Az Európai Űrügynökség (ESA) Rosetta űrszondája 2014 és 2016 között a 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstököst tanulmányozta, ez alatt a két év alatt rengeteg adatot gyűjtött az égitestről, egy apró szondát bocsátott annak felszínére, valamint körülbelül 400 000 képet is készített róla. Az alábbi videó az ezalatt készült képekből készült. A filmet Christian Stangl és Wolfgang Stangl készítették.
A pár perces összeállítás szó szerint egy másik világba röpít minket. Leírhatatlan a felénk közelgő, forgó, néhány kilométeres csipkézett jeges kőrakás. Felszínformáinak kuszaságára, a távolodó Philae szonda látványára és a “felfelé eső hó“-ra nehéz szavakat találni…
Nyáron ismételten útra kel a Meteoritkráter Expedíció csapata! A 2020-as esztendő kiemelt célpontja a 121 millió éve kőmeteorit formálta, 9 km átmérőjű, tóval fedett svéd Mien romkráter.
A korábban felkeresett lengyel Morasko-krátermezőhöz, majd Ries és Steinheim ikerkráterekhez hasonlóan a svédországi expedíció is az asztroblém felszínalaktani formáit, impaktitjait, – környezettudományi szemmel – talajviszonyait, hidrológiáját, állat- és növényvilágát, természetvédelmét, kultúrtörténetét teszi vizsgálat tárgyává.
Mindezt kiegészíti az az ismeretterjesztő jelleg, amelynek során a természettudományok iránt fogékony nagyközönség figyelmét felhívja a meteoritika, a geológia, a geográfia és a környezettudomány aktuális kérdéseire és érdekességéire.
A Meteoritkráter Expedíció kibővített létszámú 2020-as svédországi útjának társszervezője a Bakonyi Csillagászati Egyesület (BCSE). (Folyamatosan bővülő) szakmai, támogató és médiapartnere a Magyar Meteoritikai Társaság, a Gothard Jenő Csillagászati Egyesület, az UtazniJó Utazási Iroda, az Élet és Tudomány folyóirat, a Planetology.hu honlap, a Gravitáció és a Rezsabek Nándor ScienceBlog.
A Holdra szállás 2019. évi fél évszázados évfordulójának, sőt, az azt
megelőző, majd követő fontosabb Apollo-misszióknak
emlékmorzsái nemcsak a tudományok iránt érdeklődő, de a napi sajtó és több
hazai esemény révén a szélesebb közvéleményhez is eljutottak.
Utólag is hihetetlen, hogy mindez
még a hazai könyvpiacot is megmozgatta! Az Élet
és TudományKönyvsarok rovatában,
valamint a Rezsabek Nándor ScienceBlogon
jómagam ismertettem Robert Kursonnak
az Apollo-8-ról (Rakétaemberek),
valamint James R. Hansennek az
Apollo-11-ről (Az első ember, mely az
azonos című sikerfilm alapját is képezi) szóló műveit. A megszámlálhatatlan
nyomtatott újságcikk, honlap- és blogbejegyzés, internetes poszt közepette
ráadásul egy harmadik kötet is napvilágot látott a témában…
…kissé más perspektívából
közelítve azt. A szerző maga a jellegzetes arcvonású, tán’ az űrhajósoknál is
ismertebb fizimiskájú NASA
repülésigazgató, Gene Kranz (1933–).
A Fornebu Books gondozásában (a
2000-es Failure is Not an Option című
eredetiből) 2019-ben megjelent magyar kiadást a téma jó ismerője (egyben a
kiadó vezetője), Kuti Zoltán
magyarította. Gördülékenyen, és a számomra jellemzően bosszúságot okozó
hibáktól (az űreszközök elnevezésének helyessége, hogy csak egy példát említsek)
mentesen.
De térjünk vissza a tartalmi
vonatkozásokra! (Szerencsére), a Houston,
baj van! Akik felmentek a Holdra… és akik visszahozták őket nem Kranz
önéletrajz, pláne nem valamiféle családregény. Az, amit igazán várhatunk tőle:
az általa megélt, és az elsőszámú repülésirányítóként vezetett időszak
„repülési naplója”. A Mercury– és Gemini-korszakoknak is tág teret
szentel, hiszen a mű mintegy fele ennek az időszaknak technikai információkkal,
ugyanakkor személyes szálakkal gazdagon átszőtt krónikája.
A könyv másik fele
(természetesen, a magyar kiadást indukáló évfordulóhoz illően) az Apollo-éra
részletes kibontása. Az Apollo–1-nek három asztronauta halálát a Földön
eredményező tűzesetétől kezdve az Apollo–8 első Hold körüli repülésén, majd az
Apollo–11 történelmi leszállásán át az Apollo–13-nak (kishíján) Hold közeli
elvesztéséig, és bravúros hazavezényléséig.
Nevek, űreszközök, műszaki
tényadatok, események, sztorik sorjáznak a 398 oldalas, igényes puhaborítóval
dizájnolt, amerikai megjelenésekor valódi bestselleré váló kötetben. Kívánom, a
magyar változat is sokaknak okozzon mind hasznos felüdülést, mind műszaki és
természettudományos ismeretbővülést, hiszen „Lebilincselő
visszaemlékezés, amely betekintést nyújt az űrprogram kulisszái mögé”(The New York Times).
Gene Kranz: Houston, baj van! Akik felmentek a Holdra… és akik
visszahozták őket.
Fordította: Kuti Zoltán. h. n., 2019. Fornebu Books. 398 p.
December 11-én zajlott az ELTE TTK lágymányosi épülettömbjében szakmai szervezetünk, a Magyar Meteoritikai Társaság 2019. évi közgyűlése. A hasonló esetekben általában ritka egybőli határozatképesség eredményes munkával párosult. A Kereszty Zsolt vezette ülésen meghallgathattuk az elnökség beszámolóját az idei első, még tört év munkájáról, valamint a 2020-as tervekről. Megválasztottuk Szklenár Tamást a titkári feladatokra. Szó esett induló folyóiratunkról, honlapunkról, tavaszra tervezett konferenciánkról, a meteoritika aktualitásairól, tagtársaink híreiről, kutatási eredményeiről. S bár ugyan jómagam a tavaly “szórásmezeileg” Szlovákiában felkeresett, 1840-ben megtalált Magurára szavaztam, a Év meteoritjának az 1900-ban hullott Ofehértót választotta meg a grémium. A közgyűlés egyhangú szavazással támogatta, hogy a Társaság szakmai támogatója legyen a Meteoritkráter Expedíció 2020-as svédországi, 121 millió éves Mien-kráter vizsgálatára vezetésemmel induló útjának. Ennek sikeres lebonyolítása egyben a Meteoritkráterek és impaktitok tagozat vezetőjeként az általam tervezett fő szakmai célkitűzés.
(Kereszty Zsolt felvételén a közgyűlés résztvevői, Kormos Balázs kezében a 2012-ben meglelt Csátalja Baján őrzött fő tömege.)
2019. december 10-én, életének századik évében elhunyt Guman István, az ország legidősebb csillagásza.
Guman István még Trianon előestéjén, a magyar Erdélyben született, szászok lakta vidéken, 1919. október 22-én. Fő kutatási területe a változócsillagok világa, neve összeforrt a Csillagászati Intézet, a debreceni Napfizikai Obszervatórium, a Magyar Csillagászati Egyesület és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat 20. századi történetével.
“A Csillagászati Intézet és a Napfizikai Obszervatórium, a Magyar Csillagászati Egyesület és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat egykori mindennapjai, történései ma már anekdotaszerűen hangzanak. A máig aktuális asztro- és napfizikai kutatási témák, a változócsillagok világa izgalmas vonatkozásokat rejt.”
A résztelesebb életrajzi adatokat a Meteor 2006/10. (online) és a Természet Világa 2014/10. (online) folyóiratszámában vetettem papírra. Beszélgetéseinkre és interjúinkra alapozva. Ezek a beszélgetések mindig izgalmasak voltak…
Szelfiztünk is, persze. Érdekes az idő múlása… Guman István már a 101.-ben, én a 48.-ban, így a fotón másfél évszázad. Nem kevés idő. Az ő részét Professzor Úr tartalommal töltötte meg. Én csak igyekszem, hogy így legyen, és az ilyen találkozások adnak ehhez erőt.
“Guman István október 22-én töltötte be 100. születésnapját. Ezen a napon egy csöppet közelebb kerültem a negyedik dimenzió megértéséhez. Hihetetlenül hangzik, de első szakcikkét 1940-ben (!) publikálta – a munkásságát később is meghatározó változócsillagok témakörében. Az algolrendszerek újabb vizsgálata 79 éve (!) a Csillagászati Lapokban látott napvilágot. Egészen hihetetlenül hangzik.”
Hazánk egyetlen meteoritos érdekképviseleti, összefogó jellegű szervezete a 2019-ben alakult Magyar Meteoritikai Társaság 2019. december 11-én (szerda) tartja ez évi rendes közgyűlését.
Helyszín: Budapest, ELTE TTK Északi tömb, 4. emelet 4.95-s terem, találkozunk 15:45-kor az Északi tömb Duna felőli bejáratánál.
Akit érdekelnek a meteoritok, a magyar meteoritok és szeretne részese lenni a hazai meteoritikai történéseknek, akár gyűjtő, kutató illetve egyéb szakember vagy csupán érdeklődő, akkor köztünk a helye! Ezennel meghívunk közgyűlésünkre.
A társaságba a helyszínen is be lehet lépni, mert csak aktív tag vehet részt a közgyűlésen.
November 28-án indul a SMOG-P és az ATL-1 a második és harmadik magyar műhold, a Rocketlab új-zélandi kilövőállomásáról. A Budapesti Műszaki Egyetem készítette miniatűr űreszközök feladata a rádiófrekvenciás szennyezettség, azaz az elektroszmog mérése a földfelszíni TV-adók sávjában, alacsony Föld körüli pályáról.
November 12-én a New Horizons űrszonda által meglátogatott 2014 MU69 jelű kisbolygó, ideiglenes elnevezésén az “Ultima Thule” új nevet kapott: ettől a naptól fogva Arrokoth-nak hívjuk, mely Powhatan (ejtsd: Póhatán) nyelven égboltot jelent.
Az Ultima Thule, új nevén az Arrokoth (NASA)
A NASA New Horizons csapata a Powhatan indián törzs vénjeinek és képviselőinek egyetértésével javasolta ezt az elnevezést az IAU (Nemzetközi Csillagászati Unió) és a Minor Planet Center (Kisbolygó Központ) számára.
A New Horizons pályája a Naprendszerben
Az újonnan felfedezett égitestek esetében fontos szerepet játszik az azokat felfedező műszer(ek) földrajzi elhelyezkedése, elég, ha a hawaii nevű ‘Oumuamua-ra gondolunk, melyet az adott szigetekre telepített műszerekkel találtak meg. Most sincs ez másként, az Arrokoth kisbolygót felfedező New Horizons irányítóközpontja ugyanis az USA Maryland államában található, ezen belül a Powhatan törzs területén.
Tavaly látott napvilágot az a, science fiction-rajongók számára különösen kedves hír, miszerint az Apple TV kapta meg Isaac Asimov: Alapítvány c. regényének megfilmesítési jogát.
A közelmúltban pedig már az is kiderült, ki lesz a hamarosan induló, tíz részes sorozat két főszereplője: a hanyatló Galaktikus Birodalom regnáló uralkodóját (I. Cleon) a Gyűrűk Ura: Hobbit-ból Thranduilként ismert Lee Pace alakítja; míg a Birodalom széthullására figyelmeztető matematikust, Hari Seldon-t a nagy sikerű Csernobil c. sorozat Legaszov Professzora, Jared Harris személyesíti meg.
I. Cleon (Lee Pace) és Hari Seldon (Jared Harris) Kép: Shutterstock
A sorozat fő felelőse David S. Goyer lesz, de producerként helyet kap Josh Friedman és az Alapítvány szerzőjének lánya, Robyn Asimov is. A sorozat forgatása várhatóan idén november 11-én kezdődik, képernyőre kerülése pedig 2020-2021 környékén várható.
Nem szabad azonban megfeledkezni arról sem, hogy a holdkutatás automatákkal végzett ágának is komoly műszaki és tudományos hozadékai voltak. Valamint arról, hogy az akkori korszak másik űrhatalma, az egykori Szovjetunió ugyancsak kiváló eredményeket ért el a Hold űreszközökkel történő vizsgálatában.
2020-ban így három ismeretterjesztő blogoldal-portál együttműködésében a Luna-17 repülés 50 évvel ezelőtti emblematikus eseménye, az első ember alkotta automata naprendszerbeli felszíni jármű, a Lunohod-1 útjára indítása kapcsán a Luna-programra fókuszálunk.
A Rezsabek Nándor által 1997-ben a londoni Science Museumban készített felvételen a Naprendszer első sima leszállását (soft landing) végrehajtó űreszközének, a szovjet-orosz Luna-9-nek méretarányos modellje, melynek eredetije 1966. február 3-án ereszkedett le a holdi Viharok Óceánjára
Ahogy az Apollo-11 1969-es leszállását is megelőzte és követte az Apollo-missziók több küldetése, így az 1959-es első holdközelítő Luna-1-től az utolsó, 1976-os automata Luna-24 talajmintagyűjtő úttal bezárólag foglalkozunk az űrkutatás-történetének eme fontos planetológiai fejezetére.
A Rezsabek Nándor ScienceBlog (http://rezsabeknandor.blogspot.com/; https://www.facebook.com/rezsabeknandor/), Kovács Gergő felelős szerkesztő irányításával a Planetology.hu portál (http://www.planetology.hu/; https://www.facebook.com/planetologyhu/), valamint Nagy Róbert Csillagászati Blogjának (https://amatorcsillagaszat.blogspot.com/) összefogásával megkezdődött egy Luna-kamarakiállítás anyagának összeállítása (korhű relikviák, kiadványok, bélyegek, levelezőlapok, a leszállóhelyek asztrofotói, műszaki és tudományos tények), melyet a tervek szerint az ország több pontján is meg lehet majd tekinteni. E sorok írójának révén a nyomtatott, az összefogás révén az elektronikus sajtóban és médiafelületeken változatos tartalmakat publikálására kerül sor. Emellett elkezdődött egy témába vágó előadási tematika kidolgozása is.
