Így láttuk mi a Marsot



Kovács Gergő

Már hosszú hetek óta vártam arra, hogy végre otthon legyek, vidéken, ahol egy régi, sokat látott 60/900-as (60 mm objektívátmérőjű, 900 mm fókuszú) lencsés távcsővel észleltem a Marsot. Előtte, “bemelegítés” gyanánt vetettem egy pillantást a Jupiter-Szaturnusz kettősére. A Szaturnusz gyűrűje pompás volt 90x-es nagyítással, a Jupiter azonban már lassan beleveszett a homályba. Majd a vörös bolygó következett. Hála a távcső hosszú fókuszának, egyáltalán nem jelentkezett a lencsés távcsövekre egyébként jellemző színhiba, a Mars korongja mindenféle színezés nélkül vöröslött. Magam is meglepődtem, hogy még ilyen kis objektívátmérőnél is jelentkeztek részletek a bolygón: a Mars déli Mare-területei összefolyva bár, de szépen látszottak. A természet közben páratlanul szép, csillagos égbolttal lepett meg, a szomszéd telken pedig még egy süni is ropogtatott valamit jóízűen. Tökéletes boldogság és nyugalom volt, ami ezen az estén fogadott az ég alatt.



Rezsabek Nándor

Egy régi albireós megfigyelőtársam, Tóth Miklós XV. kerületi kertjéből irányoztuk 15 cm-es reflektort az ég felé.

A Celestron OmniXLT 150 már sok éve bizonyítja remek képalkotását. A helyi asztroklímát tekintve (szerintem) nem volt rossz az ég, bár Miki szemöldökráncolásai nem ezt mondatták. Viszont a Jupiter élesen jött, holdjai szinte kiverték a szemem. Felhősávjai mellett könnyedén látszott a Nagy Vörös Folt is. A Szaturnusz atmoszférája, tovább a Titan mellett több kisebb holdja. Utóbb a mi Holdunkat is vizslattuk, miközben a megjelenő és beúszó felhők réseiben kontrasztossá váló egyszerű és komplex asztroblémek sora a földi meteoritkráter-kutatási témám szempontjából dobogtatta meg szívem. Azaz most annyira nem… ezek most kevésbé hoztak lázba. Egyetlen dologért jöttem, és küzdöttünk a kitakarással, a város szórt, valamint felkelő égi kísérőnk zavaró fényeivel, a vadkan módjára csörtető szomszéd mindent bevilágító teraszvilágításával.

Mars albedo/felszíni alakzatait akartuk látni, azonosítani, leírni! We Came Here to Rock – hogy ezúttal a brit metal klasszikus Saxont idézzem. Derekasan küzdöttünk. Kezdetben a horizontközeli gyatra képminőséggel, eltérő nagyítások variálásával, polarizációs, narancssárga és vörös színszűrőkkel. Az utóbbi volt a nyerő. Feltűnt, majd egyre kontrasztosabb lett két hatalmas marsi régió. Összefüggő, majdnem átlós fekete csíkként egybekapaszkodott a Terra Cimmeria és a Terra Sirenum. Ezeket már a marskutatás hajnalán albireo-alakzatként térképezték. Először közösen Maraldi-tengerként jelölte Proctor, majd már Mare Cimmerium és Mare Sirenum néven Schiaparelli. Akkor tehát alacsony albedo-értéke okán még mare-nak, azaz holdi analógiával tengernek aposztrofálták. Sőt, még Miki 1973-as, nagynénjétől a tengerentúlról kapott National Geographic térképén is így szerepeltek! (Milyen menő is volt akkor ezzel!) Aztán a későbbi űrszondás vizsgálatok alapján a modern nómenklatúra már felföldi területként a Terra Cimmeria és a Terra Sirenium formát használja.



Balázs Gábor

Július eleje óta észlelem és fotózom a vörös bolygót kisebb-nagyobb sikerekkel, melyhez a 2018-as oppozíció kedvezőtlen megfigyelhetősége miatt nagy reményeket fűztem. A három és fél hónapnyi észlelése során több érzékelhető változás is megfigyelhető volt, köztük az egyre nagyobb megvilágítottsága, látszó átmérőjének növekedése, déli pólussapkájának gyors csökkenése.

Az október 6-ai közelség után, október 9-én este, a Svábhegyi Csillagvizsgálóban volt szerencsém fotózni a 99,8%-os megvilágítottságú vörös bolygót. A fátyolfelhők ellenére fotografikusan kisebb részletek is előjöttek, még a Naprendszer legmagasabb vulkánja, az Olympus Mons is kivehető a képen (a bolygó bal alsó részében lévő világos folt).

A C/2020 F3 (NEOWISE) Magyarországról

Szerző: Balázs Gábor

Az északi félteke nem bővelkedik a szabadszemes üstökösökben, legutoljára 1997-ben a C/1995 O1 (Hale-Bopp) volt mindenki számára hasonlóan látványos jelenség, de 23 év után 2020-ban megérkezett az „ikertestvére”.

C/1995 O1 (Hale-Bopp) az 1997-es feltűnése idején (bal oldalt). Forrás: ESO. Jobb oldalt a C/2020 F3 (NEOWISE) Majzik Lionel felvételén 2020 július 13-án hajnalban

A 2020-as évben eddig összesen 3 üstököst vártunk szabadszemesnek vagy legalább is binokulárral észlelhetőnek, de csak az utolsó, a C/2020 F3 (NEOWISE) élte túl megpróbáltatásait.
Felfedezése 2020. március 27-én történt a NASA Wide Field Infrared Survey Explorer (WISE) űrteleszkópjának Near-Earth Object Wide-field Infrared Survey Explorer (NEOWISE) programja által.

Az üstökösök neve több adatból tevődik össze. Mivel az eddigi számítások szerint 6-7 ezer év a keringési ideje, ezért a nem periodikus üstökösök közé sorolják, melyek azonosítója a C betű. Nevének következő része a felfedezés évéből és egy félhónapot jelölő betűből áll. Az üstököst 2020. március második felében harmadikként fedezték fel, ezért 2020 F3. Nevének utolsó tagja pedig a felfedezője, a NEOWISE.

Az első kép a NEOWISE üstökösről 2020. március 27-én készült (több hőérzékeny infravörös kép kompozíciója). Fotó: NASA/JPL-Caltech

Legközelebb a Naphoz (perihélium) július 3-án volt. Ekkor a Merkúr pályájánál is közelebb, 0,295 CsE (44,25 millió km) távolságra közelítette meg csillagunkat. Az őt ért fokozatosan növekvő, majd a perihélium során ráeső rendkívül nagy hőhatásoknak köszönhetően rengeteg por és gáz szabadult fel magjából, lehetővé téve a rendkívül hosszú és látványos ion- és porcsóva létrejöttét.

A közeledő üstökös. Forrás: Spaceweather.com
A por- és az ioncsóva. Fotó: Majzik Lionel

Áttérve a megfigyelésére, először a koránkelők csodálhatták meg, majd cirkumpoláris lett, végül az esti észlelése lett a kedvezőbb.

A C/2020 F3 (NEOWISE) útja a hajnali égen 3:55-kor
A C/2020 F3 (NEOWISE) útja az esti égen 22:55-kor

Már távolodott a Naptól, amikor először megpillantották. Kezdetekben a hajnali észlelés volt az egyetlen lehetőség, ezért kométánk története észlelési szempontból 2020. július 4-én kezdődött, ugyanis ezen a hajnalon már elég távol volt a Naptól, hogy észlelhető és fotózható lehessen. Az elsők között volt Majzik Lionel képe, mely 03:54-kor készült Tápióbicskén.
Ezen a hajnalon 1,5 magnitúdó volt, de még látszólag közel volt csillagunkhoz, így csak az üstökös legfényesebb részeit, a magját és a porcsóvájának ehhez igen közel eső részét lehetett lencsevégre kapni.

A C/2020 F3 (NEOWISE) Majzik Lionel felvételén Tápióbicskéről. Kamera: Nikon D3300 + AF-S DX Nikkor 55-300mm f/4,5-5,6G VR

Az első képeket meglátva kedvet kaptam észleléséhez így első, saját megfigyelésem július 5-én hajnalban történt. Ekkor azt tapasztaltam, hogy nehéz szabad szemmel megtalálni, mivel még elveszik a kelő Nap fényében (ezt az előző kép is igazolja), de a magja már ekkor csillagszerűen látszott, igaz egyértelműen nem tudtam megmondani, hogy pont az az üstökös. 10×50 binokulárral kezdtem keresni és innentől fogva ez lett a fő műszer megfigyeléseimnél, viszont az alábbi kép 80/910 akromáttal készült 3:59-kor. A magja fényes, a porcsóva kivehető.

A C/2020 F3 (NEOWISE) 80/910 akromáton keresztül a szerző felvételén, 2020. július 5-én
3:59-kor. Feldolgozás: Schmall Rafael

A következő nap, július 6-án 3:28-kor Kecskés Juliannával közösen fotóztam először tükörreflexes (DSLR) fényképezőgéppel. Ekkor már szabad szemmel kivehető volt a csóva.

A C/2020 F3 (Neowise) Kecskés Julianna és Balázs Gábor felvételén, 2020. július 6-án hajnalban 3:28-kor Kamera: Nikon D5300 + Nikkor 75-200 mm teleobjektív

Július 8-án hajnalban igen nagy világító felhők társaságában volt látható. Rendkívül különleges felvételek születtek.

A C/2020 F3 (NEOWISE) Balatonmáriafürdőről július 8-án 3:32-kor Schmall Rafael felvételén

Július 10-én már 4 fokos csóva volt szabad szemmel látható.

A C/2020 F3 (NEOWISE) a szerző felvételén, 2020. július 10-én 3:13-kor

Első esti észlelését Schmall Rafael végezte július 10-én este 22:01-kor a Zselici csillagparkból.

Az első esti égen készült fotó a C/2020 F3 (NEOWISE) üstökösről Schmall Rafael felvételén, 2020. július 10-én

Az első általam végzett esti észlelése július 12-én este 21:46 történt. Ekkor még a hajnali láthatósága volt a jobb. Ezen az estén szabad szemmel alig volt látható, kereséséhez binokulárra volt szükségem.

Magyarországon július 13-tól lett cirkumpoláris, ami azt jeleni, hogy nem kerül a horizont alá, így egész éjjel megfigyelhető volt.

Július 14-étől az esti láthatósága már jobb, mint a hajnali. 21:58-kor már szabad szemmel lehetett látni.

Július 15-én ismét az esti égen fotóztuk. Ekkor az ioncsóvája számítások szerint 60 millió (!) km volt. Érdekességképp a Nap-Föld távolság 150 millió km.

A C/2020 F3 (NEOWISE) 5 km átmérőjű magja, 2020. július 15-én este; Távcső: 300/1600 Newton; Mechanika: Fornax 51; Kamera: Canon 700d; Fotó: Várady Ferenc
A C/2020 F3 (NEOWISE) a szerző felvételén július 15-én este; Kamera: Canon 700d + TAMRON 18-200mm F/3.5-6.3 DI II VC(C) Objektív 137 mm-en

Mivel cirkumpoláris július 16-án, ezért 00:23-kor is észleltem, fotóztam. Ekkor a horizonthoz való közelsége miatt elveszett a fényszennyezésben, így szabad szemmel éppen megtalálható, de binokulárral ekkor is könnyen megfigyelhető és látványos volt.

C/2020 F3 (NEOWISE) július 16-án 0:23-kor a szerző felvételén; Kamera: Canon 700d + TAMRON 18-200mm F/3.5-6.3 DI II VC(C) Objektív 57 mm-en

Július 23-án járt a Földhöz legközelebb, 0,692 CsE-re, ami átszámítva 103,8 millió km. Ekkor már az első észlelésekhez képest 2,1 magnitúdót halványodott, tehát 3,6 magnitúdó volt az aznap esti látszó fényessége.

Forrás: astro.vanbuitenen.nl

Bár folyamatosan halványodik (átlagosan 10 óránként 0,1 magnitúdót), távcsövekkel még mindig megfigyelhető. Augusztus 11-ig binokulárral észlelhető, majd később csak nagyobb távcsövekkel. Az alábbi kép egy 80/910-es lencsés távcsőben vizuálisan látottakat próbálja visszaadni.

Az üstökös 80/910 akromáton keresztül 2020.07.27 22:26-kor

Akik binokulárral felkeresnék, az alábbi térkép segítséget nyújthat:


Források:
Stellarium
astro.vanbuitenen.nl
nasa.gov

A július 5-ei éjszakai világító felhők története

Szerző: Balázs Gábor

Minden évben beköszönt az a másfél hónapos időszak, amikor van esély éjszakai világító felhők, más néven poláris mezoszférikus felhők kialakulására és ennek megfelelően július 5-én este igen nagy NLC (Noctilucent Cloud) jelenséget figyelhettünk meg.

Maga a jelenség a légköroptikához tartozik és a mezoszférában (a légkör 50-90 km közötti rétege) lévő felhők porszemcsékhez tapadt 40-100 nanométer átmérőjű vízjég kristályai a már horizont alatt tartózkodó Nap fényét verik vissza. Kialakulásukra június közepétől július végéig számíthatunk. Megfigyelésükre naplemente után és napkelte előtt egy-másfél órával van lehetőség. A jelenség akár egy órán keresztül is látható.
Egy személyes megjegyzés: harmadik éve figyelem az NLC-ket, de mondhatom, ez volt eddig a legnagyobb. Az alábbi képen jól megfigyelhetők a felhőzet változásai.

A jelenség július 6-án hajnalban, a C/2020 F3 (NEOWISE) üstökös fotózása közben is megfigyelhető volt, igaz nem olyan szinten, mint július 5-én este. Ezt követően még július 8-án és 10-én hajnalban örvendeztette meg a koránkelőket és az üstökösmegfigyelőket.

NLC július 6-án 3:28-kor. Fotó: Kecskés Julianna és Balázs Gábor
A C/2020 F3 (NEOWISE) üstökös NLC-k társaságában Balatonmáriafürdőről július 8-án hajnalban Schmall Rafael felvételén
NLC július 10-én 03:09-kor a szerző felvételén

Tavaly, 2019. június 21-én szintén volt látványos NLC-jelenség ekkor általánosságban írtam róluk, mely írásom ezen a linken megtekinthető.