Sivatagi meteorit-vadászat

Földünkön kétféle olyan terület létezik, ahol aránylag könnyebb meteoritokat találni. Az egyik az Antarktisz végtelen jégfödte vidékei, a másik a sivatagok. Az Antarktisz jégmezeje lassú mozgásban van, együtt a reá hullott meteoritokkal. Amikor egy hegység az útját állja egy ilyen mozgó jégmezőnek, a meteoritok a feltorlódó és párolgó jégből a felszínre bukkannak, és a terület lassan feldúsul ezekkel a meteoritokkal. Gyakran minden ötszázadik kő meteorit (1). Az itteni hideg és száraz klíma ráadásul gátolja a meteoritok mállását is, valamint a fehér tájon könnyű észrevenni a sötét színű meteoritokat. A meteoritvadászat vizuálisan történik (2).

A Miller Range jégmezeje. https://www.nasa.gov/feature/meteorites-arrive-at-nasa-s-johnson-space-center

A másik ilyen terület a sivatagok. A klíma itt is száraz, ráadásul a sivatagot többnyire világos színű homok és kőzetek borítják, melyek megkönnyítik a vizuális észlelést. Geológiailag stabil sivatagok négyzetkilométerenként több tucat meteoritot is őrizhetnek (3).

2002-ben az izraeli „Jordan Valley College”-ban dolgoztam, mint csillagász-szakelőadó. Sokszor adtunk elő más helyeken is, és egy ilyen alkalommal idéztem fel régi vágyamat, hogy meteoritok után kutassak a sivatagban. Eredetileg három napra utaztunk volna el a déli sivatag, a Negev néhány iskolájába egy előadás-körútra, és sikerült kisírnom a hivatalos programok után egy-egy sivatagi túrát is. Három sivatagi területet is érintett a program, mindegyikre sikerült időt kapnom. Mindhárom sivatag ideálisnak tűnt, hiszen világos mészkő-sivatag volt, nem pedig kvarchomok-sivatag, ahol a kemény kvarchomok-szemcsék eróziója kárt tennének a meteoritokban. Az első terület Gáza mellett volt, a területet sárga homok és kövek borították, de nem volt szerencsénk, semmit sem találtunk.  Egy kollegám botra erősített mágnese a beduinok által hátrahagyott konzervdobozokra kattant, a fémkereső pedig a töltényhüvelyek tucatjaira sípolt. Megdőlt bennem az érintetlen sivatag mítosza. A másik terület maga a Negev sivatag középső része volt, itt viszont még nehezebb volt a dolgunk, hiszen a felszínt nem csak mészkő, hanem sötét kovakő is borította szép számban, tehát a vizuális észlelés opciója eleve ki volt zárva. Itt sem találtunk meteoritot, viszont néhány szép kovakövet elhoztam.

Kovakövek a Negev mészkősivatagban.

A harmadik napon a kollégák kedve érezhetően megcsappant. Óraszámra bolyongani a sivatagban, hogy állítólagos meteoritokat keressünk, nem kis megszállottságot igényel. Ekkor már messze a sivatag déli részén voltunk, a Timna nemzeti parkban.

Timna Nemzeti Park

Itt már nem volt sem szemét, sem töltényhüvely, sem kovakő, a körülmények tehát közel ideálisak voltak. Amíg tehát a nemzeti parkban tartózkodtunk, én még egy esélyt adtam magamnak, és ismét nekivágtam a sivatagnak. Úgy találtam, hogy a körülmények kedveznek a kizárólagos vizuális kereséshez, így nagyobb területet tudok bejárni, mintha fémkeresővel mozognék.

A három helyszín egy 90°-ban elfordított térképen. A jobb oldali (dél) piros karika Timna. https://www.google.com/maps/

Körülbelül négy óra keresés után találtam meg azt a lekerekített szélű piramisra emlékeztető követ, amiről természetesen ránézésre tudtam, hogy meteorit. Csodálatos érzés volt, gyakorlatilag évek óta álmodtam ilyen a pillanatról. Legnagyobb sajnálatomra csak egyetlen egyet találtam, pedig később bejártam a környéket, hogy esetleg többet is találok.

A meteorit

Meteoritot találni csak a dolog első része. Egy körülbelül 5 grammos darabot kellett levágni belőle, hogy hivatalos elemzésre küldjem el. Izraelben nem ismertem ilyen labort, hanem Alan Rubinnak küldtem el a mintát, a Kaliforniai Egyetemre (UCLA). Nagyjából másfél év múlva jött meg a hivatalos válasz, hogy a 40 grammos meteorit egy H5 típusú kondrit (4). Specifikációi: H5 kondrit (5, 6), Fa 18,1%, S2, W1 – tehát geológiailag aránylag friss állapotú.

Alan Rubin válasza

Noha nekem szerencsém volt, de Izraelben azóta sem találtak meteoritot, nem is tudok ilyen szándékról sem, pedig statisztikailag több ezer meteoritot is őrizhetnek a Negev sivatag geológiailag stabilabb területei. A TV és néhány újság felkapták az eseményt, de a szakmából nem keresett meg senki, tehát véleményem szerint ott a csillagászatnak a meteoritika egy mostohagyermeke. Izrael egy érdekes fehér foltja lehet a meteorit-kutatásnak.

Balogh Gábor

Források:

  1. Some Photos of Antarctic Meteorites. Department of Earth and Planetary Sciences
    http://meteorites.wustl.edu/mugshots/index.htm
  2. ANSMET, The Antarctic Search for Meteorites
    https://caslabs.case.edu/ansmet/
  3. Arizona State University, Center for Meteorite Studies
    https://meteorites.asu.edu/meteorites/meteorite-locations
  4. Meteoritical Bulletin Database
    https://www.lpi.usra.edu/meteor/metbull.php?sea=&sfor=names&ants=&nwas=&falls=&valids=&stype=contains&lrec=50&map=ge&browse=&country=Israel&srt=name&categ=All&mblist=All&rect=&phot=&strewn=&snew=0&pnt=Normal%20table&code=24003
  5. Department of Earth and Planetary Sciences
    http://meteorites.wustl.edu/id/ordinary_chondrites.htm
  6. The Meteoritical Society, H5 Chondrites
    https://www.lpi.usra.edu/meteor/metbullclass.php?sea=h5

A Bristol impakt réteg

1973-ban az angliai Bristol városához közeli Churchwood bányában parányi glaukonit gömböcskékkel teli rétegeket találtak triász kori Mercia agyagpalában (Mercia mudstone group). A réteget Anthony Kirkham írta le először, és a vizsgálatok során a gömböcskék körüli sokkolt kvarc jelenlétéből arra következtetett, hogy a zöld, üveges anyagrészecskék mikrotektitek. A tektitek, mikrotektitek meteorit becsapódás eredményei, melynek következtében a megüvegesedett földi anyag – akár nagyobb távolságra is – kilökődik.

Bristol város elhelyezkedése az Egyesült Királyság területén. (Google Maps)

A réteg korát az első elemzések során a késő karbon és késő triász korszakok közé sorolták be, ezt később finomították. A jelenleg megállapított érték alapján a bristoli réteg kora hozzávetőlegesen 214 millió év. A helyszín környezetében nincsen becsapódási kráter, ennek megtalálásához az idős képződmény miatt már számba kellett venni a kőzetlemezek elmozdulását is. A legvalószínűbb jelölt a jelenleg Kanadában, Quebec tartományban található Manicouagan kráter, amely 100 kilométeres átmérőjével a legnagyobb fennmaradt becsapódási kráterek közé tartozik. Ebben a korszakban az Észak-amerikai és az Eurázsiai kőzetlemezek még közösen alkották Laurázsiát, szétválásukra a Kréta földtörténeti korban került sor, mellyel megkezdődött az Atlanti-óceán születése is.

A Manicouagan becsapódási kráter Kanadában, a felvétel a Nemzetközi Űrállomásról készült.

A bánya évek óta lezárt, életveszélyes terület, a megtalált impakt réteg a bányászati kitermelés áldozatává vált. A hetvenes években feltárt mezőből származó minták így kimerültek, lényegében a teljes mennyiség intézetekhez, illetve magángyűjtőkhöz került, további új anyagdarabok beszerzésére már nem volt lehetőség. Ezt változtatta meg egy lelkes brit gyűjtő, Luther Jackson, aki 2016-ban az eredeti, mára lezárt bánya közelében lévő, még aktív kitermelési területen újra felfedezett egy réteget, erről az eseményről pedig egy hosszabb cikk jelent meg 2017-ben a Space Rocks magazinban. Az ezen cikkhez csatolt képeken is ebből a rétegből származó minta látható.

A Bristol impakt rétegből származó minta, a szerző gyűjteményéből.

A Bristol impakt rétegből származó kőzetminták legérdekesebb részlete a tömérdek kicsiny, alig 1 milliméteres zöld mikrotektit gömböcske, amelyek kisebb-nagyobb csoportban, szétszórva láthatóak. Emellett sokkolt kvarc, sokkolt biotit és összetört gránát nyomai láthatóak a különböző mintákon. Személyes találkozónk során Luther is élvezettel mutatta meg különböző mintáit, remélem másoknak is felhívja figyelmét ez a kevéssé ismert impakt anyag.

Szklenár Tamás

A Kaalijarv meteorit és a Kaali krátermező

Az észt Kaalijarv meteorit valódi ritkaságnak számít, s manapság kezd egyáltalán elterjedni a gyűjtők körében. Az elképesztően különlegesnek számító vasmeteorittal immáron személyes tapasztalataim is vannak: felfedezése ugyan 1937-ben történt, de napjainkra tehetőek az új feltárások, amelyekből egy közel 6 gr-os kis vég-darabhoz sikerült hozzájutnom.

Az impakt jelenség maga egy krátermezőt hozott létre, a Kaali a főkráter, melyet krátertó tölt ki. Összesen 9 asztroblémből áll. Számomra azért is különleges, mert ez az észtországi az egyik olyan európai helyszín, mely nem egyedülálló kráter, hanem több egyidejű becsapódás nyomát viselő krátermező.

A Kaali meteoritikus eredetét először 1928-ban Ivan Reinvald bizonyította. A meteorit becsült becsapódási sebessége 10 és 20 km/s közötti lehetett, az impaktor össztömegére a 20 és 80 t közötti érték a jelenlegi tudományos álláspont.

A becsapódás a jelenlegi, azaz a holocén földtörténeti korban történt, ezen belül nagyjából 3500 éve. Bár ezzel kapcsolatosan nem egységes a kutatók álláspontja, s ezt az értéket többen vitatják. Vannak olyan elképzelések, melyek szerint 6000 éve zajlott le az impakt-esemény. A szilikátgömbök elemzése az észtországi kövületekben azt mutatja, hogy a becsapódás lehetséges kora megközelítőleg 7600 év is lehet.

Összességében tehát egy valóban aktuális meteoritikai kérdéskörrel van dolgunk, a tudományos viták kereszttüzében találva magunkat.

Kormos Balázs

Meteoritkráter Expedíció 2019 – irány a német Ries + Steinheim ikerkráter!

Nyáron ismét útra kel a Meteoritkráter Expedíció csapata! A 2019-es esztendő kiemelt célpontja a 15 millió éve ikerkisbolygó ütötte, Bajorország és Baden-Württemberg határán fekvő Ries és Steinheim impaktkráterek.

A tavaly felkeresett lengyel Morasko-krátermezőhöz hasonlóan az idei németországi expedíció megszokottól eltérő jellegét ezúttal is az adja, hogy nem geológiai megközelítéssel él, s nem a kráterek földtani viszonyaira koncentrál, hanem azok geomorfológiáját, valamint környezettudományi szemmel talajviszonyait, hidrológiáját, állat- és növényvilágát, természetvédelmét, kultúrtörténetét teszi vizsgálat tárgyává.

Mindezt kiegészíti az az ismeretterjesztő jelleg, amelynek során a természettudományok iránt fogékony közönség figyelmét felhívja a meteoritika, a geográfia, a környezettudomány aktuális kérdéseire és érdekességéire.

Rezsabek Nándor

Mindig van egy első…

Jogan harmadik évében, április 7-én késő este hatalmas fényár világította meg Japán Kyushu szigetét, hamarosan a mennydörgésnél is hangosabb robbanás hangja hallatszott. A jelenség legjobban egy sintó templom,  a Suga-Jinja közelében volt észlelhető. A rémült falubeliek másnap egy furcsa fekete követ találtak a szentély közvetlen közelében.*

Majd a követ, mint egy szent tárgyat a templom papjának adták át, aki egy fadobozba helyezte el, mely doboz aljára feljegyezték, pontosabban belevésték a hullás dátumát és az esemény körülményeit.

(*Sajnos nem tudom pontosan, hogy hol, mert a beszámolók más és mást írnak, van ahol a templom padlóján, van ahol a templom kertjében, olyan is van ahol a szentély közelében, ill. olyat is találtam, ahol a Nakata-shi, a mai Nogata, városka szentély felőli részén találták meg a meteoritot egy kis gödörben.)

Amit biztosan tudhatunk az az, hogy a sintó szentély a mai Nogata városában van, Fukuoka prefektúrában (33° 46′ N, 130° 42′ E). A hullás a Julián naptár szerint 896. május 19-én éjszaka történt. Ez az első szemtanús meteorithullás, ami dokumentálva van. A meteoritot ma is a szentélyben tartják, az eredeti fadobozkában. Tömege 472 gramm.

A Nogata meteoritot mint „shrine treasure” a Szentély ereklyéjeként nagy becsben tartják, és a földi halandók csak öt évente láthatják amikor „Nagy szentély fesztivált” tartják.

(Japánban a fesztiválokat általában a helyi szentély vagy templom – a macuri rendezi)

A hullás hosszú évszázadokra feledésbe került, persze a helyi vallási ünnepek alkalmából néha elővették, de az ereklye inkább a szentély védelmében, elzárva volt.

A szentély akkori főpapja 1922-ben szakértőhöz fordult, egy geológus, bányamérnök, egy bizonyos Chikuho K. Yamada megerősítette a kő meteorit eredetét, azonban ennek a geológusnak a beszámolója is feledésbe került.

Szerencsére a meteorit történetét a rádión keresztül meghallotta Sadao Murayama úr 1979-ben, aki a Tokiói Nemzeti Természet- és Tudománymúzeum munkatársa volt. Még ebben az évben engedélyt kaptak  M. Iwakuma sintó paptól, hogy a meteoritot laboratóriumban megvizsgálhassák.

A 472 gramm súlyú, minden oldalról lekerekített meteoritot üveges, barnás-fekete olvadási kéreg veszi körül. A vizsgálat alapján L6-os kondritnak sorolták be. Főként kevert kristályokat tartalmaz: olivint, hyperstenitet, valamint különböző piroxéneket azonosítottak. Ezen kívül még olyan ásványokat, mint például albit, klorapatit, kromit, troilit, és kevés vas-nikkel.

A fadobozka kormeghatározásának értéke mérési hibán belül volt, mint a rávésett dátum. A vizsgálati eredményről 1980-ban a Meteroritikus Társaság 43. közgyűlésén számoltak be.

(Shima, M., Yabuki, H., Murayama, S., & Okada, A. (1980). Petrography, mineralogy and chemical composition on the chondrite Nogata, Nogata-shi, Fukuoka-ken, Japan, oldest observed fall in the world. In 43rd Annual Meeting of the Meteoritical Society (Vol. 412, p. 1).)

Legutóbb 2016. október 22-én, a Kamikyoku fesztiválon volt látható a Shogun Suga kegyhelyen.

Szerző: Dénes Lajos

A Karoonda meteorit

Végre megérkezett gyűjteményem új, becses múzeumi töredéke! Egy meteoritcsoport névadó darabja, amit most bemutatok az Olvasóknak. Amelynek beszerzésével november közepe óta küzdöttem – de végül kegyes lett hozzám a sors.

Mint talán ismert, a szenes kondritoknak, vagyis a C típusú (Carbonaceous) meteoritoknak több csoportját ismerjük. Ilyen például a Carbonaceous Vigarano, vagyis CV típusú kondrit. Ez a csoport a Vigarano névre keresztelt meteoritról kapta a nevét. Ennek a csoportnak különleges tagja a magyar Kaba meteorit. A tulajdonomba jutott meteorit darabja viszont a Karoonda nevű szenes kondritból származik, mely a CK, vagyis a Carbonaceous Karoonda csoport névadója.

A meteorit 1930. november 25-én hullott Ausztráliában, Karoonda városa közelében. A helyi lakosok egy hatalmas tűzgömbre lettek figyelmesek. A tűzgömb erősen fragmentálódott. A megfigyelések olyan kitűnőek voltak, hogy a fragmentálódó tűzgömb színének változását is le tudták írni. Eleinte ragyogó vörös színe volt, majd átváltott halványkékbe. A tűzgömb kihunyása után hangos mennydörgéshez hasonlatos hangrobbanás érte el Karoonda városát és környékét. A helyiek beszámolója szerint a hanghatásba beleremegtek a házak.

A meteoritot egy hónappal később Kerr Grant professzor találta meg, miután az összegyűjtött információkból egy 5 km-es sugarú területre le tudta szűkíteni a lehetséges szórásmezőt. A meteorit legnagyobb darabja 3,2 kg súlyú volt, amelyet egy 2 m széles és 60 cm mély kráterben talált meg. A további darabokkal együtt 41,73 kg meteoritot gyűjtöttek be.

Az első vizsgálatok a CV csoportba sorolták, de egyéb ehhez mért meteoritok alapján rájöttek, hogy ez külön csoportot érdemel. Így meghatározták az CK csoportot. Magnetitben igen gazdag a mátrix, valamint piroxént és vasban gazdag olivint tartalmaz. Korábbi olvasmányaim szerint érdekesség, hogy oxidált környezetben alakultak ki ezek az ásványok, viszont a meteoritban még sincs nyoma vizes átalakulásnak.

Darabjait amerikai és európai múzeumokban is megtalálhatjuk, valamint néhány magángyűjteményben. A bécsi Természettudományi Múzeum egy 3,9 g-os darabját őrzi.

Szerző: Kormos Balázs

A Sericho pallazit

2016-ban két testvér a kenyai Habaswein falu közelében az elkóborolt tevéit kereste. Feltűnt nekik, hogy sok, viszonylag nagy köveket látnak, pedig azon a területen ritka dolog köveket találni. Arra gondoltak, hogy a kövek talán meteoritok, hiszen a tevehajcsárok második bevételi forrása, hogy meteoritgyanús köveket el tudnak adni a városi kereskedőknek. Néhány hetet arra szántak, hogy a köveket összegyűjtsék habaswein-i házuk udvarába. Egy idősebb falubeli elmondta nekik, hogy ő és fivérei már gyerekkorukban játszottak ezekkel a fura kövekkel. A két szorgalmas testvér közel egy tonnányi követ gyűjtött össze. A köveket később vizsgálat alá vették és kiderült, hogy a kövek valóban meteoritok, méghozzá a legritkább típusú un. kő-vas meteorit, azaz pallazit. 2017. január elején Michael Farmer kapott egy e-mailt, ami egy 107 kg-os pallazit fotóját tartalmazta. Nairobiba utazott, és megvásárolta ezt a követ. Két héttel később visszatért Kenyába Moritz Karlhoz, és Habasweinbe utazott. Itt mutatták meg a már említett testvérek, hogy több mint egy tonna példányt hordtak össze a házuk udvarán.

A képen Michael Farmer látható, aki többször járt Kenyában. A képen a Thika meteorit főtömegével (3575 gramm) és annak megtalálójával, 2011. 07. 16-án. (Mihael Farmer engedélyével)

Tehát Kenyában vagyunk, Isiolo megyében. Habaswein-től nyugatra és Sericho-tól délre lévő területen egy kb. 45 km-es szórásmezőről származnak a begyűjtött példányok.

Kilogramm alatti példányoktól 500 kg közötti tömegeket találtak, ill. találnak. A mai napig 2800 kg-ot gyűjtöttek össze ebből a meteorit hullásból. (Tudom, hogy a „vájt fülű” gyűjtők hullottnak (fall) csak a szemtanús eseményt ismerik el, a többi csak talált (found), no de ez sem létrán jött le anno.)
A falubeliek még ma is találnak darabokat, többnyire a felszínen, ezek döntő többsége 50 kg-nál kisebb példány. A felszínen talált meteoritokon minimális az időjárás okozta hatás, öregedés. Sok példányon található az olvadási kéreg nyoma. Több repülés orientált példányt találtak, köztük egy 129 kg-os és két 16 kg-os mintát.

A Sericho olivin kristályai általában lekerekítettek, és színeik a csillogó zöldtől a narancsig terjednek. A Sericho pallazit fémben gazdag területei jól fejlett Widmanstätten-mintákat mutatnak. A meteorit kisebb darabjai bizonyítják, hogy a beérkező meteoroid fragmentálódott amikor hangsebesség közeli sebességre lassult. Néhány darabon, foltokban, megmaradt a fúziós vagy olvadási kéreg.

Habaswein környéke (01°5’41.16″N, 39°6’8.30″E)

Természetes velejárója a dolognak, hogy amint egy kő dollárokat hoz, komolyabb keresés is elindul, ennek következtében néhány, már a felszín alatt lévő minta is előkerült.

A képen egy nagyobb példány kiemelése látható (NFD, 2017. 06. 13)

Mivel a nagyobb darabokat Sericho falu közelében találták, a pallazit végső neve Sericho lett és 2017. 08. 06-án tették „hivatalossá”, majd a Meteoritical Bulletin, 106. közleményében jelent meg, hogy lajstromba vették.

A pallazitok valóban nagyon ritkák, a hullásoknak csupán 1,2%-a pallazit. A pallazitok Péter Simon Pallasról (1741-1811) kapták a nevüket. Ő adott elsőként részletes leírást egy Krasznojarszk közelében a hegyekben talált érdekes kőzetről. Később derült ki, hogy a minta égi eredetű.

A kisbolygó-méretű test köpeny-mag határáról származhatnak ezek az anyagminták. A két fő alkotó ásvány, fémes vas-nikkel és az olivin. Mellettük kisebb mennyiségben tartalmaznak még schreiberzitet, troilitet és foszfátokat is.

A Sericho meteorit geokémiai vizsgálatának eredménye:

Olivine Fa12.3±0.1, FeO/MnO=57.4±5.4, Cr2O3=0.03±0.01, n=15; kamacite Ni=7.1±0.6 wt%, Co=0.81±0.02 wt%, P=0.06±0.02 wt%, n=17; and schreibersite (Fe1.51Ni1.45Co0.01)P, n=3.

A vizsgálatot végző személyek; L. Garvie, A. Wittmann, D. Schrader, (ASU)
(forrás: MetBull)

Saját, 29,95 grammos példányom

Még annyit jegyeznék meg, hogy a Sericho nem a legstabilabb pallazitok egyike. Ezért célszerű zárt dobozban, sok szilikagélt használva tárolni.

 

Szerző: Dénes Lajos

Meteoritkráter Expedíció a Kutatók Éjszakáján

Idén is várjuk kedves Olvasóinkat a Kutatók Éjszakáján!

2018. szeptember 28-án pénteken 18:30-19:30 között a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumi helyszínen (1071 Budapest, Városligeti fasor 17-21., Természettudományi előadó) „A Meteoritkráter Expedíció kalandjai” címmel adok elő. (A részvétel díjtalan, regisztráció nem szükséges.) (A Meteoritkráter Expedíciónak a lengyelországi Morasko-krátermezőnél tett kutatóútjáról szóló kisfilm itt tekinthető meg)

Szerző: Rezsabek Nándor

Dénes Lajos: Meteorithamisítások

Ha valaki feltéved úgynevezett adok-veszek oldalakra, akkor sajnos, hamar belefuthat hamis meteorit hirdetésekbe. Már a feltűnően magas árnak is gyanúsnak kellene, hogy legyen, de az árusok hihetetlen történeteket mellékelnek amiatt, hogy eloszlassák a kételyeket.

Az egyszerű csalók salakdarabokat vagy a megszokottól eltérő kavicsokat árulnak. De vannak profi csalók is, akik valódi meteoritet árulnak, csak nem azt, aminek nevezik őket.

Mindkét esetről írok példát!

A Port Orford-i pallazit

A egyik főszereplő Dr. John Evans orvos.

A kaland úgy kezdődött, hogy 1847-ben Dr. David Dale Owen, akit az Egyesült Államok Geológusának neveztek ki, Wisconsin, Iowa, Minnesota és Nebraska egy részének geológiai felmérésének elvégzésére utasították. Ő a munka elvégzésére Dr. John Evans és Dr. BF Shumard munkatársakat választotta. Evans munkája hamarosan felkeltette Owen figyelmét, és megállapította, hogy az orvos geológusként is megállja a helyét.

1848-ban egy Midwesti felmérésen vett részt, bár orvos volt, mégis sok érdekes fosszíliát gyűjtött be, amik miatt komoly nemzetközi elismerést szerzett.

Később Dr. John Evans egy expedíció részeseként ment el, hogy a Kelet-Puget Sound vasútvonal számára megfelelő nyomvonalat jelöljenek ki. Ekkor már geológusként alkalmazták.

1856-ban Oregonba költözött munkája részeként és ez évben Port Orford területére utazott. Dr. Evans két hetet töltött a Coquille és az Umpqua folyók területén a déli Oregon partján. Valahol az út mentén összegyűjtött egy kőzetmintát, amelyet a bostoni kémikus Dr. Charles Jackson elemzett, és rávilágított arra, hogy ez egy kivételes fajta meteorit, amelyet pallazitnak neveznek.

A másik főszereplő maga a pallazit meteorit, amely a kő-vas meteoritek családjába tartozik. Fe-Ni ötvözet és szilikátos anyag keveréke. A hullások 1,2%-a kő-vas meteorit, tehát nagyon ritka. A kisbolygó méretű test köpeny-mag határáról származhatnak ezek a meteorit minták. A két fő alkotó ásvány, fémes vas-nikkel és az olivin. Mellettük kisebb mennyiségben tartalmaznak még schreiberzitet, troilitet és foszfátokat is.

A család másik tagja a mezosziderit. Szintén fele részt fémes nikkel-vas ötvözetből, és fele részt szilikát összetevőkből áll. A szilikátos részben főleg olivint, piroxént és Ca-ban gazdag földpátot találunk. A mezoszideritek breccsásak. A legnagyobb különbség a pallazit és a mezosziderit között az, hogy a pallazit esetében a fém mátrixban van a szilikátos anyag, addig a mezoszideritben a szilikátos mátrix foglal magába kisebb-nagyobb fémszemcséket.

Mezoszideritből is találtak jó nagy darabokat. Például a Vaca Muerta, amely a chilei Atacama-sivatagban hullott és 1861-ben találták meg. A sok töredék össztömege 3,83 tonna volt egy nagy kiterjedésű szórásmezőben. De most maradjunk a pallazitnál.

Tehát, 1856-ban Dr. John Evans jelentette, hogy egy Oregon állambeli (USA) Port Orford nevű helység közelében egy közel 10 tonnára (22 00 font súlyra) becsült pallazit meteoritra bukkant, és egy darabkát az US Geological Survey (Földtani hivatal) előtt be is mutatott.

Dr. John Evans a megtalálás helyének a Kopasz-hegyet jelölte meg, és elmondása szerint a meteorit kiálló része körülbelül öt lábnyira a talaj fölé nyúlt.

Biztos ami biztos, Evans úr hangsúlyozta, hogy a pallazit az egyik legdrágább meteorit típus és a 10 tonnás tömeg miatt még egyedibbé teszi az anyagot, árát 300 millió akkori dollárra becsülték.

Az USA Kongresszusa utasította a Belügyi hivatalt, hogy a “Port Orford” meteorit felkutatásához és elszállításához a szükséges költségeket biztosítsa. Jól alakultak a dolgok Evans úr szempontjából.

A kiszivárgott információk és találgatások feltüzelték a kincsvadászokat, viszont vitát váltott ki a geológusok és a csillagászok között. Emiatt a kongresszus késlekedve különített el pénzt a begyűjtésre. Ezt Dr. Evans már nem élhette meg, mert 1861. április 13-án meghalt tüdőgyulladásban. Viszont mivel nagy pénzre számított, ezért titkolózott. Halála után átkutatták a hagyatékát és nem találtak olyan térképet amely részletesen meghatározta volna a „megtalálás” helyét. Ekkor vizsgálni kezdték Dr. Evans kutatási jegyzőkönyveit.

Dr. Evans kutatásai a Csendes-óceán északnyugati részén lévő Smithsonian Intézet birtokában vannak. A releváns bejegyzések az “Útvonal a Port Orford-tól a Rogue River-hegységig” cím alatt találhatóak, amely túl általános és félrevezető helymeghatározás csupán. Naplóbejegyzései szerint Dr. Evans észak felé haladt, és soha nem lépte át a szakadékot a Rogue River folyó felett.

Dr. Evans 1856. július 18-án Port Orfordból indult el, és útja július 31-én a Willamette-folyó partjainál végződött. Naplójában nem említi különösebben a meteoritot, mert nem volt tudatában a találásának természetéről. Ugyanakkor kitért a “kopasz hegyre”.

A mintát vizsgáló Mr. Jackson emlékeztetett arra, Evans elmondása szerint, a helyszín körülbelül negyven mérföldre van a Port Orford-tól a Bald Mountain tetején. A kopasz hegység, mint Dr. Evans leírta, magasabb, mint a környező hegyek és könnyen látható az óceánról.

1929-ben, majd 1939-ben a Smithsonian Intézet feltáró expedíciókat szervezett, de semmit sem talált, még nyomokat sem. Számos kopasz hegy van a környéken; az egyik délkeletre Port Orford-tól, egy van Coos megyében, és egy kék kopasz hegy a Rogue folyó környékén. Voltak, akik szerint az Iron Mountain, és a Barklow Mountain, estleg Bray Mountain vagy a Granite Peak lehetett. De soha nem talált senki semmit.

Ezért a mintát újra vizsgálták és összetételében és izotópjaiban egyezést mutatott az Imilac néven nevezett pallazittal. Az Imilac pallazitot 1822-ben találták Chilében az Atacama sivatagban TKW: 920 kg (teljes ismert tömeg). Összetétele: 90% Fe , 9,9% Ni , 21,1 ppm Ga , 46,0 ppm Ge , 0,071 ppm Ir.

Később talajmintákat gyűjtöttek a feltételezett helyekről de az az érzékeny proton-magnetométerekkel végzett mérések nem igazolták, hogy jelentős meteorit becsapódás történt volna a környéken.

Tehát, a trükk nem hozott gazdagságot Evans úr számára, mert előre nem fizetett senki a mesés kincsért, ha még életében kiderül a csalás, valószínűleg börtön várt volna rá…

A másik történet magyar származású!

A híres Kén utcai meteorit

Bár inkább hírhedtnek kellene nevezni! Az 1960-as években elhíresült, mert a televízióban is publicitást kapott. Akkoriban nagyon népszerű volt dr. Öveges József. Hetenként szerepelt fizikai tárgyú előadásokkal, kísérletekkel a tévében. Történt, hogy az egyik Kén utcai üzemben (Bp. IX. ker, a Gubacsi utat keresztezi) két fiatal munkás láng-hegesztővel dolgozott. Észrevették, hogy egy udvaron fekvő kő darab a forró gázlángban olvadozni kezdett, olyan felszíni olvadék folyás mutatkozik, mint egyes meteoritokon. Ezt onnan tudták, hogy a gyárban dolgozott egy idősebb művezető, aki rendszeresen olvasgatta az ismeretterjesztő cikkeket, nézte a TV-adásokat, és kiselőadásokat tartott a munkatársaknak, pl. a meteoritokról is.

“No, megtréfáljuk Jani bácsit!” – gondolták, és az olvadékony követ felhevítették. Amikor olyan “meteorit-szerű” lett, amit a művezető elmondása alapján gondoltak, lelkendezve oda vitték Jani bácsihoz. Elmondták, hogy valami süvítést és puffanást hallottak, és ezt a követ találták az udvaron, “még forró is”. Az öreg fellelkesült, azonnal elvitte a “meteoritot” a széles körben ismert Öveges professzornak, aki pedig a tv-híradóba is bemutatta! Nagy lett a felhajtás! Viszont a tévéseknek eszébe jutott, hogy egy hiteles, „űrügyekben” is szakértőnek kellene nyilatkozni. Felkérték hát dr. Kulin Györgyöt. Kulin pedig azonnal gyanút fogott, mert a kődarab nagyon könnyű (kis sűrűségű) és nagyon “mészkőszerű” volt. Elővette hát a két ifjú hegesztő-munkást, elkezdte faggatni őket, és azt is megígérte, hogy ha elmondják a valóságot, nem lesz bajuk. Így vallották be, hogy bizony csak tréfa volt az egész, maguk sem gondolták, hogy ennyire komolyra fordul a dolog.

A tanulság az, hogy mindig szakértőknek kell megmutatni a mintát, mert a lelkesedés átragadhat a méltán híres, köztiszteletben álló, de más tudományokban jeleskedőkre is.

Forrás:

1, The Port Orford Meteorite: It Wasn’t a Big Hoax by JD Adams

2, Kén utcai meteorit; Külön köszönet Bartha Lajos barátomnak aki megosztotta ezt a történetet velem!

Történelmi magyar meteoritok nyomában – Kabán

A Meteoritkráter Expedíció csapatának “fele”, Rezsabek Levente és Nándor, kiegészülve a helyi nevezetességeket jól ismerő Bagosiné Mária Tanárnővel, valamint a Planetology.hu felelős szerkesztőjével, Kovács Gergővel, folytatta a történelmi magyar meteoritok hullási/találási helyszíneinek bejárását: augusztus 5-én a kabai meteorit hullási helyét, illetve a város központjában lévő emlékművet látogatta meg.


Kovács Gergő és Rezsabek Nándor, a szerkesztők.

Az 1857-ben hullott Kaba főtömegét a közeli Debrecenben, a Református Kollégiumban őrzik. A CV3 típusú, 3 kg-nyi kőmeteoritban elsőként mutattak ki szerves anyagokat.


A hullás helyén található emlékmű.

A csapat a közeli Bárándról indulva, Kabán Mária Tanárnő jóvoltából kávé, sütemény, szilvaszedés után kereste fel a hullás helyén, valamint a város központjában álló emlékművet.


Emlékmű a település központjában.

Megnézte a meteorit nevét őrző egyesület sporttelepet, továbbá a magát a kabai meteorittal népszerűsítő chiliszószt árusító boltot.


A nevében a meteoritra utaló helyi sportegyesület.

Kétségtelen, Kaba valamennyi történelmi meteoritot magáénak tudó település közül az, amely leginkább őrzi a tudománytörténeti esemény emlékét.

Szerző: Rezsabek Nándor