Folytatódik a Meteoritkráter Expedíció európai turnéja

Nyáron ismét útra kel a Meteoritkráter Expedíciócsapata! A 2019-es esztendő kiemelt célpontja a 15 millió éve ikerkisbolygó ütötte, Bajorország és Baden-Württemberg határán fekvő Ries és Steinheim impakt kráterek. Az expedíció iránt érdeklődő olvasók tájékoztatását médiatámogatónk, a patinás Élet és Tudomány ismeretterjesztő hetilap segíti.
(http://www.eletestudomany.hu/https://www.facebook.com/Élet-és-Tudomány-320983581275744/)

Szállásfoglalásunkról és utasbiztosításunkról az UtazniJó Utazási Iroda gondoskodik. (http://www.utaznijo.com/https://facebook.com/utaznijo/

Szerző: Rezsabek Nándor

Szklenár Tamás: A Nakhla meteorit

1911. június 8-án, megközelítőleg reggel 9 órakor az egyiptomi Abu Hommos tartomány El Nakhla El Bahariya falujának lakosai fényes tűzgömbre lettek figyelmesek, amely a beszámolók alapján az égbolton fehér csóvát húzva, több robbanás kíséretében végül lehullott a felszínre. A friss meteorit több darabja mélyen beágyazódott a talajba, a 4,5 kilométer átmérőjű szórásmezőn körülbelül 40 darabot gyűjtöttek össze. Ezek mérete 20 és 1813 gramm közötti volt, az eredeti össztömeg jelenleg is hivatalos adata pedig 10 kilogramm. A töredékekből, darabokból hamar eljutott a különböző múzeumokba, többek között a kairói, párizsi, berlini és a Smithsonian intézményekbe érkeztek minták. A British Múzeum is megszerzett két jelentős méretű töredéket, ezeket Ezbet Abdel Malek közelében találták.

A Nakhla egy darabja a Londoni Természettudományi Múzeumban (a szerző felvétele).

A meteorit vizsgálata során az egyértelműen vulkanikus eredetű bazalt kőzetről megállapították, hogy valószínűsíthető a marsi eredet. Később a Nakhla nevet kapta és névadó típusává vált a nakhlit meteoritoknak. A marsi meteoritoknak jelenleg öt csoportját ismerjük, a három fő típus kapta az ismert SNC elnevezést, utalva a shergottit, nakhlit és chassignit csoportokra. Emellett további két olyan marsi meteoritot ismerünk, amelyek összetételük alapján nem sorolhatóak be a három főcsoportba, ezek az ALH84001 (ortopiroxén) és az NWA7034 (bazalt breccsa) meteoritok.

A Nakhla anyaga augitben gazdag, megszilárdult bazaltláva, amely egy 1.3 milliárd évvel ezelőtt lezajlott marsi vulkanikus folyamatból származik. Az elemzések kimutatták, hogy 620 millió évvel ezelőtt vizes átalakuláson esett át. Ez a jellemzője az, ami igazán különlegessé tette a Nakhlát és a nakhlit csoportot, mivel az anyag elemzése egyértelműen megmutatta, hogy egykor a Mars bolygó felszínén is megtalálható volt a folyékony halmazállapotú víz. A Naprendszer korát ismerve, lényegében a közelmúltban, mintegy 10.75 millió évvel ezelőtt egy aszteroida becsapódása következtében lökődött ki a Mars ezen anyaga a bolygóközi térbe, majd a 20. század elején pályája keresztezte a Földét és meteoritként annak felszínre hullott.

Anyagának kutatásában nagy szerepet játszott a már említett British Múzeum. A hullás után gyorsan, 1913-ban szerezte be a töredékeket, amelyeket kiváló körülmények között tartottak.1998-ban egy nagy méretű, 641 gramm tömegű (BM1913,25 múzeumi jelölésű) darabot küldtek el a Johnson Űrközpontba (JSC). A darabot kettévágták, az egyik felet visszaküldték a múzeumba, a másik félből pedig az elkövetkező években több tucat tudóscsoport kapott mintákat, vékonycsiszolatokat. A különálló kutatások miatt is igen fontos volt, hogy egyazon töredékből származtak a minták, így finomítva később az eredményeket.

A Nakhla szórásmezejéről készült korabeli térkép.

1999-ben jelentették be, hogy a Nakhla anyagában aminosavakat találtak, a kutatások többek között aszparaginsav, glutaminsav, glicin, alanin és gamma-aminovajsav jelenlétét mutatták ki. Habár nem zárható ki teljesen, hogy némelyik aminosavat eredetileg is tartalmazta a marsi kőzet, igen valószínű a földi eredet. A Nakhla egy régóta földművelés alatt álló területen hullott le, amelyet a Nílus áradásai rendszeresen elöntöttek, egészen az 1970-es évekig, az Aswan magasgát felépítéséig. A kutatók talajmintákat vettek és ezek elemzése igen nagy arányú egyezést mutatott a Nakhlában talált aminosavakkal. Mivel a lehullott kőzeteket pár órán, illetve napon beül begyűjtötték, világossá vált, hogy a földi környezet mennyire gyorsan képes alakítani a meteoritok, főleg a marsról származó minták összetételét. Ez a kutatás hívta fel a figyelmet arra, hogy az aminosav szennyezés milyen komoly problémát jelent azon küldetések számára, amelyek más égitestekről kívánnak mintákat visszajuttatni a Földre.

A Nakhla és a nakhlit típusba tartozó további meteoritok a legkevésbé sokkolt marsi minták. A névadó meteorit különösen érdekes a benne foglalt víztartalom miatt. Egy 2012-ben publikált kutatásnak éppen ez volt a célja, hogy pontosan megmérje és feltérképezze a Nakhlában található víz jellemzőit. Mint ismeretes, a Mars nem rendelkezik a földihez hasonló lemeztektonikai tulajdonságokkal, így a vulkanikus tevékenységek során felszínre kerülő magma később nem került vissza a mélybe. A magmás anyagok vizsgálata emiatt lehetővé tette, hogy éppen ez a meteorit alapján határozzák meg a marsi köpeny, illetve magma víztartalmát. A lemeztektonikai körforgás hiányában a magmára nem gyakoroltak hatást a felszíni folyamatok, így feltételezhető volt, hogy a később megszilárdult láva az eredeti, ősi köpeny állapotát tükrözi.

A kutatás során ion-mikroszondás vizsgálatokkal ellenőrizték a Nakhla anyagában a deutérium-hidrogén arányát. Mivel a Nakhlát a hullás után hamar begyűjtötték, a földi mállás nem, vagy csak igen kis mértékben érintette, így kiváló alanya lett az ősi marsi állapotok meghatározásában. Annak ellenére, hogy egészen bizonyosak voltak abban, hogy földi víz nem érintette a mintákat, az eredmények azt mutatták, hogy ez a marsi bazalt lényegében ugyanolyan deutérium-hidrogén aránnyal rendelkezik, mint a Föld köpenye. Az eredmény alapján valószínűsíthető, hogy bolygónk és a Mars vízkészlete ugyanazon forrásból származik. Más égitestek, mint a 103P/Hartley 2 üstökös, illetve a szenes kondrit meteoritok anyagának deutérium-hidrogén aránya arra enged következtetni, hogy ezek voltak a két bolygón lévő víz forrásai. A kutatás eredményei alátámasztják a dinamikus Naprendszer modelleket, többek között azt is, hogy a Jupiter pályaváltozásai járultak hozzá a vizet tartalmazó égitestek belső bolygók felé sodródásához.

A Nakhla egy töredéke, Kormos Balázs meteoritgyűjtő gyűjteményéből.

Egy másik igen különleges tulajdonsága ennek a marsi eredetű meteoritnak a szerves anyagok jelenléte. A 2000. február 8-án publikált kutatás során hidroklór savban feloldott minták szerves anyag tartalmának mintegy 75 százaléka bizonyosan a Marsról származik és igen nagy hasonlóságot mutat a CM2 típusba tartozó meteoritok ilyen tulajdonságaival. Emiatt valószínűsíthető az egykori meteorit és üstökös becsapódások által a bolygó felszíni rétegeivel való anyagkeveredés.

A nakhlitok a jelenleg ismert 232 marsi meteorit egy kisebb csoportját alkotják, amely a cikk írásakor 21 tagot számlál. A Nakhla a gyűjtők számára nehezen beszerezhető, igen ritkán bukkan fel nemzetközi körökben. Cikkünkhöz Kormos Balázs hazai meteoritgyűjtő példányát csatoltuk.

Szklenár Tamás

Felhasznált irodalom:

Magmatic water in the martian meteorite Nakhla – L.J. Hallis, G.J. Taylor, K. Nagashima, G.R. Huss  – Earth and Planetary Science Letters, 2012. 09. 27.

Water content in the Martian mantle: A Nakhla perspective – Franz A. Weis, Jeremy J. Bellucci, Henrik Skogby, Roland Stalder, Alexander A. Nemchin, Martin J. Whitehouse – ScienceDirect, 2017. 05. 27.

Isotopic evidence for extraterrestrial organic material in the Martian meteorite, Nakhla

A. J. T. Jull,* J. W. Becl, and G. S. Burr – NSF Arizona Accelerator Mass Spectrometer Laboratory, University of Arizona, Tucson, AZ 85721, USA – 2000. 05. 16.

Amino acids in the Martian meteorite Nakhla – Daniel P. Glavin, Jeffrey L. Bada, Karen L. F. Brinton, Gene D. McDonald –  Proc. Natl. Acad. Sci. USA,Vol. 96, pp. 8835–8838, 1999. augusztus

The Nakhla meteorite – Smithsonian Insider

Nakhla meteorite – https://en.wikipedia.org/wiki/Nakhla_meteorite

THE 100th ANNIVERSARY OF THE FALL OF NAKHLA: THE SUBDIVISION OF BM1913,25

Balázs Gábor: Meteorok, tűzgömbök és jellemzőik

Mivel a tűzgömb a meteorjelenség egyik kitüntetett típusa, ezért kezdjük mindjárt a legelején: mi is a meteor? A meteorjelenség (népies nevén hullócsillag) a Föld légkörében 80-120 km magasan a légkört alkotó molekuláknak és részecskéknek ütköző, ezért a súrlódás következtében felizzó (1000-2000 ⁰C) meteoroid által kiváltott fényes, szabadszemmel is látható felvillanás. Kiváltó oka lehet egy apró porszem, vagy üstökösökből-kisbolygókból származó törmelék. (Például a Perseidák a 109P/Swift-Tuttle üstököstől származnak.) Ezeket meteoroidnak nevezzük. Átlagos sebességük 11-72 km/s közé esik. Egy +2 magnitúdós[1] fényességű meteoroidszemcse méretileg elég kicsi, mindössze 4-6 mm és tömege kb. 0,1 g, Abban az esteben, ha mérete meghaladja a 20 cm-t és nem robban szét a légkörben (bolida), és földet ér, akkor meteoritnak nevezzük. Anyaguk általában kő vagy vas, de találhatunk kő-vas meteoritokat is.

260,1 g-os, a Szaharában 2015-ben talált, klasszifikálatlan, NWA XXX meteorit, Rezsabek Nándor gyűjteményéből. Rezsabek Levente felvétele.
Meteor terminológia. (Vincent Perlerin és Mike Hankey,
https://amsmeteors.org/)

A meteorok észlelése az egyik legegyszerűbb és legkellemesebb időtöltés, nem kell hozzá sem távcső, sem egyéb optikai eszköz, csak a két szemünk. Nincs is jobb annál, mint egy nyári éjjel a polifoamon vagy a felfújható matracon fekve a Perseidákat nézni. (Melyek július 17-től augusztus 24-ig aktívak.) A legcélszerűbb egy-egy rajmaximum idején kémlelni az eget mivel ilyenkor biztosan láthatunk párat. (A Geminidák rajmaximumának idején átlagosan 120 db/óra.)

És ha már példának meteorrajokat hoztam fel, nézzük meg, hogy pontosan mik is ezek. Minden meteorrajnak van egy szülőüstököse, amiből ők keletkeztek, de lehetnek egy kisbolygó maradványai is. Egy meteorrajt akkor láthatunk, ha a Föld keresztezi ezeknek az üstökös- vagy kisbolygómaradványoknak a pályáját. Egy raj onnan kapja a nevét, hogy a radiánsa[2] mely csillagképben helyezkedik el (A Perseida meteorraj radiánsa a Perseus, a Geminida meteorraj radiánsa a Gemini csillagképben helyezkedik el.) De most térjünk vissza a tűzgömbre. Egy meteort akkor nevezzük tűzgömbnek, ha a fényessége meghaladja a Vénusz fényességét (ismereteim szerint ez -5 magnitúdó, de egyes források szerint -4 magnitúdótól számít tűzgömbnek).

Statisztikailag nem lehet előre kiszámítani, hányadik meteor lesz egyben tűzgömb is. Mivel előre nem lehet tudni, hogy egy tűzgömb mikor és hol fog feltűnni, ezért fotografikus rögzítésük az egyik legnehezebb. Ez tipikusan az az eset, amikor jókor kell jó helyen lenni, vagy fényképezőgépünk jókor nézzen jó irányba. Emiatt elég kevés kép születik tűzgömbökről, és ezért egy ilyen fotó nagyon különleges, egyedülálló, és általában igen látványos, amire példát saját észleléseim közül tudok felhozni.

Ez az észlelés egészen pontosan 2018. szeptember 28-án péntek este történt, amikor az éppen lemenő, de még észlelhető M24-et és környékét pásztáztam 10×50-es binokulárommal. Ugyan ebben az időben még akkor kísérletezés céljából a telefonom csíkhúzós képhez exponált. (A tervezett kép nem készült el.) Az égbolt ezekhez a tevékenyégekhez éppen ideális volt. Az átlátszóság kiváló, a légköri nyugodtság 10/9, a határmagnitúdó pedig 4 körüli volt. Valahol az M23 környékén járhattam, amikor hirtelen egy nagyon fényes, éles fényre figyeltem fel. Egy tűzgömböt láttam, melynek fényessége -7 magnitúdó körüli volt (Összehasonlításként a telihold fénye -12,6 magnitúdó). Óriási látvány volt, igaz, az elejét nem láttam, de a végét sikerült elcsípnem. Maga a tűzgömb zöldes fényű volt, és körülbelül 30 fokot tett meg az égen 2,5-3 másodperc alatt. Maradó nyomot nem hagyott. (Ez a meteorok elhaladása miatt keletkező ioncsatorna, ami több másodpercen keresztül fénylik.) Időben elhelyezve magyar idő szerint 20:28-kor (18:28 UT) történt a jelenség.

Tűzgömb Balázs Gábor felvételén.

Magának a képnek külön érdekessége, hogy telefonnal készült. Mivel az ehhez hasonló képeket digitális fényképezőgépekkel vagy DSLR fényképezőkkel csinálták, ismereteim szerint telefonnal nem sokan próbálnak éjszakai tájképeket készíteni. Viszont az újabb és újabb telefonok egyre inkább alkalmasak erre a célra.

Szerző: Balázs Gábor

Források:
http://vcse.hu/perseida-maximum-sok-hullocsillaggal-augusztusban-csizmadia-szilard/
https://www.amsmeteors.org/2013/03/meteor-terminology/
BTC csillagatlasz kistávcsövekhez
Amatőrcsillagászok kézikönyve



[1] Csillagászati mértékegység. Csillagok és más égitestek fényességének meghatározására használják.

[2] Az ég adott pontján egy képzeletbeli pont ahonnan a meteorok szétsugároznak.

Szklenár Tamás: A Shergotty meteorit

A meteoritika iránt érdeklődők, illetve gyűjtők számára különleges csoportot alkotnak a marsi meteoritok. Ezek a kőzetek a régmúltban, a Mars bolygón történt becsapódások eredményei, amely során az égitest kirobbant anyaga elérte a szökési sebességet és a bolygóközi térbe került. Naprendszerbeli keringése során később keresztezte bolygónk pályáját és amennyiben átvészelte a légkörön való áthaladás heves pillanatait, meteoritként esett a földre.

A marsi meteoritokra gyakran az SNC jelzővel hivatkozunk. A Shergotty, Nakhla és Chassigny meteoritok névadói a shergottit, nakhlit és chassignit típusoknak. Jelenleg a marsi meteoritok öt csoportját ismerjük, az SNC csoportokba tartozók mellett megkülönböztetünk ortopiroxén (ALH 84001) és bazalt breccsa (NWA 7034 – „Black Beauty”) típusokat is, mivel azok jellemzőik alapján nem sorolhatóak a már említett SNC alapcsoportokba.

Ezen cikk tárgya a marsi meteoritok egyik névadója, a Shergotty, amely hullását 1865. augusztus 25-én, reggel 9 órakor látták India Bihar államának Gaya tartományban. A Shergotty (ma Shergati) település mellett lehullott 5 kilogramm tömegű kőzetet lényegében azonnal begyűjtötték. A fő tömeg jelenleg Calcuttai Földtudományi Múzeumban található, lásd itt.

A vizsgálatok szerint a kőzet mintegy 4.1 milliárd évvel ezelőtt keletkezett marsi magmából származik. Anyagának összetevőit, jellemzőit az elmúlt közel 150 évben több kutatás is vizsgálta (pl.: Tschermak 1872; Binns 1967; Duke 1968; Smith and Hervig 1979; Stolper és McSween 1979; Nakamura et al. 1982; Jagoutz and Wänke 1986; Stöffler et al. 1986; Lundberg et al. 1988; McSween és Treiman 1998, illetve sokan mások).

Egy 1984-ben, J.C. Laul által megrendezett nemzetközi konzorcium döntése alapján a fő tömeg körülbelül 30 grammos darabját igen részletes vizsgálatoknak vetették alá.

A Shergotty anyaga főleg fakó szürkés, zöldes piroxén ásványok, melyek szerkezete között átlátszó, üvegszerű maszkelinit (maskelynit) található, amely a földpátos anyagrészek helyére került. A maszkelinitet először a Shergotty meteoritban találták meg, a vizsgálatok szerint a plagioklász földspát átolvadt és újrakristályosodott változata, amely közepes-magas nyomáson (kb. 300Kbar), illetve gyors lehűlés során jön létre. Első leírása 1872-ben történt G. Tschermak által, később M.H.N. Story-Maskelyne brit geológusról került elnevezésre. A maszkelinit meteoritokban, illetve impakt kőzetekben (pl. Manicougan, Cleanwater Rest kráterek) fordul elő.

A meteorit anyagát mikroszkóp, illetve keresztpolarizált fény alatt vizsgálva feltűnik az átolvadt és újrakristályosodott szerkezet. A piroxén szemcsék átlagos mérete 0.46 mm, a piroxén és maszkelinit határsávok között vasban dús részletekkel. Emellett kalcium, magnézium, lítium, berillium, illetve magnetit, foszfátok, stb. nyomait is megtalálták. Müller 1993-ban végzett vizsgálata szerint a kristályosodás igen gyorsan zajlott le, a mikrostruktúrák alapján körülbelül 40-60 méter vastag lávarétegben. Egy évvel későbbi kutatási eredmények szerint a Shergotty anyaga vizes átalakuláson is átesett, deutérium nyomait (amphibole ásványokban) vélték felfedezni.

A Shergotty meteorit eredeti megtalált tömege 5 kilogramm volt, a fő tömeg (main mass) 3600 gramm tömegű. Ebből természetesen levágásra került némi mennyiség a különböző kutatások számára. Nagyobb darabjait megtaláljuk többek között a bécsi (211gr), londoni (109gr), párizsi (91gr), USNM (270gr), stb. természettudományi múzeumokban. A Budapesti Természettudományi Múzeum is rendelkezett egy jelentős 77 gramm tömegű töredékkel, azonban ez megsemmisült az 1956-os forradalomban. Amennyiben összeadjuk az összes ismert gyűjteményi darabot, közel fél kilogramm hiányzik az eredeti 5 kilogrammos tömegből. Ez lehet természetesen az eredeti hullási tömeg mérési eredménye is.

A Shergotty egy rendkívül érdekes jellemzőkkel bíró marsi meteorit, magángyűjteményekben igen ritka, a cikk szerzőjének is csak mikrotöredék található gyűjteményében. Az érdeklődők több érdekes cikket találhatnak, ezek foglakoznak a kutatási eredmények összefoglalásával, a nagyobb szeletek, töredékek pedig megtekinthetőek az említett múzeumokban.

Szerző: Szklenár Tamás

Fő források:
https://curator.jsc.nasa.gov/antmet/mmc/shergot.pdf
https://www.lpi.usra.edu/meteor/metbull.php?code=23530
https://en.wikipedia.org/wiki/Shergotty_meteorite

…és egyéb további oldalak.

Sivatagi meteorit-vadászat

Földünkön kétféle olyan terület létezik, ahol aránylag könnyebb meteoritokat találni. Az egyik az Antarktisz végtelen jégfödte vidékei, a másik a sivatagok. Az Antarktisz jégmezeje lassú mozgásban van, együtt a reá hullott meteoritokkal. Amikor egy hegység az útját állja egy ilyen mozgó jégmezőnek, a meteoritok a feltorlódó és párolgó jégből a felszínre bukkannak, és a terület lassan feldúsul ezekkel a meteoritokkal. Gyakran minden ötszázadik kő meteorit (1). Az itteni hideg és száraz klíma ráadásul gátolja a meteoritok mállását is, valamint a fehér tájon könnyű észrevenni a sötét színű meteoritokat. A meteoritvadászat vizuálisan történik (2).

A Miller Range jégmezeje. https://www.nasa.gov/feature/meteorites-arrive-at-nasa-s-johnson-space-center

A másik ilyen terület a sivatagok. A klíma itt is száraz, ráadásul a sivatagot többnyire világos színű homok és kőzetek borítják, melyek megkönnyítik a vizuális észlelést. Geológiailag stabil sivatagok négyzetkilométerenként több tucat meteoritot is őrizhetnek (3).

2002-ben az izraeli „Jordan Valley College”-ban dolgoztam, mint csillagász-szakelőadó. Sokszor adtunk elő más helyeken is, és egy ilyen alkalommal idéztem fel régi vágyamat, hogy meteoritok után kutassak a sivatagban. Eredetileg három napra utaztunk volna el a déli sivatag, a Negev néhány iskolájába egy előadás-körútra, és sikerült kisírnom a hivatalos programok után egy-egy sivatagi túrát is. Három sivatagi területet is érintett a program, mindegyikre sikerült időt kapnom. Mindhárom sivatag ideálisnak tűnt, hiszen világos mészkő-sivatag volt, nem pedig kvarchomok-sivatag, ahol a kemény kvarchomok-szemcsék eróziója kárt tennének a meteoritokban. Az első terület Gáza mellett volt, a területet sárga homok és kövek borították, de nem volt szerencsénk, semmit sem találtunk.  Egy kollegám botra erősített mágnese a beduinok által hátrahagyott konzervdobozokra kattant, a fémkereső pedig a töltényhüvelyek tucatjaira sípolt. Megdőlt bennem az érintetlen sivatag mítosza. A másik terület maga a Negev sivatag középső része volt, itt viszont még nehezebb volt a dolgunk, hiszen a felszínt nem csak mészkő, hanem sötét kovakő is borította szép számban, tehát a vizuális észlelés opciója eleve ki volt zárva. Itt sem találtunk meteoritot, viszont néhány szép kovakövet elhoztam.

Kovakövek a Negev mészkősivatagban.

A harmadik napon a kollégák kedve érezhetően megcsappant. Óraszámra bolyongani a sivatagban, hogy állítólagos meteoritokat keressünk, nem kis megszállottságot igényel. Ekkor már messze a sivatag déli részén voltunk, a Timna nemzeti parkban.

Timna Nemzeti Park

Itt már nem volt sem szemét, sem töltényhüvely, sem kovakő, a körülmények tehát közel ideálisak voltak. Amíg tehát a nemzeti parkban tartózkodtunk, én még egy esélyt adtam magamnak, és ismét nekivágtam a sivatagnak. Úgy találtam, hogy a körülmények kedveznek a kizárólagos vizuális kereséshez, így nagyobb területet tudok bejárni, mintha fémkeresővel mozognék.

A három helyszín egy 90°-ban elfordított térképen. A jobb oldali (dél) piros karika Timna. https://www.google.com/maps/

Körülbelül négy óra keresés után találtam meg azt a lekerekített szélű piramisra emlékeztető követ, amiről természetesen ránézésre tudtam, hogy meteorit. Csodálatos érzés volt, gyakorlatilag évek óta álmodtam ilyen a pillanatról. Legnagyobb sajnálatomra csak egyetlen egyet találtam, pedig később bejártam a környéket, hogy esetleg többet is találok.

A meteorit

Meteoritot találni csak a dolog első része. Egy körülbelül 5 grammos darabot kellett levágni belőle, hogy hivatalos elemzésre küldjem el. Izraelben nem ismertem ilyen labort, hanem Alan Rubinnak küldtem el a mintát, a Kaliforniai Egyetemre (UCLA). Nagyjából másfél év múlva jött meg a hivatalos válasz, hogy a 40 grammos meteorit egy H5 típusú kondrit (4). Specifikációi: H5 kondrit (5, 6), Fa 18,1%, S2, W1 – tehát geológiailag aránylag friss állapotú.

Alan Rubin válasza

Noha nekem szerencsém volt, de Izraelben azóta sem találtak meteoritot, nem is tudok ilyen szándékról sem, pedig statisztikailag több ezer meteoritot is őrizhetnek a Negev sivatag geológiailag stabilabb területei. A TV és néhány újság felkapták az eseményt, de a szakmából nem keresett meg senki, tehát véleményem szerint ott a csillagászatnak a meteoritika egy mostohagyermeke. Izrael egy érdekes fehér foltja lehet a meteorit-kutatásnak.

Balogh Gábor

Források:

  1. Some Photos of Antarctic Meteorites. Department of Earth and Planetary Sciences
    http://meteorites.wustl.edu/mugshots/index.htm
  2. ANSMET, The Antarctic Search for Meteorites
    https://caslabs.case.edu/ansmet/
  3. Arizona State University, Center for Meteorite Studies
    https://meteorites.asu.edu/meteorites/meteorite-locations
  4. Meteoritical Bulletin Database
    https://www.lpi.usra.edu/meteor/metbull.php?sea=&sfor=names&ants=&nwas=&falls=&valids=&stype=contains&lrec=50&map=ge&browse=&country=Israel&srt=name&categ=All&mblist=All&rect=&phot=&strewn=&snew=0&pnt=Normal%20table&code=24003
  5. Department of Earth and Planetary Sciences
    http://meteorites.wustl.edu/id/ordinary_chondrites.htm
  6. The Meteoritical Society, H5 Chondrites
    https://www.lpi.usra.edu/meteor/metbullclass.php?sea=h5

A Bristol impakt réteg

1973-ban az angliai Bristol városához közeli Churchwood bányában parányi glaukonit gömböcskékkel teli rétegeket találtak triász kori Mercia agyagpalában (Mercia mudstone group). A réteget Anthony Kirkham írta le először, és a vizsgálatok során a gömböcskék körüli sokkolt kvarc jelenlétéből arra következtetett, hogy a zöld, üveges anyagrészecskék mikrotektitek. A tektitek, mikrotektitek meteorit becsapódás eredményei, melynek következtében a megüvegesedett földi anyag – akár nagyobb távolságra is – kilökődik.

Bristol város elhelyezkedése az Egyesült Királyság területén. (Google Maps)

A réteg korát az első elemzések során a késő karbon és késő triász korszakok közé sorolták be, ezt később finomították. A jelenleg megállapított érték alapján a bristoli réteg kora hozzávetőlegesen 214 millió év. A helyszín környezetében nincsen becsapódási kráter, ennek megtalálásához az idős képződmény miatt már számba kellett venni a kőzetlemezek elmozdulását is. A legvalószínűbb jelölt a jelenleg Kanadában, Quebec tartományban található Manicouagan kráter, amely 100 kilométeres átmérőjével a legnagyobb fennmaradt becsapódási kráterek közé tartozik. Ebben a korszakban az Észak-amerikai és az Eurázsiai kőzetlemezek még közösen alkották Laurázsiát, szétválásukra a Kréta földtörténeti korban került sor, mellyel megkezdődött az Atlanti-óceán születése is.

A Manicouagan becsapódási kráter Kanadában, a felvétel a Nemzetközi Űrállomásról készült.

A bánya évek óta lezárt, életveszélyes terület, a megtalált impakt réteg a bányászati kitermelés áldozatává vált. A hetvenes években feltárt mezőből származó minták így kimerültek, lényegében a teljes mennyiség intézetekhez, illetve magángyűjtőkhöz került, további új anyagdarabok beszerzésére már nem volt lehetőség. Ezt változtatta meg egy lelkes brit gyűjtő, Luther Jackson, aki 2016-ban az eredeti, mára lezárt bánya közelében lévő, még aktív kitermelési területen újra felfedezett egy réteget, erről az eseményről pedig egy hosszabb cikk jelent meg 2017-ben a Space Rocks magazinban. Az ezen cikkhez csatolt képeken is ebből a rétegből származó minta látható.

A Bristol impakt rétegből származó minta, a szerző gyűjteményéből.

A Bristol impakt rétegből származó kőzetminták legérdekesebb részlete a tömérdek kicsiny, alig 1 milliméteres zöld mikrotektit gömböcske, amelyek kisebb-nagyobb csoportban, szétszórva láthatóak. Emellett sokkolt kvarc, sokkolt biotit és összetört gránát nyomai láthatóak a különböző mintákon. Személyes találkozónk során Luther is élvezettel mutatta meg különböző mintáit, remélem másoknak is felhívja figyelmét ez a kevéssé ismert impakt anyag.

Szklenár Tamás

A Kaalijarv meteorit és a Kaali krátermező

Az észt Kaalijarv meteorit valódi ritkaságnak számít, s manapság kezd egyáltalán elterjedni a gyűjtők körében. Az elképesztően különlegesnek számító vasmeteorittal immáron személyes tapasztalataim is vannak: felfedezése ugyan 1937-ben történt, de napjainkra tehetőek az új feltárások, amelyekből egy közel 6 gr-os kis vég-darabhoz sikerült hozzájutnom.

Az impakt jelenség maga egy krátermezőt hozott létre, a Kaali a főkráter, melyet krátertó tölt ki. Összesen 9 asztroblémből áll. Számomra azért is különleges, mert ez az észtországi az egyik olyan európai helyszín, mely nem egyedülálló kráter, hanem több egyidejű becsapódás nyomát viselő krátermező.

A Kaali meteoritikus eredetét először 1928-ban Ivan Reinvald bizonyította. A meteorit becsült becsapódási sebessége 10 és 20 km/s közötti lehetett, az impaktor össztömegére a 20 és 80 t közötti érték a jelenlegi tudományos álláspont.

A becsapódás a jelenlegi, azaz a holocén földtörténeti korban történt, ezen belül nagyjából 3500 éve. Bár ezzel kapcsolatosan nem egységes a kutatók álláspontja, s ezt az értéket többen vitatják. Vannak olyan elképzelések, melyek szerint 6000 éve zajlott le az impakt-esemény. A szilikátgömbök elemzése az észtországi kövületekben azt mutatja, hogy a becsapódás lehetséges kora megközelítőleg 7600 év is lehet.

Összességében tehát egy valóban aktuális meteoritikai kérdéskörrel van dolgunk, a tudományos viták kereszttüzében találva magunkat.

Kormos Balázs

Meteoritkráter Expedíció 2019 – irány a német Ries + Steinheim ikerkráter!

Nyáron ismét útra kel a Meteoritkráter Expedíció csapata! A 2019-es esztendő kiemelt célpontja a 15 millió éve ikerkisbolygó ütötte, Bajorország és Baden-Württemberg határán fekvő Ries és Steinheim impaktkráterek.

A tavaly felkeresett lengyel Morasko-krátermezőhöz hasonlóan az idei németországi expedíció megszokottól eltérő jellegét ezúttal is az adja, hogy nem geológiai megközelítéssel él, s nem a kráterek földtani viszonyaira koncentrál, hanem azok geomorfológiáját, valamint környezettudományi szemmel talajviszonyait, hidrológiáját, állat- és növényvilágát, természetvédelmét, kultúrtörténetét teszi vizsgálat tárgyává.

Mindezt kiegészíti az az ismeretterjesztő jelleg, amelynek során a természettudományok iránt fogékony közönség figyelmét felhívja a meteoritika, a geográfia, a környezettudomány aktuális kérdéseire és érdekességéire.

Rezsabek Nándor

Mindig van egy első…

Jogan harmadik évében, április 7-én késő este hatalmas fényár világította meg Japán Kyushu szigetét, hamarosan a mennydörgésnél is hangosabb robbanás hangja hallatszott. A jelenség legjobban egy sintó templom,  a Suga-Jinja közelében volt észlelhető. A rémült falubeliek másnap egy furcsa fekete követ találtak a szentély közvetlen közelében.*

Majd a követ, mint egy szent tárgyat a templom papjának adták át, aki egy fadobozba helyezte el, mely doboz aljára feljegyezték, pontosabban belevésték a hullás dátumát és az esemény körülményeit.

(*Sajnos nem tudom pontosan, hogy hol, mert a beszámolók más és mást írnak, van ahol a templom padlóján, van ahol a templom kertjében, olyan is van ahol a szentély közelében, ill. olyat is találtam, ahol a Nakata-shi, a mai Nogata, városka szentély felőli részén találták meg a meteoritot egy kis gödörben.)

Amit biztosan tudhatunk az az, hogy a sintó szentély a mai Nogata városában van, Fukuoka prefektúrában (33° 46′ N, 130° 42′ E). A hullás a Julián naptár szerint 896. május 19-én éjszaka történt. Ez az első szemtanús meteorithullás, ami dokumentálva van. A meteoritot ma is a szentélyben tartják, az eredeti fadobozkában. Tömege 472 gramm.

A Nogata meteoritot mint „shrine treasure” a Szentély ereklyéjeként nagy becsben tartják, és a földi halandók csak öt évente láthatják amikor „Nagy szentély fesztivált” tartják.

(Japánban a fesztiválokat általában a helyi szentély vagy templom – a macuri rendezi)

A hullás hosszú évszázadokra feledésbe került, persze a helyi vallási ünnepek alkalmából néha elővették, de az ereklye inkább a szentély védelmében, elzárva volt.

A szentély akkori főpapja 1922-ben szakértőhöz fordult, egy geológus, bányamérnök, egy bizonyos Chikuho K. Yamada megerősítette a kő meteorit eredetét, azonban ennek a geológusnak a beszámolója is feledésbe került.

Szerencsére a meteorit történetét a rádión keresztül meghallotta Sadao Murayama úr 1979-ben, aki a Tokiói Nemzeti Természet- és Tudománymúzeum munkatársa volt. Még ebben az évben engedélyt kaptak  M. Iwakuma sintó paptól, hogy a meteoritot laboratóriumban megvizsgálhassák.

A 472 gramm súlyú, minden oldalról lekerekített meteoritot üveges, barnás-fekete olvadási kéreg veszi körül. A vizsgálat alapján L6-os kondritnak sorolták be. Főként kevert kristályokat tartalmaz: olivint, hyperstenitet, valamint különböző piroxéneket azonosítottak. Ezen kívül még olyan ásványokat, mint például albit, klorapatit, kromit, troilit, és kevés vas-nikkel.

A fadobozka kormeghatározásának értéke mérési hibán belül volt, mint a rávésett dátum. A vizsgálati eredményről 1980-ban a Meteroritikus Társaság 43. közgyűlésén számoltak be.

(Shima, M., Yabuki, H., Murayama, S., & Okada, A. (1980). Petrography, mineralogy and chemical composition on the chondrite Nogata, Nogata-shi, Fukuoka-ken, Japan, oldest observed fall in the world. In 43rd Annual Meeting of the Meteoritical Society (Vol. 412, p. 1).)

Legutóbb 2016. október 22-én, a Kamikyoku fesztiválon volt látható a Shogun Suga kegyhelyen.

Szerző: Dénes Lajos

A Karoonda meteorit

Végre megérkezett gyűjteményem új, becses múzeumi töredéke! Egy meteoritcsoport névadó darabja, amit most bemutatok az Olvasóknak. Amelynek beszerzésével november közepe óta küzdöttem – de végül kegyes lett hozzám a sors.

Mint talán ismert, a szenes kondritoknak, vagyis a C típusú (Carbonaceous) meteoritoknak több csoportját ismerjük. Ilyen például a Carbonaceous Vigarano, vagyis CV típusú kondrit. Ez a csoport a Vigarano névre keresztelt meteoritról kapta a nevét. Ennek a csoportnak különleges tagja a magyar Kaba meteorit. A tulajdonomba jutott meteorit darabja viszont a Karoonda nevű szenes kondritból származik, mely a CK, vagyis a Carbonaceous Karoonda csoport névadója.

A meteorit 1930. november 25-én hullott Ausztráliában, Karoonda városa közelében. A helyi lakosok egy hatalmas tűzgömbre lettek figyelmesek. A tűzgömb erősen fragmentálódott. A megfigyelések olyan kitűnőek voltak, hogy a fragmentálódó tűzgömb színének változását is le tudták írni. Eleinte ragyogó vörös színe volt, majd átváltott halványkékbe. A tűzgömb kihunyása után hangos mennydörgéshez hasonlatos hangrobbanás érte el Karoonda városát és környékét. A helyiek beszámolója szerint a hanghatásba beleremegtek a házak.

A meteoritot egy hónappal később Kerr Grant professzor találta meg, miután az összegyűjtött információkból egy 5 km-es sugarú területre le tudta szűkíteni a lehetséges szórásmezőt. A meteorit legnagyobb darabja 3,2 kg súlyú volt, amelyet egy 2 m széles és 60 cm mély kráterben talált meg. A további darabokkal együtt 41,73 kg meteoritot gyűjtöttek be.

Az első vizsgálatok a CV csoportba sorolták, de egyéb ehhez mért meteoritok alapján rájöttek, hogy ez külön csoportot érdemel. Így meghatározták az CK csoportot. Magnetitben igen gazdag a mátrix, valamint piroxént és vasban gazdag olivint tartalmaz. Korábbi olvasmányaim szerint érdekesség, hogy oxidált környezetben alakultak ki ezek az ásványok, viszont a meteoritban még sincs nyoma vizes átalakulásnak.

Darabjait amerikai és európai múzeumokban is megtalálhatjuk, valamint néhány magángyűjteményben. A bécsi Természettudományi Múzeum egy 3,9 g-os darabját őrzi.

Szerző: Kormos Balázs