Mindig van egy első…

Jogan harmadik évében, április 7-én késő este hatalmas fényár világította meg Japán Kyushu szigetét, hamarosan a mennydörgésnél is hangosabb robbanás hangja hallatszott. A jelenség legjobban egy sintó templom,  a Suga-Jinja közelében volt észlelhető. A rémült falubeliek másnap egy furcsa fekete követ találtak a szentély közvetlen közelében.*

Majd a követ, mint egy szent tárgyat a templom papjának adták át, aki egy fadobozba helyezte el, mely doboz aljára feljegyezték, pontosabban belevésték a hullás dátumát és az esemény körülményeit.

(*Sajnos nem tudom pontosan, hogy hol, mert a beszámolók más és mást írnak, van ahol a templom padlóján, van ahol a templom kertjében, olyan is van ahol a szentély közelében, ill. olyat is találtam, ahol a Nakata-shi, a mai Nogata, városka szentély felőli részén találták meg a meteoritot egy kis gödörben.)

Amit biztosan tudhatunk az az, hogy a sintó szentély a mai Nogata városában van, Fukuoka prefektúrában (33° 46′ N, 130° 42′ E). A hullás a Julián naptár szerint 896. május 19-én éjszaka történt. Ez az első szemtanús meteorithullás, ami dokumentálva van. A meteoritot ma is a szentélyben tartják, az eredeti fadobozkában. Tömege 472 gramm.

A Nogata meteoritot mint „shrine treasure” a Szentély ereklyéjeként nagy becsben tartják, és a földi halandók csak öt évente láthatják amikor „Nagy szentély fesztivált” tartják.

(Japánban a fesztiválokat általában a helyi szentély vagy templom – a macuri rendezi)

A hullás hosszú évszázadokra feledésbe került, persze a helyi vallási ünnepek alkalmából néha elővették, de az ereklye inkább a szentély védelmében, elzárva volt.

A szentély akkori főpapja 1922-ben szakértőhöz fordult, egy geológus, bányamérnök, egy bizonyos Chikuho K. Yamada megerősítette a kő meteorit eredetét, azonban ennek a geológusnak a beszámolója is feledésbe került.

Szerencsére a meteorit történetét a rádión keresztül meghallotta Sadao Murayama úr 1979-ben, aki a Tokiói Nemzeti Természet- és Tudománymúzeum munkatársa volt. Még ebben az évben engedélyt kaptak  M. Iwakuma sintó paptól, hogy a meteoritot laboratóriumban megvizsgálhassák.

A 472 gramm súlyú, minden oldalról lekerekített meteoritot üveges, barnás-fekete olvadási kéreg veszi körül. A vizsgálat alapján L6-os kondritnak sorolták be. Főként kevert kristályokat tartalmaz: olivint, hyperstenitet, valamint különböző piroxéneket azonosítottak. Ezen kívül még olyan ásványokat, mint például albit, klorapatit, kromit, troilit, és kevés vas-nikkel.

A fadobozka kormeghatározásának értéke mérési hibán belül volt, mint a rávésett dátum. A vizsgálati eredményről 1980-ban a Meteroritikus Társaság 43. közgyűlésén számoltak be.

(Shima, M., Yabuki, H., Murayama, S., & Okada, A. (1980). Petrography, mineralogy and chemical composition on the chondrite Nogata, Nogata-shi, Fukuoka-ken, Japan, oldest observed fall in the world. In 43rd Annual Meeting of the Meteoritical Society (Vol. 412, p. 1).)

Legutóbb 2016. október 22-én, a Kamikyoku fesztiválon volt látható a Shogun Suga kegyhelyen.

Szerző: Dénes Lajos