Magyar idő szerint ma, 2020. október 21-én, éjfél után nem sokkal sikerült mintát venni a NASA OSIRIS-REx űrszondájának a (101955) Bennu kisbolygó felszínéről.

A (101955) Bennu kisbolygó az OSIRIS-REx felvételsorozatán.
(NASA/GSFC/University of Arizona)

A Bennu egy ún. C-típusú aszteroida, ami azt jelenti, hogy szenet, illetve szilikátos anyagokat tartalmaz. Emellett ez az égitest Naprendszerünk igazi ősanyagának tekinthető, így vizsgálata segít betekintést nyerni kialakulásának körülményeibe.

A „Nightingale”, azaz „Csalogány” névre keresztelt mintavételi hely (NASA)

A manőver igen kényes volt, a mintavételre több helyszínt is kijelöltek a roppant egyenetlen felszínű, sziklákkal borított aszteroidán. A mintavétel előtt a szonda napelemeit „Y-szárny” – formációba mozgatták, az esetleges sérülések elkerülése végett, ezt követően az űreszköz egyre lejjebb ereszkedett, mely manőver végén a kiválasztott mintavételi pont felett lebegett, szinkronban a Bennu tengely körüli forgásával.

A művelethez a szonda egy 3,35 méter hosszú, speciális robotkart használt, mellyel csak néhány pillanatig ért hozzá az aszteroida felszínéhez. A kar végén egy speciális mintavevő eszköz található, mely nitrogént fújt ki magából, felkavarva a felszínt borító port és apróbb kőzettörmeléket, melyet aztán az eszköz „felszippantott„.

A szakemberek reményei szerint sikerült 60 grammot begyűjteni, arra azonban, hogy kiderüljön, sikerült-e a kívánt mennyiségű kőzetet összeszedni, még néhány napot várni kell. Amennyiben ez nem sikerült, a szonda 2021. januárjában megismétli a mintavételt. Ezt követően az OSIRIS-REx jövő márciusában fog hazaindulni a Földre, és 2023. szeptemberében tér vissza.

Forrás: NASA [1] [2]