Hédervári Péter: Üstököskutatás az űrkorszakban

Szerző: Bardóczné Kocsis Erzsó

Véletlenek nincsenek. Azaz szeretném azt gondolni, hogy igenis mindennek oka van. Karantén után a könyvtárba beszabadulva a kedvenc témaköreimből merítkeztem: így került hozzám Carl Gustav Jung és Hédervári Péter néhány műve. Kedvenc pszichológusom értekezéseit újraolvasni, míg a földrajztanár csillagász íróét megismerkedni vittem haza. Egy jungi terminológiát említenék: a kollektív tudattalant, -ahol az archaikus elme bizonyos információkat speciális módon dolgozza fel; a közös ősképek rendezik bizonyos formába a dolgainkat; ami mindannyiunkban közös.

Hogy jön ez egy természettudományos oldalra?

Az amatőrcsillagász társadalom üstökös lázban ég már hetek óta. Jelen tudományos oldalon is megjelent már egy nagyszerű ismeretterjesztő cikk a C/2020 F3 (NEOWISE)–ról. 

Az íróasztalomra került könyvek közt megtalálható Hédervári Péter: Üstököskutatás az űrkorszakban című műve is. Szerintem a kométaváró hangulat sodorta pont ezt az írást az utamba, nem pedig a “Amiről a Föld mesél” (1967), vagy az “Amiről a Hold mesél” (1969) köteteit. 

1983-ban adta ki a Magvető Kiadó, három évvel a Halley-üstökös megjelenése előtt. Maga Hédervári itt is többször visszatér erre a bizonyos égi jelenségre, amit már sajnos nem volt lehetősége észlelni, hiszen mindössze 53 évesen távozott kedvelt csillagai közé 1984 nyarán.

Manapság nehéz rávenni nemcsak az ifjoncokat, de a felnőtt embereket is, hogy könyvet vegyenek a kezükbe. Ezen Hédervári mű mellett többek közt az szól, hogy kicsike, könnyen elfér egy táskába, tehát akárhova hurcolható és előkapható például sorbanállás közben… Nyelvezete nagyon lendületes, igen érthetően fogalmaz, így könnyen befogadhatja az is, aki nem épp csillagásznak készül, hanem csak érdeklődik az égi jelenségek iránt. Ez a nagy értéke ennek a műnek is, hogy komoly tudományos dolgokat tár a tágabb hallgatóság elé, úgy felcsigázva az érdeklődést, hogy szívesen elkíséri a szerzőt végig a körülbelül 300 oldalon.

Jöjjön hát egy kis szakmai útmutatás az üstökösészlelés értelmezéséhez, azaz egy kevésbé hagyományos könyvbemutatás!

Szerzőnk magas labdával kezd: az üstökösök valódi égitestek (később utal Arisztotelész tanítására is, miszerint ezek a Föld kigőzölgései, amelyek a levegőben meggyulladnak), nem pedig a puszta káprázat szülöttei. Ebben a kötetben erre szolgáltat bőséges bizonyítékot, adatokat közölve róluk és bolygórendszerünk törvényeiről.

Már egy neolitikus kőfejsze is megörökített egy csillagból kinyúló nyolc keskeny vonallal ezt az égi jelenséget (felfedezve: a korábbi Csehszlovákia területén, Lanice környéke, Slouke, 1952).

Az akkoriban (1983) várva-várt Halley első észlelésének dátumát Y.C. Chang és munkatársai már i.e. 1057-ben is feljegyezték!

Majd bemutatja az ókori és középkori tudósok felfedezéseit és tévedéseit – mert utóbbiak is akadtak szép számmal.

Nagy lépés Newton “Principiá”-jával történik, amiben kitért arra, hogy egy üstököspálya meghatározásához három megfigyelés is elegendő, ha az három különböző napon történik. Természetesen minél több az észlelési adat, annál pontosabbak a számítások.

Halley (aki húsznál is több kométa-pályát számolt ki) mondta ki először, hogy vannak visszatérő üstökösök. 

Babinet használta elsőként a „látható semmi” kifejezést, amivel arra utalt, hogy a nemegyszer óriási méretű, néha 100 kilométernél is hosszabb csóvájú üstökösöknek rendkívül kicsiny az átlagos sűrűségük és a tömegük is; a mögöttük elhelyezkedő csillagok fénye csaknem teljesen változatlanul, veszteség nélkül halad keresztül a csóván.

Történeti visszapillantását magyar példákkal fejezi be: Konkoly-Thege Miklós és Gothard Jenő készítették az első üstökösfényképet. Kulin György (aki kifejezetten üstökös- és kisbolygó specialistaként is ismert) 1940-ben majd 1942-ben is egy addig ismeretlen kométát fedezett fel (utóbbira az amerikai Whipple és az olasz Bernasconi is rábukkant, így az hármójuk nevét viseli). Lovas Miklós 1982-ig hat sikeres észlelést tudhatott magáénak.

Mag, kóma/fej, csóva, de mit is fejeznek ki az üstökösök leírására használt fogalmak?

A mag többé-kevésbé csillagszerű megjelenéssel bír; belseje jégbe ágyazódott meteoritikus anyag, egy majdnem „gömbszerű atmoszféra” a mag körül. Semleges és ionozált molekulákat, atomokat és port tartalmaz. Finom szerkezete a rajta lévő aktív középpontok elhelyezkedésétől azok forgási sebességétől, valamint a forgási tengely Naphoz viszonyított helyzetétől és a mindenkori megvilágítottságtól függ.

A magtól távolodva a kóma fényessége rohamosan csökken, észrevétlenül megy át a világűrbe, annyira, hogy nem is lehet a pontos határait körbeírni.

A csóva gázokból és porfélékből épül fel. A porcsóva mindig erősebben görbül, míg a gázé csak gyengén, vagy egyáltalán nem, azaz futása egyenes vonalú. Amikor az üstökös közeledik a Naphoz, a fej halad elől, de perihéliumátmenet után a csóva fog elől menni.

Az üstököscsóvák osztályozását Fedor Bregyihinnek köszönhetjük, aki ötven kométa anyagát dolgozta fel, és háromféle típust különített el. 

1957 áprilisában az Arend-Roland-féle üstökös ellencsóvája keltett meglepetést-ami nem esett bele a fenti osztályozásba. 

Felidézi a Luna-2 (1959. szeptember 12-ei indítás) és a Luna-3 (1959. október 4-ei felbocsátás) vizsgálatait is, amely űreszközök a napszelet észlelték illetve mérték annak erősségét. A szoláris szél pedig egyaránt hatással van mind a külső mind a belső kómára.

Néhány üstökösadat, csupán tájékoztató jelleggel: 1811 I jelzésű üstökös: a csóva hossza 90 millió km (1910), a kóma átmérője 920000 km (1951). Encke-üstökös: a kóma átmérője 499000 km (1828. október 28.) viszont 1838. december 17-én már csupán 48000 km. A Halley-üstökös kómájának átmérője 1835-ben 45000 km volt.

Az üstökös, ahogy egyre közelebb kerül a Naphoz és annak hatásai (hő, sugárnyomás, napszél) egyre jobban érvényesülnek, a magban is megkezdődik a jég szublimációs folyamata. Legjelentősebb anyagvesztesége perihéliumátmenetkor lesz.

1965-ben a csillagászokat az Ikeya-Seki-üstökös tartotta izgalomban. Igen közel haladt el a Naphoz, de nem pusztult el, hanem szabad szemmel is pompás látványnak lehettek szemtanúi az észlelői: az üstökös feje olyan fényes volt, mint a félhold; a mag csillagszerűnek tűnt és gyémánt fényével ragyogott. Később a kutatóknak sikerült megfigyelni, hogy magja kettévált, amit H.A. Pohn, az arizóniai Flagstaffban működő intézet munkatársa fényképsorozatával rögzíteni is tudott!

Korábban Hédervári említette az Encke-üstököst, ahogy jelentősen változott a kómájának az átmérője. Nemcsak emiatt érdekes ez a kométa. 1980-ig ez a legrövidebb periódusú, mindössze 3,3 év alatt futja be pályáját. Ennél az égitestnél figyelék meg először, hogy mozgása nem követi pontosan sem a Newton-féle gravitációs törvényt, sem a Kepler-féle bolygómozgási törvényeket.

Amint az üstökös körülbelül 3,5 csillagászati egységnyire megközelíti a Napot, a napsugárzás hatására megkezdődik a jégmag felszínén a szublimáció. A molekulák a Nap felé eső félgömbről szabadulnak ki. Minél erőteljesebb ez a folyamat, annál hevesebb annak rakéta-hatása. Az üstökösmagok eközben gyors ütemben forognak – forgástengelyük a térben bármilyen helyzetet elfoglalhat-saját tengelyük körül.

A szublimációhoz társulhatnak fényjelenségek is. A Tuttle-Giacobini-Kresák-üstökösnek például 1973 májusának végén fényessége a korábbinak a tízezerszeresére nőtt! Ezen üstökösrobbanások teljesen váratlanul és periodicitás nélkül következnek be.

Ennél már csak az a „látványosabb” jelenség, ha a kométa két vagy több részre szakad. 1618. december 1-24 között Cysatus jezsuita szerzetes rajzsorozatot készített az akkor feltűnő égitestről. Valószínűleg ő volt az első, aki a jelenség észleléséhez távcsövet használt. 

1983-ban felmerült egy lehetséges tizedik bolygó léte a Naprendszerben (a Pluto kisbolygó státusza már ekkor is dilemma volt). A Neptunusz mozgásában lévő rendellenességek miatt tartják többen is lehetségesnek egy a Naptól 64 csillagászati egységre keringő planéta létezését. Érdekes eszmefutattások elemzik ezt, már ezért is érdemes átrágni magunkat ezen a könyvön!

A dinoszauroszok kihalásának elméleteit is leírja, bemutatva a nyolcvanas évek legfrissebb kutatásait is arról, mi is történhetett ezekkel a gigantikus méretű sárkánygyíkokkal?

Záró fejezete egy lehetséges találkozóról, szondák indításáról, majdani űrkísérletekről szól ezekkel, ahogy fogalmaz „az ősidőkből idevetődött” égitestekkel. És természetesen a várva-várt Halley-hez történő lehetséges űrmissziókkal fejezi be gondolatait.

A könyv utolsó oldalán Hédervári Camille Flammariontól idéz, és szerintem ezekkel a csillagászatról szóló szavakkal ajánlhatom ezt a művét az olvasóközönségnek:

E nagyszerű tudomány világossága elterjed majd az egész földtekén, elhatol minden emberig, és valódi hivatását teljesítve kozmikussá tágítja ma még sajnos, oly nagyon szűk látóhatárunkat”.


Források:

Carl Gustav Jung – a kollektív tudattalan

Hédervári Péter

Hédervári Péter: Üstököskutatás az űrkorszakban ( Magvető Kiadó, Budapest, 1983.)

Facebook