Balogh Gábor: Beresheet a Holdon!

Eredetileg a Google által szponzorált és a „X Prize Foundation” által szervezett Google Lunar XPRIZE GLXP (1) versenyen induló versenyző csapatok egyike volt az izraeli SpaceIL (2). A díjat 2018-ban visszavonták, mert egyik csapat sem tudta teljesíteni a feltételeket (3), de a SpaceIL vállalat folytatta küldetését, a Holdra való leszállást. A projekt költségeit (100 millió dollár) néhány üzletember és alapítvány adta össze (4).

2019 januárjában, a végső teszteket elvégezve, elszállították a szondát Cape Canaveral-ra, hogy előkészítsék a SpaceX Falcon 9 rakétával való kilövésre. A sikeres kilövés 2019. február 22-én történt meg. A leszállóegység a Beresheet, „Kezdetben” nevet viseli, a Biblia Teremtés Könyvének első szaváról elnevezve. Tömege 150 kg, hajtóanyaggal 585 kg, mely monometilhidrazinból (MMH) és oxidálóanyagként nitrogénoxidokból (MON) áll. A hajtóanyag mintegy harmada a leszálláshoz szükséges.

A Beresheet leszállóegysége (5) Planetary Society, http://www.planetary.org/multimedia/planetary-radio/show/2019/0227-2019-yoav-landsman-spaceil.html

Hasznos terhe között van egy magnetométer, mely a holdi lokális mágneses mezőt méri majd, egy lézeres retroreflektor, mely a Föld-Hold távolság mérését segíti elő, valamint egy digitális időkapszula, melyben többek között az angol nyelvű Wikipédia egésze, egy Tóra, gyermekrajzok, Izrael himnusza, zászlója, valamint Izrael Függetlenségi Nyilatkozata található.

A 2019. február 22-i kilövés egy SpaceX Falcon 9 rakéta segítségével történt, egy Telecom PSN-6 műholddal együtt 0145 UTC-kor. Február 24-től március 29-ig négyszer gyújtották be a főhajtóművet, hogy a szonda pályájának legtávolabbi pontja, az apogeum, a holdpálya távolságában legyen.

Március 31-én, 16.000 km távolságból (6) Space.com: Israeli Moon Lander Tweaks Orbit to Prep for Thursday Lunar Arrival https://www.space.com/israel-moon-lander-maneuver-for-lunar-arrival.html

Egy hét további pályamódosítás után a szonda kör alakú pályára állt a Hold körül (7, 8).

Kép a Hold túlsó oldaláról, április 4-én. (8) Space.com: Israeli Lunar Lander Snaps Amazing Photos of the Far Side of the Moon https://www.space.com/israeli-lander-moon-far-side-photos.html

Április 10-én, egy további pályamódosítás következett, melynek során egy olyan elliptikus pályára tért a szonda, melynek holdközeli pontja, a periluna 15-17 km-re, legtávolabbi pontja, az epiluna 200 km-re volt a Hold felszínétől. E 32 másodperces pályamódosítás 5 kg hajtóanyag felhasználásával a Hold túlsó oldalán történt, közvetlen földi kapcsolat nélkül (9). A szonda legnagyobb sebessége 36.000 km/óra volt, összesen 6,5 millió kilométert tett meg (10, 11).

A megfelelő pontot elérve, április 11-én, közép-európai idő (CET) szerint 21:08-kor kezdte meg a leszállást.

Telemetria a leszállás megkezdésekor, 21:08 CET. Space.IL, https://www.youtube.com/watch?v=HMdUcchBYRA
Szelfi 20 km magasból, a leszállás folyamán, 21:20 CET. Space.IL, https://www.youtube.com/watch?v=HMdUcchBYRA

Közvetlenül ez után a főhajtómű leállt, ezt újra kellett indítani, magasságot veszítve. A NASA-val is többször megszakadt a kapcsolat. A leszállás sajnos a hajtómű hibája miatt nem sikerült, a szonda lezuhant.

A Beresheet tervezett leszállóhelye a Mare Serenitatis északi részén. A szerző saját képe

Szerző: Balogh Gábor

  1. Google Lunar X Prize (GLXP)
    https://lunar.xprize.org/prizes/google-lunar

  2. SpaceIL
    http://www.visit.spaceil.com/

  3. SG: Nem osztják ki a Google XPrize díját
    https://sg.hu/cikkek/tudomany/129428/nem-osztjak-ki-a-google-xprize-dijat

  4. About Our Major Donors
    http://www.spaceil.com/major-donors/

  5. Planetary Society
    http://www.planetary.org/multimedia/planetary-radio/show/2019/0227-2019-yoav-landsman-spaceil.html

  6. Space.com: Israeli Moon Lander Tweaks Orbit to Prep for Thursday Lunar Arrival
    https://www.space.com/israel-moon-lander-maneuver-for-lunar-arrival.html

  7. HyperPhysics: Circular Orbit
    http://hyperphysics.phy-astr.gsu.edu/hbase/orbv.html

  8. Space.com: Israeli Lunar Lander Snaps Amazing Photos of the Far Side of the Moon
    https://www.space.com/israeli-lander-moon-far-side-photos.html

  9. TeamSpaceIL Twitter
    https://twitter.com/TeamSpaceIL

  10. SpaceIL – Beresheet’s Journey to the Moon
    https://www.youtube.com/watch?v=_R4zk448oPs

  11. SpaceIL – Beresheet’s upcoming landing on the moon
    https://www.youtube.com/watch?v=VYd5vRjsfQE&

(Mit) üzen a Voyager?

„És ez mi akar lenni?”

– rajzoló bölcsiseknek ezerszer feltett kérdés.

Negyvenkét éve indítottuk útjára kozmikus palackpostaként a két Voyager űrszondán elhelyezett aranyozott lemezeket. Az összeállítók szándéka szerint ezek „minden kellőképpen fejlett technikai civilizáció számára” megfejthető és értelmezhető adatokat hordoznak a Földről, annak élővilágáról és az emberiségről. A szondák olyan pályára álltak, mely garantálja, hogy maguktól sohasem térnek vissza bolygórendszerünk vidékére.

Jól tudjuk, meglehetősen indokolatlan volna abban bíznunk, hogy célzott keresés nélkül valaki (bárki) valaha belefut egy 30 centiméter átmérőjű aranylemezbe egy 150 000 fényév átmérőjű galaxisban. Ez közelíti a „nulla valószínűségű, bár nem lehetetlen esemény” matematikai absztrakcióját. A felfedezés esélyein csak egy árnyalatnyit javít, hogy Carl Sagan csillagász szerint a lemezek egymilliárd évig lejátszhatóak lesznek még[1]. Ennyi idő alatt a Voyagerek nagyjából 50 000 fényévnyire juthatnak el.

Az esélytelenek nyugalmával játsszunk el mégis a gondolattal, hogy a nagyon távoli jövőben ráakad egy intelligens lény valamelyik Voyagerre. Még ha ez a valaki saját leszármazottunk lenne is, bizonyos, hogy a lelet számára ősi és „idegen” lesz: minden történelmi tapasztalatunkkal ellentétes volna azzal áltatni magunkat, hogy sokezer éves időskálán bármiféle hagyomány fennmaradhat a Voyagerekről vagy akár az őket létrehozó társadalomról.

A megtaláló elsőként talán azt fogja megvizsgálni, hogy a szerkezet képes-e önreprodukcióra. A gondolat őrültségnek tűnhet, de nem az: Neumann János elképzelése szerint lehetséges olyan replikátor-szerkezeteket konstruálni, melyek a számukra elérhető nyersanyagokból másolatokat építenek magukról, vagyis osztódnak. Az 1980-as évek óta komoly irodalma létezik annak az ötletnek, hogy így szaporodó, majd különböző bolygórendszerek felé szétágazva továbbutazó „Neumann-szondák” a galaxis feltérképezésének (meghódításának, belakásának) leghatékonyabb, leggyorsabb módját jelentenék[2]. A megtalálónak mint racionális lénynek az kell legyen az egyik első gondolata, hogy a Voyager is ilyen szerkezet. Véletlenül találkozni egyetlen magányos űrszondával ugyanis statisztikailag szinte kizárható, de egy évmilliók óta szaporodó, exponenciális ütemben növekvő szondapopuláció egyik tagjába belebotlani egyáltalán nem az. A Voyager azonban híján van az osztódás képességének, s ezt a megtaláló gyorsan észre is veszi majd. Viszont azt a forgatókönyvet, hogy az eszköz egy ilyen replikátor valamely elhagyott alrendszere („testrésze”) nem zárhatja ki, sőt logikusan következtethetne erre mint legvalószínűbb lehetőségre.

A következő lépésben a lelet anyagát fogja megvizsgálni. Kielemzi, hogy milyen vegyelütekből, izotópokból épül fel és mennyire viseltes a felülete, melyet folyamatosan rombolnak a különböző sugárzások és a rettenetesen ritka (de a sokmillió év alatt jelentős hatású) kozmikus porszemcsékkel való ütközések. Mindebből nagyságrendi becslést kaphat majd a szonda készülésének idejére. Észre fogja venni, hogy az eszköznek nincsen saját hajtóműve, vagyis szabadon zuhant hosszú útja során. Így az űrszonda sebességét és helyzetét ismerve visszaszámolhatja a pályáját az imént meghatározott kezdőpontig és némi szerencsével kikövetkeztetheti azt is, hogy a galaxis melyik vidékéről indulhatott (a „szerencse” azért kell, mert ilyen időléptékben a pálya kaotikussá is válhat).

Tovább vizsgálódva megállapíthatja az egyes részegységek funkcióját. Könnyen meg fogja érteni, hogy a rádióantenna, a termonukleáris áramforrás vagy a kamera mire való. De az eszköz mint kulturális termék rendeltetése ettől még rejtve marad előtte. Nem tudhatjuk, mennyire szükségszerű és mennyire egyedi magatartásforma, hogy kihelyezett elektronikus érzékszerveket küldünk az űrbe pusztán alapkutatási célból (és nem valamilyen közvetlen gazdasági, ipari, katonai, vallási ok miatt). Könnyen lehet, hogy az értelmes lények effajta kíváncsisága nem univerzális, hiszen az emberiségre is csak kevéssé jellemző. Analógia: ha egy ismeretlen roncsdarabot látunk az óceánon hánykolódni, majdnem biztosak lehetünk abban, hogy az egy kereskedelmi vagy hadászati célú eszköz maradványa és nem egy kutatóhajóé. Ráadásul az a tény is teljesen valószínűtlennek hat majd a térben és időben is távoli megtaláló szemszögéből, hogy a Voyager célja a felbocsátó földlakók saját bolygórendszerének felderítése volt. Elsodródott balatoni kutatóhajó a nyílt óceánon.

Jusson eszünkbe az is, hogy ősi emberi alkotások rendeltetése körül mennyi vita zajlik mindmáig. Technikailag érteni véljük például, hogy az angliai Amesbury közelében álló Stonehenge évezredekkel ezelőtt csillagászati obszervatóriumként működött, ez a sziklatömbök helyzetéből az 1960-as évekre világosan kiderült[3]. De az építmény tényleges kulturális kontextusa, célja, a kőkorszaki társadalom életében betöltött szerepe alighanem örökre rejtve marad. Ilyen távlatból tekintve a Voyager űrszonda is éppen ennyire talányos civilizációs produktumnak tűnhet fel, miközben technikai szinten megragadható némi mérnöki intuícióval. Leszámítva a lelet két kisebb elemét.

Képek forrása: NASA, Wikimedia Creative Commons

Az egyik egy kicsi 40 centiméteres polietilén-tereftalát szövetdarabka, melyet a szonda hő- és sugárzásvédő burkolata alá varrtak a készítők (ld. bal oldali képünk). Mi tudjuk, hogy a felületre felvitt festékanyagok a szondát létrehozó embercsoport törzsi jelképét rajzolják ki, de ennek megfejtését és a szokás (babona) megértését még a végtelenül intelligens földönkívüli megtalálótól sem várhatjuk el. A másik talányos darab pedig természetesen maga az aranylemez lesz. Ezt Carl Sagan és kollégái üzenetnek szánták és legjobb tudásuk szerint igyekeztek a lemez tokjára gravírozott rajzos útmutatókkal a megtaláló tudtára adni, hogy hol adták föl az üzenetet és miképpen kell elolvasni.

Nincsen közös nyelvünk a hipotetikus befogadóval és „közös élményanyagunk” is a matematikai és fizikai törvényekre korlátozódhat csupán (amennyiben ezeket univerzálisnak tekinthetjük). Ráadásul elképzelésünk sincs, hogy más intelligens lények hogyan, milyen csatornákon keresztül, milyen időbeli- és térbeli léptékben érzékelik a világot, s hogy hasonlóképpen absztrahálnak-e fogalmakat a megfigyeléseiből, mint mi. Mire vélnék például a használati utasítás jobb fölső képünkön látható részletét? Ez szerintünk az űrszonda stilizált ábrázolása volna a Naprendszer minimalista megjelenítésével, illetve a bolygók keringési síkját elhagyó repülési pálya szemléltetésével. A rajzolás célja általánosságban a környezet információtartalmának valamiféle „tömörítése”, s eredménye épp annyira jellemzi az emberi agyműködést, mint a valóságot. Így könnyen lehet, hogy a megtaláló ugyanazt az űrszondát teljesen másképpen érzékeli, és sohasem gondolna arra, hogy a kis szimbólum magára az eszközre utal. Az sem tudható, hogy az ő téridő-képzete vajon mit tud kezdeni azzal, hogy valamiféle bejárt útvonalat (pályát) egy folytonos vonallal jelölünk. Ezekben a kérdésekben nem látunk távolabb magunknál. Az pedig szinte biztosra vehető, hogy a pályarajzolat végén levő nyílhegy, mely irányt hivatott jelölni, teljesen értelmezhetetlen lesz számára[4]. Nekünk ősi örökségünk a nyíl szimbolika (középső kis képünkön például egy 5000 éves nyílhegyet látunk a mai Franciaország területéről), de nagyon valószínűtlen, hogy a galaxisban bárki más értené.

Felfedezőjének a Voyager-lemez hasonlóan rejtélyes lehet, mint az andoki civilizációk évezredeken át használt csomóírása, a quipu. Jobb alsó képünk egy inka quipu-leletet mutat, melyen minden zsinórnak és azokon minden csomónak jelentése van. Az európai hódítók sokáig csupán dekorációnak vélték e „könyveket”, föl sem merült bennük, hogy információt hordoznak. Később aztán bizonyítást nyert, hogy számok jelölésére, adattárolásra használták őket. De csak a közelmúltban vetődött föl gazdag leletanyag átvizsgálását követően, hogy a quipu talán valódi írás, mely binárisan kódolt nyelvi információt is hordozhat[5].

Vajon eljuthat egy ilyen merész gondolatig a megtaláló egyetlen Voyager-lemez alapján?

Szerző: Vincze Miklós

Források:

[1] Carl Sagan: Milliárdok és milliárdok, Akkord, Budapest, 2000

[2] “Extraterrestrial Beings Do Not Exist”, Quarterly Journal of the Royal Astronomical Society, vol. 21, number 267 (1981)

[3] Fred Hoyle: Stonehenge-től ​a modern kozmológiáig, Magvető, Budapest, 1978

[4] Ernst Gombrich ‘The Visual Image’, 1972 in: Scientific American, pp. 46–60;

[5] Gary Urton: Signs of the Inka Khipu: Binary Coding in the Andean Knotted-String Records. Austin, TX: University of Texas Press, 2003

Ultima Thule: és mégis lapos?

Hosszú várakozás után végre friss felvételek érkeztek a (486958) 2014 MU69 elvenezésű égitestről, melyet csak Ultima Thule néven ismer a tudományos hírek iránt érdeklődő nagyközönség. A New Horizons űrszonda az égitest melletti elhaladásakor készített felvételeiből a kutatók számára egy merőben új megállapítás körvonalazódott az égitest alakjával kapcsolatban: míg eddig az általánosan elfogadott vélekedés az volt, hogy az égitest két, egymáshoz finoman összetapadt “hógolyó”; az újonnan érkezett felvételsor kielemzése után már úgy tűnik, az Ultima Thule alakja ennél sokkal komplexebb. A kettős gömb helyett az égitest kisebbik, Thule nevű része gömb helyett elnyúlt ellipszoid alakot vesz fel, míg a nagyobbik, az Ultima formája pedig (!) sokkal közelebb van egy koronghoz, mint egy gömbhöz.

Az elhaladáskor készült képekből összeállított animáció. /NASA/

Az Utima Thule eddig feltételezett kettős gömbje, illetve az újonnan érkezett fotók alapján feltételezett forma. /NASA/

Kiderült tehát, hogy az Ultima Thule formája közel sem olyan, mint eddig gondoltuk, mindez merőben új kérdéseket vet fel az égitest, továbbá a Naprendszer kialakulásával kapcsolatban.

Szerző: Planetology.hu

Forrás: NASA

Válaszúton a New Horizons

A korábban Pluto törpe-, majd év elején az Ultima Thule kisbolygó (elrepülő manőverrel történő) sikeres megfigyelése után válaszúton a New Horizons űrszonda. Sajnos a korábban tervezett 2014 PN70 és 2014 OS393 további Kuiper-övbéli aszteroidák elérésére műszaki és navigációs okokból nincs mód. Ráadásul kommunikációs hiba miatt az Ultima Thule fényképfelvételeinek és mérési eredményeinek is alig 1 százalékát sikerült eddig letöltenie a földi irányítóközpontnak.

A MU69 után a következő reális célpont 2021-ben lesz elérhető. De, hogy melyik Neptunuszon túli objektum (TNO) lesz, az egyelőre a jövő homályába vész…

Rezsabek Nándor

Forrás: Centauri Dreams

BREAKING: leszállt a Csang’e-4 a Hold túlsó oldalára

Sikeresen leszállt a Hold túlsó oldalára a kínai Csang’e-4 űrszonda, pekingi idő szerint 10:26-kor, jelentette be a Kínai Nemzeti Űrügynökség (CNSA). A küldetés magyar vonatkozása, hogy a szonda leszállóhelye a Kármán Tódor mérnők-fizikus-matematikusról elnevezett Von Kármán kráterbe szállt le.

A Von Kármán kráter. Fotó: NASA

A kínai holdszonda úttörő lett az űrkutatás történetében, most először sikerült ugyanis a Hold túlsó, Földünkről soha nem látható oldalára leszállni. Mivel a szonda ezen a területen landol, így a Földdel való rádió-összeköttetést a Queqiao (Csüecsiao) reléműhold biztosítja. Ezen a rádiózajtól árnyékolt oldalon viszont (mely oldalát a Holdnak gyakran nevezik a Hold “sötét” oldalának, mivel az angol going dark annyit jelent: csöndben maradni) a szonda minden, Földről és Föld körüli műholdakról származó zajtól mentesen végezhet rádiócsillagászati megfigyeléseket is.

A landolás előtti pillanatok. Fotó: CNSA

A landolás előtti pillanatok. Fotó: CNSA

Az első kép a Hold túlsó oldaláról. Fotó: CNSA

A szonda műszerei közt helyet kapott többek között egy szeizmométer, egy neutrondetektor, de az előző küldetéshez hasonlóan a Csang’e-4 is visz magával egy rovert, mely műszerei közé tartozik egy panorámakamera, egy infravörös képalkotó spektrométer, illetve egy, a holdi felszín legfelső száz méteréig “lelátó”, a felszínt borító regolitot vizsgáló radar.

Forrás: China Xinhua News, LRO NASA, Planetology.hu

Szerző: Kovács Gergő

GYORSHÍR: itt az első fotó az Ultima Thule-ről!

Eljött a nap, amire vártunk: megérkezett az első részletes fotó az Ultima Thule kisbolygóról. A képet a New Horizons űrszonda a LORRI (Long-Range Reconnaissance Imager) nevű kamerájával készítette január elsején, magyar idő szerint 6:01-kor, 28 000 km-re az égitesttől.

A “Világ vége” két gömbje külön nevet is kapott: a nagyobb az Ultima, a kisebb a Thule nevet viseli. Fotó: NASA

A mindössze 33 kilométeres Ultima Thule alakja a várt “kutyacsont” formától eltérően inkább két lazán, ütközés nélkül összekapcsolódó gömbre hasonlít, ez is azt bizonyítja, hogy kialakulásuk óta alig vagy egyáltalán nem érte őket behatás.

Kép: NASA

Hogyan jöhetett ez létre? A jórészt jégből álló apró égitestek egyre nagyobb darabokká álltak össze, míg nem maradt csak kettő, az Ultima és a Thule. Ezek egymás körül keringve egyre közelebb kerültek, majd a két bolygócsíra összekapcsolódott, így jött létre ez a különleges alakú égitest.

A következő napokban még több, a mostaninál is jobb fotók várhatóak az Ultima Thule-ről.

Forrás: NASA

Szerző: Planetology.hu

New Horizons: irány az Ultima Thule!

Jól kezdődik az újév: január elsején helyi (magyar) idő szerint hajnali 6 óra 33 perckor a NASA New Horizons nevű űrszondája (mely 2015. július 14-én elsőként látogatta meg a (134340) Pluto törpebolygót) elhalad a 2014 MU69, nem hivatalosan Ultima Thule (Legtávolabbi sziget vagy A világ vége) nevű kisbolygó mellett, így immár ez lesz a legtávolabbi égitest, melyet ember alkotta űreszköz közelít meg.

Az Ultima Thule-t a Hubble Űrtávcső fedezte fel, még mielőtt az űrszonda megközelítette volna a Plutót. A New Horizons küldetésének céljai közé tartozott egy, “útba eső” Kuiper-övbeli aszteroida megközelítése is, és az Ultima Thule pont jó helyen és jó időben van. A mindössze körülbelül 30 kilométer átmérőjű kisbolygó mellett a New Horizons megközelítőleg 3500 kilométeres távolságra száguld el, több mint 51 ezer kilométeres óránkénti sebességgel.

Az Ultima Thule-ről nagyon keveset tudunk, feltehetően egy két testből lazán összeállt “kutyacsont” kisbolygó, vagy pedig két különálló, de egymáshoz nagyon közel keringő/nagyon lazán érintkező égitest párosa alkotja.

Miért tekinthető ez a randevú igazi mérföldkőnek, amellett, hogy ez a legtávolabbi égitest, melyet űreszköz meglátogat? A Kuiper-övben keringő  Ultima Thule feltehetően a legkezdetlegesebb égitest, mellyel eddig találkoztunk. A Naptól való – emberi ésszel felfoghatatlan – távolság és a rendkívül alacsony hőmérséklet, így az égitestet ért minimális behatások miatt az Ultima Thule a korai, 4,5 milliárd évvel ezelőtti Naprendszer állapotába enged betekintést.

A randevú idején a New Horizons 44,2 Csillagászati Egység távolságra lesz a Földünktől, és 43,2 Cs.E.-re a Naptól. Ekkor már 10 Cs.E. lesz a távolság közte és a Pluto közt, vagyis 10 Nap-Föld távolságot (1,5 milliárd kilométert) tett meg a 3 évvel ezelőtti, ex-kilencedik bolygóval tett randevúja óta.

Az Ultima Thule-ról készült első felvételek beérkezésére vélhetően leghamarabb késő este számíthatunk majd.

Szerző: Kovács Gergő

Elérte a csillagközi teret a Voyager-2

Az amerikai Voyager-2 űrszonda egy hónapja átlépte a heliopauzát, azaz a napszél által létrehozott óriási buborékot, és kilépett a csillagközi térbe, jelentette be a NASA ma délután. Bár testvére, a Voyager-1 már évekkel ezelőtt, 2012-ben átlépte ezt a határvonalat, annak a műszerei már nem érzékelték pontosan az átlépés idejét.  A Voyager-2 esetében azonban még működik ez a napszél töltött részecskéit érzékelő műszer, mely november 5-én ezen részecskék számának ugrásszerű csökkenését detektálta.

Fontos azonban leszögezni, hogy a Naprendszerből még nem léptek ki: mindkét szonda csak a Napból kiáramló részecskék alkotta buborékot, a helioszférát lépte át. A Naprendszer határát (mely 1,5 fényévre van a Naptól) csak körülbelül 30 ezer év múlva lépik át.

A Voyager-2 az egyetlen űrszonda, mely meglátogatta az Uránuszt és a Neptunuszt, továbbá társához hasonlóan egy aranyozott hanglemezt visz magával, melyen helyet foglalt többek között 55 nyelven (köztük magyarul) elhangzó köszöntés, bináris kódolással pedig 116 db kép is, utóbbiak dekódolva itt tekinthetőek meg.

A Voyager-1 jelenleg 145-, a Voyager-2 pedig 120 Csillagászati Egységnyire van Napunktól.

Forrás: 1 2 3

Szerző: Kovács Gergő

Chang’e-4: leszállás a Hold túlsó oldalára

A jövő év eleje űrtörténeti dátumnak ígérkezik: január első felében elsőként landol ember alkotta űreszköz a Hold túlsó, Földünkről soha nem látható oldalára. A küldetés magyar vonatkozása, hogy a december 7-én indult  kínai Chang’e-4 a Hold déli pólusának közelében található Aitken-medencében lévő Von Kármán kráterbe száll le, melyet Kármán Tódor fizikus-matematikusról, a szuperszonikus űrrepülés atyjáról, az amerikai légierő “védőszentjéről” neveztek el.

Mivel a szonda a Hold túlsó oldalán landol, így a Földdel való rádió-összeköttetést a Queqiao (Csüecsiao) reléműhold biztosítja. Ezen a rádiózajtól árnyékolt oldalon viszont (mely oldalát a Holdnak gyakran nevezik a Hold “sötét” oldalának, mivel az angol going dark annyit jelent: csöndben maradni) a szonda minden, Földről és Föld körüli műholdakról származó zajtól mentesen végezhet rádiócsillagászati megfigyeléseket is.

A szonda műszerei közt helyet kapott többek között egy szeizmométer, egy neutrondetektor, de az előző küldetéshez hasonlóan a Chang’e-4 is visz magával egy rovert, mely műszerei közé tartozik egy panorámakamera, egy infravörös képalkotó spektrométer, illetve egy, a holdi felszín legfelső száz méteréig “lelátó”, a felszínt borító regolitot vizsgáló radar.

Szerző: Kovács Gergő

Forrás: 1 2 3

BREAKING: megérkezett a Bennuhoz az ORISIS-REx

Több, mint két év és több, mint két milliárd kilométer megtétele után megérkezett úti céljához, a (101955) Bennu kisbolygóhoz a NASA OSIRIS-REx nevű űrszondája, helyi idő szerint este 6 óra után néhány perccel.

Fantáziarajz az űreszköz érkezéséről.

Az űreszköz körülbelül egy évig marad az égitest körüli pályán, majd, a mintavételt követően visszaindul a Földre. A hazaérkezés várható időpontja 2023 szeptember lesz.

A Bennu kisbolygó, az űrszondától 80 kilométerre. (NASA)

Szerző: Planetology.hu

Forrás: NASA