Verne és a fizika

191 évvel ezelőtt, február 8-án született a nagy francia író, Jules Verne, a mi „Verne Gyulánk”.

Természetes, hogy fiatal koromban én is sok Verne könyvet olvastam, hiszen annyira érdekesen, lebilincselően tudott írni. Olvastam, olvastuk a műveit és észre sem vettük, hogy tanulunk. Igen, művei – mai szemmel nézve – fantasztikus regények, amelyekben a jövő világát álmodta meg, megannyi technikai újítással, megoldással, olyanokkal, amelyek közül számos mára már meg is valósult. De ezen túlmenően őt nevezhetnénk az első igazi ismeretterjesztő írónak. Könyveiben annyi tudást, tudományos és technikai ismeretet próbál átadni olvasójának, amennyit csak lehet. Sokszor megáll a cselekménnyel és oldalakon keresztül csak a korának legfrissebb ismereteit, legújabb találmányait magyarázza, népszerűsíti. Akarva – akaratlanul is okosodtunk a műveiből.

A múltkor ismét kezembe vettem a fent említett két művet és újra meg újra átolvastam őket. Bevallom, meglepődtem. Egyrészt azért, mert már rég nem emlékeztem igazából a tartalmukra, másrészt pedig idősödő fejjel, nagyobb tudás, több ismeret birtokában más élményt adtak, mint évtizedekkel ezelőtt. Amikor először olvastam, talán akkoriban indították az első mesterséges holdat, az űrkutatás szinte el sem kezdődött, most pedig már 50 év múlt el azóta, hogy megvalósult Verne álma: emberek jártak a Holdon.

Csillagászati és űrhajózási témája miatt e két könyvvel, az „Utazás a Holdba” és az „Utazás a Hold körül” címűekkel szeretnék a továbbiakban foglalkozni. Bemutatnám a vernei fantázia és a megvalósult holdutazás párhuzamát, valamint azt, hogy az író milyen csillagászati és fizikai ismeretek birtokában volt és olykor mik voltak a tévedései. Nem akarok igazságtalan lenni Vernével szemben, figyelembe kellett vennem, hogy az egyik 1865-ben, a másik pedig 1870-ben került kiadásra. Lexikonokban utána kellett néznem, hogy mi az amit tudhatott és miről nem lehetett tudomása az írónak.

Nézzük hát, mi az ami megvalósult amerikai holdprogramban Verne elképzeléséből!

A helyszín. A Gun Club tagjai – akik elhatározzák, hogy embereket juttatnak a Holdra – ágyúval lőnek égi kísérőnkre, mégpedig olyan ágyúval, amely pontosan függőleges helyzetben van leásva a földbe. Ez eleve behatárolja azt a sávot a Föld felszínén, ahol a kilövést el lehet végezni. A Klubtagok kérnek is javaslatot a Cambrigei Obszervatórium csillagászaitól erre vonatkozólag. Verne ismét ismeretet terjeszt: elmagyarázza, hogy a Föld egyenlítői síkja 23,5 fokos szöget zár be az keringési síkjával, az ekliptikával. A Hold pályája pedig további 5 fokos szöggel hajlik az ekliptikához. Tehát az egyenlítőtől északra és délre 28,5-28,5 fokos zónában vannak azok a helyek, amelyekről esetenként a Holdat zenitben lehet látni. Mivel a déli félteke szóba sem jöhet, Amerika területén kell e zónán belül alkalmas helyet találni. A texasiakkal folyatatott némi vita után a választás a floridai Tampa Town városra esik. Itt építik meg az óriás-ágyút, a Columbiad-ot.

Tampa Town-tól mintegy 150 km-re keletre fekszik Cape Canaveral, a legnagyobb amerikai űrbázis. A valóságban innen indították az összes hold-űrhajót, az Apollokat. Az űrhajók indítása tehát közel azonos helyről történt.

Az űrhajósok. Verne regényében hárman foglalnak helyet a „lövedékben”, egy francia és két amerikai állampolgár. Az Apollo repülések alkalmával szintén három, de mind amerikai űrhajós kap helyet az űrhajóban. És itt is, ott is, valamennyi férfi.

Az űrhajó. Verne roppant egyszerűnek képzelte el az a kapszulát, amelynek belsejében az űrhajósai napokat töltenek el a Hold felé vezető útjuk során.

Az eléggé tágasnak mutatkozó kabin teljes egészében ki volt párnázva, körben süppedős kanapé szolgálta az utasok kényelmét. A faliszekrényekben a felszerelési tárgyak, élelmiszer, ivóvíz, gyógyszerek és puskák (?!) kaptak helyet. Látható, hogy kerti szerszámok és néhány facsemete is a rakomány részét képezte, azon naiv elképzelés miatt, hogy ezekkel majd valamiféle holdbéli növénytermesztés alapjait vetik meg. Ugyanígy a két kutya; Aida és Bolygó utódai az ebek kolóniájának ősei lesznek a Holdon.

Érdekes, hogy míg a könyv más részén Verne egyértelműen kifejti, hogy a Holdnak nincs légköre, addig máshol – és ez a gyakoribb – arról mesél, hogy milyen lehet a holdbéli élet, a növények, állatok, holdlakók.

Az Apollo űrhajók belseje természetesen teljesen más.

Az Apollo-kabin belseje.
A parancsnoki kabin és a műszaki egység.

Az Apollo űrhajók parancsnoki kabinja szűkösebb volt, falai nem kárpitozva voltak, hanem technikai berendezések és műszerek sokasága borította. Igaz, hogy a kabinhoz csatlakozott a műszaki egység, amelyben a fő rakétahajtómű, az üzemanyag, az energiaellátó rendszer valamint az oxigén és víztartályok kaptak helyet.

Verne űrhajójának, azaz a lövedéknek orr-részében egy raktár van, mindenféle holmival megpakolva, és mint később kiderül, itt még néhány baromfi is el lett szállásolva.

Amikor a könyv íródott, Edison éppen akkor találta fel a szénszálas izzólámpát. Bár Verne rendkívül gyorsan reagált korának találmányaira, és ezeket igyekezett rögtön ismertetnie az olvasóival, az Utazás a Holdba című regényében még gázlámpát alkalmaz az űrhajójában a világításra, és gázégőt a főzésre. Ma már tudjuk, hogy micsoda veszélyekkel jár egy űrhajóban nyílt láng alkalmazása. Rengeteg oxigént fogyaszt, sok a káros égéstermék, tűzveszélyes. A súlytalanságban (amit Verne tévesen magyaráz) pedig nem is lehet nyílt lángot használni, mert nem alakul ki a láng körüli turbulencia amely friss levegőt szállít az égés táplálásához. A kísérletek szerint súlytalanságban az égő láng gömb alakú, idővel egyre kisebb és kisebb lesz, végül elalszik.

A mai űrhajókban a levegőt tartályokba sűrítve viszik magukkal. Verne megoldásában káliumklorát hevítésével fejlesztenek oxigént. Lehet, hogy itt csak valami fordítási hiba történt (az eredetivel nem tudom ellenőrizni), de a káliumklorátból nem lehet oxigént nyerni. Annál inkább a kálisalétromból (KNO3), bár ebből óriási mennyiséget kellett volna magukkal vinniük, felhevítéséhez pedig nagyon sok energiát pazaroltak volna el. Vajon miért nem gondolt Verne ugyanarra a megoldásra, mint amit Némó kapitány tengeralattjárójánál alkalmazott? Mint például, hogy a kilélegzett levegő szén-dioxid tartalmát kálilúggal lehet megkötni. Ezt zseniális módon látta meg, hiszen gyakorlatilag ma is ezt alkalmazzák.

Barbicane egész évre elegendő élelmiszert raktározott el a lövedékben. (húskonzervek, összepréselt főzelékek) Ötven gallon pálinkát(!) is kaptak az utasok, de csak két hónapra elegendő vizük volt. Ki tudja mi volt a terve Vernének a hatalmas mennyiségű pálinkával?

A lövedék alsó részében fából készült rekeszek vannak, amelyeket vízzel töltöttek fel. Ennek az induláskor fellépő hatalmas lökés tompítása lett volna a szerepe.

„Víz kell ide! Tiszta víz, amely rugó gyanánt működik! – kiáltotta Barbicane.

Barbicane, igen helyesen úgy okoskodott, hogy nincs olyan erős rugó, amely felfogná az erős lökést. A víztől várta a nagy teljesítményt…az első lökést alkalmasint csaknem teljesen lefékezi a hatalmas rugó gyanánt működő víz.”

 

A fenti idézetből világosan látszik Verne szörnyű tévedése. Úgy látszik nem igen járt uszodába, ugyanis aki már ugrott véletlenül „hasast” az tudja, hogy milyen kemény lehet a vízzel való találkozás. A víz – mint általában a folyadékok – nem nyomható össze, azaz nem is működhet rugó gyanánt. Az indításkor keletkező „lökés”, vagyis a rendkívül nagy gyorsulás nem enyhíthető ezen a módon.

„Lesznek önök között, uraim, egyesek, akik úgy vélik, hogy túlságosan nagy lesz az indulási sebesség. Szó sincs róla uraim! A csillagok mozgása sokkal sebesebb, s maga a Föld a napkörüli forgásában háromszor akkora sebességgel ragad tova bennünket.” – mondatja Verne egyik hősével.

Ékes példája annak, hogy összekeveri a sebességet és a gyorsulást.

Vajon Verne az iskolában hányast kapott fizikából? Mindenesetre elgondolkoztató, hogy miért voltak téves elképzelései a súlytalanságról is. Figyeljük csak a magyarázatát:

„Ha eltávolodunk a Földtől a nehézkedési erő hatása a távolság négyzetének fordított arányában csökken […] majd egyenlő lesz a semmivel, ami abban a pillanatban következik be, amikor a Hold vonzóereje azonos lesz a Földével…”  

A regény szerint űrhajósainak az utazás során mindvégig „súlyuk” van, ami csak néhány másodpercre szűnik meg. Ezután minden megfordul, talpuk a Hold felé néz, súlyuk pedig egyre növekszik.

Ma már tudjuk, – és Vernének is illett volna tudnia – hogy egy tehetetlenségi pályán mozgó űrhajóban állandóan súlytalanság van, függetlenül attól, hogy vonzza-e valamely égitest.  Még bosszantóbb az, ami néhány oldallal később olvasható:

„Az elnök az ablakhoz lépett és látta, hogy valami lapos, zsákszerű dolog lebeg a lövedéktől néhány méterre.”

 Szegény Bolygó kutya teteme volt az, amelyet kénytelenek voltak kidobni az űrbe. Vagyis világosan leírja, hogy a magára hagyott testek pontosan ugyanolyan pályán és sebességgel folytatják útjukat, mint annak előtte.

Tehát a szeme előtt van a megoldás, csak nem jön rá, hogy éppen ez az űrhajóban uralkodó súlytalanság fizikai magyarázata is. Sőt meg is fogalmazza:

„…az űrben a testek fajsúlyuktól és alakjuktól függetlenül egyforma sebességgel esnek…a súlykülönbség(?) a levegő ellenállása folytán keletkezik.”

Ha már a kutya tetemének eltávolításánál tartunk. Nevetségesen naiv elképzelés, hogy minden baj nélkül ki lehet nyitni néhány másodpercre az űrkabin ajtaját.

„Az ablak pillanat alatt megfordult  a zsanérokon, Michel kidobta a kutyát. Alig illant el néhány molekulányi levegő. A művelet olyan jól sikerült, hogy Barbicane később a fülkében lévő hulladékokat is bátran kidobta.

…gyorsan kinyitották a kémlelőablakot és Nicholl kidobta a hőmérőt, majd gyorsan visszahúzta. Barbican kiszámította a műszer alsó részére forrasztott fiolába csöpögött higany mennyiségét, és azt mondta: – 140o Celsius fagypont alatt!!”

Nem tudjuk pontosan, de tételezzük fel, hogy az ablak, vagy csapóajtó mérete fél négyzetméter volt. A lövedék belsejében a nyomás megegyezett a földfelszíni légnyomással, azaz minden négyzetcentiméterre 1 kilopond erővel hatott. Mivel a külső nyomás nulla, az ajtó kinyitásához 5000 kilopond erőre lett volna szükség. A három bátor űrhajós – ha megszakad sem – tudta volna még csak meg sem mozdítani! És mi történt volna, ha mégis? A másodperc tört része alatt olyan hirtelen nyomáscsökkenés állt volna be, amit egyikük sem élt volna túl. A vérben oldott gázok, első sorban az oxigén szörnyű hab formájában felszabadult volna, a sejtfolyadékok pedig pillanatok alatt felforrtak volna. Még elképzelni is borzasztó!

Verne szerint a dolog pedig működött, olyannyira, hogy rendszeresen ki-be nyitogatták az ablakot. Hát igen, a hőmérő. Elképesztő ötlet a világűr „hidegének” megméréséhez. Persze azt sem árt tudni, hogy a higany már mínusz 39 Co-on megfagy!

Ha már Verne tévedéseinek felsorolásánál tartunk, mindenképpen meg kell említeni azokat a dolgokat, amiket a Holddal kapcsolatban leír. Addig nincs is semmi baj, amíg a Hold keringéséről, tengelyforgásáról, fényváltozásairól ír. Még a kevésbé ismert librációt is elmagyarázza. Eddig szép ismeretterjesztés. Ám a Hold krátereit tűzhányó-krátereknek véli. Bár korának csillagászai már elég biztosan tudták, hogy a holdkráterek kozmikus testek becsapódásakor keletkezett sebhelyek, az író nem tud szabadulni elméletétől, sőt amikor a Holdat megkerülik a lövedékkel, a túlsó oldalon működő tűzhányót is megfigyelnek. De látnak élőlényeket is a Holdon egy izzó meteor fényénél. Azt írja, hogy a csillagászati megfigyelések lényegileg igazolták a Hold vulkanikus jellegét.

Izzó meteor? Verne szerint a meteorikus testek önmaguktól válnak izzóvá. Egy, a közelükben elszáguldó meteor gyenge gravitációs ereje kitérítette pályájáról a lövedéket, amely így nem érhetett a Holdba, hanem azt megkerülve elrepült mellette.

Amikor a Hold árnyékába kerülnek, az űrhajó belsejében a hőmérséklet rendkívül lecsökken, hiszen a Napsugarak nem melegítik. Az utasok vacognak, majdnem megfagynak. De szerencsére nem tartott sokáig, a lövedék kikerült a holdárnyékból, a kabinban helyreállt a normális hőmérséklet.

„Mond csak, Barbicane, a holdlakók is észlelnek fogyatkozást?- kérdezte Nicholl.

– Igen, de csak napfogyatkozást. A Föld árnyéka, mint valami fényellenzőé rávetődik a Napra, de csak egy kis részét takarja el.”

Nagyon megtévesztő és félreérthető a szöveg, csak remélni lehet, hogy Verne sem úgy gondolta, ahogy leírta. Nyilvánvaló, hogy a Föld árnyéka sohasem vetülhet a Napra!

„A napfogyatkozás, amely akkor keletkezik, ha a Föld a Hold és a Nap között áll, két óra hosszat tarthat, s ez idő alatt a földteke /…/ csupán egy fekete pontnak látszik a Nap korongján.”

A valóságban a Holdról nézve a Föld sokkal nagyobbnak látszik – négyszer akkorának – mint a Nap korongja. A napfogyatkozások alkalmával tehát a Nap teljesen eltűnik a sötét földkorong mögött. Az sem igaz, hogy a holdlakók csak napfogyatkozásban gyönyörködhetnek. Természetesen láthatnak földfogyatkozást is, ez minden alkalommal bekövetkezik, amikor mi a Földről napfogyatkozást látunk. Ilyenkor a Hold teljes árnyéka, mintegy 200-250 km átmérőjű sötét folt végigvonulni látszik a Föld felszínén.

Űrhajósaink a Hold mellett repülnek, a csillagászok pedig próbálják őket megpillantani földi teleszkópjaikkal.

„Tudjuk ugyanis, hogy John Rosse Parsonstownban felállított távcsöve 6500-szoros nagyítást ért el, és 16 mérföldnyi közelségbe hozta a Holdat. A Longs Peaken felállított hatalmas erejű műszer pedig 48 000-szeresen nagyít és a Holdat nem egészen 2 mérföld közelségbe hozza, úgyhogy felületén a 10 méter átmérőjű tárgyak is elég tisztán kivehetők.”

Ebből természetesen egy szó sem igaz! A csillagászati távcsövek nagyítását nem lehet minden határon túl növelni. A nagyítás mértéke az objektív és az okulár fókusztávolságának arányától függ. Verne, valamiféle voluntarista szemlélettel azt hitte, hogy kellően nagy fókusztávolságú objektívvel hatalmas nagyítást lehet elérni. Igen ám, csakhogy a fókusz növelésével négyzetes arányban csökken a fényerő. Ha mégis elfogadható képet akarunk kapni, növelni kell az objektív átmérőjét. Nagyméretű objektívet viszont nagyon nehéz precízen megmunkálni, továbbá a súlyából eredően mindenféle deformációk keletkeznek. A légköri tényezők is befolyásolják az elérhető nagyítást. Elégedjünk meg annyival, még a mai kor szupertávcsöveivel sem lehet a fentebb leírt nagyításokat elérni.

Végül is a három bátor férfiú szerencsésen és sértetlenül visszatér a Földre. Hogy ez hogyan történt, nem tudjuk. Úgy látszik Verne is belefáradt már a sok „tudományos” leírásba, pedig kíváncsi lettem volna, hogyan ecseteli a lövedék belépését a földi légkörbe, a tengerbe való becsapódást és annak hatásait. Ezzel szemben csak annyit olvashatunk, hogy egy kábelfektető hajó legénysége megfigyelte a lövedék óceánba csapódását. Megindul a keresés, először búvárokkal, majd rájönnek, hogy a lövedéknek úsznia kell, hiszen átlagsűrűsége kisebb, mint a vízé. Hamarosan meg is találják, a keresőhajóról csónakot indítanak a hullámok közt himbálózó ágyúgolyó felé:

„Néma csendben siklottak a csónakok. Minden szív vadul vert, minden szem elhomályosult. A lövedék egyik ablaka nyitva volt. A keretben maradt üvegtörmelék arra vallott, hogy az ablak betört. Ez az ablak jelenleg 5 lábnyi magasságban emelkedett ki a hullámokból.

Az első csónak, a J. T. Mastoné, a lövedékhez ért. S Maston rávetette magát a betört ablakra…

S e pillanatban felhangzott egy vidám, csengő hang, Michel Ardan hangja, aki a győztes diadalával kiáltotta:

– Mindenütt sima, Barbicane, mindenütt sima!

Barbicane, Michel Ardan és Nicholl ugyanis dominózott.”

A Columbiad a hullámok közt.
…és az Apollo kabinja több, mint 100 évvel később.

Nem áll szándékomban tovább kritizálni Vernét. Legyen itt most ennyi elég. Mindenkinek jó szívvel tanácsolom, hogy ha még nem olvasta volna a könyvet, most olvassa el, vagy olvassa el ismét, ahogy én is tettem. Garantálom, nem fog unatkozni. Van még elég érdekesség, amit felfedezhet a műben, miközben igazán jól szórakozhat az író szellemes, humoros stílusán.

Gesztesi Albert

A Természet Világa 137. évf. 2. sz. 2006/2. számában megjelent “Verne és a holdutazás” című cikk átdolgozása.

Klímaváltozás és planetológia

A klímaváltozás az egyik legizgalmasabb, de talán a leginkább politikával átitatott téma, sokan beszélünk róla, fontossága egyértelmű. Éppen ezért nem is fogok állást foglalni ebben, hanem csak bemutatom az egyes érveket és ellenérveket. Fontosnak tartom, hogy az olvasó egy helyen lássa ezeket. A földi klímát alapvetően a Napból érkező és a Földről az űrbe visszajutó energia határozza meg – ami maga is egy végtelenül bonyolult rendszer, de szerencsére tudományosan kutatható.

Nézzük először az érveket és az ellenérveket. A spektrum egyik szélén az a gondolat van, miszerint egyáltalán nincs klímaváltozás (9), a másik szélén pedig az az állítás, miszerint egyértelműen az ember okozza a klímaváltozást (6). Itt rögtön hozzátenném, hogy sokan nem is klímaváltozásról beszélnek, hanem globális felmelegedésről.

A dolog egyszerűnek tűnik: az emberiség az ipari tevékenysége során CO2-t és egyéb üvegházhatást okozó anyagot bocsát ki, melyek hozzájárulnak a globális felmelegedéshez. (Az üvegházhatás az a jelenség, amikor a Napból a Földre érkező fény /elektromágneses sugárzás/ nagy részét elnyeli a felszín, mely felmelegszik, és a keletkezett hőmérsékleti sugárzás nem képes visszasugározódni az űrbe.) A dolog azonban nem ilyen egyszerű. Egyrészt a levegőben levő természetes vízgőz is üvegházhatást okoz, másrészt az ipar olyan anyagokat is kibocsát, melyek hűtő hatással vannak, például a por és a korom.

A természetes eredetű széndioxid-kibocsátás sokszorosa az ember által légkörbe juttatottnak, és kutatások szerint (3, 4, 5, 10) a széndioxid szintje a légkörben nem megelőzi, hanem követi azt, tehát nem lehet annak okozója. Ez valószínűleg a felmelegedett, addig fagyott talajokból származik.

A széndioxid szintje és a hőmérséklet alakulása.
https://earthscience.stackexchange.com/questions/2223/historical-atmospheric-partial-pressure-henrys-law-constant

A sajtó sajnos gyakran közöl hamis, félhamis információt, mindkét oldalon – ez összezavarja a laikus olvasót, és még inkább érzelmei szerint alakítja ki véleményét. Amerikában főleg a konzervatív oldal ellenzi a globális felmelegedés gondolatát, a liberális baloldal inkább támogatja. Európában ez ennél jóval bonyolultabb. Itt sokszor a baloldal az, amelyik szembeszáll az ember által okozott klímaváltozás ötletével, mondván, hogy a „klímaadó” a szegényebb rétegek további kiszipolyozását jelenti csak (8). Sajnos, olyan – egyébként jó szándékú, tudományos szervezetek, mint a National Geographic Society, is időről időre közölnek megtévesztő, vagy hamis információt a jegesmedvék pusztulásáról például, (1) miközben kutatók arról számolnak be, hogy a jegesmedve állomány növekszik (2). A zavaró részletek ellenére ma a legtöbb klíma-szakértő egyet ért abban, hogy a klímaváltozást az emberi tevékenység okozza (13).

Azzal sem jut a laikus előre, ha a nagyhatalmú ipar lobbi-érdekeire gondol, mely nyilván ellenzi a globális felmelegedés gondolatát, de a megújuló energetikai szektor is sok százmilliárdos iparággá nőtt, elemi érdeke a széndioxid-kibocsátás és a globális felmelegedés összefüggése (8).

De nézzük csak a kritikus időszak (az ipari tevékenység kezdetei óta) hőmérséklet változásait – a felmelegedés egyértelmű:

Climate Change at the National Academies,
https://nas-sites.org/americasclimatechoices/more-resources-on-climate-change/climate-change-evidence-and-causes/climate-change-evidence-and-causes-figure-gallery/

Azt gondolhatnánk, hogy ez a kismértékű (0,8-0,9 °C-os felmelegedés egyáltalán nem aggasztó, de ha tudjuk, hogy például a XVII.-XVIII. század közötti „Kis Jégkorszak”-ban, az úgynevezett „Maunder-minimum” idején a hőmérséklet csak 1-1,5 °C-kal volt alacsonyabb, belátjuk, hogy ez a kis különbség is sokat jelenthet.

A Maunder-minimum egy olyan időszak volt 1645 és 1715 között, amikor a napfolttevékenység szünetelt, illetve szélsőségesen ritka volt. A tudományos irodalomban elfogadott, hogy ezt a „Kis Jégkorszakot” a napfoltok hiánya okozta (12).

Maunder-minimum: napfoltok és hőmérséklet: Hoyt & Schatten / wiki, CC BY-SA

Lehet, hogy mégsem az emberi tevékenység okozza a földi klíma változásait? De térjünk csak vissza az éves középhőmérséklet változásaira, nagyobb időszeletet véve. Jégkorszakok többször is voltak a Földön, és természetesen ezek között a melegebb időszakok is, az interglaciálisok. Jelenleg is egy ilyen, melegebb időszakban vagyunk, bár planetológiailag még mindig tart a jégkorszak, hiszen a sarkokat még jég fedi. A következő ábra két problémát is felvet. Az egyik az, hogy az interglaciálisok 100-120 ezer évente követik egymást, hasonló mértékben. Márpedig az előző melegebb időszakokban nem volt ipari tevékenység, mely azokat előidézte volna. A másik probléma pedig az, hogy miközben a széndioxid szint az előző interglaciálisban 270 ppm és 290 ppm között mozgott, manapság ez 280 ppm és 387 között van, tehát jóval magasabb. Ennek ellenére az előző interglaciális sokkal melegebb volt, mint a mostani.

Five interglacials: https://plantsneedco2.org/default.aspx?menuitemid=371

Lehet, hogy ha a felmelegedés (és lehűlés) okait keressük, nyomósabb okot kell rá keresnünk? A földi klímát alapvetően a Napból érkező és a Földről az űrbe visszajutó energia határozza meg. Tudjuk azonban, hogy Napunkból érkező energia mennyisége eléggé stabil. A csillagászok által elfogadott elmélet szerint sokkal összetettebb a probléma, több részletet is figyelembe kell venni.

A Milanković-ciklus elmélete szerint egyszerre kell figyelembe venni a változó Föld-Nap távolságot, a Földpálya alakját (excentricitását), a precessziót (a földtengely mozgását), az apszidiális precessziót, a forgástengely szögét, és a pályahajlást (inklináció).

A forgástengely szöge 41.000 éves ciklusban változik. Milankovitch Cycles: https://www.skepticalscience.com/print.php?n=837
A precesszió 26.000 éves ciklusban változik Milankovitch Cycles: https://www.skepticalscience.com/print.php?n=837
Az inklináció 100.000 éves ciklusban változik Milankovitch Cycles: https://www.skepticalscience.com/print.php?n=837
Az apszidiális precesszió 112.000 éves ciklusban változik
Wikimedia Commons, https://en.wikipedia.org/wiki/File:Perihelion_precession.svg
Az excentricitás 100.000 éves ciklusban változik. Milankovitch Cycles: https://www.skepticalscience.com/print.php?n=837

Az utóbbi csaknem egymillió évben az eljegesedések 100.000 éves ciklusokban követték egymást, ami tökéletesen megfelel a Milanković-ciklus elméletének (14, 15).

A Milanković-ciklus, University of Texas, http://www.zo.utexas.edu/courses/thoc/Milankovitch_Cycles.html

De akár ember okozta, akár természetes folyamat, Földünk még egy ideig melegedni fog. Tengereink szintje évi 3 millimétert emelkedik (16), mint ahogy teszi már tízezer éve, az utolsó jégkorszak vége óta, amikor is 120 méterrel volt a tenger szintje a mai szint alatt (17). A globális felmelegedés nehéz kihívások elé állítja az emberiséget, főleg a part menti városokat, de nyertesei is lesznek: Kanada, Alaszka, Skandinávia és Oroszország mezőgazdasági szempontból egyre kedvezőbb időjárással számolhatnak.

Balogh Gábor

Források:

[1] Starving-Polar-Bear Photographer Recalls What Went Wrong: https://www.nationalgeographic.com/magazine/2018/08/explore-through-the-lens-starving-polar-bear-photo/

[2] Global polar bear population larger than previous thought – almost 30,000: https://polarbearscience.com/2017/02/23/global-polar-bear-population-larger-than-previous-thought-almost-30000/

[3] Carbon rises 800 years after temperatures:
http://joannenova.com.au/2009/12/carbon-rises-800-years-after-temperatures/
http://joannenova.com.au/global-warming-2/ice-core-graph/

[4] CO2 lags temperature – what does it mean?
https://skepticalscience.com/co2-lags-temperature.htm

[5] Historical atmospheric partial pressure & Henry’s law constant:
https://earthscience.stackexchange.com/questions/2223/historical-atmospheric-partial-pressure-henrys-law-constant

[6] “Climate Change: Evidence and Causes”, The Royal Society és a US National Academy of Science:
https://royalsociety.org/~/media/Royal_Society_Content/policy/projects/climate-evidence-causes/climate-change-evidence-causes.pdf

[7] Five interglacials:
https://plantsneedco2.org/default.aspx?menuitemid=371

[8] Piers Corbyn astrophysicist and weather forecaster on climate change:
https://www.bbc.co.uk/programmes/p03b1bqw

[9] Piers Corbyn: “Man-made Climate Change is a Con”:
https://real-agenda.com/piers-corbyn-man-made-climate-change-is-a-con/

[10] Klimaváltozás, de mitől?:
https://chikansplanet.blog.hu/2012/08/31/klimavaltozas_de_mitol

[11] Climate Change: Evidence and Causes Figure Gallery:
https://nas-sites.org/americasclimatechoices/more-resources-on-climate-change/climate-change-evidence-and-causes/climate-change-evidence-and-causes-figure-gallery/

[12] Magyar Csillagászati Egyesület: A Maunder-minimum:
https://www.mcse.hu/polaris/a-honap-temaja/2013-ev-archivuma/2013-junius-a-maunder-minimum/

[13] Survey finds 97% of climate science papers agree warming is man-made:
https://www.theguardian.com/environment/climate-consensus-97-per-cent/2013/may/16/climate-change-scienceofclimatechange?guni=Article:in%20body%20link

[14] Milankovitch Cycles and Glaciation: http://www.indiana.edu/~geol105/images/gaia_chapter_4/milankovitch.htm

[15] World Climate Conference comments by U.N. chief Ban Ki-moon:
http://www.geo.cornell.edu/Research_Staff/goman/teaching/461/Web/lecture_3.pdf

[16] NOAA: Is sea level rising?
https://oceanservice.noaa.gov/facts/sealevel.html

[17] University of Exeter: The Doggerland project: http://humanities.exeter.ac.uk/archaeology/research/projects/title_89282_en.html

[18] Milankovitch Cycles:
https://www.skepticalscience.com/print.php?n=837

Január 21: Teljes holdfogyatkozás – szuperlatívuszok nélkül

Az újév első jelentős csillagászati eseménye a január 21-én, 05:41-06:43 között lezajló teljes holdfogyatkozás lesz, mely az évtized utolsó ilyen jelensége.

A fogyatkozás fázisainak időpontjai, helyi idő szerint a következőek lesznek:
Félárnyékos fogyatkozás kezdete:          03:36:30
Részleges fogyatkozás kezdete:              04:33:54
Teljes fogyatkozás kezdete:                        05:41:17
Teljes fogyatkozás vége:                              06:43:16
Részleges fogyatkozás vége:                    07:50:39
Félárnyékos fogyatkozás vége:                08:48:00

 

A fogyatkozás láthatósága

Azonban sajnos úgy tűnik, ezt az évet sem ússzuk meg az Internetbe betörő “szuperhold”, vagy inkább “szupervérfarkashold” nélkül. Sajnos minden évben van legalább két olyan esemény, amikor az egyébként teljesen “normális” látványú Holdra válogatás nélkül aggatnak vérhold, eperhold, szuperhold, farkashold, megahold, gigahold, stb. jelzőket, teljesen indokolatlanul. A csillagászok, függetlenül attól, hogy műkedvelő amatőrök vagy hivatásosak, fogják a fejüket. Jómagam pedig nem értem, hogy miért kell egy eddig is leírható természeti jelenségből cifrábbnál cifrább jelzőket használva csinnadrattát csinálni… legalábbis a kattintásvadászaton túl.

Hol is kezdjem? A (szenzációhajhász) média a szuperhold kifejezést a földközeli teliholdra használja, azonban le kell szögezni: hiába van kb. 50 000 kilométerrel közelebb hozzánk égi kísérőnk, a mindössze 12 százalékkal nagyobb látszó átmérőt az emberi szem nem érzékeli. A Hold (és a Nap) csupán a horizont közelében látszik nagyobbnak, ez azonban csak a légkörben található vízcseppek fénytörő hatása miatt van. Más lesz attól valami, ha fényes papírba csomagoljuk? Nem.

A földközelben és a földtávolban lévő Hold látszó méretbeli különbsége

Holdunk látványa épp akkor az igazán szuper, amikor nincs teli, hanem súroló fényt kap. A legszebb újhold után néhány nappal. Ilyenkor sarlója még vékony, a fény-árnyék határvonalán (az ún. terminátoron) meteoritbecsapódások láthatóak, a Földről visszaverődő napfény pedig szürke derengésbe borítja a Hold árnyékos felét.

Kísérőnk az újhold után pár nappal

Ezek után már mondanom sem kell, hogy ugyanezt gondolom a vérholdról és a többi fantázianévről. Egy honlapon lehetett olvasni azt a mondatot, miszerint szuperholdkor történő fogyatkozás idején a Hold színe vörös lesz. Azt azonban elfelejtik megemlíteni, hogy minden holdfogyatkozáskor ilyen színű…

Adj erőt…

Mit mondhatnék zárásként? A természeti jelenségek, függetlenül attól, hogy az égen vagy a földön láthatóak, szuperlatívuszok nélkül sem veszítenek látnivalójukból. Ahhoz azonban, hogy valóban észrevegyük őket, ne csupán akkor nézzünk az égre, amikor “szuperholdat” kiáltanak.

A 2018. július 27-ei holdfogyatkozás a szerző montázsán

Szerző: Kovács Gergő

 

BREAKING: leszállt a Csang’e-4 a Hold túlsó oldalára

Sikeresen leszállt a Hold túlsó oldalára a kínai Csang’e-4 űrszonda, pekingi idő szerint 10:26-kor, jelentette be a Kínai Nemzeti Űrügynökség (CNSA). A küldetés magyar vonatkozása, hogy a szonda leszállóhelye a Kármán Tódor mérnők-fizikus-matematikusról elnevezett Von Kármán kráterbe szállt le.

A Von Kármán kráter. Fotó: NASA

A kínai holdszonda úttörő lett az űrkutatás történetében, most először sikerült ugyanis a Hold túlsó, Földünkről soha nem látható oldalára leszállni. Mivel a szonda ezen a területen landol, így a Földdel való rádió-összeköttetést a Queqiao (Csüecsiao) reléműhold biztosítja. Ezen a rádiózajtól árnyékolt oldalon viszont (mely oldalát a Holdnak gyakran nevezik a Hold “sötét” oldalának, mivel az angol going dark annyit jelent: csöndben maradni) a szonda minden, Földről és Föld körüli műholdakról származó zajtól mentesen végezhet rádiócsillagászati megfigyeléseket is.

A landolás előtti pillanatok. Fotó: CNSA
A landolás előtti pillanatok. Fotó: CNSA
Az első kép a Hold túlsó oldaláról. Fotó: CNSA

A szonda műszerei közt helyet kapott többek között egy szeizmométer, egy neutrondetektor, de az előző küldetéshez hasonlóan a Csang’e-4 is visz magával egy rovert, mely műszerei közé tartozik egy panorámakamera, egy infravörös képalkotó spektrométer, illetve egy, a holdi felszín legfelső száz méteréig “lelátó”, a felszínt borító regolitot vizsgáló radar.

Forrás: China Xinhua News, LRO NASA, Planetology.hu

Szerző: Kovács Gergő

Könyvajánló: Karácsonyi repülés a Rakétaemberekkel

A Holdra szállás történelmi fél évszázadát megelőzte az Apollo-program több fontos, már személyzettel zajló missziója. Az űrhajórendszer Föld (Apollo-7 és -9), majd Hold körüli tesztelése (Apollo-8 és -10). Ezek közül kiemelkedik az Apollo-8 1968 decemberi útja, melynek során elsőként jutott el az Emberiség a Hold közelébe, megkerülve Földünk hűséges kísérőjét. Éppen ezért az Apollo-11 közeledő évfordulója egy ünnepségsorozat részéve vált már a 2018-as esztendőben is.

Szerencsére az Apollo-8 küldetésével számtalan szakmai és ismeretterjesztő portál, újság, televízióműsor foglalkozott. Sőt, „Az első ember” után egy remek kötet is napvilágot látott. Ugyancsak az Akkord Könyvkiadó gondozásában, melyet a társkiadó, a GABO jóvoltából tehettem fel könyvespolcomra. Ezt megelőzően a „Rakétaemberek”-ről azt vetettem papírra…

…hogy már az első benyomás remek: az azonos dizájnú keményfedél és védőborító grafikája színvilágával, a monumentális Saturn-V rakéta fotójával pozitív benyomást sugall. Az amerikai író-újságíró szerző, az 55 esztendős Robert Kurson eredeti angol nyelven ugyancsak az évfordulóhoz időzített munkájának szakszerű fordítása és a lektorálása (az Apollo-11 sztorihoz hasonlóan) Both Elődöt és Dancsó Bélát, a téma kiváló hazai ismerőit dicséri.

Bill Anders, Frank Borman és Jim Lovell útjának története nemcsak a 445 oldalas terjedelem és az izgalmas fotóválogatása miatt kerek. „Az első ember”-hez képest kevésbe adathalmaz-szerű, sokkal inkább az elbeszélő jelleg dominál. Vélhetően a szerzők eltérő háttere okán, hiszen míg James R. Hansen a tudománytörténet oldaláról közelít, Kurson (jó értelemben véve) „csak” újságíró.

A könyvben elmerülve megismerhetjük a főszereplőket, a hidegháborús politikai hátteret, a korszak űrkutatásának fő mozzanatait. S természetesen magát a történelmi repülést: az első embereket a Holdnál, a földkelte ikonikus felvételének készítési körülményeit, valamint a karácsonyi üzenetet, mely nemcsak az emberiség ősi vallási kötetét idézte meg, de előrevetítette fajunk kozmikus jövőjét.

Mit mondjak? Kötelező olvasmány!

Szerző: Rezsabek Nándor

Chang’e-4: leszállás a Hold túlsó oldalára

A jövő év eleje űrtörténeti dátumnak ígérkezik: január első felében elsőként landol ember alkotta űreszköz a Hold túlsó, Földünkről soha nem látható oldalára. A küldetés magyar vonatkozása, hogy a december 7-én indult  kínai Chang’e-4 a Hold déli pólusának közelében található Aitken-medencében lévő Von Kármán kráterbe száll le, melyet Kármán Tódor fizikus-matematikusról, a szuperszonikus űrrepülés atyjáról, az amerikai légierő “védőszentjéről” neveztek el.

Mivel a szonda a Hold túlsó oldalán landol, így a Földdel való rádió-összeköttetést a Queqiao (Csüecsiao) reléműhold biztosítja. Ezen a rádiózajtól árnyékolt oldalon viszont (mely oldalát a Holdnak gyakran nevezik a Hold “sötét” oldalának, mivel az angol going dark annyit jelent: csöndben maradni) a szonda minden, Földről és Föld körüli műholdakról származó zajtól mentesen végezhet rádiócsillagászati megfigyeléseket is.

A szonda műszerei közt helyet kapott többek között egy szeizmométer, egy neutrondetektor, de az előző küldetéshez hasonlóan a Chang’e-4 is visz magával egy rovert, mely műszerei közé tartozik egy panorámakamera, egy infravörös képalkotó spektrométer, illetve egy, a holdi felszín legfelső száz méteréig “lelátó”, a felszínt borító regolitot vizsgáló radar.

Szerző: Kovács Gergő

Forrás: 1 2 3

Olvassunk is “Az első ember”-ről!

A jövő esztendő kerek évforduló az egyetemes tudománytörténetben, sőt, az emberi történelemben egyaránt. 50. évfordulója a valaha volt egyik legnagyszerűbb emberi vállalkozásnak, modern kori „földrajzi” felfedezésnek. 1969-ben az Apollo-11 asztronautái révén az emberiség elküldte követeit egy idegen égitestre, s Neil Armstrong a Hold felszínére lépett.

Az évfordulós megemlékezések már 2018-ban megkezdődtek. Jómagam, tudományos újságíróként igen aktív vagyok ebben, de nálam sokkal komolyabb szereplők játszanak főszerepet mindebben. Az októberi hónap újdonsága a Queen együttes legendás gitárosának, az asztrofizikus Brian May-nek pazar holdfotós munkája. Emellett a mozik is most tűzik műsorra az „Az első ember” című alkotást. Az űrkutatás és a csillagászati barátai lélegzet visszafojtva készülne a premierre.

Ugyanakkor mindez nem marad pillanatnyi élmény! Az Akkord Könyvkiadó jóvoltából 560 oldalon, szép dizájnú védőborítóval, keményfedeles formában, kézzelfoghatóan is napvilágot látott „Az első ember”. A társkiadó, a GABO jóvoltából elsők között vehettem kézbe James R. Hansen munkáját. A szakszerű fordítás Both Elődöt és Dancsó Bélát, a téma kiváló hazai ismerőit dicséri. A kötet a lehető legrészletesebb Armstrong-életrajz. A családfától át gyermekkoron át a felnőtté válásig. A haditengerészeti pilótától kezdve a kutatópilótán át az űrhajósig. Középpontban a legnagyobb tettel, a Holdra lépéssel, majd a legendává válással. Mindez remek fotókkal illusztrálva, rendkívül sok tényadattal megalapozva, mindeközben olvasmányos stílusban.

Nézzük meg tehát a filmet, de utána igyekezzünk az adott bevásárlóközpont valamely’ könyvesboltjába, megéri!

Szerző: Rezsabek Nándor

Holdfogyatkozás és Mars-közelség július 27-én

Július 27-én két csillagászati esemény is bekövetkezik: hazánkból is jól látható lesz a holdkelte után bekövetkező teljes holdfogyatkozás; illetve ugyanezen az estén kerül legközelebb a Mars bolygó Földünkhöz, mindössze 57 millió kilométerre. A két égitest ezen az éjszakán mindössze 5,5°-ra lesz egymástól az égen, a Bak csillagképben.


A Hold és a Mars együttállása (Kép: Stellarium)


A két égitest jelenlegi helyzete
(Kép: Sun Moon and Planets)

Teljes holdfogyatkozás

Hazánkból a Hold már a félárnyékos fogyatkozás állapotában fog felkelni, emiatt a teljes jelenség itthonról nem lesz látható. Földünk kísérője a teljes árnyékba nem sokkal holdkelte után, 21:30-kor fog belépni. A totalitás 22:21-kor, a teljes árnyékból való kilépés 23:13-kor fog bekövetkezni. A teljes jelenség 01:28-kor ér véget.


A holdfogyatkozás lefolyása (az időpontok UT-ben vannak megadva, a helyi időhöz hozzá kell adni 2 órát).

A fogyatkozás fázisainak időpontjai, nyári időszámítás szerint:
Félárnyékos fogyatkozás kezdete:       19:14:49
Részleges fogyatkozás kezdete:          20:24:27
Teljes fogyatkozás kezdete:                    21:30:15
A fogyatkozás maximuma:                      22:21:43
Teljes fogyatkozás vége:                           23:13:12
Részleges fogyatkozás vége:                00:19:00
Félárnyékos fogyatkozás vége:             01:28:37

A holdfogyatkozás láthatósága Földünkről. Hazánkból a Hold már a félárnyékos fogyatkozás fázisában lesz.

Mars-közelség

A vörös bolygó a 2003-as emlékezetes oppozíciója után ismét rekord kis távolságra lesz Földünktől. A két égitest kétévente megközelíti egymást, a Mars elnyúlt pályája miatt azonban igazán közeli találkozásokra csak 15-17 évente kerül sor.


A Mars láthatósága (Forrás: ALPO).

Fontos azonban kiemelni, hogy a Mars július 27-i földközelsége után (bár fényessége és látszó átmérője egyre csökken), az év hátralevő részében is könnyen megtalálható lesz az égen szabad szemmel.

Szerző: Kovács Gergő

Szekretár Zsolt: Emberes Apollo-küldetések

Úgy döntöttünk, hogy a Holdra lépünk! Úgy döntöttünk, hogy a Holdra lépünk, még ebben az évtizedben, és megteszünk más, [ehhez hasonló] lépéseket. Nem azért, mert könnyű, hanem mert nehéz… mert ez a cél képességeink és erőnk legjavát igényli, azért, mert ez olyan kihívás, amit készek vagyunk elfogadni, olyan, amit nem akarunk halogatni, és amit meg akarunk nyerni.”

John F. Kennedy amerikai elnök a Rice Egyetemen elmondott beszédéből, 1962. szeptember 12.

Az USA Űrkutatási Hivatalának (NASA) sorrendben harmadik, pénzügyi vonzatát tekintve kétség kívül eddigi legdrágább programja az Apollo program volt, melynek elsődleges célja az ember Hold közelbe, majd a Hold felszínére juttatása. Az Apollo-t megelőző korábbi két program: az egyemberes Mercury, – mellyel az USA is kilépett az űrbe; majd a kétfős Gemini, mely a Mercury tapasztalataira építve, a hosszabb távú küldetések űrhajóra és űrhajósra gyakorolt hatásának tanulmányozását, az űrséta és az űrrandevú, valamint dokkolási technika begyakorlását tűzte ki célul. E két program azért szültetett, hogy megteremtse az Apollo tudományos és műszaki hátterét.

Már 1961 áprilisában, az első ember, Jurij Gagarin kozmoszba lépése után pár héttel megszületett az elhatározás amerikai oldalon, hogy a Holdra lépés lehetne egy olyan kihívás, mellyel beérhetné, majd maga mögött hagyhatná az USA a Szovjetuniót. Verseny indult tehát az űrbeli elsőbbségért, és végső soron égi kísérőnkre tett első lépés megtételéért. Kennedy elnök a feladat mértékéhez mérten szűk határidőt adott annak megvalósítására. A Holdra szálláshoz szükség volt iparágak, nagyvállalatok, kutatóintézetek, üzemek és laborok együttműködésére, valamint széles körű társadalmi támogatottságra. Új anyagokat, technológiákat és tesztelési metódusokat kellett kifejleszteni, mely azt eredményezte, hogy a NASA tudományos szakembereinek és mérnökeinek együttes összlétszáma 1960 és 1966 között megkilencszereződött (1960: 10800 fő, 1966: 91700 fő).

A rakéta

A korábbiaktól hatalmasabb kihívás egy sokkal nagyobb hordozóeszközt igényelt, mint a Mercury program Redstone ill. Atlas rakétája, vagy a Gemini program Titan rakétája. Emiatt született meg a Saturn rakétacsalád, melyet Wernher von Braun és mérnökcsapata az amerikai hadsereg számára tervezett Jupiter/Juno középhatótávú ballisztikus rakétából fejlesztett tovább.

A rakétacsalád 3 tagból áll:

  • Saturn I – Tesztverzió. 1961-65 között 10db sikeres kilövés, ebből 5db Apollo tesztmodellel.
  • Saturn IB – Föld körüli küldetésekhez használt verzió.
    • Küldetések: Apollo–5, Apollo–7, Skylab–2, Skylab–3, Skylab–4, Apollo–Szojuz közös repülés
  • Saturn V – A Holdra induló küldetések rakétája.
    • Küldetések: Apollo–4, Apollo–6, Apollo–8, Apollo–9, Apollo–10, Apollo–11, Apollo–12, Apollo–13, Apollo–14, Apollo–15, Apollo–16, Apollo–17
    • Alverzió: Saturn INT–21 – Három helyett kétfokozatú, az USA első űrállomásához, Skylab programhoz használták

A  Saturn V rakéták 110,6m magasak, 10m átmérőjűek, tömegük 2970 tonna. 3 fokozatból állnak:

  1. S-IC: első fokozat, gyártója a Boeing, hajtóanyaga: kerozin (RP1), oxidálóanyag: folyékony oxigén (LOX), tolóereje 38703 kN, 5db Rocketdyne F1 hajtóműn keresztül leadva.

  2. S-II: második fokozat, gyártója a North American Aviation, hajtóanyaga: folyékony hidrogén (LH2), oxidálóanyag: folyékony oxigén (LOX), tolóereje 5166 kN, 5db Rocketdyne J2 hajtóműn keresztül leadva.

  3. S-IVB: harmadik fokozat, gyártója a Douglas Aircraft Company, hajtóanyaga: folyékony hidrogén (LH2), oxidálóanyag: folyékony oxigén (LOX), tolóereje 1032 kN, 1db Rocketdyne J2 hajtóműn keresztül leadva. Többször újraindítható fokozat

Az űrhajórendszer

Az űrhajórendszer két fő részből áll:

  • Parancsnoki modul (Command Module, CM)

Az Apollo űrhajórendszer központja – alakját tekintve csonkakúp alakú – parancsnoki modul. A küldetések során a kilövéstől a landolásig ez a 3 űrhajós fő élettere. Funkcióját tekintve betölti az „anyahajó” szerepét is, mivel a missziók során hordoz egy második űrjárművet is, a holdkompot.

Felépítését tekintve két részből áll: egy belső nyomásálló, szendvicsszerkezetű vázból és egy külső burkolatból. Az orr részben helyezkedik egy dokkolómechanika, valamint egy dokkoló folyosó a Holdkompba való közlekedés biztosításáért, illetve a földi landoláshoz szükséges ejtőernyők és segédernyők és ezek piroaktív kioldómechanikája. A CM belsejében tárolják a személyzet ellátmányát, a felszerelést, itt vannak a vezérlőpanelek és kijelzők. A lakótér körül helyezkednek el a víztartályok és az RCS (reaktív vezérlőrendszer – a köznyelvben: „fúvókák”) üzemanyagtartályai. Az RCS rendszer 12 fúvókája külső burkolat különböző pontjaiba van építve. A csonkakúp alját, a modul legszélesebb részét a hőpajzs foglalja el, mely az atmoszférába való visszatérésnél játszik kulcsszerepet. A CM gyártója a North American Aviation.

  • Szervizmodul (Service Module, SM)

A szervizmodul a parancsnoki modul alrendszere. Alakját tekintve henger alakú. Egyik végén a parancsnoki modulhoz csatlakozik, másik végén helyezkedik el a hajtóműve (ez a hajtómű gondoskodik a Hold körüli pályára állásért, annak elhagyásáért és a pályakorrekciókért). A modul feladata többes: meghajtó rendszer, elektromos ellátórendszer, létfenntartó rendszer, üzemanyag tároló, kommunikációs rendszer, a későbbi küldetésekben pedig itt helyezkednek el bizonyos tudományos berendezések, nagy felbontású kamerák is. A parancsnoki modulhoz egy ún. „köldökzsinór” jellegű kábelköteggel csatlakoznak a SM rendszerei. A szervizmodul Földre visszatérés előtt leválasztható. Feladatát a légkörben elégve fejezi be.

  • Holdkomp (Lunar Module vagy Lunar Excursion Module, LM vagy LEM)

    A szokatlan formájú holdkomp feladata az űrhajósok, – a küldetésparancsnok és a holdkomp pilóta – Holdfelszínre juttatása, valamint az onnan való visszatérés a Hold körül keringő parancsnoki modulhoz. Két fő részből áll, egy leszálló és egy visszatérő egységből. Ez idáig ez az egyedüli ember alkotta eszköz, mely idegen égitesten landolt, személyzettel. A küldetésüket a missziótól függően vagy földi légkörben, vagy a Hold felszínébe csapódva fejezték be.

Az utolsó, J típusú küldetések során egy nagyobb méretű LM-t (Extended Lunar Module, ELM) használtak nagyobb hajtóművekkel és megnövelt kapacitású üzemanyag-, valamint  oxigéntartályokkal, mivel ezekre a missziókra már egy 210kg tömegű holdjárót (LRV – Lunar Roving Vehicle) is vittek a holdkomp oldalához rögzítve. Gyártója a Grumman Aircraft.

A személyzet

A NASA Repülőszemélyzet Műveleti Igazgatója, Deke Slayton – aki maga is repült a Mercury programban –, volt felelős az űrhajósok (és tartalékuk) küldetésekbe sorolásáért. A asztronauták beosztásának volt egy rotációja, általánosságban elmondható, hogy egy küldetés tartalékszemélyzete két küldetéssel később ténylegesen is repült.

32 űrhajóst választottak ki az Apollo programba, ezek közül 24 hagyta el a Föld körüli pályát és repült a Hold körül, közülük 12 sétált is a Holdon. A 32-ből 3-an sajnos elhunytak az Apollo1 parancsnoki moduljában keletkezett tűzben. Minden küldetés parancsnoka a Mercury vagy a Gemini program veteránja volt.

Az Apollo űrhajók 3 személyesek:

  • Küldetésparancsnok (Commander – CMR):

Felelős a küldetés sikeres lebonyolításáért, az űrhajórendszer és a személyzet biztonságáért, ő a pilóta a felszállás, a Föld körüli, majd a Hold körüli pályaelhagyáskor, valamint ő irányítja a holdkompot a leszállás és a felszállás során.

  • Parancsnoki modul pilóta (Command Module Pilot – CMP):

A parancsnoki modul pilótája az a személy, aki mindenre kiterjedő ismerettel rendelkezik a CSM modult illetően. Repülőmérnökként működik közre a felszállás során, parancsnokként, amíg a küldetésparancsnok nincs a fedélzeten. Felelős a navigációért, és ezzel együtt az út közbeni pályakorrekciós műveletekért. A Hold körüli orbitális pályán maradva felvételeket készít a Hold felszínéről, míg másik két társa a holdkompot használva leszáll az égitest felszínére. Továbbítja a repülésirányítás utasításait a holdkomp felé, ha a közvetlen kapcsolat gyenge. A CMP feladata a keringés során a felszín fotózása is. E téren a korai Hold misszióknál egy Hasselblad fényképezőgéppel dolgozott, majd az Apollo–15 küldetéstől kezdve (J típusú küldetések) ő az, aki a működteti a szervizmodul oldalán elhelyezett tudományos berendezésegyüttes (SIM) nagy felbontású kameráit. Az exponált fotók begyűjtéséért űrsétát kellett tennie.

  • Holdkomp pilóta (Lunar Module Pilot – LMP):

A holdkomp pilótája – szerepét tekintve repülőmérnök, – volt felelős a parancsoki modul és a holdkomp szétválasztásától kezdve a holdkomp rendszereiért az újradokkolásig. A landolás során ellátja a parancsnokot információval. Kezeli a navigációs computert és más rendszereket, miután landolás során átváltottak kézi vezérlésre. A nem Holdra irányuló, vagy holdkompot nem szállító űrhajók esetén is a 3. pilótaülés hivatalosan a holdkomp pilóta megnevezést viseli.

(Lejjebb a küldetések személyzetének felsorolásánál zárójelben az űrhajósok korábbi küldetései szerepelnek. A tartalékszemélyzetként, valamint a földi irányításban való részvételt nem tüntettük fel.)

Küldetéstípusok

A NASA szakemberei a program gerinceként A-J betűkkel jelölt küldetésvariánsokat dolgoztak ki, melyek végső soron elvezetnek a holdraszállásig, közben pedig górcső alá veszik a küldetés összes technikai komponensét és tesztelik azokat. Minden egyes küldetéstípus az előzőre épült, bár menet közben volt, hogy átvariálták a sorrendet, vagy egyiket a másikba olvasztották.

  • A – A Saturn V rakéta és a parancsnoki/szervizmodul (CSM) személyzet nélküli tesztje
    • Küldetések: Apollo–4, Apollo–6
  • B – A holdkomp (LM) személyzet nélküli tesztje
    • Küldetés: Apollo–5
  • C – A parancsnoki/szervizmodul (CSM) emberes berepülése Föld körüli pályán
    • Küldetés: Apollo–7
  • D – A parancsnoki/szervizmodul (CSM) a holdkomppal (LM) együtt történő emberes berepülése
    • Küldetés: Apollo–9 (eredetileg Apollo–8)
  • E – Szimulált Holdra szállási műveletek Föld körüli elliptikus pályán, és a visszatéréshez használt hőpajzs tesztje. Kihagyott küldetéstípus.
  • F – Küldetés Hold körüli pályán, leszállás nélkül.
    • Küldetés: Apollo–10
  • G – Holdra szállás
    • Küldetés: Apollo–11
  • H – Hosszú időtartamú Holdon tartózkodás, két holdsétával, tudományos mérésekkel.
    • Küldetések: Apollo–12, Apollo–13 (tervezett), Apollo–14
  • I – A szervizmodul oldalán elhelyezett műszerekkel (SIM) történő tudományos megfigyelés és mérés hosszú időtartamú Hold körül keringés során. A J típusú küldetésekbe olvasztva.
  • J – Hosszú időtartamú (3 nap) Holdon tartózkodás, három holdsétával, tudományos megfigyelésekkel és a holdjáró (LRV) használatával.
    • Küldetések: Apollo–15, Apollo–16, Apollo–17

 

Apollo–1 (AS–204)

(tervezett) C típusú küldetés

Az első, személyzettel ellátott Apollo űrhajó az Apollo–1 (AS–204) lett volna, ám egy 1967. február 21.-én bekövetkezett végzetes baleset során a három kijelölt űrhajós életét veszítette gyakorlatozás során: a parancsnoki kabin légterét alkotó tiszta oxigén egy rövidzárlat hatására lángoló katlanná változtatta a szűk helységet, a személyzet a keletkezett szén-monoxid belélegzése miatt hunyt el.

A baleset másfél évre befékezte az űrprogramot. A kabint áttervezték és biztonságosabbá tették.

Személyzet:

  • Küldetésparancsnok (CMR): Virgil I. Grissom (Mercury–Redstone 4, Gemini–3)
  • Parancsnoki modul pilóta (CMP): Edward H. White (Gemini–4)
  • Holdkomp pilóta (LMP): Roger B. Chaffee

 

Apollo–7

C típusú küldetés

Hívójele:                            „Apollo–7”

Hordozóeszköz:              Saturn 1B (SA-205)

Hasznos teher:                Apollo–7 parancsnoki modul (CM-101) – COSPAR: 1968-089A

Apollo–7 szervízmodul (SM-101)

A küldetés hossza:         10 nap, 20 óra, 9 perc, 3 másodperc

Start:                                    1968. október 11. 15:02

Földet érés:                      1968. október 22. 11:11

Pályaelemek (keringési fázis):

Apoapszis:                         282,13 km (152,34 nm)

Periapszis:                          227,85 km (123,03 nm)

Inklináció:                           31,608°

Keringési idő:                   89,55 perc

Excentricitás:                    0,0045

Keringések száma:         163

Személyzet:

  • Küldetésparancsnok (CMR): Walter M. Schirra Jr. (Mercury–Atlas 8, Gemini–6A)
  • Parancsnoki modul pilóta (CMP): Donn F. Eisele

Holdkomp pilóta (LMP): R. Walter Cunningham

 

Apollo–8

Eredetileg D típusú küldetés, de a holdkomp gyártásának csúszása miatt csak az Apollo 9 tudta tesztelni a teljes űrhajórendszert. Az Apollo 8 egy kibővített E típusú küldetést hajtott végre, mellyel elsőízben kerülte meg ember a Holdat.

Hívójele:                            „Apollo–8”

Hordozóeszköz:              Saturn V (SA-503)

Hasznos teher:                                Apollo–8 parancsnoki modul (CM-103) – COSPAR: 1968-118A

Apollo–8 szervizmodul (SM-103)

A holdkomp tömegazonos modellje (LTA-B – Lunar Module Test Article B) 

A küldetés hossza:         6 nap, 3 óra, 0 perc, 42 másodperc

Start:                                    1968. december 21. 12:51 – Cape Canaveral LC-39A

Földet érés:                      1968. december 27. 15:51 – Csendes-óceán

Pályaelemek (keringési fázis):

Föld:
Apoapszis:                         185,18 km (99,99 nm)

Periapszis:                          184,4 km (99,5 nm)

Inklináció:                           32,509°

Keringési idő:                   88,19 perc

Excentricitás:                    0,00006

Keringések száma:         1,5

Hold:

Aposzelénium:                                312,06 km (168,5 nm)

Periszelénium:                                 111,12 km (60 nm)

Inklináció (retrográd):   168°

Személyzet:

  • Küldetésparancsnok (CMR): Frank Borman (Gemini–7)
  • Parancsnoki modul pilóta (CMP): James A. Lovell Jr. (Gemini–7, Gemini–12)

Holdkomp pilóta (LMP): William A. Anders

Apollo–9

D típusú küldetés

Hívójele:                            CSM: „Gumdrop”

LM: „Spider”

Hordozóeszköz:              Saturn V (SA-504)

Hasznos teher:                                Apollo–9 parancsnoki modul (CM-104) – COSPAR: 1969-018A

Apollo–9 szervizmodul (SM-104)

Apollo–9 holdkomp (LM-3) – COSPAR: 1969-018C

A küldetés hossza:         10 nap, 1 óra, 0 perc, 54 másodperc

Start:                                    1969. március 3. 16:00 – Cape Canaveral LC-39A

Űrséta (EVA):                   1 db, 77 perc

Földet érés:                      1969. március 13. 17:00 – Atlanti-óceán

Pályaelemek (keringési fázis):

Föld:
Apoapszis:                         186,57 km (100,74 nm)

Periapszis:                          184,61 km (99,68 nm)

Inklináció:                           32,552°

Keringési idő:                   88,2 perc

Excentricitás:                    0,000149

Keringések száma:         151

Személyzet:

  • Küldetésparancsnok (CMR): James A. McDivitt (Gemini–4)
  • Parancsnoki modul pilóta (CMP): David R. Scott (Gemini–8)
  • Holdkomp pilóta (LMP): Russell L. Schweickart

Apollo–10

F típusú küldetés

Hívójele:                            CSM: „Charlie Brown”

LM: „Snoopy”

Hordozóeszköz:              Saturn V (SA-505)

Hasznos teher:                                Apollo–10 parancsnoki modul (CM-106) – COSPAR: 1969-043A

Apollo–10 szervizmodul (SM-106)

Apollo–10 holdkomp (LM-4) – COSPAR: 1969-043C

A küldetés hossza:         8 nap, 0 óra, 3 perc, 23 másodperc

Start:                                    1969. május 18. 16:49 – Cape Canaveral LC-39B

Földet érés:                      1969. május 26. 16:52 – Csendes-óceán

Pályaelemek (keringési fázis):

Föld:

Apoapszis:                         185,79 km (100,32 nm)

Periapszis:                          184,66 km (99,71 nm)

Inklináció:                           32,546°

Keringési idő:                   88,2 perc

Excentricitás:                    0,000086

Keringések száma:         1,5

Hold:

Periszelénium:                 314,84 km (170 nm)

Aposzelénium:                                111,49 km (60,2 nm)

Inklináció (retrográd):   174,4°

Személyzet:

  • Küldetésparancsnok (CMR): Thomas P. Stafford (Gemini–6A, Gemini–9)
  • Parancsnoki modul pilóta (CMP): John W. Young (Gemini–3, Gemini–10)
  • Holdkomp pilóta (LMP): Eugene A. Cernan (Gemini–9A)

Fotók:

 

Apollo–11

G típusú küldetés

Hívójele:                            CSM: „Columbia”

LM: „Eagle”

Hordozóeszköz:              Saturn V (SA-506)

Hasznos teher:                                Apollo–11 parancsnoki modul (CM-107) – COSPAR: 1969-059A

Apollo–11 szervizmodul (SM-107)

Apollo–11 holdkomp (LM-5) – COSPAR: 1969-059C

A küldetés hossza:         8 nap, 3 óra, 18 perc, 35 másodperc

Start:                                    1969. július 16. 13:32 – Cape Canaveral LC-39A

Holdra szállás:                 1969. július 20. – Nyugalom Tengere (Mare Tranquillitatis)

Holdon töltött idő:        21 óra, 36 perc

Holdi űrséta (LEVA):      1 db, 2 óra, 31 perc, 40 másodperc

Földet érés:                      1969. július 24. 16:50 – Csendes-óceán 

Pályaelemek (keringési fázis):

Föld:

Apoapszis:                         185,94 km (100,4 nm)

Periapszis:                          183,16 km (98,9 nm)

Inklináció:                           32,521°

Keringési idő:                   88,18 perc

Excentricitás:                    0,000021

Keringések száma:         1,5

Hold:

Aposzelénium:                 314,28 km (169,7 nmi)

Periszelénium:                 111,12 km (60 nmi)

Inklináció (retrográd):   178,7°

Személyzet:

  • Küldetésparancsnok (CMR): Neil Armstrong (Gemini–8)
  • Parancsnoki modul pilóta (CMP): Michael Collins (Gemini–10)
  • Holdkomp pilóta (LMP): Edwin E. Aldrin Jr. (Gemini–12)

Fotók:

 

Apollo–12

H típusú küldetés 

Hívójele:                            CSM: „Yankee Clipper”

LM: „Intrepid”

Hordozóeszköz:              Saturn V (SA-507)

Hasznos teher:                                Apollo–12 parancsnoki modul (CM-108) – COSPAR: 1969-099A

Apollo–12 szervizmodul (SM-108)

Apollo–12 holdkomp (LM-6) – COSPAR: 1969-099C

A küldetés hossza:         10 nap, 4 óra, 36 perc, 24 másodperc

Start:                                    1969. november 14. 16:22 – Cape Canaveral LC-39A

Holdra szállás:                 1969. november 19. – Viharok óceánja (Oceanus Procellarum)

Holdon töltött idő:        1 nap, 7 óra, 31 perc

Holdi űrséta (LEVA):      2 db, 7 óra, 45 perc, 18 másodperc

Földet érés:                      1969. november 24. 20:58 – Csendes-óceán

Pályaelemek (keringési fázis):

Föld:

Apoapszis:                         185,39 km (100,1 nm)

Periapszis:                          181,13 km (97,8 nm)

Inklináció:                           32,54°

Keringési idő:                   88,16 perc

Excentricitás:                    0,000032

Keringések száma:         1,5

Hold:

Aposzelénium:                 315,21 km (170,2 nm)

Periszelénium:                 114,19 km (61,66 nm)

Inklináció (retrográd):   165,6°

Személyzet:

  • Küldetésparancsnok (CMR): Charles Conrad Jr. (Gemini–5, Gemini–11)
  • Parancsnoki modul pilóta (CMP): Richard F. Gordon Jr. (Gemini–11)
  • Holdkomp pilóta (LMP): Alan L. Bean

Fotók:

 

 

Apollo–13

(tervezett) H típusú küldetés

Hívójele:                            CSM: „Odyssey”

LM: „Aquarius”

Hordozóeszköz:              Saturn V (SA-508)

Hasznos teher:                                Apollo–13 parancsnoki modul (CM-109) – COSPAR: 1970-029A

Apollo–13 szervizmodul (SM-109)

Apollo–13 holdkomp (LM-7) – COSPAR: 1970-029C

A küldetés hossza:         5 nap, 22 óra, 54 perc, 41 másodperc

Start:                                    1970. április 11. 19:13 – Cape Canaveral LC-39A

Földet érés:                      1970. április 17. 18:07 – Csendes-óceán

Pályaelemek (keringési fázis):

Föld:

Apoapszis:                         185,76 km (100,3 nm)

Periapszis:                          183,9 km (99,3 nm)

Inklináció:                           32,547°

Keringési idő:                   88,19 perc

Excentricitás:                    0,0001

Keringések száma:         1,5

Hold:

Nem állt Hold körüli pályára.

Személyzet:

  • Küldetésparancsnok (CMR): James A. Lovell Jr. (Gemini–7, Gemini–12, Apollo–8)
  • Parancsnoki modul pilóta (CMP): John L. Swigert Jr.
  • Holdkomp pilóta (LMP): Fred W. Haise Jr.

Fotók:

 

 

Apollo–14

H típusú küldetés

Hívójele:                            CSM: „Kitty Hawk”

LM: „Antares”

Hordozóeszköz:              Saturn V (SA-509)

Hasznos teher:                                Apollo–14 parancsnoki modul (CM-110) – COSPAR: 1971-008A

Apollo–14 szervizmodul (SM-110)

Apollo–14 holdkomp (LM-8) – COSPAR: 1971-008C

A küldetés hossza:         9 nap, 0 óra, 1 perc, 58 másodperc

Start:                                    1971. január 31. 21:03 – Cape Canaveral LC-39A

Holdra szállás:                 1971. február 5. 9:18 – Fra Mauro fennsík

Holdon töltött idő:        1 nap, 9 óra, 30 perc

Holdi űrséta (LEVA):      2 db, 9 óra, 22 perc, 31 másodperc

Földet érés:                      1971. február 9. 21:05 – Csendes-óceán

Pályaelemek (keringési fázis):

Föld:

Apoapszis:                         185,39 km (100,1 nm)

Periapszis:                          183,16 km (98,9 nm)

Inklináció:                           31,12°

Keringési idő:                   88,18 perc

Excentricitás:                    0,0002

Keringések száma:         1,5

Hold:

Aposzelénium:                 312,98 km (169 nm)

Periszelénium:                 107,6 km (58,1 nm)

Inklináció (retrográd):   166°

Személyzet:

  • Küldetésparancsnok (CMR): Alan B. Shepard, Jr. (Mercury–Redstone 3)
  • Parancsnoki modul pilóta (CMP): Stuart A. Roosa
  • Holdkomp pilóta (LMP): Edgar D. Mitchell

Fotók:

 

Apollo–15

J típusú küldetés

Hívójele:                            CSM: „Endeavour”

LM: „Falcon”

Hordozóeszköz:              Saturn V (SA-510)

Hasznos teher:                                Apollo–15 parancsnoki modul (CM-112) – COSPAR: 1971-063A

Apollo–15 szervizmodul (SM-112)

Apollo–15 holdkomp (LM-10) – COSPAR: 1971-063C

Holdjáró (LRV-1)

A küldetés hossza:         12 nap, 7 őra, 11 perc, 53 másodperc

Start:                                    1971. július 26. 13:34 – Cape Canaveral LC-39A

Űrséta (EVA):                   1 db, 39 perc, 7 másodperc

Holdra szállás:                 1971. július 30. 22:16 – Hadley-hegység (Mons Hadley)

Holdon töltött idő:        2 nap, 18 óra, 55 perc

Holdi űrséta (LEVA):      4 db, 19 óra, 7 perc, 53 másodperc

Földet érés:                      1971. augusztus 7. 20:45 – Csendes-óceán

Pályaelemek (keringési fázis):

Föld:

Apoapszis:                         169,46 km (91,5 nm)

Periapszis:                          165,94 km (89,6 nm)

Inklináció:                           29,679°

Keringési idő:                   87,84 perc

Excentricitás:                    0,0003

Keringések száma:         1,5

Hold:

Aposzelénium:                 315,02 km (170,1 nm)

Periszelénium:                 106,86 km (57,7 nm)

Inklináció (retrográd):   151,28°

Személyzet:

  • Küldetésparancsnok (CMR): David R. Scott (Gemini–8, Apollo–9)
  • Parancsnoki modul pilóta (CMP): Alfred M. Worden
  • Holdkomp pilóta (LMP): James B. Irwin

Fotók:

 

Apollo–16

J típusú küldetés 

Hívójele:                            CSM: „Casper”

LM: „Orion”

Hordozóeszköz:              Saturn V (SA-511)

Hasznos teher:                                Apollo–16 parancsnoki modul (CM-113) – COSPAR: 1972-031A

Apollo–16 szervizmodul (SM-113)

Apollo–16 holdkomp (LM-11) – COSPAR: 1972-031C

Holdjáró (LRV-2)

A küldetés hossza:         11 nap, 1 óra. 51 perc, 5 másodperc

Start:                                    1972. április 16. 17:54 – Cape Canaveral LC-39A

Űrséta (EVA):                   1 db, 1 óra, 23 perc. 42 másodperc

Holdra szállás:                 1972. április 21. 2:23 – Descartes fennsík

Holdon töltött idő:        2 nap, 23 óra, 2 perc

Holdi űrséta (LEVA):      3 db, 20 óra, 14 perc, 14 másodperc

Földet érés:                      1972. április 27. 19:45 – Csendes-óceán 

Pályaelemek (keringési fázis):

Föld:

Apoapszis:                         169,09 km (91,3 nm)

Periapszis:                          1166,68 km (90 nm)

Inklináció:                           32,542°

Keringési idő:                   87,85 perc

Excentricitás:                    0,0002

Keringések száma:         1,5

Hold:

Aposzelénium:                 315,39 km (170,3 nm)

Periszelénium:                 107,6 km (58,1 nm)

Inklináció (retrográd):   169,3°

Személyzet:

  • Küldetésparancsnok (CMR): John W. Young (Gemini–3, Gemini–10, Apollo–10)
  • Parancsnoki modul pilóta (CMP): Thomas K. Mattingly II
  • Holdkomp pilóta (LMP): Charles M. Duke, Jr.

Fotók:

 

Apollo–17

J típusú küldetés

Hívójele:                            CSM: „America”

LM: „Challenger”

Hordozóeszköz:              Saturn V (SA-512)

Hasznos teher:                                Apollo–16 parancsnoki modul (CM-114) – COSPAR: 1972-096A

Apollo–16 szervizmodul (SM-114)

Apollo–16 holdkomp (LM-12) – COSPAR: 1972-096C

Holdjáró (LRV-3)

A küldetés hossza:         12 nap, 13 óra, 51 perc, 59 másodperc

Start:                                    1972. december 7. 05:33 – Cape Canaveral LC-39A

Űrséta (EVA):                   1 db, 1 óra, 5 perc, 44 másodperc

Holdra szállás:                 1972. december 11. 19:54 – Taurus–Littrow völgy (Vallis Taurus–Littrow)

Holdon töltött idő:        3 nap, 3 óra

Holdi űrséta (LEVA):      3 db, 22 óra, 3 perc, 57 másodperc

Földet érés:                      1972. december 19. 19:24 – Csendes-óceán 

Pályaelemek (keringési fázis):

Föld:

Apoapszis:                         167,24 km (90,3 nm)

Periapszis:                          166,68 km (90 nm)

Inklináció:                           28,526°

Keringési idő:                   87,83 perc

Excentricitás:                    0,0000

Keringések száma:         2

Hold:

Aposzelénium:                 314,84 km (170 nm)

Periszelénium:                 97,41 km (52,6 nm)

Inklináció (retrográd):   159,9°

Személyzet:

  • Küldetésparancsnok (CMR): Eugene A. Cernan (Gemini–9A, Apollo–10)
  • Parancsnoki modul pilóta (CMP): Ronald E. Evans
  • Holdkomp pilóta (LMP): Harrison H. Schmitt

Fotók:

 

 

Törölt küldetések

Az Apollo program záróküldetése eredetileg az Apollo–20 repülése lett volna, de költségvetési okokból, a közvélemény érdektelensége, az Apollo–1, valamint az Apollo–13 balesete miatt, a legyártott hardverek ellenére három küldetést: az Apollo–18-at, az Apollo–19-et és az Apollo–20-at törölték.

  • A személyzet rotációja alapján az Apollo–18 kijelölt személyzete: Richard Gordon Jr. (CMR, korábbi küldetései: Gemini–11, Apollo–12), Vance D. Brand (CMP) és Harrison H. Schmitt (LMP) lett volna, az űrprogram rövidebbé válása után Schmittet áttették az Apollo–17 küldetésbe.

  • Az Apollo–19 misszió során Fred W. Haise Jr. (CMR, korábbi küldetése: Apollo–13), William Reid Pogue (CMP) és Gerard Paul Carr (LMP) repült volna. Haise később repült az űrsiklóval, Pogue és Carr pedig a Skylab programban vett részt.

  • Az eredetileg utolsónak tervezett Apollo küldetés személyzetére vonatkozóan csak feltételezések léteznek: az Apollo–20 valószínűleg Stuart A. Roosa (CMR), Paul J. Weitz (CMP) és Jack R. Lousma (LMP) irányítása alatt repülhetett volna.

A megmaradt hardverek sorsa:

  • Az Apollo–18 küldetéshez gyártott Saturn V rakétát a Skylab–1 űrállomás pályára állítására használták, a 3. fokozata kivételével.

  • A Johnson Űrközpontban kiállított Saturn V rakéta az Apollo–19 1. fokozatából, az Apollo–20 2. fokozatából és az Apollo–18 3. fokozatából áll, valamint egy soha be nem fejezett parancsnoki/szervizmodulból.

  • A Kennedy Űrközpontban kiállított Saturn V rakéta 1. fokozata egy statikus tesztekhez használt (az eredetivel tömegazonos) tesztpéldány (S-IC-T), a 2. és 3. fokozata az Apollo–19 küldetéshez gyártott Saturn rakétáé, parancsnoki/szervizmodulja szintén (az eredetivel tömegazonos) tesztpéldány (ún. boilerplate).

  • Az Apollo–20 1. fokozata a John C. Stennis Űrközpontban van kiállítva. 3. fokozata át lett alakítva a Skylab tartalék fokozatává, ma a Smithsonian Intézetben tekinthető meg.

  • Az utolsó komplett Saturn IB a Kennedy Űrközpontban tekinthető meg, eredetileg a Skylab mentőküldetéshez használták volna.

  • Az Apollo–18 küldetéshez gyártott, félkész holdkomp a Long Island-i (New York) „Cradle of Aviation” Múzeumban van kiállítva.

Szerző: Szekretár Zsolt

Fotók: NASA

Kormos Balázs: Egy különleges holdi meteorit nyomában

Szeretném veletek megosztani eddigi legkülönlegesebb holdi meteoritom legszebb darabját. Korábban volt róla szó, hogy bizony ezek a holdi eredetű kőzetek, (melyek meteoritként érkeztek a Földre) tartalmazhatnak Fe-Ni-t. Arról is szó volt, hogy a Fe-Ni szemcsék a Holdba becsapódó meteoritok darabjai, melyek belekerültek az ütközési olvadékba,ahogy nyilván más litológiai klasztok is így kerültek ebbe a gyönyörű földpátos breccsába (és egyéb holdi meteoritokba).

Úgy tudom, hogy az NWA5000 600 millió éven át különböző becsapódásoknak és hőmérsékleti változásoknak kitéve alakult szépen lassan, (ez egyébként meglepően kevés idő) amikor is egy nagy becsapódás megadta neki a kezdő lökést felénk.

Az NWA5000 egy komplex Hold felföldi breccsa, melyekben igen nagy mértékben található leukogabbró törmelék. A leukogabbró tartalmaz anortitot és pigeonitot. A pigonit egy rendkívül érdekes ásvány, mely monoklin kristályrendszerrel rendelkezik, valamint a piroxén csoportok tagja. Úgy tudom, hogy a gyors lehűlésre utal ez az ásvány.

Viszont ugorjunk vissza mondandóm elejére. Nem utolsó sorban a fentebb említett Fe-Ni szemcsék közül egyet be is mutatok számotokra. Úgy tudom NWA5000-ből származó Fe-Ni fotó most kerül közzé elsőként hazai gyűjteményből. Végszóként ez a legszebb holdi meteorit, amit valaha láttam.