Barangolás a Ráma kertjében

Szerző: Kovács Gergő

Jelen könyvajánló, könyvkritika és vélemény a Ráma-sorozat harmadik részének (A Ráma kertje) elolvasása után íródott, azzal a céllal, hogy leírjam azokat a benyomásokat, érzéseket, melyek e könyvsorozattal kapcsolatban születtek bennem. Ha röviden-tömören meg kellene fogalmazni azt, amit ezen művek elolvasása után gondolok, akkor azt kellene írjam, hogy:

“A tökéleteshez ne nyúljunk hozzá!”

Miért ne? Hogy ezt megválaszoljam, már nem tudok spoilermentesen írni ezekről a könyvekről, így nyomatékosítom, a következő sorok spoilereket tartalmaznak mindhárom (magyarra fordított) műről!

Ivanics Ferenc felvétele gyűjteményi darabjairól

Fontos adalék, hogy a Ráma sorozatot magyar nyelven három mű (Randevú a Rámával, Ráma II, A Ráma kertje) alkotja, a negyedik, a Rama Revealed azonban már nem lett magyarra fordítva, így ez most az elemzésbe sem kerül bele…

Hogy megfelelően párhuzamba lehessen állítani e könyveket, most essen néhány szó mindegyikről!

A Randevú a Rámával az egyik legjobb sci-fi könyv, amit valaha olvastam. A történetben az emberiség már egy multiplanetáris fajjá vált Naprendszerünkön belül. Aztán jön valami, egy égitest a Naprendszeren kívülről, a Ráma, melyről kiderült, hogy egy hatalmas, henger alakú mesterséges égitest, egy ún. Bernal-henger, melyben a hossztengely körüli forgás mesterséges “gravitációt” idéz elő. Az emberiség egy űrhajót küld a Ráma felderítésére, mely egy rendkívüli világba csöppen.

E könyvet olvasva az ember szinte együtt járja be a Ráma földöntúli, síri csendű hengerét Norton parancsnokkal. E könyvben a Ráma a történet egyetlen főszereplője, egy hatalmas, szürke urna, melynek minden négyzetcentimétere tökéletesen élettelen, steril és sallangmentes. A Ráma rövid feléledése idején megjelenő biotok is csak előre beprogramozott, bionikus robotok, melyek még több kérdést vetnek fel a már amúgy is felcsigázott olvasóban. A hab a tortán “London” városában a titokzatos üvegtemplom, itt már érezzük, elértük a történet csúcspontját. A leírások tökéletesek, a történet pedig úgy ér véget, hogy azt érezzük: a Ráma megy tovább, hamarosan elnyeli az űr és soha nem fogjuk megtudni, mi is ez a szerkezet valójában. És ez így van jól.

A Randevú a Rámával egy hibátlan mű.

Értékelés: 10/10

A Ráma II néhány évtizeddel az eredeti történet után folytatódik. Az emberiség már túl van egy jókora gazdasági válságon, mikor 2197-ben egy újabb, Naprendszeren kívülről érkező látogatót detektálnak, melyről szintén kiderül, hogy nem természetes, hanem mesterséges égitest. Ahogy pedig belépnek ebbe a hengerbe, az űrhajósok rögtön konstatálják, hogy a Ráma II első látásra tökéletesen megegyezik elődjével. A gondok azokban csak most jönnek…

Sajnos ez a könyv messze nem hozza azt a színvonalat, amit az elődje. Kicsit az az érzésem, mint a 2001: Űrodisszeia folytatásainál, azzal a különbséggel, hogy ott a 2010: Második Űrodisszeia c. könyv méltó utódja a 2001 könyvváltozatának (a filmnek nem). Ettől eltekintve ebben az esetben is azt éreztem, hogy a 2061 és a 3001 már igen izzadtságszagú, eröltetett, gyenge produkciók.

A Ráma II-ben a fókusz áttevődik a Rámáról a szereplők rejtett konfliktusaira, a (?) főszereplő, Nicole des Jardins látomásaira, (indokolatlan) visszaemlékezéseire és az első kapcsolatfelvételekre a Ráma II más, földönkívüli lakóival. Magáról a Rámáról nem tudunk meg semmi újat, sőt… pont olyan lecsúszáson esett át, mint a monolit, mely a 2001-ben még egy misztikus, már-már istenszerű tulajdonságokkal bíró tárgy volt, addig a 3001-re már egy leegyszerűsített számítógéppé degradálódott. Már nem olyan steril, már nem olyan misztikus, éteri, föndöntúli, mint az előző könyvben. A történetben rengeteg a felesleges, elvarratlan és értelmetlen mellékszál, a regény pedig úgy ér véget, hogy nincs a történetnek “megoldása“: a Földről atomrakétákkal akarják megsemmisíteni a Ráma II-t, melynek fedélzetén szerencsétlen módon ottragadt három űrhajós is, a Ráma azonban a támadást kivédve, elsuhan a Föld mellett és… hirtelen véget ér a könyv.

Értékelés: 4/10

A Ráma kertje ott folytatódik, ahol az előző rész véget ér. Minden értelemben. Fontos pozitívum, hogy a mű első részében a történtek egy jelentős részét a (?) főhős, Nicole szemszögéből, naplóbejegyzések formájában olvashatjuk. A regény két részből áll: az elsőben a Ráma, miután hatástalanítja a Földről kilőtt atomrakétákat, elhalad bolygónk mellett és hosszú évek alatt elhagyja a Naprendszert. Miközben a Rámán rekedt űrhajósok családot alapítanak, a “bárka” eljut a Szíriusz csillaghoz, mely közelében a Ráma építői egy ún. csomópontot létesítettek, ahol az űrutazásra képes fajok képviselőit gyűjtik össze.

Sajnos itt már nehezebb kapaszkodni abba a bizonyos fonalba, főleg úgy, hogy továbbra is tele van a történet teljesen felesleges fejezetekkel. Visszatérve a sztorira, a rámaiak célja az emberekkel az, hogy egy szaporodásra képes párt “tarthassanak” maguknál, illetve, hogy a Rámát visszaküldjék (!) a Földre, hogy egy nagyobb létszámú közösséget szállítson el a rámaiak egy másik csomópontjához. És itt kezdődik a regény második része. Valamint a gondok…

A Földről három űrhajó (Nina, Pinta, Santa Maria) indul el a Mars közelében várakozó Ráma III felé, fedélzetükön a henger leendő lakosaival. A terv kiötlői (akarom mondani, az írók) azonban elkövetnek egy olyan hibát, hogy az egyik hajót elítéltekkel töltik meg.

Elítéltekkel.

Akárhonnan nézzük, a lehető legnagyobb butaság, a kudarc pedig előre borítékolva van. A könyvnek ez a fejezete azt próbálná bemutatni, mennyire rossz útra tévedhet egy elvileg tiszta lappal induló társadalom. De nem sikerül neki, mert a könyvnek, ahogy az előző résznek szintúgy, nincs íve, sem megfogható kerete, sem kifutása. Megpróbáljuk nyomon követni, hogyan züllik le a Ráma III társadalma, majd megismerkedünk egy új, szintén az űrhajón utazó, mirmimacskák névre hallgató földönkívüli fajjal, kiknek egyre inkább meggyűlik a baja az agresszív emberekkel, közben az eredeti rámai űrhajósok vezetőjét, Nicole des Jardins-t bebörtönzik lázítás miatt, akit később halálra ítélnek, aki később újra hozzájut az előző részben általa (sajnos) sokat használt pszichoaktív szerhez, melytől újra furcsa látomása támad és… hirtelen véget ér a könyv.

Értékelés: 5/10

Mi a véleményem így, a végére érve? Talán úgy lehetne ezt legjobban megfogalmazni, hogy a Ráma II-höz érve már az író, Arthur C. Clarke (és a folytatásoknál mellé szegődött Gentry Lee) kifogyott az ötletekből. Ha úgy nézzük a Randevú a Rámával folytatásait, mint önálló scifiket (főleg, ha esetleg nem olvastuk az első részt), akkor megállják a helyüket. De ha elolvastuk az első részt is, akkor rádöbbenünk, hogy óriási a szakadék e művek közt, az első rész emelkedettségéhez egyik folytatás sem ér fel. Sőt, jómagam úgy érzem, mintha nem is ugyanaz az ember írta volna az első könyvet és a folytatásokat. Legjobb lenne, ha ezek még a címükben sem utalnának a Rámára. Ha a “Randevú“-hoz hasonló élményekben reménykedünk a folytatások elkezdésekor, akkor inkább ne is olvassuk el őket, mert, ahogy fentebb is fogalmaztam, a tökéletest nehéz felülmúlni és jobb, ha a rejtélyekről meg se próbáljuk lerántani a fátylat.

Az Űrbatyu II fantasztikus utazása – 360 fokos VR videó a Rezsabek Nándor ScienceBlog és a Planetology.hu médiatámogatásával

Szerző: Rezsabek Nándor

Augusztus 20-án Várpalotáról 30 km-t meghaladó magasságba emelkedett, majd Tolna megyében, Dúzs község külterületén landolt a Bakonyi Csillagászati Egyesület magaslégköri ballonja. A Rezsabek Nándor ScienceBlog és a Planetology.hu médiatámogatásával zajló eseményről elkészült az a 12 perces videó, amely összefoglalja az Űrbatyu II útját a felengedéstől a leszállásig. Hazánkban ez az első 360 fokos 4K VR videó, ami a sztratoszférában, a világűr peremén készült. A kisfilmet VR szemüveggel a legjobb megtekinteni, így olyan élménnyel szolgál, mintha a ballonnal együtt repülnénk.

A XVII. Országos Felsőoktatási Környezettudományi Diákkonferencia eredményhirdetésén

Szerző: Rezsabek Nándor

Szeptember 15-én a Szent István Egyetem Gödöllői Campusán került sor a XVII. Országos Felsőoktatási Környezettudományi Diákkonferencia (OFKD) ünnepélyes eredményhirdetésére. A még az előző tanévhez kötődő, de a koronavírus-járvány okán őszre tolódott eseményt a fővédnök, Dr. Áder János, Magyarország köztársasági elnöke videóüzenetben köszöntötte. Az alkalmat jelenlétével és hozzászólásával megtisztelte a Szent István Egyetem több vezetője. Az előadások sorában három díjnyertes diák adott számot kiemelkedő szakmai tudásáról és izgalmas kutatási témájáról.

A „környezettanos OTDK”-n 14 szekcióban 134 pályamű versenyzett. Az éllovas ELTE TTK, SZIE MKK, PTE TTK, SZTE TTIK, DE MÉK, DE TTK, valamint minden további résztvevők mellett, személyemben a WJLF Környezetbiztonsági Tanszék is képviseltette magát. Nagy büszkeséggel tölt el, hogy a Földtudományok I. szekcióban benyújtott dolgozatom pozitív bírálatot kapott, majd napvilágot látott a nagy hagyományokkal rendelkező versenysorozat absztraktkötetében. Megtisztelő módon ennek 70. oldalán olvasható a Morasko, Ries és Steinheim asztroblémek – környezeti és geomorfológiai megállapítások című, Dr. Géczi Róbert tanár úr témavezetésével meteoritikai kutatási témámra épülő pályaművem összefoglalója. (Elektronikusan elérhető a következő linken: http://www.ofkd2020.hu/sites/default/files/xvii._ofkd_absztraktkotet.pdf)

A staféta átadása is megtörtént: a 2022-es OFKD helyszíne Pécs, szervezője a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kara. A 2020-as konferencia az egyetemi Mezőgazdasági Eszköz- és Gépfejlődéstörténeti Szakmúzeum tudománytörténeti kiállítási tárgyai közepette megtartott fogadással zárult. Végezetül idézem Dr. Czóbel Szilárdot, a konferencia szervezőbizottságának elnökét az eseménysorozat rangját és fontosságát illetően: A részvételnek is presztízse van.