Ultima Thule: és mégis lapos?

Hosszú várakozás után végre friss felvételek érkeztek a (486958) 2014 MU69 elvenezésű égitestről, melyet csak Ultima Thule néven ismer a tudományos hírek iránt érdeklődő nagyközönség. A New Horizons űrszonda az égitest melletti elhaladásakor készített felvételeiből a kutatók számára egy merőben új megállapítás körvonalazódott az égitest alakjával kapcsolatban: míg eddig az általánosan elfogadott vélekedés az volt, hogy az égitest két, egymáshoz finoman összetapadt “hógolyó”; az újonnan érkezett felvételsor kielemzése után már úgy tűnik, az Ultima Thule alakja ennél sokkal komplexebb. A kettős gömb helyett az égitest kisebbik, Thule nevű része gömb helyett elnyúlt ellipszoid alakot vesz fel, míg a nagyobbik, az Ultima formája pedig (!) sokkal közelebb van egy koronghoz, mint egy gömbhöz.

Az elhaladáskor készült képekből összeállított animáció. /NASA/
Az Utima Thule eddig feltételezett kettős gömbje, illetve az újonnan érkezett fotók alapján feltételezett forma. /NASA/

Kiderült tehát, hogy az Ultima Thule formája közel sem olyan, mint eddig gondoltuk, mindez merőben új kérdéseket vet fel az égitest, továbbá a Naprendszer kialakulásával kapcsolatban.

Szerző: Planetology.hu

Forrás: NASA

GYORSHÍR: itt az első fotó az Ultima Thule-ről!

Eljött a nap, amire vártunk: megérkezett az első részletes fotó az Ultima Thule kisbolygóról. A képet a New Horizons űrszonda a LORRI (Long-Range Reconnaissance Imager) nevű kamerájával készítette január elsején, magyar idő szerint 6:01-kor, 28 000 km-re az égitesttől.

A “Világ vége” két gömbje külön nevet is kapott: a nagyobb az Ultima, a kisebb a Thule nevet viseli. Fotó: NASA

A mindössze 33 kilométeres Ultima Thule alakja a várt “kutyacsont” formától eltérően inkább két lazán, ütközés nélkül összekapcsolódó gömbre hasonlít, ez is azt bizonyítja, hogy kialakulásuk óta alig vagy egyáltalán nem érte őket behatás.

Kép: NASA

Hogyan jöhetett ez létre? A jórészt jégből álló apró égitestek egyre nagyobb darabokká álltak össze, míg nem maradt csak kettő, az Ultima és a Thule. Ezek egymás körül keringve egyre közelebb kerültek, majd a két bolygócsíra összekapcsolódott, így jött létre ez a különleges alakú égitest.

A következő napokban még több, a mostaninál is jobb fotók várhatóak az Ultima Thule-ről.

Forrás: NASA

Szerző: Planetology.hu

New Horizons: irány az Ultima Thule!

Jól kezdődik az újév: január elsején helyi (magyar) idő szerint hajnali 6 óra 33 perckor a NASA New Horizons nevű űrszondája (mely 2015. július 14-én elsőként látogatta meg a (134340) Pluto törpebolygót) elhalad a 2014 MU69, nem hivatalosan Ultima Thule (Legtávolabbi sziget vagy A világ vége) nevű kisbolygó mellett, így immár ez lesz a legtávolabbi égitest, melyet ember alkotta űreszköz közelít meg.

Az Ultima Thule-t a Hubble Űrtávcső fedezte fel, még mielőtt az űrszonda megközelítette volna a Plutót. A New Horizons küldetésének céljai közé tartozott egy, “útba eső” Kuiper-övbeli aszteroida megközelítése is, és az Ultima Thule pont jó helyen és jó időben van. A mindössze körülbelül 30 kilométer átmérőjű kisbolygó mellett a New Horizons megközelítőleg 3500 kilométeres távolságra száguld el, több mint 51 ezer kilométeres óránkénti sebességgel.

Az Ultima Thule-ről nagyon keveset tudunk, feltehetően egy két testből lazán összeállt “kutyacsont” kisbolygó, vagy pedig két különálló, de egymáshoz nagyon közel keringő/nagyon lazán érintkező égitest párosa alkotja.

Miért tekinthető ez a randevú igazi mérföldkőnek, amellett, hogy ez a legtávolabbi égitest, melyet űreszköz meglátogat? A Kuiper-övben keringő  Ultima Thule feltehetően a legkezdetlegesebb égitest, mellyel eddig találkoztunk. A Naptól való – emberi ésszel felfoghatatlan – távolság és a rendkívül alacsony hőmérséklet, így az égitestet ért minimális behatások miatt az Ultima Thule a korai, 4,5 milliárd évvel ezelőtti Naprendszer állapotába enged betekintést.

A randevú idején a New Horizons 44,2 Csillagászati Egység távolságra lesz a Földünktől, és 43,2 Cs.E.-re a Naptól. Ekkor már 10 Cs.E. lesz a távolság közte és a Pluto közt, vagyis 10 Nap-Föld távolságot (1,5 milliárd kilométert) tett meg a 3 évvel ezelőtti, ex-kilencedik bolygóval tett randevúja óta.

Az Ultima Thule-ról készült első felvételek beérkezésére vélhetően leghamarabb késő este számíthatunk majd.

Szerző: Kovács Gergő

A Vesta kisbolygó planetológiája

A (4) Vesta kisbolygó a Ceres után a második legnagyobb a kisbolygóövben, viszont ugyanakkor a legfényesebb. 1807-ben fedezte fel Heinrich Wilhelm Olbers, nevét a római mitológia istennőjéről kapta. Mérete 578×560×458 km, tömege mintegy 2,6*10^20 kg, tehát a kisbolygóöv anyagának 9%-t alkotja.

A Vesta kisbolygó planetológiailag tulajdonképpen törpebolygó, az ide való besorolását csak azért nem kapta meg, mert a déli sarkon egy hatalmas becsapódás lerobbantotta anyagának egy részét, és emiatt alakja nem gömbölyű. Ez a döntés talán változni fog, hiszen a törpebolygók definíciójának része a gömb alak, de ez természetesen az objektum kialakulására és fejlődésére kell, hogy utaljon, nem pedig későbbi sorsára. Jelenlegi elnevezése proto-planéta.

A (4) Vesta kisbolygó alakja, kiegészítve egy gömbre. Forrás: Solar System Exploration, NASA, https://solarsystem.nasa.gov/resources/1738/full-view-of-vesta/ alapján a szerző grafikája.

Az előzőleg említett hatalmas becsapódás hozta létre a Rheasilvia nevű krátert, melynek átmérője Vesta átmérőjének mintegy 90 százaléka. Kráterünk részben egy korábbi becsapódás krátere, a Veneneia helyén jött létre. A Rheasilvia kráter központi csúcsa 22 km magasra emelkedik környezete fölé, ezzel Naprendszerünk legmagasabb csúcsa, leelőzve kissé még a marsi Olympus Mons-ot is. A robbanás számos rétegen áthatolva, egészen a köpeny olivin-övezetéig tárta fel a kisbolygó rétegeit. A becsapódás több, globális következménnyel járt – így jött létre például a Vesta egyenlítői régiójában lévő érdekes koncentrikus alakzat, a kb. 22 km széles és 465 km hosszú Divalia Fossa.

Rheasilvia kráter magassági modellje. Forrás: NASA’s Jet Propulsion Laboratory, https://photojournal.jpl.nasa.gov/catalog/PIA15667
Divalia Fossa (baloldalon, Vesta déli pólusa a jobb oldalon.) Forrás: Universe Today, https://www.universetoday.com/97628/vestas-deep-grooves-could-be-stretch-marks-from-impact/

A becsapódás Vesta anyagának egy részét lerobbantotta a kisbolygóról, és ez a törmelék – Vesta anyagának mintegy egy százaléka, Nap körüli pályára állva új kisbolygó-családot hozott létre, a Vesta-családot. A mintegy 15.000 kisebb aszteroidából álló család tagjai egyrészt a fényes, V-típusú Vesztoidok, melyek közül a legnagyobb 7,5 kilométer átmérőjű, valamint a J-típusú kisbolygók, melyek a mélyebb diogenites rétegekből származnak. Nagyrészüknek vagy hasonló pályája van, mint a Vestának, vagy hasonló excentricitása és inklinációja, de pályájának fél nagytengelye 2,18 csillagászati egység.

A Vesztoidoknak két populációja van, egy kétmilliárd éves család, mely a Veneneia kráter születéséhez, és egy közel milliárd éves csoport, mely a Rheasilvia kráterhez köthető. Az a törmelék, ami 3:1 Jupiter-rezonanciába került, elhagyván a Kirkwood-rést, Földünket keresztező pályára állt. Az úgynevezett HED meteoritok eme Vesta kisbolygóból kiszakadt parányi aszteroidák további ütközéseiből származnak, az őket ért kozmikus sugárzás szerint 6 millió és 73 millió év közötti időt tölthettek az űrben, mielőtt Földünkre érkeztek. Maga a HED rövidítés a howardit az eukrit és a diogenit akondritok neveinek rövidítése – három fajta kőzet, mely a Vesta kisbolygóról származik.

A Vesta kisbolygó differenciált aszteroida, tehát a kondritos törmelékből összeálló égitest bizonyos tömeget elérve, a jelenlevő alumínium 26-os izotópjának radioaktív lebomlása miatt felmelegedett, és átolvadt. Ez nagyjából négy-öt millió év után közvetkezett be. Elkülönült a kéreg, a köpeny és a fémes mag. Ezek után az olvadt köpeny anyaga kristályosodni kezdett, majd megjelent a kéreg is. Vulkáni tevékenység is elkezdődött, bazaltos lávát produkálva.

A Vesta belső szerkezete. Forrás: Phys.org, https://phys.org/news/2014-07-asteroid-vesta-reshape-theories-planet.html alapján a szerző grafikája.

A Vesta felszínét regolit borítja, az a nagyon finom por, ami a légkör nélküli bolygókra, kisbolygókra jellemző, és amelyet a folyamatos becsapódások, hőmérsékleti változások nyomán fellépő aprózódás hoz létre. E regolitréteg alatt helyezkedik el a már kőzetesedett regolit, anyaga howardit és breccsás eukrit, majd a bazaltos rétegek, melynek anyaga eukrit.  A köpenyt elérve érkezünk el az eukrit-kumulát kőzetekhez, majd ez alatt a diogenitekhez.

A howarditok

A howarditok, ezek a regolit breccsák, főként eukritos, kisebb mértékben diogenites törmelékből állnak, valamint a becsapódó idegen testből származó törmelék kondritos, szenes kondritos darabjaiból és ezek olvadt részeiből. A howarditoknak természetesen nincs földi analógiájuk.

Howardit (NWA 4934). Forrás: MeteoritesAustralia, http://www.meteorites.com.au/

Az eukritok

Bazaltos akondritok kalcium-gazdag földpátból és piroxénből állnak. A kumulátos szövetű eukritok magmakamrában keletkeztek, mélyen a Vesta kérgében. Az eukritok földi analógiája a plagioklász-pigeonit-bazalt vagy diabáz.

Földi plagioklász-diabáz. Forrás: Sandatlas, https://www.sandatlas.org/diabase/
Eukrit (NWA 3147) Forrás: MeteoritesAustralia, http://www.meteorites.com.au/

A diogenitek

Az ortopiroxén-diogenitek mélységi magmás kőzetek, tehát nagy mélységben, a kéreg alsó rétegeiben, lassan kristályosodtak ki, anyaguk főleg magnézium-gazdag ortopiroxén. Az olivin-diogenitek még mélyebbről, a köpeny közeléből származnak, anyaguk főleg olivin. Az ortopiroxén-diogenitek földi megfelelője az ortopiroxenit, az olivin-diogeniteké pedig a dunit. A híres marsi meteorit, az ALH84001, szintén ortopiroxenit.

Földi ortopiroxenit. Forrás: Western University, Canada https://instruct.uwo.ca/earth-sci/200a-001/200lab2.htm
Ortopiroxén-diogenit. (Tatahouine) Forrás: MeteoritesAustralia, http://www.meteorites.com.au/
Földi dunit, Forrás: James St. John Geology, http://www.jsjgeology.net/Dun-Mountain-dunite.htm
Olivin-diogenit (NWA 2286) Forrás: MeteoritesAustralia, http://www.meteorites.com.au/

Szerző: Balogh Gábor

 

Források:

Asteroid Vesta to reshape theories of planet formation:
https://phys.org/news/2014-07-asteroid-vesta-reshape-theories-planet.html

Binzel, R. P.; Xu, S. (1993). “Chips off of asteroid 4 Vesta: Evidence for the parent body of basaltic achondrite meteorites”.
http://science.sciencemag.org/content/260/5105/186

Bus, Schelte J.; and Binzel, Richard P.; Phase II of the Small Main-Belt Asteroid Spectroscopic Survey
https://web.archive.org/web/20060105211946/http://smass.mit.edu/Bus.Taxonomy

Drake, Michael J. (2001). “The eucrite/Vesta story”. Meteoritics and Planetary Science.
https://onlinelibrary.wiley.com/doi/abs/10.1111/j.1945-5100.2001.tb01892.x

Consolmagno, Drake: Composition and evolution of the eucrite parent body: evidence from rare earth elements,
https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/0016703777900722

Eugster, O.; Michel, Th. (1995). “Common asteroid break-up events of eucrites, diogenites, and howardites, and cosmic-ray production rates for noble gases in achondrites”.
https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/001670379400327I?via%3Dihub

Jaumann, R.; et al. (2012). “Vesta’s Shape and Morphology”
http://science.sciencemag.org/content/336/6082/687

Konrad Probsthain: Size and Shape of a Celestial Body-Definition of a Planet, https://www.researchgate.net/publication/326624298_Size_and_Shape_of_a_Celestial_Body-Definition_of_a_Planet

MeteoritesAustralia, http://www.meteorites.com.au/

Meteorite Classification, http://www.meteorite.fr/en/classification/HED-group.htm

NASA’s Jet Propulsion Laboratory,
https://photojournal.jpl.nasa.gov/catalog/PIA15667

Russell, C. T.; et al. (2012). “Dawn at Vesta: Testing the Protoplanetary Paradigm”
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/22582253

Solar System Exploration, NASA,
https://solarsystem.nasa.gov/resources/1738/full-view-of-vesta/

Takeda, H. (1997). “Mineralogical records of early planetary processes on the HED parent body with reference to Vesta”.
https://onlinelibrary.wiley.com/doi/abs/10.1111/j.1945-5100.1997.tb01574.x

Universe Today,
https://www.universetoday.com/97628/vestas-deep-grooves-could-be-stretch-marks-from-impact/

BREAKING: megérkezett a Bennuhoz az ORISIS-REx

Több, mint két év és több, mint két milliárd kilométer megtétele után megérkezett úti céljához, a (101955) Bennu kisbolygóhoz a NASA OSIRIS-REx nevű űrszondája, helyi idő szerint este 6 óra után néhány perccel.

Fantáziarajz az űreszköz érkezéséről.

Az űreszköz körülbelül egy évig marad az égitest körüli pályán, majd, a mintavételt követően visszaindul a Földre. A hazaérkezés várható időpontja 2023 szeptember lesz.

A Bennu kisbolygó, az űrszondától 80 kilométerre. (NASA)

Szerző: Planetology.hu

Forrás: NASA

OSIRIS-REx: landolás a Bennu kisbolygón

Holnap újabb égitesthez fog űrszonda érkezni: több éves utat követően a NASA OSIRIS-REx űrszondája magyar idő szerint este 6 óra magasságában egy kisbolygót, a (101955) Bennu aszteroidát fogja meglátogatni.  Megközelítése során egy robotkarral mintát is vesz az égitest kőzetanyagából, melyet később haza is szállít a Földre.

A holnapi eseményt élőben itt lehet nyomon követni.

Forrás: NASA

Szerző: Planetology.hu

Az elsőként felfedezett Naprendszeren kívüli látogató

A 2017 októberében felfedezett különös alakú ‘Oumuamua (1I/2017 U1) objektum világszerte nagy vihart kavart, miután bebizonyosodott, hogy a csillagközi térből érkezett a Naprendszerbe.

Már 2018. május 21.-én megjelent cikk a „Monthly Notices of the Royal Astronomical Society”-ben viszont már bejelentette az első, csillagközi térből érkező látogatót. Az (514107) 2015 BZ509 objektum retrográd, ám stabil pályán kering a Nap körül, majdnem tökéletes 1:1 rezonanciával a Jupiterrel. Míg az ‘Oumuamua nem marad Napunk vonzásterében, hanem 2020 körül elhagyja azt, az (514107) 2015 BZ509 már állandó lakója Naprendszerünknek.

(514107) 2015 BZ509 pályája, a Jupiter trójai holdjaival az L4 és az L5 librációs pontokon.
Forrás: Western U., Athabasca U., Large Binocular Telescope Obs.

Az ideiglenesen Bee-Zed névre keresztelt látogató idegen voltát pályája sugallja, hiszen ilyen pályamozgással nem találkozhatunk olyan objektum esetén, ami a Naprendszerben született. Retrográd pálya nem alakulhatott ki abban az összeomló ősködben, melyből csillagrendszerünk született, mert ott minden por- és jégrészecske, minden gázmolekula egy irányban keringett.

(514107) 2015 BZ509, a Large Binocular Telescope Observatory (LBTO) felvételén
Forrás: C. Veillet / Large Binocular Telescope Observatory

Ha időben „visszapörgetjük” jelenlegi pályáját, a szimulációk azt mutatják, hogy 4,5 milliárd évvel ezelőtt érkezhetett hozzánk ez a csillagközi látogató.

Ilyen csillagközi migrációk könnyűszerrel előfordulhatnak, mert noha az egyes csillagok messze vannak egymástól – átlagosan mintegy 5 fényévnyire, avagy másfél parszekre – a csillagokat övező Oort-felhők, üstökös-zónák, ahol milliárdnyi jéghegy kering, tulajdonképpen szinte érintik egymást. Napunkhoz legközelebbi csillag a Proxima Centauri 4,24 fényévnyire, az α Centauri A és B pedig 4,36 fényévnyire található, a sorban közvetkező csillagok pedig hat és hét fényév távolságra vannak.

Az egyik legfontosabb kérdés ilyen objektumok esetén az, hogy miben különböznek Naprendszerünk anyagától. Vajon miben hasonlíthat, és miben különbözhet egy ilyen jeges planetezimál Naprendszerünk üstököseitől?

Valószínű, hogy Napunk, mint a legtöbb csillag, egy nyílthalmazban született. Ezek olyan csillaghalmazok, melyek egy közös csillagközi gázfelhőből születtek, és egyes csillagaik laza gravitációs kapcsolatban vannak. Hasonló nyílthalmaz például az M67, ami azonban túl távoli és összetétele sem sugallja ottani eredetünket. Kialakulása folyamán egy ilyen nyílthalmaz sok csillaga lépheti át e halmaz szökési sebességét, tehát sok égitestét veszítheti el. Egy ilyen csillag, Napunk testvére lehet például a HD162826, tömege, fényessége és összetétele alapján. Az alfa Centauri rendszerrel is lehet hasonló kapcsolatunk. Aszteroszeizmikus jellege, kromoszféra-aktivitása és forgási tulajdonságai egyaránt Napunkéhoz közeli, 4,85 és 5 milliárd év közötti kort sugallnak.

Ha Bee-Zed egy „rokon” rendszerből származik, összetétele kisebb eltérésekkel, de hasonló lehet Naprendszerünkhöz, ám egy egzotikusabb rendszerből származó objektum alapvetően különbözhet csillagrendszerünk anyagától.

Szerző: Balogh Gábor

Források:

Bazot, M.; Bourguignon, S.; Christensen-Dalsgaard, J. (2012). “A Bayesian approach to the modelling of alpha Cen A”. MNRAS. 427 (3): 1847–1866. arXiv:1209.0222. Bibcode:2012MNRAS.427.1847B. doi:10.1111/j.1365-2966.2012.21818.x

Cornell University Library, https://arxiv.org/abs/1805.09013

JPL Small-Body Database, https://ssd.jpl.nasa.gov/sbdb.cgi?sstr=514107

NewScientist, https://www.newscientist.com/article/2126301-backwards-asteroid-shares-an-orbit-with-jupiter-without-crashing/

Phys.org, https://phys.org/news/2018-05-interstellar-immigrant-solar.html

Science, https://www.sciencemag.org/news/2018/05/asteroid-came-another-solar-system-and-it-s-here-stay

Sky and Telescope, https://www.skyandtelescope.com/astronomy-news/wrong-way-asteroid/

Sky and Telescope, https://www.skyandtelescope.com/astronomy-news/sun-sibling-found/

The SAO/NASA Astrophysics Data System, http://adsabs.harvard.edu/abs/2018arXiv180509013N

Thévenin, F.; Provost, J.; Morel, P.; Berthomieu, G.; Bouchy, F.; Carrier, F. (2002). “Asteroseismology and calibration of alpha Cen binary system”. Astronomy & Astrophysics. 392: L9. arXiv:astro-ph/0206283. Bibcode:2002A&A…392L…9T. doi:10.1051/0004-6361:20021074

Universe Today, https://www.universetoday.com/tag/2015-bz509/

HÍREK: A Dawn és a Kepler alkonya, az Osiris hajnala, közeledés a Naphoz

A Dawn alkonya

Végéhez ért a Dawn űrszonda 11 éves, sikerekkel teli küldetése. Az űreszköz stabilizálásához szükséges üzemanyag kifogyott van, így a szonda működésképtelenné vált: antennái már nem tudnak a Föld felé fordulni, és a napelemtáblái sem fognak a Nap felé nézni, így az energiaellátása is véget ér. Bár ezek után még évtizedekig marad Ceres-körüli pályán, az űrszondáról már nem fogjuk hallani.

A Dawn tizenegy éve igen sikeres volt: két kisbolygóövbeli égitest körül is pályára állt, a Vesta kisbolygó, illetve a Ceres törpebolygó körül. Előbbin felfedezett egy hatalmas hegycsúcsot, a Rheasilvia-kráter közepén magasodó központi csúcsot, melyről kiderült, a marsi Olympus Mons után a legmagasabb hegycsúcs a Naprendszerben.

A Vesta a Dawn felvételén. A kép alsó felén látható a Rheasilvia-csúcs (NASA).

Utóbbin, a Ceres-en többek között felfedezett egy rejtélyes, világos foltcsoportot, az Occator-kráterben, melyről később megállapították, hogy a relatíve sötét égitesten “világító” pontok valójában sókiválások.

A Ceres, középen a rejtélyes Occator kréterrel (NASA).
A Ceres a Dawn felvételeiből összeállított animáción (NASA).

Mivel a Dawn hajtóanyaga bármikor elfogyhat, a NASA biztonsági okokból olyan pályára állította a szondát, melyen legalább két évtizedig stabilan fog a Ceres körül keringeni.

Forrás: NASA

Véget ért a Kepler missziója

A Dawn-nal ellentétben a Kepler missziója már véget ért, az űrtávcsőnek mostanra teljesen elfogyott a hajtóanyaga, így 9 évnyi működés után végleg leállt, továbbra is stabil pályán maradva a Nap körül. Küldetésének évei alatt több, mint 2600 Naprendszeren kívüli bolygót, más néven exobolygót fedezett fel, úgynevezett tranzit módszerrel, melynek során a csillagnak az előtte áthaladó bolygó okozta fényességcsökkenését mérte.  A több, mint 2600 felfedezett bolygó mellett még további 4600 exobolygó-jelölt, illetve 8 apró, lakhatósági zónában található kőzetbolygó felfedezése köthető a Kepler nevéhez.

A Kepler egy festő ábrázolásában. A küldetés rávilágított arra, hogy több bolygó lehet a Galaxisban, mint ahány csillag (NASA/Ames/Wendy Stenzel).

Forrás: NASA

Közeledik a Bennuhoz az OSIRIS-REx

Az OSIRIS-REx, mely december 3-án érkezik meg úticéljához, a Bennu kisbolygóhoz, pár napja egy káprázatos fotóval örvendeztetett meg minket. A montázs október 29-én, az aszteroidától 330 kilométerre készült.

A 330 km-re lévő Bennu aszteroida (NASA).

Forrás: NASA

Rekord közel a Naphoz a Parker Solar Probe

November 11-én kerül ember alkotta űreszköz legközelebb a Naphoz, a Parker Solar Probe mindössze 47 millió kilométerre közelíti meg központi csillagunkat, megdöntve  az amerikai-német Helios-2 1978-as, 43 millió kilométeres rekordját. A Nap külső légkörét vizsgáló űrszondának ez lesz az első “napsúrolása” a 24-ből, melyek során egyre kisebb távolságra suhan el csillagunk mellett.

Forrás: NASA

Szerző: Planetology.hu

Leszállt a MASCOT a Ryugu kisbolygóra

Ahogy nemrég hírt adtunk róla, a japán Hayabusa-2 űrszonda két apró ugráló egységet, a Minerva-II jelű apró “robotszöcskéket” küldött a Ryugu aszteroidára. Most a Német Repülési és Űrkutatási Központ (DLR) által épített MASCOT (Mobile Asteroid Surface Scout) nevű, cipősdoboz méretű űrszondáját is az égitestre bocsátotta a japán szonda.

Fantáziarajz a kisbolygóra leszálló MASCOT-ról. Kép forrása: DLR

A MASCOT érdekessége, hogy nem rendelkezik napelemekkel, élettartama kizárólag a benne lévő akkumulátorok élettartamától függ. Az űrszonda el is készítette az első fotóját a kisbolygóról, melyen maga a szonda árnyéka is rajta van. A további képekre azonban még 1-2 napot várni kell.

A MASCOT által készített első fotó a Ryugu-ról. a kép jobb felső sarkában az apró űrszonda árnyéka. Kép forrása: DLR

Forrás: DLR

Szerző: Planetology.hu

Friss képek a Ryugu kisbolygóról

A japán Hayabusa-2 illetve az általa ledobott “robotszöcskék” újabb fotókkal örvendeztettek meg minket. Ezekből mutatunk most egy rövid összeállítást:

A Ryugu aszteroida, piros nyíllal jelölve a jobb oldali “szelfi” fotó készítésének helyét. Utóbbi képet a szonda 70 méter magasságban készítette.
Erről a képről egy másik szenzor szubméteres felbontású fotót készített.
Az 1B rover által készített fotó, közvetlenül az első “pattanás” előtt…
…majd a landolást követően.
Az 1B rover által készített felszíni fotó.

 

Forrás: JAXA

Szerző: Planetology.hu