Alapítvány-sorozat: megvannak a főszereplők

Tavaly látott napvilágot az a, science fiction-rajongók számára különösen kedves hír, miszerint az Apple TV kapta meg Isaac Asimov: Alapítvány c. regényének megfilmesítési jogát.

A közelmúltban pedig már az is kiderült, ki lesz a hamarosan induló, tíz részes sorozat két főszereplője: a hanyatló Galaktikus Birodalom regnáló uralkodóját (I. Cleon) a Gyűrűk Ura: Hobbit-ból Thranduilként ismert Lee Pace alakítja; míg a Birodalom széthullására figyelmeztető matematikust, Hari Seldon-t a nagy sikerű Csernobil c. sorozat Legaszov Professzora, Jared Harris személyesíti meg.

I. Cleon (Lee Pace) és Hari Seldon (Jared Harris) Kép: Shutterstock

A sorozat fő felelőse David S. Goyer lesz, de producerként helyet kap Josh Friedman és az Alapítvány szerzőjének lánya, Robyn Asimov is. A sorozat forgatása várhatóan idén november 11-én kezdődik, képernyőre kerülése pedig 2020-2021 környékén várható.

Forrás: [1] [2] [3]

2020 Luna 50

Szerző: Rezsabek Nándor

2019-ben az emberes Holdra szállás fél évszázados évfordulójára emlékeztünk. Az Apollo 50 a modern kori földrajzi felfedezések történelmi eseményének méltó ünneplésével telt
(http://rezsabeknandor.blogspot.com/2019/10/a-hold-opusz-es-relikviaim.htmlhttp://rezsabeknandor.blogspot.com/2019/07/privat-apollo-50-iv-felvonas_18.html).

Nem szabad azonban megfeledkezni arról sem, hogy a holdkutatás automatákkal végzett ágának is komoly műszaki és tudományos hozadékai voltak. Valamint arról, hogy az akkori korszak másik űrhatalma, az egykori Szovjetunió ugyancsak kiváló eredményeket ért el a Hold űreszközökkel történő vizsgálatában.

2020-ban így három ismeretterjesztő blogoldal-portál együttműködésében a Luna-17 repülés 50 évvel ezelőtti emblematikus eseménye, az első ember alkotta automata naprendszerbeli felszíni jármű, a Lunohod-1 útjára indítása kapcsán a Luna-programra fókuszálunk.


Rezsabek Nándor által 1997-ben a londoni Science Museumban készített felvételen a Naprendszer első sima leszállását (soft landing) végrehajtó űreszközének, a szovjet-orosz Luna-9-nek méretarányos modellje, melynek eredetije 1966. február 3-án ereszkedett le a holdi Viharok Óceánjára

Ahogy az Apollo-11 1969-es leszállását is megelőzte és követte az Apollo-missziók több küldetése, így az 1959-es első holdközelítő Luna-1-től az utolsó, 1976-os automata Luna-24 talajmintagyűjtő úttal bezárólag foglalkozunk az űrkutatás-történetének eme fontos planetológiai fejezetére.

Rezsabek Nándor ScienceBlog (http://rezsabeknandor.blogspot.com/https://www.facebook.com/rezsabeknandor/), Kovács Gergő felelős szerkesztő irányításával a Planetology.hu portál (http://www.planetology.hu/https://www.facebook.com/planetologyhu/)valamint Nagy Róbert Csillagászati Blogjának (https://amatorcsillagaszat.blogspot.com/) összefogásával megkezdődött egy Luna-kamarakiállítás anyagának összeállítása (korhű relikviák, kiadványok, bélyegek, levelezőlapok, a leszállóhelyek asztrofotói, műszaki és tudományos tények), melyet a tervek szerint az ország több pontján is meg lehet majd tekinteni. E sorok írójának révén a nyomtatott, az összefogás révén az elektronikus sajtóban és médiafelületeken változatos tartalmakat publikálására kerül sor. Emellett elkezdődött egy témába vágó előadási tematika kidolgozása is.

2020 Luna 50!

A Merkúr átvonulása a Nap előtt

Szerző: Rezsabek Nándor

A Merkúr-átvonulás főbb adatai és időpontjai (A helyi időhöz az UT-ben megadott időpontokhoz egy órát hozzá kell adni) Forrás: EclipseWise.com

November 11-én az idei esztendő legfontosabb csillagászati eseményére vagyunk „hivatalosak”: a Merkúr bolygó átvonul csillagunk, a Nap előtt. Reméljük, Olvasóink kedvező időjárási körülmények között, derült időben lehetnek részesei a természeti jelenségnek. A megfigyelés kapcsán fontos megjegyezni, hogy az kizárólag biztonságos napszűrővel ellátott csillagászati távcsőbe pillantva lehetséges. Erre az ország számos pontján, csillagvizsgálókban, továbbá csillagászati szervezetek által tartott távcsöves bemutatókon lesz lehetőség. A megfigyelők a Nap korongja előtt elvonuló foltként láthatják a belső bolygó fekete sziluettjét.

A Merkúr átvonulása a Nap előtt, 2016. május 9-én (Fotó: Elijah Mathews) 

Csillagászattörténeti kutatások szerint minden idők egyik legnagyobb hatású asztronómusa, a heliocentrikus világkép megalkotója, Kopernikusz sohasem látta a Merkúr bolygót. Nemhogy távcsővel – hiszen azt csak évtizedekkel később alkották meg, majd használták csillagászati célokra –, de szabad szemmel sem. A dolog magyarázata, hogy a Merkúr kizárólag napnyugta után és napkelte előtt látható, de központi égitestünkhöz valóközelsége miatt igencsak rövid ideig. Fényessége pedig jóval elmarad a népnyelvben Esthajnalcsillagnak nevezett, a Szentírásban egyedüliként konkrétan említett bolygótól, a Vénusztól. Így megtalálása nem is olyan könnyű feladat, megpillantása minden esetben kizárólag a horizonthoz közel lehetséges.

A Merkúr és a Vénusz legnagyobb kitérései (Kép: history.nasa.gov)

Szabad szemmel fényes csillagnak tűnik; csillagászati távcsővel vizsgálva kisméretű korongja a Holdhoz, valamint a Vénuszhoz és a Marshoz hasonlóan fázisokat mutat. Naprendszerünk központi csillagához legközelebb rója köreit, emiatt napsütötte oldalán közel félezer fokos pokol uralkodik, árnyékos felén pedig majdnem mínusz kétszáz fok a hőmérséklet. Tengely körüli forgása igen lassú, három fordulata alatt kétszer is megkerüli a Napot. Így ottani időszámítás szerint egy Merkúr-esztendő mindösszesen másfél Merkúr-napig tart. Ha léteznének értelmes élőlények a felszínén – valójában primitív organizmusok sincsenek arrafelé –, másfél naponta ünnepelnék születésnapjukat. A bolygó külső megjelenésében megtévesztésig hasonlatos a Föld Holdjához. Ugyanúgy kozmikus sebhelyek borítják felszínét, melyeket a Naprendszer életének korai szakaszában bekövetkezett intenzív kisbolygó- és meteoritbecsapódások okoztak. Ezek közül a Caloris-medencét kialakító olyan pusztító volt, hogy az 1300 km átmérőjű óriáskráter mellett a szilárd bolygófelszínen végigfutó hullámok az égitest átellenes pontjában találkozva kaotikus felszíni formákat hoztak létre.

A Merkúr a MESSENGER űrszonda felvételén

S’ bármily furcsán hangzik, a Merkúrnak van magyar vonatkozása! Felszínén ugyanis Bartókról, Jókairól, Lisztről, valamint (utolsóként 2013-ban, a MESSENGER űrszonda felvételeire alapozva, a keresztelésre hivatott Nemzetközi Csillagászati Unió jóvoltából) Petőfiről neveztek el egy-egy krátert.

Új törpebolygó a Naprendszerben

Eggyel nőhet a törpebolygók száma Naprendszerünkben, az ESO csillagászai a VLT (Very Large Telescope Nagyon Nagy távcső) nevű távcsővel és a rá szerelt SPHERE nevű műszerrel a Hygeia kisbolygót vizsgálva arra a következtetésre jutottak, hogy a kb. 450 kilométer átmérőjű égitest megfelelhet azoknak a kritériumoknak, melyek egy égitestet törpebolygóvá tesznek. Ezek a következők:

  • az égitest a Nap körül kering
  • megközelítőleg gömb alakú
  • nem söpörte tisztára a pályáját övező térséget
A Hygeia. Kép: ESO/P. Vernazza et al./MISTRAL algorithm (ONERA/CNRS)

A Mars és a Jupiter pályája közti kisbolygó-övezetben keringő Hygeia még nem “kanonizált” törpebolygó, azaz a törpebolygók katalógusába vételéig még eltelhet némi idő; ennek ellenére, a felvételeknek köszönhetően, egy új törpebolygót köszönthetünk a Naprendszerben.

Forrás: ESO

Elhunyt Alekszej Leonov

Egy legendával lett szegényebb a Föld: 85 esztendős korában elhunyt a szovjet-orosz, valamint egyetemes űrhajózás egyik legnagyobb alakja. Alekszej Leonov (1934-2019) nemcsak az első ember, aki 1965-ben űrsétát hajtott végre, de 1975-ben tagja volt a Szojuz-Apollo közös űrrepülésnek is.

Az 1965-ös, legendásra sikerült űrsétája közben

Alekszej Arhipovics Leonov egy apró szibériai településen, Lisztvjankán született, 1934. május 30-án. Vadászpilóta kiképzése után 1960-ban már űrhajóskiképzést kapott. A szovjet Hold-program részeként a Voszhod-2 fedélzetén elsőként lépett ki a világűrbe és tette meg az első űrsétát, 1965-ben. Az űrhajóra ráerősített zsilipen keresztül mászott ki a légüres térbe, az űrhajóval való összeköttetést egy “köldökzsinór” biztosította, mely az összeköttetés mellett az oxigént is biztosította a kozmonauta számára. Azonban problémák adódtak. Tizenkét perc után Leonov űrruhája a belső nyomás miatt elkezdett felfúvódni és, mire az űrhajós ráeszmélt, szkafandere “Michelin-babábá” változott. Felfúvódva nem tudott átférni a zsilipen, így képtelen volt visszamászni a biztonságot jelentő űrkabinba. Leonov tudta, hogy pár percen belül a Föld éjszakai oldala fölé kerülnek, így gyorsan kellett döntenie: a földi irányítást megkerülve (tudván, mire odalent eldöntik, mit tegyen odafent, már késő) elkezdte kiengedni a levegőt az űrruhájából. A művelet veszélyes volt, mivel a nyomás drasztikus csökkenésével Leonov erőteljesen izzadni kezdett: utólagos beszámolójában elmondta, hogy amikor már a Földön, helikopterrel Bajkonurba szállították, még akkor is lötyögött a víz űrruhája csizmáiban. Azonban sikerrel járt és a nehézségek ellenére vissza tudott mászni az űrjárműbe. A hazaút során is több problémával kellett farkasszemet nézniük (szó szerint): a Voszhod-2 a kijelölt leszállóhelytől kétezer kilométerrel odébb, az Ural fenyveseiben ért földet. Leonov és társa, Pavel Beljajev két napon át várt a mentőcsapatokra, élelem és megfelelő téli ruházat híján, miközben az űrkabin körül éjjelente farkasok ólálkodtak. Az űrhajósok számára helikopterekről ledobott ruhák fennakadtak a fenyőfákon, a meleg teás termoszok összetörtek a földet éréskor. Végül körülbelül ötven óra elteltével sikerrel megérkeztek Bajkonurba, ahol (a legenda szerint) Leonov a következő nyilatkozatot adta: „A megfelelő védőöltözékben az ember képes túlélni és munkát végezni az űrben. Köszönöm a figyelmet”.

A szovjet-amerikai űrrandevú alatt, a Szojuz-19 parancsnokaként, 1975-ben
Nemcsak űrhajós, de tehetséges festő is volt

Az első orosz lett volna a Holdon is – amennyiben az űrverseny ezen fejezetét a szovjeteknek sikerül megnyerni. Ez már nem válhatott valósággá, érdemein azonban ez mit sem változtat.

R.I.P.

Nyugodjon békében!

Fotók: Roszkozmosz

Újabb jövevény érkezett Naprendszerünkbe

Körülbelül két éve robbant a hír egy olyan égitest felfedezéséről, mely Naprendszerünkön kívülről, a csillagközi térből érkezett Napunk vonzásterébe. Az égitestet később ‘Oumuamua-nak nevezték el, a különös objektumról mi is beszámoltunk, itt és itt.

A C/2019 Q4 (Borisov) üstökös. A felfedező felvételén jól látszik az üstökös kómája is.
(Fotó: Sky and Telescope online, G. Borisov)

Most minden bizonnyal egy újabb ilyen égitesthez (méghozzá egy üstököshöz) van szerencsénk, mely felfedezője, Gyennagyij Boriszov után a C/2019 Q4 (Borisov) nevet kapta. Az üstököst 2019. augusztus 30-án fedezte fel a Krími Asztrofizikai Obszervatóriumban dolgozó ukrán amatőrcsillagász, saját készítésű műszerével. Hasonlóan az ‘Oumuamua-hoz, a C/2019 Q4 (Borisov) pályája is hiperbola, perihéliumpontja körülbelül 2 Csillagászati Egységre lesz a Naptól, a Mars pályája közelében.

Gyennagyij Boriszov és 65 centiméter átmérőjű, fényerős teleszkópja.
(Fotó: Sky and Telescope online, G. Borisov)

Mivel még időben, azaz napközelpontjának elérése előtt fedezték fel, a tudósoknak példátlan lehetőség nyílik az üstökös megfigyelésére, méghozzá hosszú időtartamon keresztül. Az égitest jelenleg 18 magnitúdó fényességű, Naptól való távolsága 2,7 Csillagászati Egység, mérete a becslések szerint 10 kilométer. Perihéliumpontját december 10-én éri el, ekkor fényessége 14,7 magnitúdóra nő.

A C/2019 Q4 (Borisov) pályája (zöld). A hiperbola pálya egyértelműen Naprendszeren kívüli származásra utal. Az égitest a Naptól jelenleg 2,7-, Földünktől pedig 3,4 Cs. E. távolságra van.
Fotó: Tony Dunn / CC BY-SA 4.0

Az újabb “látogató” megfigyelése várhatóan komoly megfigyeléseket és tudományos eredményeket predesztinál. Továbbá a jövőben várhatóan megszaporodnak majd az intersztelláris térből érkező objektumok felfedezései.

Forrás: Sky & Telescope, Cloudy Nights

Nem sikerült a Chandrayaan-2 Holdra szállása

Az Indiai Űrkutatási Szervezet (ISRO) Chandrayaan-2 leszállóegységének küldetése 2019. szeptember 6-án sikertelenül végződött. A Vikram nevű leszállóegység és a Pragyan nevű rover a magyar idő szerint késő estére tervezett leszállás során, körülbelül 2 kilométerre a holdfelszín fölött elvesztette a kapcsolatot a földi irányítóközponttal, és nagy eséllyel a Holdba csapódott.

A Chandrayaan-2. (ISRO)

A leszálló egységből érkezett adatok elemzése már folyamatban van, továbbá az ISRO szakemberei igyekeznek továbbra is felvenni a kapcsolatot a leszálló egységgel, abban a reményben, hogy az űrszondának sikerült a “puha” landolás. Emellett a továbbra is a Hold körül keringő Chandrayaan-2 is a leszállóegység nyomába ered. A landolás nyomon követte az irányítóközpontból Narendra Modi, az indiai miniszterelnök is.

Feszült percek az irányítóközpontban. (ISRO)

Ha a Vikram küldetése sikerrel járt volna, akkor az Egyesült Államok, Oroszország és Kína után India lett volna a negyedik olyan ország, melynek űrszondája leszáll égi kísérőnkre, ez az álom azonban meghiúsult. Így Izrael után egy újabb gazdasági-tudományos-műszaki nagyhatalomnak sem sikerült a Holdra letenni az űrszondáját, mely azt bizonyítja, hogy a Hold még mindig igen nehéz célpont, hát még a Mars!

A landolás közvetítését itt lehetett nyomon követni.

20 esztendeje “napfogyatkoztunk”

Szerző: Rezsabek Nándor

Fura felfogni, hiszen “ma” volt. Na jó, esetleg “tegnap”. De az emlékek oly’ elevenek, s tény, hogy azóta már több “évjáratú” gyermek is felnőtté vált…

jelenség már aktív csillagászati ismeretterjesztő időszakomra esett. Az Oroszi Zoltánnal alapított Neptunusz Amatőrcsillagász Körrel, Gottschall Péter és Vén István aktív közreműködésével több száz helyi és az ország számos pontjáról érkező érdeklődőnek tartottunk távcsöves bemutatót a Bács-Kiskun megyei Harta focipályáján.

1999. augusztus 11. hajnalán még esett… majd láss csodát, tökéletes időjárási körülmények között észlelhettük és demonstrálhattuk az évszázad magyar teljes napfogyatkozását. 1842 július 8. után, amikor is a költőfejedelem Petőfi hosszasan vizslatva a jelenséget, majdhogynem félvak lett! A történelmi távlatok okán szinte lúdbőrzik az ember karja. A 20 esztendős megemlékezéshez a teljesség igénye nélkül néhány azóta ereklyeszerű, már tudománytörténeti jelentőségű relikvia gyűjteményemből.

Háttérként az eseménnyel összefüggő ismeretterjesztő poszterek egyike (a gyémántgyűrű jelenségét bemutatva), amelynek színes (és mai szemmel pocsék) nyomtatása még igencsak drága volt, így az esemény helyi szponzora támogatta elkészültét. A kis bemutatóműszeremhez az akkori távcsöves biznisz letéteményese, a menet közben kimúlt TELESCOPIUM Kft. által készített napszűrő. Az ugyancsak üzletet szimatoló Első Magyar Napvadász Kft. forgalmazta Eclipse Shades napfogyatkozás-néző szemüveg. Továbbá egy helyi remek, a dunapataji önkormányzat által kiadott, a totalitás sávjában elhelyezkedő Szelidi-tó reklámját rejtő, kevésbé kifinomult darab. A Solar Eclipse ’99 CD-ROM, amin őszintén megvallva, fogalmam sincs milyen tartalom rejtőzik. Valószínűsítem, már nem is fog kiderülni. Egy balatoni feelinget árasztó képeslap, valamint a Pesti Est napfogyatkozás különszáma. Az eseményre multik is rávetültek. Mivel a hartai bemutatóhoz, illetve néhány budapesti ismerősnek (ahol nem volt teljesség) is szüksége volt további napszűrő szemcsikre, ezért több napon át ettem a McDonald’s ún. napfogyatkozás menüjét, amihez járt egy képeslap dizájnú szűrőszemüveg. Így a hamburgermérgezést is vállaltam a csillagászati ismeretterjesztés oltárán.

Az eseményhez kapcsolódóan az idei év hátralevő feladata, hogy a helyi televízió által forgatott kisfilmet (mely a teljesség fázisát, valamint a távcsöves bemutató eseményeit rögzíti) digitalizáltassam, és Olvasóimnak elérhetővé tegyem.

A BCsE az űrben járt avagy az Űrbatyu hihetetlen kalandjai

Szerző: Bakonyi Csillagászati Egyesület

Hosszú hónapok előkészülete s rengeteg várakozás után köszöntött ránk 2019. július 20-a, a Holdra szállás 50. évfordulója. A történelmi pillanatról valószínűleg az egész világ megemlékezett, s nekünk már tavaly eszünkbe ötlött egy igen egyedi ötlet: a Bakonyi Csillagászati Egyesület egyetlenként az országban úgy állít emléket az eseménynek, hogy egy magas-légköri ballont bocsát fel Ajkáról. Illetve, hogy a lehető legtöbb mozzanatba a nagyközönséget is bevontuk…

Először is az alkalomra ismét meghirdettünk egy – ezúttal – országos rajzpályázatot, melynek témája a küldetés logójának megtervezése volt – az Apollo-küldetésekhez hasonlóan. Körülbelül 130 darab rajzot kaptunk hazánk minden szegletéből. Ebből 33-at választottunk ki, és közönségszavazásra bocsátottuk őket azzal, hogy a legtöbb lájkot kapott rajz lesz a közönségdíjas. Illetve ezekből a rajzokból választottunk ki két különdíjast és három dobogós helyezettet. A fődíj ezúttal az volt, hogy az első helyen lévő rajzának másolata a „doboz” külső borításán fog felrepülni az „űrbe”. Természetesen ennek a „doboznak” nevet is kellett adni. Egyesületünk tagjai több ötlettel is előálltak, s ezek közül lehetett a honlapunkon kiválasztani a nevet. A legtöbb szavazatot Veisz András javaslata nyerte, így kereszteltük el az egységet a humoros „Űrbatyu” névre.

Az Űrbatyuhoz azonban egy pilóta is dukál, aki egy LEGO űrhajós figura lett. A nevét ezúttal is a közönségre bíztuk: egy Facebook-posztban vártuk az ötleteket. Ezekből választottuk ki végül azt, ami a leginkább lefedte küldetésünk célterületét, a sztratoszférát – így kapta emberkénk a hangzatos Sztratosz Feri nevet. Az ötletet ezúton is köszönjük Földvári István Zoltánnak és Vonyó Attilának.

S végül elérkezett a nagy nap. Korán keltünk, s kellő izgalommal (idegességgel) vágtunk bele. Az égről a Hold sápadt arcával figyelt, így alig lehetett nem gondolni az 50 évvel ezelőtti eseményekre… Reggel 7 óra előtt érkeztünk meg az ajkai sportpályára, a felbocsátás színhelyére. Hamarosan megjöttek az érdeklődők, – mintegy 100-an – akik nagy kíváncsisággal tekintették meg az Űrbatyut, s mindazt, amit magával visz.

Természetesen helyet kapott benne egy „műszaki csomag”: kamerák – kiemelten a hasi kamerát, mely az egyik legfontosabb volt. De készültünk többek között gyorsulás és magasság, illetve hőmérséklet mérésére is – utóbbi egy APRS-rendszer segítségével valósult meg. A „Batyu” vitt magával ezenfelül GPS-modult, illetve egy mini rádióadót is (1,5 km-es) hatótávval, ami akkor került volna bevetésre, ha a visszatérő egység bozótosba esik – ekkor egy úgynevezett Yagi-antenna segítségével kerestük volna meg.

A műszercsomagot Veisz András és Kauker Zoltán tagjaink állították össze, melybe hosszú munkaórákat öltek. A műszerek mellett természetesen beleültettük Sztatosz Ferit, a pilótát. Mellette helyet kapott még Magyari Béla dedikált fotója.

Hogy miért ő került a Batyuba? Magyari Béla volt a másik kijelölt űrhajós Farkas Bertalan mellett, ő azonban soha nem repülhetett. Illetve egy, a Magyar Posta által július elején, a holdra szállás 50 éves évfordulója alkalmából kiadott bélyeg, melyre rákerült egyesületünk logós pecsétje is.

Az ötlet az Apollo-15 útjáról származott, akik szintén vittek fel és pecsételtek le bélyegeket/borítékokat. Az egyik belső falra került fel a másik 5 kiválasztott rajz kicsinyített mása is. A Batyu borításán kapott helyet a nyertes rajz másolata; egyesületünk logója; fő támogatónk; a Messer Hungarogáz Kft. logója, akik felajánlásban adták nekünk a ballon feltöltéséhez szükséges 6 köbméter héliumot és az Ajka 60. születésnapjára készült Ajka60 logó. Délelőtt kilenckor végül elkezdődhetett a főprogram, melyet a díjátadóval nyitottunk meg, ezt Nagy Richárd tagunk vezette le. A díjakat – oklevelek és könyvjutalmak – Ivanics Ferenc elnök és Veisz András alelnök adta át. Közönségdíjat – tehát a legtöbb lájkot – nyerte el Ferenczi Júlia (14 éves), Makóról.

Két különdíjast választottunk, Bartúcz Anna (18 éves) Ceglédbercelről érkezett hozzánk, Antal György Ákos (13 éves) pedig egyenesen Ajkáról. Harmadik helyen végzett Knapecz Máté (18 éves) Budapestről egy szépen kidolgozott, digitális alkotással. Második helyet szerezte meg (18 éves) Noé Pálma Veszprémből, az első helyre pedig Misák Dóra (15 éves) került, Gersekarátról. Ezután az izgalom hamar a tetőfokára hágott. ugyanis megkezdtük a ballon héliummal való feltöltését.

Többen aggódtunk azon, hogy a latexből készült anyag nehogy megsérüljön, de szerencsére ez nem történt meg. A 6 köbméter hélium körülbelül 2 méteresre tágította ki a ballont. A ballon felfújásában részt vett: Ivanics Ferenc elnök, Veisz András alelnök, Békési Zoltán egyesületi tag, Talamár Dominik ifjú tagunk, Gulyás Péter geológus és Szabóné Orovecz Ildikó egyesületi tagunk, akinek külön köszönjük segítőkész és áldozatos munkáját. Az egyéb munkálatokban segítségünkre volt még az ő családja, illetve Tóth Szabrina és nővére, Aletta, egyesületi tagjaink is. Végül elérkezett a várva várt pillanat: egyesületi tagjaink és a rajzpályázat díjazottai kezüket az Űrbatyura téve visszaszámlálásba kezdtek, melybe az egész nézőközönség bekapcsolódott. Amikor együtt kimondtuk az egyet, az elengedők felemelték a kezüket, és útjára engedték az Űrbatyut. Még percekig figyeltük az emelkedését, amíg el nem tűnt Ajkarendek irányában.

Már ekkor sokan gratuláltak, s volt, aki azt mondta, hogy túl vagyunk a nehezén. De mi tudtuk, hogy ez nem igaz, az még csak most kezdődik… Az előzetes szimulációk alapján, melyet még aznap reggel készítettünk, úgy tűnt, a Batyu valahol Balatoncsicsó és Dörgicse közt fog leesni. Ennek nagyon örültünk, mert tudtuk, hogy a ballon legalább 3 órát tölt a levegőben, s mivel nem kell messze menni, van időnk. A keresőcsapattal autóba ültünk, s elindultunk Mencshely felé, mely a két településtől nagyjából egyenlő távolságra fekszik. A keresőcsapatot összesen 18 ember alkotta. A 9 személyes buszban foglalt helyet Surányi Zoltán, sofőr; Veisz András, alelnök és a ballon-projekt vezetője, a ballon névadója, aki „tartotta a kapcsolatot” az Űrbatyuval. Ivanics Ferenc, elnök; Csánitzné Szentesi Mónika, egészségügyis; Csánitz László, videós; Kauker Zoltán, rádiós nyomkövetésért felelős tagunk; Ivanics-Rieger Klaudia, Békési Zoltán és Magyaródi Norbert egyesületi tagjaink. Külön kocsival követett minket Németh Krisztián, hivatásos fotós. Kauker Zoltán családja: felesége, Irén; lányuk, Máhl Szilvia és kisfia, Róbert. Vágó Gábor tagunk pedig keresztgyermekeit – Dallos Lilit, Kirát és Istvánt hozta magával, akik szintén egyesületünk ifjoncai, az ugyanúgy velünk tartó Talamár Dominikkal együtt. Egy komplett konvoj indult tehát a ballon „levadászására”.

A hőmérséklet emelkedésével együtt az adrenalin is emelkedett bennünk, amit Mencshelyen némi pizzával sikerült mérsékelni. Aztán egyszer csak sikerült kapcsolatba lépni a Batyuval, és ekkor jött az első döbbenés: a szelek Tihany irányába fújták a már visszazuhanó, és ejtőernyővel lefékeződő egységet. Bepattantunk tehát a kocsiba, és irány Tihany. Az érkező adatok azonban azt mutatták, hogy a Batyu a Balaton felett van. Szurkoltunk, hogy a déli szelek fújják a part fölé, ám hirtelen a koordináták állandósultak, és akkor már tudtuk, hogy az egység földet – pontosabban – vizet ért, valahol a Sajkodi-öbölben. Bekövetkezett az, amitől nyilvánvalóan tartottunk, a Batyu belesett a Balatonba. Ki-ki hősiesen, vagy kevésbé hősiesen kezelte a tények okozta idegességet, miközben azon kezdtünk gondolkodni, hogy miképp hozzuk ki a Batyut a vízből. Illetve azon, hogy milyen állapotban lesz: a nikecell-borításnak köszönhetően tudtuk, hogy fennmarad a vízen; kérdés volt, hogy meddig; s vajon a belseje, melyet szintén nikecell-golyócskákkal töltöttünk ki, mennyire ázik át? Hosszú és ideges percek következtek, annak ellenére, hogy erre is készültünk: úgy volt, hogy felvesszük a kapcsolatot a vízi mentőkkel vagy a vízi rendőrséggel; és segítséget kérünk a műszergondola kiemelésében. Ám valahol Füred közepén jártunk épp, amikor megszólalt András telefonja. A vonal túlsó végéről egy kedves hölgy jelentkezett, aki a legnagyobb örömünkre elmondta, hogy látták lehullani a Batyut, és azt nem sokkal később a vitorlásukba emelték. Hatalmas ujjongás közepette köszöntük meg neki, s megbeszéltük, hogy a tihanyi vitorláskikötőben, a 49-es dokknál találkozunk. Hihetetlen eufória és megkönnyebbülés lett úrrá rajtunk – na, most vagyunk túl a nehezén! Gyorsan meg is álltunk örömködni, s többen megkönnyezték a sikeres landolást. Mások azzal viccelődtek, hogy ha már az Apolló-missziók visszatérő egységei a tengerbe estek, akkor miért ne potyoghatna a mienk meg a Balatonba?

Három órára érkeztünk meg a találkozási helyre, és hamarosan meg is láttuk a mi hajónkat, ami ezúttal természetesen nem a U. S. S. Hornet, hanem a Team Manana nevet viselte. Két, igen kedves család – akik igencsak meglepődtek a nagyszámú fogadóbizottságon – társaságában kötött ki az Űrbatyu, melyet a gyerekek adtak át nekünk. A partot éréskor két gyerek adta át „őt” nekünk. A landoló egység első felfedezői, Fülöp-Vidosa Beáta és Jakab Tímea elmondták, Szentendréről érkeztek nyaralni, a gyerekek fürödtek, amikor ő a szeme sarkából észrevette, hogy valami ereszkedik lefelé, és hallották az ejtőernyő surrogását, majd a csobbanást.

Négy gyerek lelkesen odaevezett SUP-okon, majd, miután elolvasták, hogy nem szabad hozzányúlni, szóltak a felnőtteknek, akik a hajóra vontatták a Batyut, majd felhívták a rajta lévő telefonszámot. Valószínűleg nem gondoltak arra, hogy micsoda kalandba keverednek, s mi sem, hogy ilyen váratlan segítség érkezik hozzánk. Az öt nyaraló gyerek és persze szüleik is izgatottan várták a doboz kinyitását, mi nemkülönben. A tető leemelése után hamar megnyugodtunk, az egység belseje ugyanis teljesen száraz volt – Sztratosz Feri vigyázott az Űrbatyura. András és Ferenc pedig készségesen elmagyarázta a megtalálóknak, hogy miben is vettek részt, s hogy mi található a dobozban.

A gyerekek boldogan vették kézbe Sztratosz Ferit. Az átadást hosszas fotózkodás, köszönetnyilvánítás és búcsúzkodás követte. Még egyszer köszönjük a segítséget Fülöp-Vidosa Beátának és a Team Manana egész csapatának! Ezután stílusosan készítettünk egy fotót, bokáig a Balatonban, kezünkben az Űrbatyuval; majd elindultunk hazafelé.

A harmadik felvonás azonban még csak ezután következett: ki kellett nyerni az adatokat. Természetesen a készült felvételek érdekeltek a legjobban mindenkit. A hasi kamera felvételeiről szépen végig lehetett követni a felbocsátás és az emelkedés pillanatait, ahogy egyre távolodik a felszíntől. Felismerhetővé váltak a közeli települések: Ajka, Ajkarendek, Úrkút, Tihany, ahogy átrepült a Balaton felett. Más adatok is érkeztek: a legmagasabban Somogy megyében, Ádánd települése felett járt 26 532 m-en, ezt 11:52-kor érte el. Maga a ballon addigra körülbelül 15 m-esre tágult ki, majd szétrobbant, és az Űrbatyu megkezdte a zuhanást. A műszergondola belső hőmérséklete A felfelé vezető úton +27 C°-ról +3C°-ra hűlt vissza. A külső hőmérő-szenzor a leghidegebb hőmérsékletet, -58C°-ot 11 948 m-en mérte. Közel 27 km-en már láthatóvá vált a Föld szinte lehelet vékony légköre, s mögötte az űr sötétje. Csodálatos felvételek készültek a Balatonról a világűr mezsgyéjéről, mi magunk is csak ámultunk, s azóta is hatása alatt vagyunk a történteknek, s a felvételeknek.

Még egyszer köszönjük tagjainknak és minden más segítőnek a munkát, a pályázóknak a rajzokat, a Messernek a héliumot, a Team Manana csapatának a Batyu megtalálását; s mindenkinek köszönjük hogy együtt izgult velünk, szurkolt nekünk, s hogy részt vett ebben a hatalmas kalandban, mellyel méltóképpen sikerült megemlékeznünk a Holdra szállás 50. évfordulójáról!

További képek a Bakonyi Csillagászati Egyesület facebook-oldalán.