/
https://www.nasa.gov/feature/goddard/2020/what-will-solar-cycle-25-look-like-sun-prediction-model
https://www.weather.gov/news/201509-solar-cycle


Teljesítette küldetését a SMOG-P

A SMOG-P, a világ első működő 1-PocketQube (5x5x5cm) méretű műholdja 2020. szeptember 28-án megtette utolsó Föld körüli pályáját és sűrűbb közegbe érkezve megsemmisült. Magyarország második műholdját 2019. december 6-án állították pályára és közel 10 hónapig folyamatosan küldte a mérési eredményeket. Az űreszköz működő műholdként fejezte be küldetését, melynek során a földfelszíni digitális műsorszóró adók űrbe -feleslegesen- kijutó jeleit mérte, amit elektromágneses szennyezettségnek nevezünk. Ennek eredménye egy, a Föld teljes felszínéről alkotott elektroszmog térkép (2. ábra).

1. ábra. A SMOG-P, a világ első működő 5x5x5 cm-es műholdja
2. ábra. A Föld elektroszmog térképe

Fejlesztése 2014-ben indult, teljes egészében a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen készült, oktatók irányításával, egyetemi hallgatók aktív részvételével, oktatási keretbe illesztve, szponzorok támogatásával. A fejlesztést a Villamosmérnöki és Informatikai Karon a Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan tanszék oktatók irányításával fogta össze. A fejlesztésben aktívan részt vettek a Gépészmérnöki Kar hallgatói, valamint külső szakértők is. A felbocsátás költségét a Villamosmérnöki és Informatikai Kar biztosította, a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával.

A projekt eredeti terve szerint a SMOG-1 2017-ben startolt volna, azonban a rakéta indításának többszöri elhalasztása kétségessé tette projekt indulását. Mivel a műholdból két darab repülő példány készült, így másik start lehetőséget keresett a csapat az eredetileg itthon maradó példánynak. Az új időpont új nevet kívánt, így az előfutár a SMOG-P, mint prekurzor elnevezést kapta. Végül 2019. decemberében elrajtolhatott a RocketLab Electron nevű rakétájával az új-zélandi Mahia-félszigetről. Fő feladata mellett másodlagos küldetésként egy Totál Ionizáló Dózis mérő rendszer kapott helyet a műholdban, illetve számos fedélzeti telemetria adatot is szolgáltatott.
Életútja során a SMOG-P jeleit több, mint 100 rádióamatőr vette szinte minden kontinensről. Többek közt nekik is köszönhető az az adatmennyiség, amit képesek voltunk begyűjteni.

Összességében 238349 különböző csomagot küldtek be a vevőállomások a SMOG-P-ről. Méréseinek köszönhetően képet alkothattunk az űrbe kijutó elektromágneses szennyezettség mértékéről. Ezeket szemléletes ábrákon mutattuk be területi elosztás szerint (2. ábra) vagy akár egy-egy területre jellemzően frekvenciatartomány szerint is (3. ábra).

3. ábra. Mérési eredmények Európa felett (kék) és az Antarktisz felett (szürke)

A műhold pályájának magassága (4. ábra) az utolsó hetekben drasztikusan csökkent, ami a részecskesűrűség exponenciális növekedésével magyarázható. Ennek eredményeképpen hamar elérte a kritikus 160-180 km-es pályamagasságot. Ezen a ponton már csak órákban mérhető a 2 műhold hátralevő élete: 1-2 körön belül néhány pillanat alatt elég a részecskékkel való ütközés során. Mindeközben az ATL-1, a harmadik magyar műhold is hasonló jövővel néz szembe, azonban a nagyobb méretének és tömegének köszönhetően néhány nappal később várható a visszatérése. Működését tekintve szintén sikerekkel büszkélkedhet: az indulás óta megszakítás nélkül, folyamatosan küldi a műsorszóró adók teljesítményének és a hőszigetelő anyagokkal végzett mérések eredményét.

4. ábra. A SMOG-P és ATL-1 pályáinak magassága a felbocsátástól a visszatérésig

A SMOG-1-et 2020. szeptemberében a római székhelyű G.A.U.S.S. kutatóintézetben adták át, az Olasz Űrügynökség (ASI) és a római La Sapienza Egyetem műszaki és űrkutatási karának társintézményében. Itt fog bekerülni az Unisat-7 nevű 32 kg-os műhold egyik kidobó szerkezetébe, ahonnan várhatóan 2021. márciusában fogják pályára állítani Magyarország következő műholdját.

Ég Veled, SMOG-P!
Forrás: Facebook

Sajtókapcsolat:
BME VIK, Dallos Györgyi PR felelős
A SMOG műholdak weboldala: https://gnd.bme.hu/smog1, https://gnd.bme.hu.
Felhasználható anyagok (a forrás megjelölésével): http://152.66.80.46/smog1

Forrás:
Sajtóközlemény, Budapest Műszaki Egyetem. A Tudományos Újságírók Klubja jóvoltából.

Bolygós rövidhírek: Perseverance – irány a Jezero kráter

Szerző: Rezsabek Nándor

A Perseverance leendő leszállási helye, a Jezero kráter. Forrás: Wikipedia

A vörös bolygó felé tartó Mars 2020 misszió hatkerekű, személygépkocsi méretű Perseverance roverének vizsgálati helyszíne a 48 km-es Jezero-kráter lesz. A Mars 3,5-3,9 milliárd évvel ezelőtti noachi “földtörténeti” időszakában tó borította, folyója deltatorkolatban végződött. Karbonátos kőzetei nagy jelentőséggel bírnak a tudományos vizsgálatok szempontjából. A NASA az ESA-val karöltve 2031-ben talaj-/kőzetminta visszahozatalát is tervezi. A marsi célpontnak van egy földi analógiája is: a törökországi Salda-tó. Medencéjét ugyan nem impakt esemény, hanem tektonikus mozgások hozták létre, ugyanakkor számtalan geológia, geomorfológiai és környezeti hasonlóság fedezhető fel a két bolygó egykori és jelenlegi tava között (deltatorkolat léte, eróziós folyamatok jellege, kőzettani sajátosságok stb.)

Bolygós rövidhírek: geológiai aktivitás az Enceladus poláris régióiban

Szerző: Rezsabek Nándor

A Szaturnusz 505 km-es, hatodik legnagyobb holdjának, az Enceladus-nak felszíne alatt (a Jupiter Europájához hasonlóan) tenger hullámzik. Az égitest déli poláris régiójában ennek vize gejzírek formájában tör fel. A NASA Cassini űrszonda 13 évnyi megfigyelési adatai egyértelműen mutatják a felszíni friss jég és gázok okozta geológiai aktivitást. A vizsgálatok azt is megmutatták, hogy mindez nem korlátozódik a hold déli féltekéjére: az északi poláris régió felszínének korábbi újraképződéséért ugyanezen folyamat volt a felelős.

Az Enceladus infravörösben: jól látszódnak a gejzírek feltörése nyomán frissen keletkezett jég nyomai. Fotó: NASA/JPL-Caltech/University of Arizona/LPG/CNRS/University of Nantes/
Space Science Institute

Forrás: NASA/JPL

Barangolás a Ráma kertjében

Szerző: Kovács Gergő

Jelen könyvajánló, könyvkritika és vélemény a Ráma-sorozat harmadik részének (A Ráma kertje) elolvasása után íródott, azzal a céllal, hogy leírjam azokat a benyomásokat, érzéseket, melyek e könyvsorozattal kapcsolatban születtek bennem. Ha röviden-tömören meg kellene fogalmazni azt, amit ezen művek elolvasása után gondolok, akkor azt kellene írjam, hogy:

“A tökéleteshez ne nyúljunk hozzá!”

Miért ne? Hogy ezt megválaszoljam, már nem tudok spoilermentesen írni ezekről a könyvekről, így nyomatékosítom, a következő sorok spoilereket tartalmaznak mindhárom (magyarra fordított) műről!

Ivanics Ferenc felvétele gyűjteményi darabjairól

Fontos adalék, hogy a Ráma sorozatot magyar nyelven három mű (Randevú a Rámával, Ráma II, A Ráma kertje) alkotja, a negyedik, a Rama Revealed azonban már nem lett magyarra fordítva, így ez most az elemzésbe sem kerül bele…

Hogy megfelelően párhuzamba lehessen állítani e könyveket, most essen néhány szó mindegyikről!

A Randevú a Rámával az egyik legjobb sci-fi könyv, amit valaha olvastam. A történetben az emberiség már egy multiplanetáris fajjá vált Naprendszerünkön belül. Aztán jön valami, egy égitest a Naprendszeren kívülről, a Ráma, melyről kiderült, hogy egy hatalmas, henger alakú mesterséges égitest, egy ún. Bernal-henger, melyben a hossztengely körüli forgás mesterséges “gravitációt” idéz elő. Az emberiség egy űrhajót küld a Ráma felderítésére, mely egy rendkívüli világba csöppen.

E könyvet olvasva az ember szinte együtt járja be a Ráma földöntúli, síri csendű hengerét Norton parancsnokkal. E könyvben a Ráma a történet egyetlen főszereplője, egy hatalmas, szürke urna, melynek minden négyzetcentimétere tökéletesen élettelen, steril és sallangmentes. A Ráma rövid feléledése idején megjelenő biotok is csak előre beprogramozott, bionikus robotok, melyek még több kérdést vetnek fel a már amúgy is felcsigázott olvasóban. A hab a tortán “London” városában a titokzatos üvegtemplom, itt már érezzük, elértük a történet csúcspontját. A leírások tökéletesek, a történet pedig úgy ér véget, hogy azt érezzük: a Ráma megy tovább, hamarosan elnyeli az űr és soha nem fogjuk megtudni, mi is ez a szerkezet valójában. És ez így van jól.

A Randevú a Rámával egy hibátlan mű.

Értékelés: 10/10

A Ráma II néhány évtizeddel az eredeti történet után folytatódik. Az emberiség már túl van egy jókora gazdasági válságon, mikor 2197-ben egy újabb, Naprendszeren kívülről érkező látogatót detektálnak, melyről szintén kiderül, hogy nem természetes, hanem mesterséges égitest. Ahogy pedig belépnek ebbe a hengerbe, az űrhajósok rögtön konstatálják, hogy a Ráma II első látásra tökéletesen megegyezik elődjével. A gondok azokban csak most jönnek…

Sajnos ez a könyv messze nem hozza azt a színvonalat, amit az elődje. Kicsit az az érzésem, mint a 2001: Űrodisszeia folytatásainál, azzal a különbséggel, hogy ott a 2010: Második Űrodisszeia c. könyv méltó utódja a 2001 könyvváltozatának (a filmnek nem). Ettől eltekintve ebben az esetben is azt éreztem, hogy a 2061 és a 3001 már igen izzadtságszagú, eröltetett, gyenge produkciók.

A Ráma II-ben a fókusz áttevődik a Rámáról a szereplők rejtett konfliktusaira, a (?) főszereplő, Nicole des Jardins látomásaira, (indokolatlan) visszaemlékezéseire és az első kapcsolatfelvételekre a Ráma II más, földönkívüli lakóival. Magáról a Rámáról nem tudunk meg semmi újat, sőt… pont olyan lecsúszáson esett át, mint a monolit, mely a 2001-ben még egy misztikus, már-már istenszerű tulajdonságokkal bíró tárgy volt, addig a 3001-re már egy leegyszerűsített számítógéppé degradálódott. Már nem olyan steril, már nem olyan misztikus, éteri, föndöntúli, mint az előző könyvben. A történetben rengeteg a felesleges, elvarratlan és értelmetlen mellékszál, a regény pedig úgy ér véget, hogy nincs a történetnek “megoldása“: a Földről atomrakétákkal akarják megsemmisíteni a Ráma II-t, melynek fedélzetén szerencsétlen módon ottragadt három űrhajós is, a Ráma azonban a támadást kivédve, elsuhan a Föld mellett és… hirtelen véget ér a könyv.

Értékelés: 4/10

A Ráma kertje ott folytatódik, ahol az előző rész véget ér. Minden értelemben. Fontos pozitívum, hogy a mű első részében a történtek egy jelentős részét a (?) főhős, Nicole szemszögéből, naplóbejegyzések formájában olvashatjuk. A regény két részből áll: az elsőben a Ráma, miután hatástalanítja a Földről kilőtt atomrakétákat, elhalad bolygónk mellett és hosszú évek alatt elhagyja a Naprendszert. Miközben a Rámán rekedt űrhajósok családot alapítanak, a “bárka” eljut a Szíriusz csillaghoz, mely közelében a Ráma építői egy ún. csomópontot létesítettek, ahol az űrutazásra képes fajok képviselőit gyűjtik össze.

Sajnos itt már nehezebb kapaszkodni abba a bizonyos fonalba, főleg úgy, hogy továbbra is tele van a történet teljesen felesleges fejezetekkel. Visszatérve a sztorira, a rámaiak célja az emberekkel az, hogy egy szaporodásra képes párt “tarthassanak” maguknál, illetve, hogy a Rámát visszaküldjék (!) a Földre, hogy egy nagyobb létszámú közösséget szállítson el a rámaiak egy másik csomópontjához. És itt kezdődik a regény második része. Valamint a gondok…

A Földről három űrhajó (Nina, Pinta, Santa Maria) indul el a Mars közelében várakozó Ráma III felé, fedélzetükön a henger leendő lakosaival. A terv kiötlői (akarom mondani, az írók) azonban elkövetnek egy olyan hibát, hogy az egyik hajót elítéltekkel töltik meg.

Elítéltekkel.

Akárhonnan nézzük, a lehető legnagyobb butaság, a kudarc pedig előre borítékolva van. A könyvnek ez a fejezete azt próbálná bemutatni, mennyire rossz útra tévedhet egy elvileg tiszta lappal induló társadalom. De nem sikerül neki, mert a könyvnek, ahogy az előző résznek szintúgy, nincs íve, sem megfogható kerete, sem kifutása. Megpróbáljuk nyomon követni, hogyan züllik le a Ráma III társadalma, majd megismerkedünk egy új, szintén az űrhajón utazó, mirmimacskák névre hallgató földönkívüli fajjal, kiknek egyre inkább meggyűlik a baja az agresszív emberekkel, közben az eredeti rámai űrhajósok vezetőjét, Nicole des Jardins-t bebörtönzik lázítás miatt, akit később halálra ítélnek, aki később újra hozzájut az előző részben általa (sajnos) sokat használt pszichoaktív szerhez, melytől újra furcsa látomása támad és… hirtelen véget ér a könyv.

Értékelés: 5/10

Mi a véleményem így, a végére érve? Talán úgy lehetne ezt legjobban megfogalmazni, hogy a Ráma II-höz érve már az író, Arthur C. Clarke (és a folytatásoknál mellé szegődött Gentry Lee) kifogyott az ötletekből. Ha úgy nézzük a Randevú a Rámával folytatásait, mint önálló scifiket (főleg, ha esetleg nem olvastuk az első részt), akkor megállják a helyüket. De ha elolvastuk az első részt is, akkor rádöbbenünk, hogy óriási a szakadék e művek közt, az első rész emelkedettségéhez egyik folytatás sem ér fel. Sőt, jómagam úgy érzem, mintha nem is ugyanaz az ember írta volna az első könyvet és a folytatásokat. Legjobb lenne, ha ezek még a címükben sem utalnának a Rámára. Ha a “Randevú“-hoz hasonló élményekben reménykedünk a folytatások elkezdésekor, akkor inkább ne is olvassuk el őket, mert, ahogy fentebb is fogalmaztam, a tökéletest nehéz felülmúlni és jobb, ha a rejtélyekről meg se próbáljuk lerántani a fátylat.

Az Űrbatyu II fantasztikus utazása – 360 fokos VR videó a Rezsabek Nándor ScienceBlog és a Planetology.hu médiatámogatásával

Szerző: Rezsabek Nándor

Augusztus 20-án Várpalotáról 30 km-t meghaladó magasságba emelkedett, majd Tolna megyében, Dúzs község külterületén landolt a Bakonyi Csillagászati Egyesület magaslégköri ballonja. A Rezsabek Nándor ScienceBlog és a Planetology.hu médiatámogatásával zajló eseményről elkészült az a 12 perces videó, amely összefoglalja az Űrbatyu II útját a felengedéstől a leszállásig. Hazánkban ez az első 360 fokos 4K VR videó, ami a sztratoszférában, a világűr peremén készült. A kisfilmet VR szemüveggel a legjobb megtekinteni, így olyan élménnyel szolgál, mintha a ballonnal együtt repülnénk.

A XVII. Országos Felsőoktatási Környezettudományi Diákkonferencia eredményhirdetésén

Szerző: Rezsabek Nándor

Szeptember 15-én a Szent István Egyetem Gödöllői Campusán került sor a XVII. Országos Felsőoktatási Környezettudományi Diákkonferencia (OFKD) ünnepélyes eredményhirdetésére. A még az előző tanévhez kötődő, de a koronavírus-járvány okán őszre tolódott eseményt a fővédnök, Dr. Áder János, Magyarország köztársasági elnöke videóüzenetben köszöntötte. Az alkalmat jelenlétével és hozzászólásával megtisztelte a Szent István Egyetem több vezetője. Az előadások sorában három díjnyertes diák adott számot kiemelkedő szakmai tudásáról és izgalmas kutatási témájáról.

A „környezettanos OTDK”-n 14 szekcióban 134 pályamű versenyzett. Az éllovas ELTE TTK, SZIE MKK, PTE TTK, SZTE TTIK, DE MÉK, DE TTK, valamint minden további résztvevők mellett, személyemben a WJLF Környezetbiztonsági Tanszék is képviseltette magát. Nagy büszkeséggel tölt el, hogy a Földtudományok I. szekcióban benyújtott dolgozatom pozitív bírálatot kapott, majd napvilágot látott a nagy hagyományokkal rendelkező versenysorozat absztraktkötetében. Megtisztelő módon ennek 70. oldalán olvasható a Morasko, Ries és Steinheim asztroblémek – környezeti és geomorfológiai megállapítások című, Dr. Géczi Róbert tanár úr témavezetésével meteoritikai kutatási témámra épülő pályaművem összefoglalója. (Elektronikusan elérhető a következő linken: http://www.ofkd2020.hu/sites/default/files/xvii._ofkd_absztraktkotet.pdf)

A staféta átadása is megtörtént: a 2022-es OFKD helyszíne Pécs, szervezője a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kara. A 2020-as konferencia az egyetemi Mezőgazdasági Eszköz- és Gépfejlődéstörténeti Szakmúzeum tudománytörténeti kiállítási tárgyai közepette megtartott fogadással zárult. Végezetül idézem Dr. Czóbel Szilárdot, a konferencia szervezőbizottságának elnökét az eseménysorozat rangját és fontosságát illetően: A részvételnek is presztízse van.

Bolygós rövidhírek: foszfin a Vénuszon

Szerző: Kovács Gergő

Brit és amerikai kutatók bejelentették, hogy egy potenciális biomarkert, foszfor-hidrogént, másik nevén foszfint (PH3) találtak a Vénusz bolygó légkörében. E vegyületet, melyre a földönkívüli élet egyik jelzővegyületeként is tekinthetünk, a hawaii JCMT és a chilei ALMA rádiótávcsövekkel találták meg a planéta légkörében. A kutatók vélekedése szerint a foszfint a Vénusz légkörében élő, oxigénmentes (anaerob) környezetben élő, eddig ismeretlen mikroorganizmusok állíthatják elő.

A foszfin molekulái a Vénusz légkörében. Illusztráció:
ESO/M. Kornmesser/L. Calçada & NASA/JPL/Caltech

Le kell szögezni azonban, hogy a foszfin nemcsak biológiai úton keletkezhet: e vegyület nagy mennyiségben van jelen például a Jupiter légkörében, ahol nagy hőmérsékleten és nyomáson keletkezik. Így még jó ideig nem jelenthetjük ki minden kétséget kizáróan, hogy életet találtunk a Vénuszon: ha a foszfin nem biológiai úton keletkezik a bolygó légkörében, akkor egy eddig teljesen ismeretlen természeti jelenség áll az anyag keletkezésének a hátterében.

Forrás:
Royal Astronomical Society
Liebertpub.com
Nature.com
Qubit.hu

Bolygós rövidhírek: új ausztrál asztroblémet fedeztek fel

Szerző: Rezsabek Nándor

Ausztrál kutatók a közismert Wolfe Creek-kráter méretét ötszörösen meghaladó asztroblémet fedeztek fel Nyugat-Ausztráliában. Az Ora Banda városától 10 km-rel délkeletre található objektum részletei a felszínen nem azonosíthatók – vizsgálata geofizikai és geológia módszerekkel lehetséges. Átmérője 5 km-es, és egy 100 m-es impaktor hozhatta létre. A Curtin University munkatársai korát 100 millió évre becsülik. Felfedezéséhez a becsapódás lökéshullámát „magukba záró” ún. nyomáskúpos kőzetek (shatter cone) adták a megfejtési kulcsot.

A Wolfe Creek kráter Ausztráliában. Fotó: Wikipedia

Forrás: ABC.net