Óriási megtiszteltetés érte a Meteoritkráter Expedíció csapatát. A Morasko-krátermezőn forgató Rezsabek Levente (második változatú) kisfilmje bekerült az országos Héthatár Útifilm Szemle versenyfilmjei közé!
Bemutatójára november 14-én szerdán 18:00 órától kerül sor Hajdúnánáson, a Bocskai Filmszínházban.
(A belépés díjtalan, de az info@nanasvmk.hu címen regisztrációhoz kötött! A versenyfilmek bemutatóját megelőzően, 16:30-tól “Föld körüli utazás a Gerecsétől Új-Zélandig” címmel 3D-s filmvetítést tekinthetnek meg az érdeklődők. A díjnyertes alkotásokat a filmfesztivál harmadik napján, november 16-án pénteken 18:00 órától vetítik.)
Az elmúlt napokban szinte felrobbant az Internet attól a cikktől, melyet a Harvard Smithsonian Asztrofizikai Központ két munkatársa, Shmuel Bialy és Avi Loeb írt az ‘Oumuamua-ról (melyről itt írtunk egy összefoglalót). A publikáció szerint a Naprendszerünkbe első alkalommal kívülről érkező égitest valójában egy idegen civilizáció alkotta űreszköz volt, mely véletlenül vagy a készítői által szándékosan sodródott Naprendszerünkbe.
Fantáziarajz az ’Oumuamua-ról (ESO / M. Kornmesser)
Az elmélet meglehetősen vad és gyenge lábakon álló. Mégis, mik azok a dolgok, melyek szokatlanná teszik ezt az égitestet?
A pályája: ellipszis vagy parabola helyett hiperbola, ami azt jelenti, hogy “nem ér körbe”, az ‘Oumuamua így soha nem tér vissza Naprendszerünkbe.
Az alakja: egyáltalán nem illik bele a Naprendszer égitestjei közé: az ‘Oumuamua 400 méter hosszú, 40 méter széles, szivar-alakú égitest.
A sebessége: a csillagközi térből Naprendszerünkbe 26,4 km/s-mal (95040 km/h) érkezett, perihéliumban 87,3 km/s-ra (314280 km/h) gyorsult fel.
Ezek miatt természetes, hogy sokakban felmerül a gondolat, hogy az ‘Oumuamua nem természetes eredetű objektum. És bár nem lehet száz százalékosan kizárni a mesterséges eredetet, az égitestet körüllengő bizarr dolgokra van tudományos magyarázat:
Az Oumuamua pályája (Wikipédia)
A pályája: bár szokatlan de akárcsak a parabola vagy az ellipszis, a hiperbola is szabályos pályának tekinthető.
Az alakja: szokatlan formáját teljes mértékben megmagyarázza egy tanulmány, mely szerint ha egy monolitikus (egy tömbből álló) égitest elég hosszú ideig (milliárd évek) bolyong az űrben, akkor a mikrometeoritok okozta természetes kopás végállapotában létrejöhet ez a hosszú, keskeny forma.
A sebessége: nemrég már hírt adtunk arról, hogy kutatók egy csoportja talált néhány csillagot, melyek az ‘Oumuamua forrás-égitestjei lehetnek. Ezen csillagok valamelyikének létrejöttekor lökődhetett ki az ‘Oumuamua az intersztelláris térbe. A sebességét azonban jobban magyarázhatjuk egy kettős rendszerből való kilökődéssel, ilyet azonban (még) nem találtak. Így lehetséges, hogy az égitest sokkal régebb ideje járja a csillagközi teret.
Az ‘Oumuamua-val kapcsolatban egy klasszikus idézet jut eszembe:
“A bizonyíték hiánya nem a hiány bizonyítéka!”
A bulvársajtó által felfújt és mára tényként kezelt hírt olvasva mind szeretnénk hinni, hogy nem vagyunk egyedül a Világegyetemben, de addig, amíg nincsenek perdöntő bizonyítékok, nem jelenthetjük ki biztosan, hogy az ‘Oumuamua egy (talán már letűnt) civilizáció küldötte. Az esély természetesen mindenre, úgy erre is megvan, azonban, ha nem tudjuk ezt mivel alátámasztani, hiba lenne valótlant feltételezni. Az ‘Oumuamua pedig már jóval túl van a Jupiter pályáján, így elég kétséges, hogy sok újat fogunk róla megtudni a jövőben.
Végéhez ért a Dawn űrszonda 11 éves, sikerekkel teli küldetése. Az űreszköz stabilizálásához szükséges üzemanyag kifogyott van, így a szonda működésképtelenné vált: antennái már nem tudnak a Föld felé fordulni, és a napelemtáblái sem fognak a Nap felé nézni, így az energiaellátása is véget ér. Bár ezek után még évtizedekig marad Ceres-körüli pályán, az űrszondáról már nem fogjuk hallani.
A Dawn tizenegy éve igen sikeres volt: két kisbolygóövbeli égitest körül is pályára állt, a Vesta kisbolygó, illetve a Ceres törpebolygó körül. Előbbin felfedezett egy hatalmas hegycsúcsot, a Rheasilvia-kráter közepén magasodó központi csúcsot, melyről kiderült, a marsi Olympus Mons után a legmagasabb hegycsúcs a Naprendszerben.
A Vesta a Dawn felvételén. A kép alsó felén látható a Rheasilvia-csúcs (NASA).
Utóbbin, a Ceres-en többek között felfedezett egy rejtélyes, világos foltcsoportot, az Occator-kráterben, melyről később megállapították, hogy a relatíve sötét égitesten “világító” pontok valójában sókiválások.
A Ceres, középen a rejtélyes Occator kréterrel (NASA).A Ceres a Dawn felvételeiből összeállított animáción (NASA).
Mivel a Dawn hajtóanyaga bármikor elfogyhat, a NASA biztonsági okokból olyan pályára állította a szondát, melyen legalább két évtizedig stabilan fog a Ceres körül keringeni.
A Dawn-nal ellentétben a Kepler missziója már véget ért, az űrtávcsőnek mostanra teljesen elfogyott a hajtóanyaga, így 9 évnyi működés után végleg leállt, továbbra is stabil pályán maradva a Nap körül. Küldetésének évei alatt több, mint 2600 Naprendszeren kívüli bolygót, más néven exobolygót fedezett fel, úgynevezett tranzit módszerrel, melynek során a csillagnak az előtte áthaladó bolygó okozta fényességcsökkenését mérte. A több, mint 2600 felfedezett bolygó mellett még további 4600 exobolygó-jelölt, illetve 8 apró, lakhatósági zónában található kőzetbolygó felfedezése köthető a Kepler nevéhez.
A Kepler egy festő ábrázolásában. A küldetés rávilágított arra, hogy több bolygó lehet a Galaxisban, mint ahány csillag (NASA/Ames/Wendy Stenzel).
Az OSIRIS-REx, mely december 3-án érkezik meg úticéljához, a Bennu kisbolygóhoz, pár napja egy káprázatos fotóval örvendeztetett meg minket. A montázs október 29-én, az aszteroidától 330 kilométerre készült.
November 11-én kerül ember alkotta űreszköz legközelebb a Naphoz, a Parker Solar Probe mindössze 47 millió kilométerre közelíti meg központi csillagunkat, megdöntve az amerikai-német Helios-2 1978-as, 43 millió kilométeres rekordját. A Nap külső légkörét vizsgáló űrszondának ez lesz az első “napsúrolása” a 24-ből, melyek során egyre kisebb távolságra suhan el csillagunk mellett.
Ma, október 20-án, helyi idő szerint hajnali 3:45-kor indult el a Merkúr felé az európai (ESA) – japán (JAXA) koprodukcióban készült BepiColombo nevű űrszonda a dél-amerikai Kourou Űrközpontból, Francia Guyanából.
Az ESA és a JAXA közös küldetése, a BepiColombo. (Kép: Arianespace.com)
A BepiColombo célja Naprendszerünk legbelső bolygója, a Merkúr. Küldetésének célja egyrészt új technológiák, például a Nap hőjének ellenálló anyagok tesztelése; másrészt a Merkúr eddig feltáratlan rejtélyeinek kivizsgálása. Valójában nem is egy, hanem két űrszonda utazik a bolygó felé, egy európai és egy japán szonda, összekapcsolódva. Feladataik közé tartozik többek között a Merkúr mágneses mezejének, belső szerkezetének, rejtélyes zsugorodásának vizsgálata épp úgy, mint annak a kiderítése, hogyan jöhetett létre egy bolygó ilyen közel a Napunkhoz.
A fellövés pillanatai. Képek: ESA/facebook.
Az űrszonda megérkezéséig azonban sokat kell várni: a különböző hintamanőverek miatt – melyeknek célja a szonda pályájának a Merkúr pályájával történő minél pontosabb szinkronizálása – a BepiColombo csak 2025. decemberében fog pályára állni a bolygó körül, melyet a tervek szerint két évig fog tanulmányozni.
A jövő esztendő kerek évforduló az egyetemes tudománytörténetben, sőt, az emberi történelemben egyaránt. 50. évfordulója a valaha volt egyik legnagyszerűbb emberi vállalkozásnak, modern kori „földrajzi” felfedezésnek. 1969-ben az Apollo-11 asztronautái révén az emberiség elküldte követeit egy idegen égitestre, s Neil Armstrong a Hold felszínére lépett.
Az évfordulós megemlékezések már 2018-ban megkezdődtek. Jómagam, tudományos újságíróként igen aktív vagyok ebben, de nálam sokkal komolyabb szereplők játszanak főszerepet mindebben. Az októberi hónap újdonsága a Queen együttes legendás gitárosának, az asztrofizikus Brian May-nek pazar holdfotós munkája. Emellett a mozik is most tűzik műsorra az „Az első ember” című alkotást. Az űrkutatás és a csillagászati barátai lélegzet visszafojtva készülne a premierre.
Ugyanakkor mindez nem marad pillanatnyi élmény! Az Akkord Könyvkiadó jóvoltából 560 oldalon, szép dizájnú védőborítóval, keményfedeles formában, kézzelfoghatóan is napvilágot látott „Az első ember”. A társkiadó, a GABO jóvoltából elsők között vehettem kézbe James R. Hansen munkáját. A szakszerű fordítás Both Elődöt és Dancsó Bélát, a téma kiváló hazai ismerőit dicséri. A kötet a lehető legrészletesebb Armstrong-életrajz. A családfától át gyermekkoron át a felnőtté válásig. A haditengerészeti pilótától kezdve a kutatópilótán át az űrhajósig. Középpontban a legnagyobb tettel, a Holdra lépéssel, majd a legendává válással. Mindez remek fotókkal illusztrálva, rendkívül sok tényadattal megalapozva, mindeközben olvasmányos stílusban.
Nézzük meg tehát a filmet, de utána igyekezzünk az adott bevásárlóközpont valamely’ könyvesboltjába, megéri!
Október 11-én, este 18 órai kezdettel “Planetology.hu – Planetológiáról mindenkinek” címmel Kovács Gergő tart előadást a debreceni Magnitúdó Csillagászati Egyesület foglalkozásán, az Újkerti Közösségi Házban, a 106-os teremben.
A NASA 2018-as InSight Mars expedíciója során szeizmométert is telepítenek a Marsra, ami „élő” adatokat küld vissza a Földre. Az erre épülő British Geological Survey „MarsQuake” projectje során műholdképeket felhasználva e szeizmométer jelei alapján új meteor becsapódási krátereket kereshetnek az érdeklődők segítve a marskutatást. A „Marsrengések” program egy rövid tananyagot, és továbbá órai feladatokat tartalmaz, melyek során a NASA 2018-as InSight Mars expedíció által visszaküldött valós adatokat és képeket használhatják fel a diákok. A célközönség a 11-18 éves korosztály. A foglalkozások során a diákok modellezik a meteorit becsapódásokat, és vizsgálják a becsapódások hatását. A marsrengések elemzése pedig segít abban, hogy jobban megértsük a “vörös bolygó” belső szerkezetét.
Az 1960-as és 1970-es években végrehajtott Hold-missziók óta ez lesz az első lehetőség arra, hogy más planéta talajrengéseit tanulmányozhassuk. A Marsba “belelátni”, azaz belső szerkezetét megismerni a szeizmológia módszereivel, vagyis a “marsrengések” és meteorit becsapódások okozta talajrezgések tanulmányozása segítségével lehetséges.
A Vörös Bolygó titkai feltárulnak a marsrengések megfigyelésével.
A Marsrengések mérése (Illusztráció) [NASA]
Az InSight szeizmométerek adatai az interneten szabadon hozzáférhetők lesznek. A misszió várhatóan egy évig tart, mely során egy egybefüggő adatfolyamot kapnak a tudósok – és a programba bekapcsolódó diákok is, amit önállóan elemezhetnek.
A programra itt lehet jelentkezni, a projektről pedig ezen az oldalon lehet többet megtudni. A jelentkezés csupán a szervezők tájékoztatását szolgálja, hogy képünk legyen arról, mennyien érdeklődnek a program iránt. Büszkék lennénk, ha minél több magyar diák érne el sikereket a marskutatás terén. Örülünk felnőttek jelentkezésének is!
Ahogy nemrég hírt adtunk róla, a japán Hayabusa-2 űrszonda két apró ugráló egységet, a Minerva-II jelű apró “robotszöcskéket” küldött a Ryugu aszteroidára. Most a Német Repülési és Űrkutatási Központ (DLR) által épített MASCOT (Mobile Asteroid Surface Scout) nevű, cipősdoboz méretű űrszondáját is az égitestre bocsátotta a japán szonda.
Fantáziarajz a kisbolygóra leszálló MASCOT-ról. Kép forrása: DLR
A MASCOT érdekessége, hogy nem rendelkezik napelemekkel, élettartama kizárólag a benne lévő akkumulátorok élettartamától függ. Az űrszonda el is készítette az első fotóját a kisbolygóról, melyen maga a szonda árnyéka is rajta van. A további képekre azonban még 1-2 napot várni kell.
A MASCOT által készített első fotó a Ryugu-ról. a kép jobb felső sarkában az apró űrszonda árnyéka. Kép forrása: DLR
