Jelen könyv az egyik leghíresebb a régi, klasszikus ismeretterjesztő könyvek közül. Rengeteg, szám szerint 365 kérdést tesz fel és válaszol meg, miközben a természet világába avatja be olvasóit. Bemutatja Naprendszerünk égitestjeit, betekintést enged a csillagok életébe (és halálába), megismerteti velünk az egyes évszakok jeles csillagképeit. Ezen túl megismerteti velünk Földünket, többek között belső felépítését, vizeink földrajzát, az időjárási jelenségeket. Ideális tizenéveseknek (sőt, fiatalabbaknak is!), de nagy hasznát vehetik azok a felnőttek, szülők és pedagógusok is, akik szeretnék megismertetni világunkat a következő generáció képviselőivel.

Ég és Föld. Szerkesztette: D. Nagy Éva. Szakértők: Dr. Balázs Lajos, Dr. Dobosi Zoltán, Dr. Juhász Árpád. Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, Budapest. ISBN 9631151794. Térkép: Topográf Nyomda.

Sikeréhez nemcsak a könnyen emészthető, egyszerű nyelvezetű szöveg járul hozzá, de a nagyszerűen megszerkesztett ábrák is, melyeket Kiss István készített. Azon kevés könyvek egyike, melyek mind a mai napig megállják helyüket.