Vulcan, a sosemvolt bolygó – újratöltve

Bolygótudományi portálunk, a Planetology.hu szakmai közreműködésével január 18-án hétfőn 18:00 órakor a Galileo Webcast tudományos tartalomszolgáltató csatornán folytatódott a virtuális térben a Gothard Jenő Csillagászati Egyesület (GAE) XLI. Megyei Csillagászati és Űrkutatási Hetek programsorozata. Felelős szerkesztőnk, Kovács Gergő geográfus, tudományos újságíró (Planetology.hu felelős szerkesztő, Parallaxis online szerkesztő és blogszerző), “Vulcan, a sosemvolt bolygó” címmel tartott előadást.




A Rümker-plátó vidéke az Oceanus Procellarumban, a kínai holdszonda leszállóhelye

Szerző: Tóth Imre

A kínai holdkutatás Chang’e–5 programja jelentős eredménnyel zárult: csaknem 2 kg (a földön elvégzett mérések szerint 1731 gramm) holdi kőzetmintával a fedélzetén sikeresen földet ért Kína első olyan holdszondája, ami holdi anyagmintával tért vissza a Földre. Mint ismeretes, a landolás 2020. december 16-án 17:59 világidőkor (közép-európai zónaidőben 18:59-kor, helyi időben már 17-én késő éjjel) történt a terveknek megfelelően Belső-Mongóliában, Kína északi részén.

Már régóta nem volt olyan űrmisszió, amely a Holdról kőzetmintát hozott volna a Földre. Ugyanis a Chang’e-5 sikeres küldetésével 44 év után ez az első olyan űrszonda, amely holdi talajmintát juttat el a Földre, mert ezt megelőzően 1976-ban a szovjet Luna-24 gyűjtött 170,1 gramm holdi talajmintát a Mare Crisium (Válságok tengere) területéről. A három automatikusan talajmintát gyűjtő szovjet holdszonda (Luna-16, 20 és 24) összesen mintegy 300 gramm holdi anyagmintát hozott a Földre, ami eltörpül a Chang’e-5 sikere esetén Földre visszajutó teljes mintához képest. (Ne feledjük azonban azt, hogy azóta nagyot fejlődött az űrtechnológia!). Ezzel Kína is csatlakozhat a holdi anyagmintát a Földre eljuttatni képes űrnagyhatalmak, a Szovjetunió/Oroszország és az Egyesült Államok mellé. Az 1. ábra az eddigi holdfelszíni anyagminta gyűjtési helyeket mutatja be a három szovjet/orosz, talajmintákkal visszatérő holdszonda leszállási helyével (Luna-16, 20 és 24), valamint a hat Apollo emberes holdexpedíció leszállási helyével (A11, 12, 14, 15, 16 és 17).

1. ábra
A Holdon eddig végzett talajminta gyűjtési helyek, ahonnan a begyűjtött mintákat a Földre eljuttatták: a szovjet/orosz holdszondákkal (sárga tele négyzetek), az Apollo-program emberes holdexpedíciók helyei, (kék tele négyzetek) valamint a kínai Chang«e-5 holdszonda tervezett mintagyűjtési területe (piros téglalap), ami a Rümker-plátó (Mons Rümker) vidékén van. Az első kínai holdjáró (Yutu-1 vagy „Jáde nyúl”), a Chang´e-3 (CE 3, piros tele négyzet) is jelölve van)(forrás:  USGS, NASA, Y.Q. Qian és mások 2018, JGR E, ábra: E. Otwell, ScienceNews.org, 2020. december 1.).

A Chang’e-5 leszállóhelye a Hold Oceanus Procellarum holdrajzi északkeleti pereménél fekvő Mons Rümker (Rümker-hegy, Rümker-dombok, Rümker-plátó) közelében van. Nem közvetlenül a Rümker-hegyen, mert ott a várhatóan egyenetlen, dimbes-dombos felszín nehéz terepviszonyokat jelentene, és veszélyeztetné a sima leszállást, illetve a mintagyűjtést és a visszaindulást, egyszóval az egész küldetést. Ezért a leszállóhelyet a Rümker-hegytől keletre, az Oceanus Procellarum egy viszonylag simább felszínű vidéken jelölték ki. A Chang´e-5 leszállóhelyének holdrajzi koordinátái: északi szélesség 43,1 fok, nyugati hosszúság 51,8 fok. A leszállóterület helyét mutatja a holdtérképre bejelölve a 2. ábrán (Dickinson, 2020).

2. ábra
A Chang´e-5 leszállóhelye a Rümker-plátótól a Hold felszínén észak-kelet felé az Oceanus Procellarum északi vidékén. Az Oceanus Procellarumtól keletre (a képen jobbra) a Mare Imbrium és annak pereménél a Jura-hegység jellegzetes karéja látható (forrás: USGS, Sky and Telescope online, 2020. december 3., David Dickinson).

A NASA LRO (Lunar Reconnaissance Orbiter) LROC NAC (kislátószögű) kamerája részletes felvételén azonosítható a Chang´e-5 leszállóegysége a Hold felszínén (4. ábra).

3. ábra
A Chang´e-5  leszállóegysége a Hold felszínén a kijelölt négyzet közepén látható fényes folt a NASA LRO Hold körüli keringő szondája kislátószögű kamerája (LROC/NAC) 2020. december 2.  14:53:55 UTC-kor készült felvételén. A négyzet alakú teljes kép egy oldalának mérete 1210 méter (LROC NAC M1361560086R, NASA/GSFC/Arizona State UniversityNASA, SESE/ASU).

A Mons Rümker Carl Ludwig Christian Rümker (1788-1862) német csillagászról kapta a nevét, aki többek között a déli égbolt csillagainak katalogizálását végezte. Mintegy 70 km kiterjedésű fiatal, 1,2 milliárd éves (Qian és mások, 2018), kompakt, elszigetelt pajzsvulkáni alakzat. Legfeljebb 1100 méter magas, de feltűnő, mintegy 30 kisebb-nagyobb vulkáni lávadóm alkotta főként extrúziós, azaz sűrű lávaanyag lassú felszínre ömlése által kialakított kiemelkedés a Viharok Óceánja sima felszínéből. A felszínre került lávaanyag mintegy 1800 köbkilométer térfogatúnak becsülhető. Mindezek alapján a Rümker közelében landolt Chang’e-5 a Hold felszínének egy viszonylag fiatalabb vidékéről gyűjt majd mintát, míg a korábbi szovjet mintavevő szondák és az Apollo emberes holdexpedíciók jóval régebbi, a Hold kialakulásának és korai történetének időszakából származó mintákat gyűjtöttek. Az Apollo-15 felvétele a Rümker-platót és vidékét mutatja (4. ábra).

4. ábra
A Rümker-hegy (Mons Rümker) a Hold körül 105 km magasságban keringő Apollo-15 parancsnoki moduljából egy Hasselblad kamerával készült felvételen. A Rümker-hegy előterében a Rümker E kráter látható (forrás: NASA Apollo-15, AS15-97-13252).

A Rümker-plátót és vidékét tartalmazó Oceanus Procellarum egy mintegy 3200 km átmérőjű nagy medence (Procellarum Basin vagy Procellarum-medence) része.  Korábban azt tartották, hogy maga a Procellarum Basin egy nagy becsapódási medence. Ezt látszottak alátámasztani a japán Kaguya/SELENE (SElenological Engineering Explorer) holdszonda spektrális térképezési megfigyelési adatai is. Ugyanis a 2007-2009. között a Hold körül keringett Kaguya méréseiből meghatározott ásványi összetételére alapozták (Nakamura és mások, 2012). A mérések alacsony kalcium tartalmú piroxén ásványokat mutattak ki, amelyek tipikusan egy nagy becsapódás során megolvadt holdi kéreg és köpeny megolvadt anyagának keveredéséből alakult ki vagy pedig a már régebben differenciálódott (fajsúly szerint elkülönült) holdi magma óceán anyagából. Egyébként a Kaguya spektrális méréseiből nemcsak az Oceanus Procellarum, hanem a Mare Imbrium, valamintt a South Pole Aitken Basin – ami egy hatalmas holdi becsapódási medence – területén is kimutatható volt az alacsony kalcium tartalmú piroxén, ami ezeknek a területek becsapódási eredetére utal.

Azonban ma már úgy tartjuk, hogy az Oceanus Procellarum nem becsapódási eredetű, hanem a régmúltban a Hold fokozatos kihűlése az égitest összehúzódását eredményezte. Erre a következtetésre a NASA Hold körül keringett GRAIL (Gravity Recovery and Interior Laboratory) részletes gravitációs térképei elemzésével derült fény (Andrews-Hanna és munkatársaim 2014). A Hold nagy felbontású, részletes gravitációs térképe a nehézségi gyorsulás helyi változásairól ad információt. A tömegvonzás kis mértékű, de kimutatható változásai a holdkéreg sűrűségének és vastagságának eltéréseit rajzolják ki. Meglepő felfedezés volt, hogy a Procellarum óriási lávamedencét nem körívekkel közelíthető perem veszi körül, hanem egyenes vonalakból álló, egymással szögekben találkozó, „szögletes”, sokszög alakzatban húzódó gravitációs anomáliák sorozata határolja, mélyen eltemetve a jelenlegi bazaltréteg alatt. A GRAIL mérései valójában egykori hasadékvölgyeket rajzolnak ki, amelyeket a régmúltban nagy tömegsűrűségű bazaltláva töltött ki, így a gravitációs térképeken ezek nagyobb tömegvonzású helyek. A 4. ábra a Hold Procellarum-medencét (Procellarum Basin) mutatja a GRAIL holdszonda gravitációs méréseiből azonosított régi hasadékvölgyek elhelyezkedését mutatja, ezen belül a Rümker-plátó és annak közelében a Changé-5 leszállóhelye az Oceanus Procellarum északkeleti részén két kisebb  hasadékvölgy között helyezkedik el (5. ábra).

5. ábra
A Procellarum Basin határait egykori hasadékvölgyek jelölik ki a GRAIL holdszonda mérései által meghatározott nagyobb tömegvonzási helyeknél, ahol a felszín alatt nagyobb sűrűségű ősi lávaanyag halmozódott fel. A Rümker-plátó és a Chang´e-5 leszállóhelye a holdkorong bal felső részén található az Oceanus Procellarum északkeleti részén (forrás: Gibney, 2014).

Hogyan keletkeztek ezek a hasadékvölgyek a Holdon? A Hold kialakulása után fokozatosan kihűlt égi kísérőnk és egyre nagyobb része szilárdult meg, bizonyos elemek felgyűltek a magmában a kéreg és a köpeny határán, olyanok, mint a kálium, foszfor, ritkaföldfémek (a Holdon ezeknek van egy összefoglaló neve: KREEP, K, Rare-Earth Elements and P), illetve az urán és tórium. A KREEP magma a Hold néhány területén halmozódott fel, elsősorban az Oceanus Proellarum alatt. Ez az anyag igen gazdag volt radioaktív izotópokban, ezek bomlása pedig eleinte a környező kéreghez képest melegebben tartotta. A radioaktív fűtőanyag elfogyásával azonban gyorsabban is hűlt le, mint a környezete, hirtelen eltüntetve akár 600 foknyi különbséget is. Ez a lehűlés deformációkat hozott létre a felszínközeli kőzetanyagban, aminek két következménye volt a területen: 1.)  a köpeny felső része, illetve a kéreg megfeszült (deformációs feszültségek léptek fel), elvékonyodott, valamint 2.) a  területet határoló széleken berepedezett (itt a kérget alkotó kőzetanyag hőtani és mechanikai tulajdonságai játszottak alapvető szerepet a deformációk, feszültségek mértékének meghatározásában, kialakításában).

A Rümker-plátó környékén végzett anyagmintagyűjtéshez nyilván hasznos információ lehet, hogy milyen kémiai és ásványi összetételű minta várhatók. Előreláthatólag nagy valószínűséggel sok egykori holdi vulkáni kőzetek alkotók lesznek a gyűjtött mintában, hiszen az Oceanus Procelárum területén sok a vulkáni dóm és mag a Rümker is egy dóm-komplexum, valamint a már említett hasadékvölgyek is sok belső lávaanyaggal vannak feltöltve. A Rümker-plátó vulkáni aktivitását és annak időbeli alakulását geomorfológiai vizsgálatok alapján álltapították meg a NASA LRO (Lunar Reconnaissance Orbiter) NAC (Narrrow Angle Camera) nagy felbontású kamerája által készített felvételek elemzésével (Li és mások, 2020). E szerint a Rümker-plátó kialakulása négy vulkánossági  időszakaszra osztható: 3,74, 2,70,3,53 és 3,49 milliárd évvel ezelőtt voltak ezek a periódusok (Li és mások, 2020). Érdekesség, hogy a Rümker-plátó közelében levő Chang´e-5 leszállóhelyén a felszín ezeknél jóval fiatalabb, mintegy 1,2 milliárd éves. Tehát érdekes lesz összehasonlítani az LRO és más holdszondák méréseiből, valamint földi megfigyelésekből a Rümker-plátóra és vidékére meghatározott kémiai és ásványi összetételt a Chang´e-5 holdszonda által gyűjtött minta összetételével.

A Holdon a régmúltban végbement vulkáni aktivitás, az ennek következtében  az Oceanus Procellarum adott területén képződött mare bazalt, valamint az azóta történt felszíni átalakulások határozzák meg a holdszonda által begyűjtött anyagok kémiai és ásványi összetételét. A Rümker-plátó vidéke alatt a holdkéreg és köpeny határáig terjedő rekonstruált metszetet a 6. ábra mutatja (Chisenga és mások, 2020).

6. ábra
A Rümker-hegy környezetében a holdkéreg és köpeny határa, vlamint a felszín alatti egykori magmakamra és a felszínre vezető lávacsatornák elhelyezkedése a holdrajzi északi szélesség 40,8 fok mentén a holdrajzi nyugati hosszúság 57,5 fok és 61,4 fok között felvett metszeten 0-40 km mélység között a felszín alatt (Chisenga és mások, 2020).

Mivel a Chang´e-5 leszállóhelyén a Rümker-plátó mintegy 3,5 milliárd éves korához képest jóval fiatalabb, mintegy 1,2 milliárd éves korú, ezért is fontos a gyűjtött minták laboratóriumi vizsgálata, mert a Holdnak ezen vidékén a köpeny és kéreg, valamint a felszín fejlődésére, alakulására nyomon követhető lesz, továbbá a Hold más területéről hozott és a jövőben gyűjtött mintákkal is összehasonlítható lesz.  A Chang’e-5 útja előtti vizsgálatok (földi megfigyelések, illetve korábbi holdi kőzetminták) alapján feltehetően TiO2 és FeO, valamint tórium tartalmú kőzetek és piroklasztikus lerakódások borítják az Oceanus Procellarum és más mare vidékeket. Az Oceanus Procellarum a többi mare területhez képest ebben a tekintetben kissé eltérhet, mert anomális Procellarum-KREEP Terrain (PKT) összetételt tartalmaz (Qian és mások, 2020). Tehát éppen a terület fiatal kora miatt és feltehetően ilyenből hozott mintát a Chang´e-5. Várjuk a legújabb holdi anyagminta vizsgálatának eredményeit.



Források:

Andrews-Hanna, J.C., Besserer, J., Head, J.W. III. és mások 2014, Nature 514, Issue 7514, 68-71.

Chisenga, Ch., Yan, J., Zhao, J. és mások 2020. JGR E, No. 1, JE005978, 25pp.

Dickinson, D. 2020. China’s Chang’e 5 Collects Samples, Departs from the Moon (Sky and Telescope online, 2020. december 3.) https://skyandtelescope.org/astronomy-news/chinas-change-5-collects-samples-departs-from-the-moon/

Gibney, E. 2014 October 1. Nature News.

Nakamura, R. és mások 2012. Nature Geoscience 5, 775-778.

China is about to collect the first moon rocks since the 1970s (ScienceNews, 2020. december 1.) https://skyandtelescope.org/astronomy-news/chinas-change-5-collects-samples-departs-from-the-moon

Li, B., Zhang, J., Yue, Z. és mások 2020. Geomorphology 358. article id. 107114, 13pp.

LRO/LROC (NASA/GSFC, SESE/ASU, Arizona State University) Posts, No. 1172. lroc.sese.asu.edu/posts/1172

Qian, Y.Q., Xiao, L., Zhao, S.Y. és mások 2018. JGR E, No. 6, 1407-1430.

Qian, Y.Q, Xiao, L., Head, J.W. III. és mások 2020. DPS 52, No. 6 e-id 2020n6i302p01.



További információ, kapcsolódó internetes oldalak:

Barátságért holdkőzet? http://www.urvilag.hu/kina_a_vilagurhben/20210104_baratsagert_holdkozet

Bolygós rövidhírek: holdi por a Földön http://www.planetology.hu/bolygosh-rovidhirek-holdi-por-a-foldon/

Chang´e-5: teljes siker! http://www.planetology.hu/change-5-teljes-siker/

Sikeresen visszatért a kínai holdszonda: 44 év után ismét kőzetminták érkeztek égi kísérőnkről https://www.csillagaszat.hu/hirek/sikeresen-visszatert-a-kinai-holdszonda-44-ev-utan-ismet-kozetmintak-erkeztek-egi-kiseronkrol/

Kőzetmintáért indult a legújabb kínai holdszonda és vasárnap már pályára is állt a Hold körül https://www.csillagaszat.hu/hirek/kozetmintaert-indult-a-legujabb-kinai-holdszonda-es-vasarnap-mar-palyara-is-allt-a-hold-korul/

GYORSHÍR: A Hold körül a Csang’e-5 http://www.urvilag.hu/kina_a_vilagurben/20201128_gyorshir_a_hold_korul_a_csang%E2%80%99e5

Bolygós rövidhírek: Folytatódott a Ryugu kisbolygó mintáinak elemzése

Szerző: Rezsabek Nándor

A Ryugu kisbolygóról hazahozott minta. Fotó: JAXA

A JAXA, a Japán Űrügynökség tájékoztatása szerint a Hayabusa-2 űrszonda által a (162173) Ryugu kisbolygóról begyűjtött, utóbb a Földre sikeresen visszahozott kőzet- és talajminta további eltérő szemcseméretű, az elemzések során most feltárt frakciót is tartalmaz. A laboratóriumi vizsgálatok, majd az ezekből következő kutatási eredmények újabb információkkal szolgálhatnak a Naprendszer eredetére vonatkozóan.

A Nagy Testvér titkai – online előadás a Galileo Webcaston

Szerző: Gothard Jenő Csillagászati Egyesület

Bolygótudományi portálunk, a Planetology.hu szakmai közreműködésével január 11-én hétfőn 18:00 órakor a Galileo Webcast tudományos tartalomszolgáltató csatornán folytatódik a virtuális térben a Gothard Jenő Csillagászati Egyesület (GAE) XLI. Megyei Csillagászati és Űrkutatási Hetek programsorozata. Horváth István, a GAE egyesületi titkára “A nagy testvér titkai – a Jupiter és holdjainak megismerése az ókortól a napjainkig” címmel tart előadást

Bolygós rövidhírek: két fontos missziót hosszabbítottak meg

Szerző: Kovács Gergő

A NASA két fontos bolygókutató missziót folytatásában állapodott meg: a Jupitert vizsgáló Juno és a Mars geológiáját kutató InSight küldetés kapott hosszabbítást.

A Juno 2025 szeptemberéig, az InSight 2022 decemberéig kapott “haladékot”.
Forrás: NASA/JPL-Caltech

A Juno, mely a Jupiter magnetoszféráját, belső szerkezetét vizsgálja és, amely felfedte, hogy a bolygó légköre messze komplexebb, mint ahogy azt eddig a tudósok feltételezték, most 2025 szeptemberéig (vagy a szonda élettartamának végéig, bármelyik is jöjjön előbb) kapott plusz időt, mellyel lehetősége lesz nemcsak a bolygó további tanulmányozására, de a Jupiter gyűrűje, illetve a belső három Galilei-hold, az Io, Europa és Ganymedes tanulmányozására is, utóbbiak esetében közeli átrepülésekkel a holdak “felett”.

Az InSight, mely a Mars belső szerkezetét, tektonikáját, a bolygó kérgének és köpenyének jellemzőit hivatott feltárni, 2022 decemberéig kapott haladékot. A hosszabbítás fő célja egy hosszú-távú jó minőségű “marsrengés-adatsor” összeállítása, melyhez az űrszonda időjárásjelző állomásának adatait is felhasználják.

Forrás: NASA/JPL

Ma indul a XLI. Megyei Csillagászati és Űrkutatási Hetek programsorozat!

Szerző: Gothard Jenő Csillagászati Egyesület

Január 4-én hétfőtől startol 5 héten át a XLI. Megyei Csillagászati és Űrkutatási Hetek programsorozat. Rendhagyó módon, ezúttal online előadások formájában, minden hétfőn este. Az előadások a Planetology.hu közreműködése mellett a Galileo Webcast segítségével mindenki számára elérhetőek lesznek az interneten!Az érdeklődőknek az adott előadás idején a www.galileowebcast.hu címre kell lépni, a főoldalon máris nézhető a videóközvetítés.Az alábbiakban olvasható az előadások időrendje. Szeretettel várunk minden érdeklődőt a programsorozat előadásaira!

A Ceres „220 éves”

Szerző: Csaba György Gábor

Előzmények

Évezredek óta folyik a világ szerkezetének, mozgásainak kutatása. Ezalatt sokat változott már a „világ” fogalma is. Kezdetben talán csak magát a Földet jelentette, majd az égitesteket is beleértették. A kutatás hajtóereje nem puszta kíváncsiság volt, hanem gyakorlati szempontok is. Egyrészt szükség volt naptárra az időbeli tájékozódáshoz a mezőgazdaságban (és a közigazgatásban), de a naptárkészítés még ma sem könnyű feladat. Viszont felismerték, hogy a Nap járása irányítja a napszakok és az évszakok váltakozását, s az égi mozgások szabályosságait figyelve az ég mintegy naptárként használható. Hasonlóképpen segítik az égitestek a térbeli irányok kijelölését is, ami szintén szükséges és hasznos dolog. Másrészt az égitesteket istenként tisztelték, járásukban a földi események előjeleit keresték, ezért megfigyeléseiket gondosan följegyezték – évezredekkel később élt csillagász utódaik nagy örömére. Már időszámításunk kezdete előtt több ezer évvel Fölfedezték a szabad szemmel látható bolygókat is.

Az egyiptomiak, bár az egész világot meglehetősen kicsinynek gondolták, már tudták, hogy a Hold van legközelebb a Földhöz, és helyesen állapították meg a bolygók, valamint a Nap távolságának sorrendjét. Talán a Föld gömb alakját is ismerték.

A görög Eratoszthenész (kb. i. e. 190-125) meglehetősen jó közelítéssel meghatározta Földünk nagyságát; később Hipparkhosz (kb. i. e. 190-125) a holdfogyatkozások megfigyelése alapján geometriai úton sikeresen meghatározta a Hold méretét és a Földtől mért távolságát. A többi égitest távolságára azonban csak igen pontatlan becslések léteztek; Arisztarkhosz (kb. i. e. 310-230) úgy mérte, hogy a Nap mintegy 19-szer van messzebb, mint a Hold – valójában kb. 400-szor -, de kortársai még ezt az erősen alulbecsült értéket is túl nagynak vélték.

Hosszú idő telt el, míg a csillagászok, fejlettebb eszközök birtokában, jobb adatokat kaptak. Kialakult a Naprendszer pontosabb képe; nyilvánvalóvá vált az is, hogy a csillagok igen messze vannak: ahogy Kopernikusz (1473-1543) fogalmazta, annyira, hogy távolságukhoz képest a Föld-Nap távolság elhanyagolható.

Johannes Kepler (1571 – 1630)

Kepler (1571 – 1630) nagyon alaposan vizsgálta a bolygók mozgását, sőt arra is kíváncsi volt, miért épp olyanok e mozgások, amilyenek. A választ még nem tudta megadni, bár igen közel jutott hozzá; ez csak Newtonnak (1643-1727) sikerült. Kepler a „Mysterium cosmographicum” című, 1596-ban megjelent művében azt a furcsa gondolatot fejtette ki, hogy a Naprendszer szerkezetét az öt szabályos test magyarázza. Egy nagy gömbbe, mely a Szaturnusz pályáját ábrázolja, szerkesszünk kockát, abba ismét azt belülről érintő gömböt a Jupiternek. Ebbe tetraédert, amibe a Mars pályát tartalmazó gömb illik, abba dodekaédert, benne a Föld pályájával. Abban ikozaéder, benne a Vénusz gömbje; végül oktaéder és a Merkúr. Mivel csak öt szabályos test létezik, Kepler úgy gondolta, ezzel nemcsak a bolygópályák méreteit, illetve arányait magyarázta meg jól, hanem azt is, miért épp hat bolygó van. Merthogy persze még nem ismerte a Naprendszer többi tagját.

A Kepler által tervezett Naprendszer-modell

De nem ragaszkodott túl következetesen ehhez a – később maga által is elismerten rossz és erőszakolt – modellhez. Észrevette ugyanis bolygórendszerünk bizonyos aránytalanságát: a Mars és a Jupiter közt túl nagy a távolság! A Naprendszer Kepler szemében „nem volt szép” – korrekcióra szorult. Ezért feltételezte, hogy van ott még egy ismeretlen bolygó; ahogy ő fogalmazta: „Inter Iovem et Martem interposui planetam”. Vagyis mégsem csak hat nagybolygó létezhet…? Talán itt jelent meg először a Mars és a Jupiter közt keringő égitest(ek) létezésének gyanúja.

A Harmonices mundi címlapja

További munkája során kimutatott rengeteg valóságos összefüggést a bolygópályák és keringési idők között. Ezek egy újabb kötetet töltenek meg, a Harmonices Mundi-t (1619). Később Newton lelte meg e könyv képlet-rengetegében azt a szabályt, amit ma Kepler III. torvényeként ismerünk, és amit Newton le is vezetett mechanikája és a gravitációs törvény alapján. De ez már másik történet.


A Titius-Bode szabály és az „égi rendőrség”

Volt-e valaki a következő 100-150 évben, aki Kepler ötletére felfigyelt volna, nem tudjuk. De később egy porosz tudósnak, bizonyos Titius (1729-1796) professzornak mégis föltűnt a dolog. (Tudósunk eredeti neve Johann Daniel Tietz volt, amit a kor szokása szerint Titiusra latinítva használt. Nemcsak humanista divatból; inkább azért, mert mint a legtöbb német név, a Tietz is a tudományok nyelvén, latinul nemigen lenne ragozható.) A tudós 1761-től Wittenbergben a matematika és a fizika professzora volt; ő építette városában az első villámhárítót. (Ezt 1752-ben találta föl B. Franklin, tehát professzorunk meglehetősen „naprakészen” követte a tudomány haladását.) Egyetemi munkája mellett Titius segítette az első rendszeresen megjelenő wittenbergi újság szerkesztését és kiadását is, melynek megjelent 11 évfolyama ma szinte kincsesbánya a kutatók számára. Angol, francia és latin nyelvből fordításokat készített, amivel némi hírnevet is szerzett.

1766-ban egy fordításába (Charles Bonnet Contemplation de la Nature című könyvébe) belevette néhány saját ötletét is. Ezek egyike az volt, hogy a bolygók Naptól mért közepes távolságai nem véletlenszerűen következnek egymásra, hanem – ahogy Kepler is sejtette – meghatározott matematikai törvényszerűség szerint.

Tekintsük azt a sorozatot, amely 0-val kezdődik, következő eleme 3, majd a többi mind az előző elem kétszerese! Így a 0, 3, 6, 12, 24, 48, 96 stb. sorozathoz jutunk. Adjunk mindegyikhez 4-et, és az eredményt osszuk 10-zel! Képlettel fölírva:

a = 0,4 + 0,3 · 2n, ahol n = -∞, 0, 1, 2…

Így az a = 0.4, 0.7, 1, 1.6, 2.8, 5.2, 10 stb. számsort kapjuk, vagyis nagyjából a bolygók naptávolságát, ha a Föld-Nap távolságot vesszük egységnek. (A Föld-Nap távolság, azaz 150 millió km egy távolság – mértékegység, neve „csillagászati egység”.) A Merkúr valóban 0.4 CsE-re, a Vénusz 0.72 CsE-re, a Föld 1 CsE-re, a Mars 1.52 CsE-re, a Jupiter 5.2 CsE-re, és a Szaturnusz, az akkor ismert legkülső bolygó 9.54 CsE-re van a Naptól. De mint látható, a Titius-számok közül a 2.8-hoz nem tartozik planéta.

Johann Elert Bode (1747-1826) német csillagász 1772-ben elolvasta Titius fordítását, megtalálta benne a sorozatot, a szabályosság megtetszett neki és újra közölte, azzal a megjegyzéssel, hogy — amint maga Titius is vélte — talán a 2.8 CsE-nél is van bolygó, amelyet még nem ismerünk.

1781-ben William Herschel (1738-1822) fölfedezte az Uránuszt, amelynek naptávolsága 19.2 CsE. Ez a Titius-Bode szabály alapján 19.6 CsE volna, ami elég jó egyezés, így az új bolygó megerősíteni látszott a szabályt.

A Zách Xavér Ferenc (Franz Xaver von Zach; teljes nevén Zách Xavér Ferenc János) pesti szülőházán elhelyezett emléktábla a Városház utca és a Gerlóczy utca sarkán

A magyar Zách Xavér Ferenc báró (1754-1832), aki szabadkőműves is volt, egész életében a külföldet járta, és igen népszerű volt tudományos és előkelő körökben (jól ismerte többek között Herschelt; a Royal Society is tagjai sorába iktatta), II. Ernő szász-gothai herceg udvarában felvetette egy új, korszerű csillagvizsgáló létesítésének tervét. Az obszervatórium 1789-re el is készült a Seeberg tetején. Zách indította meg az első tudományos folyóiratokat (az 1797-től 1799-ig havonta megjelent „Allgemeine Geographischen Ephemeriden”-t, és a szintén havonta, 1800 és 1814 közt megjelenő „Monatliche Correspondenz”-et, mely az első csillagászati szaklap volt a világon). Ő szervezte az első nemzetközi tudományos konferenciát a seebergi csillagdában 1798-ban; ő volt az első, akinek eszébe jutott, hogy bizonyos tudományos munkákat célszerű lenne több kutató közös munkájával elvégezni.

Ötletének egy konkrét megvalósítása végett hívott össze hat csillagászt a lilienthali magáncsillagdába, melynek tulajdonosa és igazgatója Johann Hieronymus Schröter (1745-1816) volt. A többi meghívott Heinrich Wilhelm Olbers (1758-1840), Karl Ludwig Harding 1765-1834), Johann Gildemeister (1753-1837) és Ferdinand Adolf von Ende (1760-1817) volt. Zách azt javasolta nekik, hogy kezdjenek közösen kutatni a feltételezett ismeretlen bolygó után. Elnevezték magukat „égi rendőrség”-nek, és nekiláttak a kutatás megtervezésének. Tudták, hogy szinte reménytelen mennyiségű munkát kell elvégezniük, ráadásul csillagászati fényképezés még nem létezvén, mindezt szabad szemmel. Felosztották az Állatövet 24 zónára, és egyet-egyet kisorsoltak egymás közt. Úgy gondolták, a többinek az észlelésére levélben más csillagászokat kérnek föl. Ez meg is történt. Maguk is – már amelyikük – megkezdték a munkát.

Siker!

A sikert mégsem ők érték el.

Giuseppe Piazzi (1746 – 1826) olasz theatinus szerzetes (és szintén szabadkőműves!) csillagász, a palermói csillagvizsgáló alapítója és igazgatója ekkoriban azzal foglalkozott, hogy új és kitűnő műszereivel egy nagy csillagkatalógus adatait ellenőrizze. Természetesen ez is nagy munka; megfeszített figyelmet és komoly fáradságot igényelt, bár sokat könnyített rajta a tiszta itáliai égbolt és a jó műszerek.

Giuseppe Piazzi (1746 –1826)

Segítette észleléseit Niccolò Cacciatore (magyarul „Vadász Miklós”, latinosan Nicolaus Venator) nevű lelkes asszisztense is, akit csupán egy érdekesség kedvéért említünk itt. Ő ugyanis szerette volna nevét megörökíteni, és erre meglehetősen ötletes módot talált. Kiválasztott egy nem túl fényes, de jellegzetes, könnyen megtalálható csillagképet a nyári égbolton, a Delfint (Delphinus). Saját nevét megfordította (Nicolaus – Sualocin, Venator – Rotanev), és a Delphinus két legfényesebb csillagát e nevekkel látta el: az α Del lett a Sualocin, a β Del a Rotanev. Ma is így nevezik őket, de az ismeretterjesztő munkákban, ahol a csillagnevek jelentését, illetve eredetét közlik, rendszerint az áll: nevük „ismeretlen eredetű”, illetve „ismeretlen jelentésű”.

Piazzi megfigyelési adatai a Ceresről a Monatliche Correspondenz 1801 szeptemberi számában

Piazzi, aki nem tudott az „égi rendőrség”-ről, asszisztensével 1801. január 1.-jének estéjén is az említett katalógus ellenőrzésével foglalatoskodott. A Bika (Taurus) csillagkép egy részletét vizsgálva észrevett egy halvány fénypontot a távcső látómezejében, mely nem szerepelt a katalógusban. A következő éjszakákon is megkereste, és megállapította, hogy elmozdul a csillagok hátterén: estéről estére mintegy 4 ívperccel észak-nyugatabbra kerül. Követte, míg lehetett, összesen 41 éjszakán. Ezután részint műszere szerkezeti sajátosságai miatt, részint betegsége, részint pedig a kedvezőtlen időjárás következtében észlelés-sorozata megszakadt. Egyelőre nem is tudta folytatni, mert az égitest már túl korán nyugodott, s megfigyelése lehetetlenné vált az alkonyi fényben.

Piazzi megírta felfedezését a párizsi obszervatórium igazgatójának, majd további néhány éjszakai munka után más csillagászoknak – többek között Bode-nak – is azzal, hogy üstököst talált. De titokban sejtette, hogy objektuma mégsem üstökös, mert nem mutatta az üstökösök szokásos tulajdonságait: nem volt csóvája, sem kómája, és mozgásának jellege is más volt, mint az üstökösöké általában.

Áprilisban Zách is tudomást szerzett a felfedezésről, és akárcsak Bode, mindjárt megsejtette, hogy a keresett bolygóról van szó. Piazzi a Ceres nevet javasolta neki.

A bolygócska azonban egyelőre elveszett. Hónapok múlva előbújt ugyan a hajnali égen, de addigra természetesen továbbhaladt a pályáján, s nem lehetett tudni, merre keressék. Helyét Olbers is, Zách is sikertelenül próbálta kiszámítani. Ekkor egy fiatal német matematikus, (a később a világ talán legnagyobb matematikusává lett) Karl Friedrich Gauss (1777-1855) vette kezébe a dolgot. Kidolgozott egy módszert a bolygók pályaszámítására, mellyel bármely bolygó pályaelemei meghatározhatók, ha róla legalább három különböző időpontban mért pozíció-adatok állnak rendelkezésre. Természetesen minél több és időben minél távolabbi adatunk van, annál pontosabb eredményeket kapunk. A rendelkezésre álló adatok alapján Gauss kiszámolta az égitest várható helyét, s ott Zách és Olbers újra meg is találta azt. Közepes naptávolsága 2,77 CsE-nek adódott, tehát lényegében megfelelt a Titius-Bode szabálynak.

E „szabályról” különben még ma is sok vita folyik. Egyesek véletlennek tartják, hiszen a Neptunusz naptávolságát már hibásan adja meg (30 CsE helyett 38,8 CsE). De nem lehetetlen, hogy a nagybolygók kölcsönös gravitációs hatása hosszabb idő alatt bármely bolygórendszerben létrehoz valami hasonló – esetleg más képlettel kifejezhető – összefüggést. Például Naprendszerünk óriásbolygóinak holdrendszerében is kimutathatók efféle, de konkrét alakjukban a Titius-Bode szabálytól teljesen eltérő szabályszerűségek.

Az „égi rendőrség” tehát elégedett lehetett: meglett a renitens égitest. Csakhogy a Ceres túl halvány, vagyis túl kicsi. Remélni lehetett, hogy a Ceres felfedezése még nem a végleges eredmény. Csakugyan, Olbers 1802-ben talált egy másik, hasonló pályájú és méretű bolygócskát, melyet Pallas-nak keresztelt el. Harding 1804-ben Lilienthalban meglelte a harmadik apróságot, amely a Juno nevet kapta; 1807-ben pedig Olbers a Vestát találta meg. További felfedezés egyelőre nem volt; úgy látszott, a feladatot megoldották.

A Ceres a 2007. szeptember 27-én indított Dawn űrszonda felvételén (kb. 46.000 km távolságból). Az Occator nevű becsapódási kráterben látható fényes foltok anyaga valószínűleg a törpebolygó mélyéről felszivárgó és a felszínen elpárolgó vízből kikristályosodott só

Mint tudjuk azonban, a történet korántsem ért véget. 1845-ben egy szorgalmas amatőrcsillagász, Karl Ludwig Hencke (1793-1866) felfedezte az 5. kisbolygót, az Astreá-t. Azóta egyre újabb kisbolygókat találnak, immár több százezerre rúg a számuk. (A Ceres-t ma már nem kisbolygónak, hanem törpebolygónak nevezzük.) Sok kisbolygót űrszondák látogattak meg, közeli felvételeket készítettek róluk, sőt anyagmintákat hoztak róluk. Egyre több érdekességet tudunk meg Naprendszerünk e különös parányairól. Az „égi rendőrség” munkája ma is folytatódik…


Az MTA oldalán megjelent cikk másodközlése.

Bolygós rövidhírek: holdi por a Földön

Szerző: Rezsabek Nándor

A Csang’e-5 űrszonda révén a Holdról származó, a várt 2 kg-nál kicsit kevesebb, egész pontosan 1,731 kg-nyi mintát a kínai kutatók vákuum-környezetben csomagolják ki. Tárolása tisztán nitrogén légkörben, kifejezetten erre a célra tervezett “tiszta szobában” történik. A Viharok óceánja térségéből származó regolit-talaj és kőzetanyag egyrészt tudományos, másodsorban ismeretterjesztő célokat szolgál majd. Harmadrészt a szokásos országok közötti csere tárgyát képezi. Ez egyfelől szintén külhoni kutatóintézetekbe – egyetemi kutatóhelyekre kerül, valamint a korábbi Apollo- és Luna-példákhoz hasonlóan diplomácia ajándékként szolgál (goodwill). Ennek külön tudománypolitikai pikantériája, hogy az Egyesült Államok 2011-ben jogszabályban rögzítette a Kínával való űripari együttműködés tilalmát.

A Csang’e-5 visszatérő egysége Belső-Mongóliában, 2020. december 17-én
Fotó: CASC

Bolygós rövidhírek: űrgáz is érkezett!

Szerző: Marcu András

A Japán Űrűgynökség (JAXA) jelenti, hogy a Hayabusa-2 által hazahozott tartály nemcsak kőzetmintát tartalmaz, hanem gázmintát is.

Az első általános spektrográfos analízis során megvizsgálták a tároló által hozott mintákat és kiderült, hogy a gázok különböznek a földi atmoszférában megtalálhatóktól, tehát a Ryuguról származik.

Ezt a következtetést három pont megvizsgálása után vonták le:

  • az ausztrál Földönkívüli Minták Kurációs Központjában végzett spektrográfia
  • a mintát tartalmazó tartály megfelelő szigetelésének ellenőrzése, ami kizárja a földi atmoszféra bejutását
  • hasonló eredménnyel zárult a japán Sagamihara kampusban végzett elemzés is

Ez az első gáznemű mintavétel az űrból.

Jézus születése és a Betlehemi Csillag rejtélye

Szerző: Szoboszlai Endre

Több bibliai jövendölés megfejtésénél hívták már segítségül a teológusok és a történészek a csillagászati kronológiát. Így volt ez Jézus születési időpontjának a meghatározása kérdésében is. A neves vallástörténeti eseményt ugyanis csak hozzávetőleges pontossággal tudták időben behatárolni.  

A csillagászati kronológia azért tud segíteni, mert a nap- és holdfogyatkozásokat, valamint a bolygóegyüttállásokat, megbízhatóan tudja előre – vagy vissza – számolni. Ez a lehetőség adta a kulcsot az emberiségnek ahhoz, hogy a leghatalmasabb világvallás megteremtőjének, Jézus Krisztusnak megtudhassuk a születési dátumát, legalábbis kb. egyéves pontossággal behatároljuk. A pontos választ azt hiszem, soha nem tudhatjuk meg, hiszen a csillagászat csak azt tudja megválaszolni, hogy mi volt a „betlehemi csillag” és mikor volt látható. Azt viszont nem, hogy ténylegesen mikor született Jézus.


Máté evangéliumában:

Amennyiben az égi látványosság pontosan lett leírva a születés után a Bibliába, akkor reményünk lehet arra, hogy megfejtjük a kérdést. Idézzük ehhez Máté evangéliumából a megfelelő részt (2. 1-2):

„Amikor pedig megszületik vala Jézus a júdeai Betlehemben, Heródes király idejében, ímé napkeletről bölcsek jövének Jeruzsálembe, ezt mondván: Hol van a zsidók királya, aki megszületett? Mert láttuk az Ő csillagát napkeleten és azért jövénk, hogy tisztességet tegyünk néki…”

A három bölcs

A bibliai idézet két információt is közöl: Jézus Heródes halála előtt született, és azt, hogy valami ritka látványosság volt az égen. Ezeken túl pedig joggal feltételezhetjük, hogy mitológiai okokat is keresnünk kell, hisz az akkor élt emberek hitvilágában mélyen jelen volt az asztrológia tanítása.

Heródes halálának az időpontját kell megkísérelni megfejteni, és aztán már van egy adat a további kutatásokhoz. Heródes halála a történészek szerint i.e. 4 tavaszán volt, a zsidó húsvét előtt. A zsidó húsvét abban az évben április 11-ére esett. Érdekes, hogy a Heródes halálának időpont-megállapításakor is a csillagászat segített. Heródes életének utolsó időszakában beteg volt, továbbá nagyon féltette hatalmát. Nem sokkal a halála előtt egy lázadás tört ki ellene, amit sikerült elfojtania és a lázadás vezetőit egy este máglyán elégettette.

Flavius, az I. században élt híres zsidó történetíró (született Jeruzsálemben kb. 37-ben, elhunyt Rómában, 100 körül) szerint a kivégzésekor holdfogyatkozást lehetett látni. A csillagászati kronológiának köszönhetően sikerült megállapítani, hogy a keresett égi látványosság az i.e. 5. szeptember 15-én bekövetkezett teljes holdfogyatkozás volt, mely 20 óra után kezdődött.

Heródes a lázadók vezéreinek kivégeztetése után elutazott a Holt-tengerhez, hogy betegségét ott gyógyítsa, azonban nem járt eredménnyel a kúra.

I. Heródes (született az izraeli Askelón városában i.e. 74, vagy 73-ban, elhunyt Jeruzsálemben, i.e. 4 márciusában) ábrázolása

Ezután I. Heródes visszautazott Jeruzsálembe. A városban már halálhíre kelt és legkisebb fia, Antipater (akit apja börtönben tartott) már az uralkodását próbálta előkészíteni. A zsarnok és féltékeny uralkodó ezért saját fiát megölette (csakúgy, mint előtte már másik két fiát). A történelmi feljegyzések szerint a zsarnok uralkodó saját fiának megöletése után öt nap múlva meghalt. Utóda hosszadalmas és nagy szertartással szállíttatta Heródiumba, és ott eltemettette. A felsorolt sok eseményre bizonyára volt idő, i.e. 5. szeptember 15. és i.e. 4. április 11-e között, amikor a zsidó húsvét előtt meghalt Heródes. Így az első fontos dátum megállapítást nyert és ebből következik, hogy Jézus születését hamarabb kell keresnünk! Több elképzelés szerint a születési időpontot azonban nem szabad i.e. 8-nál régebben keresnünk, és az előzőekben feltárt események miatt pedig i.e. 4, a másik dátum, ami között keresnünk kell egy égi jelet. Sok ábrázolás üstököshöz hasonló jelenség feltűnését örökíti meg, vagy többen gondolnak arra is, hogy szupernóva csillag fellángolása volt az égi látványosság. Természetesen ezek a valóban ritka és szemet gyönyörködtető jelenségek is lehettek volna a Jézus születését előjelző égi üzenetek, csakhogy a gondos kínai feljegyzések a megadott időszakban nem rögzítettek sem üstököst, sem szupernóva felfénylést! Arról nem is beszélve, hogy ezek mitológiailag nem magyarázták volna a messiás eljövetelét! Rendkívül lényeges továbbá, hogy a látvány többször is feltűnt, felhívta magára a (bizonyosan Babilonban élő) napkeleti bölcsek figyelmét. A Bibliából megtudhatjuk, hogy a feltűnést látva indultak el a napkeleti bölcsek Jeruzsálembe, ahová megérkezvén tudakozódtak Heródestől, hogy hol született meg a zsidók királya. Azt is megtudhatjuk a Bibliából, hogy az útbaigazítás után ismét látták a jelenséget, hiszen az mintegy vezette őket, előttük ment… Heródes a bölcseknek megkerestette régi próféciákból, hogy hol kell a zsidóság megmentőjének megszületnie és így igazította őket Betlehem városa felé.

A Születés Temploma Betlehem városában

A csillagászok számításai szerint Jeruzsálemből kb. dél-délnyugati irányban, a megadott időszakban csak egy látványosság tündökölt az égen, mégpedig a Jupiter és a Szaturnusz együttállása a Halak csillagképben! Sőt i.e. 7-ben a rendkívül ritka háromszori együttállás valósult meg. Ez a ritka jelenség pedig további elfogadhatónak tűnő magyarázatot is ad. A régi zsidóság asztrológiai hitvilágát a babiloni papcsillagászok kiválóan ismerhették, hiszen a babiloni fogság idején érintkezésben volt a két nép. Mitológiailag elfogadható magyarázatként szolgálhat tehát a jelenség, mert a Jupiter királyi csillagként szerepelt, a Szaturnusz pedig a zsidóság szombati ünnepnapjának (és általánosságban véve a zsidóság) csillaga volt. (Azt most ne vegyük figyelembe, hogy mindkét égitest bolygó és nem csillag.) A Halak csillagkép pedig a Messiás csillagképe volt, és egyben a Babilontól nyugatra lévő Palesztinát jelentette. Továbbá az asztrológiában, általánosságban véve a születéssel kapcsolatos. Tehát ha a legfőbb hatalom jelképe a Jupiter, mint királyi csillag, a Szaturnusszal, mint a zsidóság csillagával, a Messiás csillagképében (a Halakban) egy évben háromszor is együttállásban van, akkor az a babiloni bölcsek szerint azt jelentette, hogy megszületett a zsidóság felmentője, a római elnyomás alól.

(Mint tudjuk, a zsidók nem tekintették messiásuknak Jézust, és továbbra is várják a Messiás eljövetelét, aki a jeruzsálemi Aranykapun fog majd bejönni.)


Rendkívül ritka bolygóegyüttállás

A babiloni papcsillagászok bizonyosan várták az említett együttállást, mert valószínűleg birtokokban volt több százéves észlelési adat ilyen ritka jelenségről. Erre van is agyagtáblába vésett ékírásos bizonyíték. Az égi látványosság eme ritkaságai a számítások szerint i.e. 861 végétől 860 közepéig, i.e. 7-ben, majd i.sz. 1940/41-ben és 1981-ben voltak. Ebből láthatjuk, hogy az i.e. 860-ban bekövetkezett Jupiter-Szaturnusz együttállás után csak az i.e. 7-ben feltűnt jöhet számításba. Megjegyzendő, hogy az 1940/41-es és az 1981-es nem a Halakban volt.

A jelenség természetesen csak a Földről nézve izgalmas, hiszen hatalmas távolság van a két bolygó és a Föld között a valóságban. A háromszori együttállásról röviden annyit, hogy akkor jöhet létre, amikor a Jupiter látszólagos hurok mozgása teljesen lefedi a Szaturnuszét. Elsőként Kepler (1571-1630) gondolt arra, hogy ebben a jelenségben keresse a „betlehemi csillag” rejtélyét. Kepler idejében, 1603-ban szintén látható volt a Jupiter és a Szaturnusz (de egyszeri) együttállása, akkor a Skorpió csillagképben. Ezután 1940/41-ben lehetett háromszori együttállást látni, a Kos csillagképben, amely közel van a Halakhoz. Legközelebb majdnem háromszoros együttállás csak 2238 augusztusának végén és 2239 februárjának végén lesz (az Ikrekben), de ezután eltávolodnak a bolygók egymástól, és a harmadik közelség elmarad. A Halakban a két bolygó csak 2378 februárjában lesz együttállásban, de csak egyszer. (Egyszeri együttállás nem ritka, mert húszévenként bekövetkezik. Éppen 2020. december 21-22-én csodálhatunk meg egy szép bolygóközelséget, amikoris a Szaturnusz és a Jupiter szinte egyben látszik majd az égbolton.)

Tehát megállapíthatjuk, hogy a Jupiter és a Szaturnusz együttállása volt az égi jel, mely először i.e. 7. június elején, másodjára szeptember végén, és végül december elején tűnt fel.

Jeruzsálem égboltja időszámításunk előtt 7-ben, november 12-én éjjel

Vélhetően csak szeptemberben vállalkozhattak (a nyári meleg enyhültével) a babiloni napkeleti bölcsek a kb. 1000 km-es tevekaravános útra, Jeruzsálemig. Két hónap alatt ezt minden bizonnyal megtehették, amikor ismét feltűnt a két fényes bolygó közelsége a decemberi égbolton. (A közbeeső időben látszólag eltávolodnak egymástól, de aztán újra látványosan közelednek, amikor az első közelséget követő távolodás elmúlik, akkor ismét közelítenek egymáshoz a bolygók. Ilyenkor már bizonyos, hogy háromszori együttállás lesz. Ezt már tudták a babiloni csillagászok, sőt várták is.)

Az evangélium leírása szerint a napkeleti bölcsek nem csecsemőt, hanem gyermeket kerestek. Ebből arra lehet következtetni, hogy Jézus ekkor már nagyobbacska volt. Erre találunk is magyarázatot, ha azt feltételezzük, hogy Jézus hamarabb született, mint i.e. 7 decembere. Mi utalhat erre az elképzelésre? A Bibliában érdemes tovább kutatni és egy másik evangélium utalását figyelembe venni.


Lukács evangéliumában nincs utalás

Lukács evangéliumában ugyanis nincs említve csillag! Ez helyes is lehet, ha azt feltételezzük, hogy Jézus az előbb említett időpontnál hamarabb született! Lukács evangéliumából megtudhatunk egy olyan eseményt, aminek a dátumát megállapítva szintén közelebb juthatunk a rejtély kulcsához. Ez az esemény pedig egy népszámlálás, ami miatt József és Mária Betlehembe ment, ahol Mária megszülte elsőszülött fiát.

Jézus születésének az emlékhelye Betlehemben, a Születés templomában

Idézzük ehhez Lukács evangéliumából a megfelelő részt (2. 1-7):

„És lőn azokban a napokban, Augustus császártól parancsolat adaték ki, hogy mind az egész föld összeírattassék. Ez az összeírás először akkor történt, mikor Siriában Czirénius volt a helytartó. Menne vala azért mindenek, hogy beírattassanak, kiki a maga városába. Felméne pedig József is Galileából, Názáret városból Júdeába, a Dávid városába, mely Betlehemnek neveztetik, mivelhogy a Dávid házából és házanépe közül való volt Hogy beírattassék Máriával, a ki néki jegyeztetett feleségül, és várandós vala. És lőn, hogy mikor ott valának, betelének az ő szülésének napjai. És szülé az ő elsőszülött fiát és bepólyálá őt, és helyezteté őt jászolba, mivelhogy nem vala nékik helyük a vendégfogadó háznál.”

Az idézetből két információt szűrhetünk ki: az egyik az, hogy az első népösszeíratás volt az, amikor Jézus született, továbbá az, hogy ez a népszámlálás Czirénius idejében volt. A történészek szerint Czirénius (Quirinius) i.e. 8-ban érkezett Palesztinába, de csak később lett helytartó, mégpedig i.e. 3-ban és aztán időszámításunk után 6-ban. Tehát az evangélium írója itt kis pontatlanságot ejtett. Ezt a kijelentést azért tehetjük, mert a népszámlálás időpontját sikerült a történészeknek kideríteni, pontosabban a rendelet kiadásának dátumát. Augustus császár nép-összeíratási rendeletét i.e. 8-ban adta ki és Palesztina távolsága miatt joggal feltételezhetjük, hogy ott csak kb. egy év múlva, esetleg valamivel hamarabb tudták végrehajtani!


December 25-26-ának nincs semmi köze Jézus megszületéséhez

A nép-összeíratási rendelet időbeli beazonosításának megismeréséből viszont az következhet, hogy i.e. 8-ban vagy 7 elején Jézus már élt! Ezt bizonyíthatja az is, hogy Heródes állítólag a kb. kétéves és az ettől fiatalabb fiúgyermekeket, megölette Betlehem városában és környékén. Úgy gondolta, hogy a napkeleti bölcsektől megtudott adatok birtokában a kb. kétéves fiúgyermekeket kell megöletnie és akkor biztosan „beleesik” a zsidók királya is. (A hatalmát hisztérikusan féltő Heródes ezen szörnyű tettét a bibliai leíráson kívül semmi nem látszik bizonyítani, ezért sokan kétségbe vonják.) Amennyiben mégis volt gyermekgyilkosság, akkor ezt a gyermek Jézus túlélte, hisz akkorra a Szent Család a Biblia szerint márt Egyiptomban élt (később pedig Názáretben). Nemcsak a napkeleti bölcsek szóhasználatából (gyermek és nem csecsemő) következtethetünk arra, hogy i.e. 7 decembere előtt Jézus már élt, hanem abból is, hogy csak a IV. század végén rendelte el a keresztény egyház, hogy a téli napforduló napján legyen Jézus születésének ünnepe. (A régi római naptár szerint a téli napforduló december 24-éről 25-ére virradó éjjelen volt.) A IV. század előtt ugyanis tavaszi időpontokban volt kisebb megemlékezés.


A pogány hitvilágtól a karácsony megünnepléséig

A régi pogány napisten hittel kapcsolatos, hogy Kis-Ázsiában, Közel-Keleten és Egyiptomban a téli napforduló idején (ekkor leghosszabb az éjszaka és legrövidebb a nappal) születtek a napistenek, akiket nagyon tiszteltek. Tehát ez az ünnep december 24-éről 25-ére virradóan volt és napkeltekor. Ezt a pogány ünnepet még a IV. században is megtartották. Az egyház belátta, hogy tovább él ez a szokás és elrendelte, hogy keresztény tartalommal kell megtölteni! A régi római naptár december 25-ére tette a napfordulót és ezért lett Jézus születésének ünnepe is ez a nap. Kedvezett az ünneppé tételhez, hogy más népek is megemlékeztek a téli napfordulóról, pl. a régi germánok máglyát gyújtottak a sötétség ellen és az életet jelképező örökzöld fenyővel díszítették házukat. (Ma már a téli napforduló csillagászati és földrajzi eseménye december 21-én következik be.)

A keresztény tartalommal megtöltött régi pogány napisten-ünnep tehát lassan összeolvadt az észak-európai eredetű fenyőünneppel. Erre utal a karácsonyi fenyőfánk, a rajta meggyújtott gyertya pedig a sötétséget űzi el, akárcsak régen a máglyák. A felerősített csillagfigura pedig az egykori „betlehemi csillag” emlékeként ragyog a keresztény ember számára, hirdetve Jézus Krisztus megszületését.

Bizonyos, hogy teljesen megbízhatóan soha nem tudjuk megállapítani Jézus tényleges születési dátumát, de annyi elfogadható, hogy i.e. 7-ben vagy 8-ban született. A Gergely-naptár kiinduló éve (epochája) ezért helytelen. A VI. században élt Exiguus római apát javasolta az úgynevezett „keresztény éra” bevezetését, de több más ténnyel együtt egyszerűen nem vette tudomásul, hogy Heródes még élt, mikor Jézus született…

Ma már azonban nem is a rideg csillagászati, történelmi, matematikai és kronológiai adatok a lényegesek a keresztény hívő embereknek, hanem szent Karácsony átélt és bensőséges ünnepe…