A Kardasov skála – szupercivilizációk osztályzása

2019. augusztus 3-án hunyt el Nyikolaj Kardasov SETI-kutató, az Orosz Tudományos Akadémia rendes tagja. Nevéhez fűződik többek között az általa 1964-ben kidolgozott és az ő nevét viselő Kardasov (külföldi szakirodalmakban Kardashev)-skála, mely a feltételezett földönkívüli (szuper)civilizációkat osztályozta, energiafelhasználásuk szerint. Mivel nem ismerünk egyetlen földönkívüli civilizációt sem, ezért e skála teljesen elméleti alapú, asztrobiológiai vonatkozása miatt azonban kötődik hozzánk és planetológiai irányvonalunkhoz.

Nyikolaj Kardasov (1932-2019)
Fotó: meti.org

Kardasov 1963-ban vizsgálta (a SETI keretein belül) a CTA-102 jelű kvazárt, mely az első szovjet erőfeszítés volt annak irányába, hogy földönkívüli értelmes életet találjanak. Ekkor támadt az ötlete, miszerint energiafelhasználás tekintetében három fő fokozatba sorolja az egyes civilizációkat, melyek között nagyságrendbeli különbségek vannak:

Az I-es típusba tartozó a bolygóra a napjából érkező összes energiát képes felhasználni. Ez hozzátevőlegesen 10^16 Watt energiát jelent. Az I-es típusú civilizáció a bolygóján elérhető összes energiaforrás felett képes rendelkezni, úgy, mint napenergia, szél, geotermikus és vízenergia, földrengések, atomenergia. Képes továbbá fedezni saját növekvő energiaigényét.

A II-esbe tartozó civilizáció számára már nem elég a bolygóján fellelhető energiamennyiség, így az egész bolygórendszerének energiáját fogja igába, a csillag köré épített ún. Dyson-szférával, mellyel “felfogják” a csillagból érkező összes energiát. A Freeman Dyson amerikai fizikus által feltételezett kozmikus megastruktúra az egyik elképzelés arra nézve, hogy miként lehet képes egy civilizáció csillagának egész “energiaoutputját” felfogni és hasznosítani. Dyson alapgondolata szerint, ha az emberiség a Föld (vagy egy másik bolygó) anyagát gömbhéjjá alakítaná, minden oldalról körbevéve a Napot, azzal ideális feltételeket biztosítana magának a szupercivilizációvá fejlődéshez. Egy másik, a Dyson-szférához hasonló elgondolás a “Dyson-raj“, melynél a csillag energiáját az égitest körül egymástól függetlenül keringő “napelemek raja” fogná fel. A II-es típusba sorolható civilizációk energiafelhasználása már körülbelül 10^26 Watt.

Utópisztikus jelenet: a II-es típusba tartozó civilizáció Dyson-szférát épít csillaga köré, hogy felfogja annak energiáját. Fotó: sentientdevelopments.com

A skála III-as típusába már az a civilizáció tartozik, mely túltesz az első kettőn, és egyenesen egy egész galaxis összes csillagának energiatermelését uralja, ami megközelítőleg 10^46 Watt energiát jelent. Egy ilyen civilizáció már elérte a halhatatlanságot, képes saját genetikai kódját felülírni, és vélhetően olyan mértékben képes kontrollálni egy több száz milliárd csillagból álló rendszer energiáját, amit mi elképzelni sem tudunk.

Százmilliárdnyi csillag: Egy III-as típusú civilizáció számára már semmi sem lehetetlen.
(Fotó: Wikipedia)

Az emberiség ezen a skálán jelenleg 0,7-0,75 között van, ami körülbelül 10^13 Watt. Ahhoz, hogy I-es típusú civilizációvá fejlődjünk, energiatermelésünket nem kevesebb, mint 100000-szeresére kellene növelnünk! Az elkövetkezendő egy-két évszázad folyamán fog kiderülni, hogy az emberi faj képes lesz-e radikális gazdasági és társadalmi reformok árán I-es típusú civilizációvá fejlődni, vagy pedig a kihalás útjára lép…

Források: [1] [2] [3] [4] [5] [6]

20 esztendeje “napfogyatkoztunk”

Szerző: Rezsabek Nándor

Fura felfogni, hiszen “ma” volt. Na jó, esetleg “tegnap”. De az emlékek oly’ elevenek, s tény, hogy azóta már több “évjáratú” gyermek is felnőtté vált…

jelenség már aktív csillagászati ismeretterjesztő időszakomra esett. Az Oroszi Zoltánnal alapított Neptunusz Amatőrcsillagász Körrel, Gottschall Péter és Vén István aktív közreműködésével több száz helyi és az ország számos pontjáról érkező érdeklődőnek tartottunk távcsöves bemutatót a Bács-Kiskun megyei Harta focipályáján.

1999. augusztus 11. hajnalán még esett… majd láss csodát, tökéletes időjárási körülmények között észlelhettük és demonstrálhattuk az évszázad magyar teljes napfogyatkozását. 1842 július 8. után, amikor is a költőfejedelem Petőfi hosszasan vizslatva a jelenséget, majdhogynem félvak lett! A történelmi távlatok okán szinte lúdbőrzik az ember karja. A 20 esztendős megemlékezéshez a teljesség igénye nélkül néhány azóta ereklyeszerű, már tudománytörténeti jelentőségű relikvia gyűjteményemből.

Háttérként az eseménnyel összefüggő ismeretterjesztő poszterek egyike (a gyémántgyűrű jelenségét bemutatva), amelynek színes (és mai szemmel pocsék) nyomtatása még igencsak drága volt, így az esemény helyi szponzora támogatta elkészültét. A kis bemutatóműszeremhez az akkori távcsöves biznisz letéteményese, a menet közben kimúlt TELESCOPIUM Kft. által készített napszűrő. Az ugyancsak üzletet szimatoló Első Magyar Napvadász Kft. forgalmazta Eclipse Shades napfogyatkozás-néző szemüveg. Továbbá egy helyi remek, a dunapataji önkormányzat által kiadott, a totalitás sávjában elhelyezkedő Szelidi-tó reklámját rejtő, kevésbé kifinomult darab. A Solar Eclipse ’99 CD-ROM, amin őszintén megvallva, fogalmam sincs milyen tartalom rejtőzik. Valószínűsítem, már nem is fog kiderülni. Egy balatoni feelinget árasztó képeslap, valamint a Pesti Est napfogyatkozás különszáma. Az eseményre multik is rávetültek. Mivel a hartai bemutatóhoz, illetve néhány budapesti ismerősnek (ahol nem volt teljesség) is szüksége volt további napszűrő szemcsikre, ezért több napon át ettem a McDonald’s ún. napfogyatkozás menüjét, amihez járt egy képeslap dizájnú szűrőszemüveg. Így a hamburgermérgezést is vállaltam a csillagászati ismeretterjesztés oltárán.

Az eseményhez kapcsolódóan az idei év hátralevő feladata, hogy a helyi televízió által forgatott kisfilmet (mely a teljesség fázisát, valamint a távcsöves bemutató eseményeit rögzíti) digitalizáltassam, és Olvasóimnak elérhetővé tegyem.

Tizenöt kevéssé ismert tény a Holdra szállásról

Ötven éve, hogy az első űrhajósok, Neil Armstrong és Buzz Aldrin leszálltak a Holdra. Őket még tíz asztronauta követte, és bár azóta senki nem járt égi kísérőnk felszínén, biztató jelek vannak arra nézve, hogy (amerikai, orosz vagy kínai, állami vagy magán űrügynökségek űrhajósai) egyszer újra ember lép a Holdra. Az ötven éves évforduló apropóján összegyűjtöttünk tizenöt olyan tényt az Apollo-küldetésről, melyek kevéssé ismertek.

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Armstrongnak ígéretet kellett tennie 82 éves nagymamájának arra, hogy ha veszélyesnek látja, nem fog a Hold felszínére lépni.

A Holdra szállást becslések szerint 500-600 millió ember nézte a tévéképernyőkön keresztül élőben. Meg kell azonban említeni, hogy a mostani 7,5 milliárd emberrel szemben akkoriban “csupán” 3,6 milliárdan éltek a Földön.

Neil Armstrong az utazásra néhány fadarabot is magával vitt abból a repülőgépből, amellyel a Wright-fivérek 1903-ban elsőként emelkedtek a levegőbe.

A küldetést (sőt, nemcsak az Apollo-, de a Mercury-missziót is) több afroamerikai matematikus nő is segítette, akiket „emberi számítógépeknek” neveztek.

Katherine Johnson, a NASA egyik matematikusnője, ő és társai történetét dolgozza fel A számolás joga c. film

A Holdra való leereszkedést szimuláló jármű (Lunar Landing Testing Vehicle) tesztelése közben Neil Armstrong egy hajszál híján életét vesztette, mikor a szerkezet a vezérlőegység hibája miatt irányíthatatlanná vált. Armstrong habozás nélkül katapultált, még épp időben: a balesetet követő vzsgálatok kimutatták, ha csak egy fél másodperccel később cselekszik, életét veszti.

A Lunar Landing Testing Vehicle

Az armalcolit ásvány, amelyet az első Holdra szállás során fedeztek fel az Apollo-11 űrhajósai (és amely ásvány nem található meg a Földön), a küldetés három asztronautája nevének első néhány betűi alapján (ARMstrong, ALdrin és COLlins) lett elnevezve.

Neil Armstrong, Michael Collins és Edwin “Buzz” Aldrin.

Már csak öt amerikai zászló áll a Holdon, ugyanis az első csillagsávos lobogót az Apollo-11 felszállásakor azonnal ledöntötte a felemelkedő holdkomp keltette nyomáshullám. Az azóta eltelt ötven év alatt pedig annyi napsugárzás érte őket, hogy az amerikai lobogókból mostanra fehér zászlók lettek.

A zászlók nem sokáig maradtak színesek

Az űrhajósok rengeteg, különféle tárgyat hagytak égi kísérőnk felszínén:

  • 6 amerikai zászlót 
  • 3 holdautót (“Lunar Rover” vagy “Moon Buggy”), melyet a magyar Pavlics Ferenc és csapata tervezett
  • 2 golflabdát
  • 12 pár csizmát
  • számtalan szerszámot és használati tárgyat (kalapácsokat, kamerákat, fogókat, törölközőket, üres ételes tasakokat, stb.)
  • egy fényképet az Apollo-16 űrhajósának, Charles Duke-nak a családjáról
  • egy tollat az Air Force Academy kabbalasólymáról, Bagginról, melyet az Apollo-15 híres kalapács-tollpihe leejtős kísérletéhez használtak
  • egy alumínium szobrocskát, mely az “elesett szovjet és amerikai űrhajósoknak” állít emléket, akik életüket adták az űrversenyért
  • egy Apollo-1 felvarrót, a tragikus módon meghalt űrhajósok emlékére
  • egy-egy medált, emlékül Jurij Gagarin és Vlagyimir Komarov szovjet űrhajósoknak
  • egy aranyból készült olajágat
  • egy mikrofilmet tartalmazó szilícium korongot, melyre 73 ország vezetőjének jókívánságait rögzítették
  • egy arannyal bevont, 7,5 centiméteres lencséjű távcsövet
  • 96 zacskónyi ürüléket, vizeletet és hányást
  • feltételezések szerint Armstrong egy, a halott kislányára, Karenra emlékeztető tárgyat is felvitt
Charles Duke, az Apollo-16 űrhajósának fényképe a családjáról
Az “elesett űrhajósok” emlékműve

A küldetés legveszélyesebb része az volt, amikor Armstrongnak és Aldrinnak vissza kellett kormányoznia a holdkompot a parancsnoki egységhez, amelyben Collins várta őket. Ha itt bármi rosszul sül el, visszatérnek a Holdra, és vagy az éhhalál végez velük, vagy saját kezükkel vetnek véget az életüknek. Ekkor Nixon megszakította volna a kommunikációt a két asztronautával, és elmondta volna a nyilvánosságnak, mi történt. Az amerikai elnök egy beszédet is írt arra az esetre, ha a küldetés elbukik és az űrhajósok nem térnek vissza. Így kezdődött: „A sors úgy rendelte, hogy azok, akik békés szándékkal indultak a Hold felfedezésére, békében is fognak nyugodni a Holdon.

Az Apollo-11 Hawaii közelében landolt a Csendes-Óceánon. Honoluluba érkezve a legénységnek ki kellett töltenie egy bevándorlási űrlapot, melyen az érkezési helyszínnél a Hold szerepelt, a bejelentett szállítmánynál pedig holdkőzet- és holdpor-minták. Abba a téglalapba pedig, ahova azt kellett írni, vannak-e olyan körülmények a fedélzeten, melyek esetleges betegség terjedéséhez vezethetnek, azt írták: “Meg kell határozni“.

Az Apollo-11 asztronautái a fellövés előtt több száz autogramot és dedikált emléktárgyat küldtek barátaiknak, hogy ha meghalnának, azokat eladhassák a családtagjaik.

Miután a Hold felszínén tett séta után visszatértek a leszállóegységbe, a ruhájukra és csizmájukra tapadt, körülbelül négy milliárd éves holdpornak elmondásuk szerint olyan szaga volt, mint a puskapornak.

A Hold túlsó oldalára azért nem történt egyetlen leszállás sem, mert (mivel Holdunk ezt az oldalát sohasem fordítja a Föld felé) kísérőnk árnyékoló hatása miatt egyetlen rádióüzenet sem jutott volna el a Földre. Emiatt a rádiócsend miatt hívják a túlsó oldalt “sötét oldal”-nak is, mivel angolul a going dark annyit jelent: “csöndben maradni“.

A landolás után az Apollo-11 űrhajósa, Buzz Aldrin úrvacsorát vett: bort és kenyeret fogyasztott, amit lelkésze adott neki.

A Surveyor-3, háttérben az Apollo-12

Az Apollo-12 küldetésének egyik fő célja a pontos landolás kivitelezése volt (az Apollo-11 nem a tervezett helyen szállt le), így a Surveyor-3 űrszonda közvetlen közelébe irányították a leszállóegységet. A holdszondához gyalogolva annak néhány alkatrészét, például kameraobjektívjét leszerelték, és hazaszállították a Földre. A meglepetés akkor érte a tudósokat, amikor az objektívet szétcsavarozva, és mikroszkóp alatt megvizsgálva betokozódott Steptococcus Mitis nevű baktériumokat találtak, melyek a Surveyor-3 “fedélzetére” a szonda összeszerelésekor, jóval az indulás előtt kerültek, majd képesek voltak túlélni a mostoha holdi körülményeket.

Fotók: NASA/Flickr
https://www.flickr.com/photos/kevinmgill/39989042763
https://www.flickr.com/photos/nasacommons/30723710790
https://www.flickr.com/photos/nasacommons/9460200452
https://www.flickr.com/photos/nasacommons/9460192744
https://www.flickr.com/photos/e-coli/3723623994
https://www.flickr.com/photos/nasacommons/7944972374
https://www.flickr.com/photos/x-ray_delta_one/12689165585
https://www.flickr.com/photos/iip-photo-archive/32054991134

Barangolás a Tordai-hasadékban

Szerző: Majzik Lionel

2018 nyarán egy pár napos buszos kiránduláson vettem részt Erdélyben. Az egyik fő úti cél a Tordai-hasadék (románul: Cheile Turzii) volt. Előző évben is jártunk már Tordán, de akkor csak az autópályáról láttuk a hasadékot, mivel abban az évben a szintén Tordánál található sóbányát (Salina Turda) néztük meg. Alföldi származásúként mindig is vágyódtam a hegyekbe, különösen az olyanokba, amelyek valamilyen különleges formát mutatnak. Végül 2018. július 13-án a délutáni órákban megérkeztünk Torda (románul: Turda) belvárosába, ahonnan még 12 kilométert kellett kelet felé megtenni ahhoz, hogy a hasadék bejárata előtti parkolóba megérkezzünk.  

A Tordai-hasadék Mészkő-felőli látványa.

A hasadék szerkezetét indulás előtt felmértem a Google Earth segítségével, de nem igazán tudtam elképzelni, hogy hol és milyen módon lehet benne közlekedni (és, hogy ezek közül a csoportunk melyiket választja), ezért nem is kutakodtam tovább, inkább hagytam, hogy meglepetésként érjen.

A Tordai-hasadék a monda szerint Szent László Istenhez való fohászkodása alkalmával keletkezett (más mondák szerint a kardjával hasította ketté). A kunok elől menekülő Szent László ezzel megmenekítette a seregét és önmagát is. A hasadék állítólag búvóhelyként is szolgált mivel úgy tartják, hogy 1241-ben a tatárok elől ide menekült a nép. Kendi Gyula hadvezér pedig megvédte őket. Úgy tartják, hogy II. Rákóczi Ferenc román betyár híve Balika (vagy Balyka) is itt lelt menedéket az őt üldöző labancok elől.

A hasadék az Erdélyi-érchegységben, középidei (mezozoikum) ofiolit alapkőzeten és erre később, a jura korban lerakódott mészkövön alakult ki. Ezt a mészkövet aztán a földtörténeti újidőben (kainozoikum) ÉNy-DK-irányú törések szabdalták, mely repedéseket az Ős-Hesdát folyó több ezer év alatt barlangokká szélesített. Az egyre magasabb barlangok aztán beszakadtak, létrehozva a Tordai-hasadékot, melyet valójában Tordai-szakadéknak kellene hívni.

A hasadékot egy Mészkő elnevezésű falu (románul: Cheia) felől közelítettük meg, állítólag innen sokkal könnyebben megközelíthető, mint a hasadék túloldalán lévő Magyarpeterd (románul: Petreștii de Jos) irányából.

Mészkő (Cheia).

A parkolóból egy kitaposott földút vezet a hasadékhoz. Az előző esti csapadék miatt ez kissé sáros volt, de a füves részeken sétálva ezt könnyen „áthidaltuk”, akárcsak a hirtelen előttünk lévő Hesdát-patakot. A Hesdát a Tordai-hasadékot vágja ketté, majd később az Aranyosba ömlik (az pedig a Marosba). Ezen a részen még egyáltalán nem tárul elénk a szakadék lélegzetelállító látványa, inkább hasonlított egy átlagos erdei túrára.

A hasadékba vezető út.

Ahogy egyre beljebb értünk, úgy csökkentek a fák és elénk tárult a csodálatos Tordai-hasadék és a Hesnádot átívelő függőhíd. 

Függőhíd a Hesnád felett.
A lombok közül előbújó sziklafal.
A Hesnád-patak.

Az 1938 óta természeti emlékké nyilvánított szakadék két oldalán a Peterdi-gerinc és a Kövesbérc-Szindi mészkőgerinc húzódik, e sziklafalak 250-300 méter magasak. A falakban 32 feltárt barlang van.

A Hesnád-patak a sziklafalakkal.

Növényvilágát tekintve Románia növényfajtáinak egynegyedét megtaláljuk és természetesen állatokból sincs hiány: sok csigafaj, ritka színezetű pillangók és védett madárfajok, mint például a kövirigó, hantmadár, hajnalmadár.

Sziklák és növények.

Sajnos idő hiányában nem tudtam a szakadék végéig elmenni, de így is igazán emlékezetes volt számomra a túra. A hasadék első felében a patak mentén haladtunk, hogy aztán hamarosan a hatalmas sziklafalakhoz feljebb érve több tíz méter magasan szűk (néha csupán egy méteres) kavicsokkal tűzdelt utakon haladhassunk tovább. Kapaszkodót nem mindig lehet találni, így aki tériszonyos vagy hajlamos megszédülni, annak nem igazán ajánlott ez a rész.

A sziklafal melletti szűk útvonal.

Bízom benne, hogy még sikerül eljutnom egyszer a Tordai-hasadék magyarpeterdi részére is. A beszámolómat összegezve Jókai Mór Egy az Isten című regényének sorai jutnak eszembe: „A Tordai-hasadék a vulkáni alkotás egyik legbámulatosabb remeke; itt egy hegylánc tetejétől a talpáig kettérepedve. A két átelleni meredek kiálló sziklái és mélyedései még most is egymásba illenek, a háromezer lépésnyi sziklafolyosó hajlásai, megtörései mindenütt egyenközűek maradnak, csak itt-amott mutat tágabb öblöket, hol a sziklaőrlő idő görgeteg kőzuhanyokká porlasztotta a bércfalat; míg egyes sziklatornyok, mint a gót építészet pillérei állnak el a falaktól, amiknek oromzata ma is a münsterek cifra, fantasztikus párkányzatát mímeli.

A fényképek Nikon D3300-al készültek. Az erdélyi útról készült további tájképeim- és asztrofotóimat a weboldalamon vagy a Facebook-oldalamon lehet megtekinteni.

Felhasznált források:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Tordai-hasadék

https://www.magyar-foldon.hu/erdely/tordai-hasadek/

https://erdely7csodaja.ro/csoda/tordai-hasadek

Egy évforduló margójára

Szerző: Szekretár Zsolt

Ma, 2019. július 20-án 20:17 perckor (UTC) van az 50 éves évfordulója annak a hihetetlen tudományos és technikai bravúrnak, melyet joggal nevezhetünk az emberiség eddig elért legnagyobb eredményének: az akkor 38 éves Neil Armstrong küldetésparancsnok, illetve a 39 éves Edwin Eugene Aldrin holdkomp pilóta először tette lábát egy idegen égitestre a NASA Apollo programjának ötödik űrrepülésén. Bravúrjukat még 10-en ismételték meg a következő 3 évben. 2022. december 14-én 5:40 perckor majd megemlékezhetnünk az utolsók 50 éves évfordulójáról is: Eugene Cernan és Harrison Schmitt 1972-ben ekkor fejezték be 3. űrhajón kívüli tevékenységüket a Hold felszínén, és hagyták újra magára szürke magányában égi kísérőnket.

Évfordulóhoz torta is jár!

Ez a 12 ember elért oda, ahová sem előttük, sem utánuk senki. Ezek az emberek lettek generációk legnagyobb hősei (nem kevesebb jelentőséget tulajdonítva a többi Mercury, Gemini és Apollo asztronautának és szovjet kozmonautának). Legendájukat kiképzésükről, kilövésükről, tevékenységükről és karrierjükről a hivatalos tudományos szakirodalmon túl anekdoták, idézetek és fotók tömkelege élteti a mai napig az erre fogékony rajongók között. Mindaz, amit egy bolygó legintelligensebb faja évszázadok és évezredek alatt tanult, tapasztalt és alkotott, kis túlzással ebben az emberi teljesítményben csúcsosodott ki, mely által megtettük az első lépést a bolygóközi lét felé, mely alig 8 évvel korábban Gagarin űrrepülésével vette kezdetét. Ahhoz képest, amit a közvélemény az akkori teljesítmények kapcsán gondolt, ma változatlanul elmondhatjuk ugyanazt: továbbra is hosszú út áll még előttünk. Távoli holdakon lévő bányászkolóniák, gázóriások körül keringő űrállomások még mindig csak a sci-fi irodalomban és a médiában léteznek.

Mindig a legelsőkre emlékszik a történelem. Az Apollo-11 ezért lett a program leghíresebbje, az egész küldetéssorozat jelképe. Egyúttal jelképe tudomány szolgálatába állított mérnöki tervezés, beszerzés, tesztelés, építés, gyártás tökéletes összhangjának. Egyedülálló módon volt ez az amerikai nép legnagyobb nemzeti vállalkozása csaknem százezer NASA szakember vezetésével. Az Apollo program sok csillag kedvező együttállása okán születhetett meg: a politikai kényszer, a személyes elkötelezettség és az aktivitás, a tudományos és technológiai képességek, a gazdasági jólét és a közhangulat egyedülálló összefonódása tette azt lehetővé.

Az Apollo program által gyűjtött adatok, képek és minták a tudományágak széles skálájának nyújtottak hosszú évtizedekre kutatási anyagot, legyen az fotometria, részecskefizika, asztrofizika, geológia, csillagászat vagy távérzékelés.

Félelmetes belegondolni, hogy a Wright testvérek első repülése és az ember Holdra szállása között pusztán 66 év telt el. Mivel ezen írás épp a Holdra szállás évfordulójára született, nyilvánvaló, hogy újból eltelt pár jelentős évtized, és joggal kérdezhetjük: mi újat értünk el? Mi lett a következő nagy lépés? A Marsra léptünk? Nem. Állandó holdbázisunk van? Nem. Egyáltalán visszamentünk a Holdra? Nem. Amit elmondhatunk, hogy immáron nem szovjet, amerikai vagy kínai űrállomás kering a fejünk felett, hanem olyan, mely a rivalizálás helyett az összefogás képességét hirdeti: ez pedig a Nemzetközi Űrállomás (ISS). Emellett megemlíthető talán egy másik elért eredmény is: az űrbe jutás privilégiuma többé nem a szuperhatalmaké. Franciaország, az Egyesült Királyság, Izrael, India, stb. is képes már műholdak pályára állítására, új nagyhatalomként pedig kínai tajkonauták is éltek saját, rövid életű Tienkung-1 űrállomásukon. Armstrongék Holdra lépése óta műholdjaink úton vannak a szomszédos galaxisok, valamint a Merkúr felé, megjárták a Jupitert, a Szaturnuszt. Szondáink leszálltak a Vénuszon, roverjeink víz és korábbi élet nyomait keresik a Marson.

Talán ezen évfordulón a keresett sikert nem az űr vákuumában kell keresnünk. A hadseregek titkos kísérleteinek számító rakéták, majd az állami cégek évtizedeken át tartó kormányzati finanszírozása után végre megjelent a magántőke is az űrhajózásban, a SpaceX, a Blue Origin, a Virgin Galactic, és a történelemben először megjelentek a többször felhasználható űreszközök, és fókuszba került a jövőbeni űrturizmus kérdése is. Ez a vérfrissítés újabb generációknak adnak ihletet e terület felé. A hidegháborús űrverseny és ez által a folyamatos erőltetett nyomás megszűnt, az emberiség az űrkorszak következő fázisába lépett…

Fotók: Project Apollo Archive, NASA, Javier Jaén

Meteoritkráter Expedíció: Mien 2020!

Szerző: Planetology.hu

A Meteoritkráter Expedíció csapata alig érkezett haza a 15 millió éve ikerkisbolygó ütötte, Bajorország és Baden-Württemberg határán fekvő Ries és Steinheim impakt kráterektől – hatékony népszerűsítő tevékenységének eredményeképp -, újabb hazai érdeklődők keresték fel az általunk bejárt helyszíneket.

Csapatunk 2019-2020-ban folytatja a történelmi magyar meteorithullások szórásmezőinek bejárását, valamint végzi népszerűsítő tevékenységét. 2020 kiemelt célpontja pedig a 121 millió éve keletkezett, 9 km-es, krátertóval fedett Mien-asztroblém Svédországban!

Meteoritkráter Expedíció az Apollo-terepgyakorlati helyszínen

Szerző: Rezsabek Nándor

A Meteoritkráter Expedíció ugyan néhány napja már maga mögött hagyta a németországi Ries és Steinheim ikerkátereket, egy-egy poszt erejéig azonban még vissza-visszatérünk a kutatóút érdekes részleteire.

Háttérben az Apollo-terepgyakorlati helyszín, a Siegling kőbánya.

Számomra az egyik legfelemelőbb momentum az Apollo-terepgyakorlati helyszínek felkeresése volt a nagyobbik, 24 km-es kráterben. Az UNESCO Geopark Ries Lindle geotopján, a Siegling kőbánya adott helyszínt 1970-ben négy Apollo-asztronauta geológiai kiképzésének.

Az Apollo-terepgyakorlatról (is) tájékoztató geopark-tábla.

Két fő közülük utóbb az Apollo-14-el a Holdra repült (Mitchell, Shepard), egy űrhajós a tartalékszemélyzet tagja volt (Engle), s az Apollo-17 egy további asztronautája (Cernan) is részesévé vált a felkészítésnek.


Korhű újságbejegyzés a St. Georg templom kiállítási anyagából.

A Meteoritkráter Expedícióhoz hasonlóan három napot töltöttek a terepen, s bár eleinte nem tűntek többnek amerikai turistáknál, idővel igen keményen dolgozva hajtották végre előírt geológiai vonatkozású feladataikat.

(Köszönjük támogatóink segítségét: Geopark Ries, Geopark Schwäbische Alb, Lelkes ÁsványBörze, Élet és Tudomány, UtazniJó Utazási Iroda, Dome Facility Services Group.) 

Meteoritkráter Expedíció: a Ries geopark konyhaművészete

Szerző: Rezsabek Nándor

A Meteoritkráter Expedíció ugyan néhány napja már maga mögött hagyta a németországi Ries és Steinheim ikerkátereket, egy-egy poszt erejéig azonban még vissza-visszatérünk a kutatóút érdekes részleteire.

A nagyobbik, 24 km-es kráter látogatói nonstop kulináris élvezeteknek is hódolhatnak. “Geopark Ries kulinarisch” címkével éttermek, kávézók, valamint termékek bírnak. Ilyen a “kráter söre“, a Fürst Wallerstein, mely szénsavas ízvilágát a terület remek ásványvizeinek köszönheti. Támogatónknak, a Geopark Ries-nek köszönhetően jártunk a jelenleg is a hercegi család birtokában levő sörgyár területén is. A barna különösen finom… Remek volt az eszpresszó, valamint az eredetileg kémikus panzióvezető asszony házi tortája a Literaturcaféban, a Lindle geotop szomszédsáságban.

Az Altenbürg suevitbreccsa-lelőhely melletti vadászétterem ugyan nincs a listában, de ízletesek voltak a vadkanból készült hideg ételek – kovászos uborkával, tormával, vagy épp ribizlilekvárral…. Megleltük a szintén “rendszeren kívüli“, ugyanakkor igazi bajor koszttal szolgáló legjobb nördlingeni éttermet is, Blaue Glocké-t, ami annyira szimpatikusnak bizonyult, hogy valamennyi vacsoránkat ott költöttük el.

(Köszönjük támogatóink segítségét: Geopark Ries, Geopark Schwäbische Alb, Lelkes ÁsványBörze, Élet és Tudomány, UtazniJó Utazási Iroda, Dome Facility Services Group.)

Hazaérkezett a Meteoritkráter Expedíció legénysége

Szerző: Rezsabek Nándor

A Meteoritkráter Expedíció környezettanos-természetfotós csapata (Drabb Erzsébet – Makai Zoltán – Rezsabek Levente – Rezsabek Nándor) az eredményes küldetést követően vasárnap délután rendben hazaérkezett Magyarországra. 

A csapat az 5 napos németországi misszió során sikeresen teljesítette kutatási programját, valamint végezte ismeretterjesztő tevékenységét a 15 millió éve ikerkisbolygó ütötte, Bajorország és Baden-Württemberg határán fekvő Ries és Steinheim impakt krátereknél. 

Mindez nem valósulhatott volna meg partnereink segítsége nélkül. Köszönjük a Geopark Ries, a Geopark Schwäbische Alb, a Lelkes ÁsványBörze, az Élet és Tudomány, az UtazniJó Utazási Iroda, a Dome Facility Services Group támogatását! 

A folytatás? Pihenésre nemigen lesz idő, hiszen a csapat fele hétfőn már útra is kél, és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében jelen sorok írója “Folytatódtak a Meteoritkráter Expedíció kalandjai” címmel ad elő a IX. Bátorligeti Csillagászati Programhétvégén. A nyáron megjelenik az Élet és Tudomány folyóiratban a részletes útibeszámoló, népszerű stílusban. A kutatási eredmények szakdolgozati inputokat jelentenek, valamint megjelennek a Szegedi Tudományegyetem Geográfus Hírlevelében is. Továbbá magunk is nagyon várjuk Rezsabek Levente útifilmjének megszületését. Az elkövetkező napokban pedig az Expedíció egy-egy érdekes momentumáról még említést teszünk a Rezsabek Nándor ScienceBlog és a Planetology.hu felületein. 

Legfőképp pedig köszönjük olvasóink többnapos megtisztelő érdeklődését és figyelmét!

Meteoritkráter Expedíció: kultúrtörténet és növénytan

Szerző: Rezsabek Nándor

A Meteoritkráter Expedíció könnyedebb, negyedik napja a 24 km-es Ries-kráterbéli felszínalaktani és (főként) kultúrtörténeti kitekintéssel, valamint müncheni kísérő programokkal szolgált.

Harburg középkori vára gyakorlatilag a külső sáncgyűrűre települt, így falairól kiválóan átekinthető volt a “hegyeket mozgató” ún. megablokk-zóna. Utóbb München felé, Donauwörth magasságában a kráterfalat “kívülről” is láthattuk, képet kapva az évmilliók földtani folyamatai ellenére monumentális képződmény méreteiről.

A bajor főváros szakmai programját a hatalmas fajválasztékban pompázó botanikus kert (Botanischer Garten Muenchen-Nymphenburg) jelentette. A helyszín nemcsak környezettanos szemmel volt remek választás, de hangulata is elvarázsolta a négyfős csapatot.

(Köszönjük támogatóink segítségét: Geopark Ries, Geopark Schwäbische Alb, Lelkes ÁsványBörze, Élet és Tudomány, UtazniJó Utazási Iroda, Dome Facility Services Group.)