Könyvajánló: Arthur C. Clarke – 2010: Második űrodisszeia

Tavaly volt 50 éves a science fiction időtlen alkotása, a 2001: Űrodüsszeia. Ezt a szálat folytatva, most szeretném bemutatni a könyv (és a film) folytatását: a 2010 – Második űrodisszeiát.

Ahogy az előző írásomban, úgy most is ki kell térnem pár különbségre a két mű közt. Már most le kell szögeznem azt, hogy bár a könyv címében (2010 – Második űrodisszeia) nincs “újítás” az első kötethez képest, az e könyvből készült film címe már a “2010 – A kapcsolat éve” nevet viseli. Továbbá, ahogy a 2001-ről szóló cikkben, itt sem tudok elmenni a film mellett anélkül, hogy arról is ejtsek – a teljesség igénye nélkül – néhány szót.

2010-et írunk. Dave Bowman, utolsó rádióadását (“Istenem, tele van csillagokkal!“) követően nyomtalanul eltűnt, űrhajója, a Discovery One pedig azóta rója köreit a Jupiter körül (fontos itt kitérni arra, hogy a könyv és a film is a Jupiteren “játszódik”, ellentétben a 2001 könyvváltozatával).

A hidegháborús versengés közepette nemcsak az amerikaiak, de a szovjetek is el akarnak jutni a bolygóhoz, a sors pedig úgy hozta, hogy az oroszok fognak előbb odaérni. Ők pedig sikeresen oldalukra állították a Jupiter-misszió szellemi atyját, Heywood Floydot, akit Bowman eltűnése miatt személyesen is terhel a bűntudat. Így Floyd, Dr. Curnow és Dr. Chandra társaságában csatlakozik a szovjetekhez, akik a Leonov nevű űrhajón elindulnak, felkutatni Bowmant. A könyvben rövid időre feltűnik egy harmadik fél, Kína is, a Csien nevű űrhajóval, ők azonban egy furcsa “baleset” miatt hamar kikerülnek a cselekményből…

A Jupiterhez érkezvén megtalálják a bolygó körül keringő Discoveryt, amit azóta már vörösre festett az Io vulkánjaiból származó kén. Az űrhajóba átszállva nyomát sem találják életnek, azonban Dr. Chandra sikerrel újraaktiválja HAL9000-et. A cselekmény azonban jóval előrébb jár az űrhajósoknál: megjelenik a maga fenyegető módján a “TMA-2“,  azaz a Bowmant elnyelő monolit, Floyd pedig egy titokzatos üzenetet kap, miszerint el kell hagyniuk a Jupitert, míg nem késő. A férfi rájön, hogy maga Dave Bowman üzent neki, HAL pedig figyelmezteti, hogy a monolit önállósította magát: miután nyomtalanul eltűnt, kisvártatva megjelent a Jupiter légkörében, percről-percre több millióvá sokszorozva magát, fekete foltot alkotva a bolygó légkörében. A feketeség lassan elnyeli a Jupitert, mely az immár menekülő űrhajósok megrökönyödésére zsugorodásnak indult, hogy azután, egy hatalmas robbanás és a hidrogénfúzió beindulása után Jupiterből Lucifer legyen. Bowman pedig egyértelmű üzenetet küld az embereknek, mely hosszú időre meghatározza jövőjüket.

Mit lehet összességében elmondani a 2010-ről?

Jó könyv? Igen. Megállja a helyét a 2001 után? Igen.
Jó film? Igen. Megállja a helyét a 2001 után? Sajnos nem.

A könyv nagyszerű folytatása lett a 2001-nek, teljes mértékben magán viseli szerzőjének jellegzetes stílusát, melyben a feszültség a könyvek végére lassan a tetőfokára hág. Mindeközben Bowman és a monolit rejtélye átszövi a könyv minden oldalát. Nagyszerű leírásainak köszönhetően magunk elé képzelhetjük többek között a Jupiter felhőrendszerében tomboló, Föld-méretű viharokat éppúgy, mint az Io hatalmas, fortyogó vulkánokkal teli forró “kénköves poklát”, vagy az Europa fagyott, jeges világát.

Ha úgy gondolunk a filmre, mint egy önálló science fiction-re, egy könnyed, élvezhető, bár sok helyen nehezen értelmezhető művet kapunk. Emeli a színvonalát, hogy apró “easter egg”-ként Stanley Kubrick és Arthur C. Clarke is feltűnik a filmben, utóbbi kétszer.

Ha azonban úgy gondolunk a filmre, mint a 2001 folytatására, akkor…inkább ne gondoljunk rá így! Ha csak a látványvilágról kell szóljak, már alulmaradt az utód a 2001-el szemben. Az idealizált jövőképről, a hideg és végtelen űr érzéséről, a sokszor tapintható feszültségről, a film akárhogyan értelmezhető mondanivalójáról, illetve a műben megjelenő számtalan szimbólumról nem is beszélve…mondjuk, amikor Floyd hátrapillantva meglátta Bowmant, abban az egy pillanatban minden benne volt, aminek kellett. Kár, hogy ez csak egy pillanat volt.

Discovery és Jupiter: a spermium és a petesejt?

A 2001 önmagában egésznek, páratlannak és bonthatatlannak mondható. A 2010 – A kapcsolat éve inkább tekinthető a könyv megfilmesítésének, mint a film szerves folytatásának. Ennek ellenére bátran ajánlom mind a filmet, mind a könyvet.

Értékelés: 8/10

Szerző: Kovács Gergő

Könyvajánló: Arthur C. Clarke – 2001 Űrodisszeia

Idén 50 éves a science fiction fekete monolitja, minden tudományos-fantasztikus mű ősatyja, Arthur C. Clarke és Stanley Kubrick közös műve, a kikezdhetetlen és örök életű klasszikus, a 2001: Űrodüsszeia.

Hogy tiszta legyen a kép, egy fontos dolgot már a legelején le kell szögezni: a 2001 valójában nem egy könyv, amit később, “lebutítva” filmvászonra vittek. A 2001 egy könyv és egy film egyszerre, egy időben (!) készült együttese. A két mű közt természetesen vannak apró különbségek, már a cím sem egyezik: míg a film címe Űrodüsszeia, addig a könyvé Űrodisszeia. Mivel azonban jelen esetben a könyv és a film különösen szorosan kapcsolódik egymáshoz, nem mehetünk el utóbbi mellett sem szó nélkül.

Arthur C. Clarke: 2001 – Űrodisszeia. Kiadó: Metropolis Media Group. Kiadás éve: 2015. ISBN: 9786155508073. Fordította: Göncz Árpád.

Az emberiség hajnalán találjuk magunkat. Majomember őseink a kihalás szélén küzdenek a túlélésért és sajnos rosszul áll a szénájuk. Egyik reggelre virradóra azonban egy különös “jövevényre” lesznek figyelmesek: egy hatalmas, fekete kőtömbre, a monolitra, mely hozzásegíti az ember ősét nemcsak a túléléshez, hanem a felemelkedéshez is…

Változik a kép, több millió évet ugrunk előre az időben.

Az ember már kijutott az űrbe és állandó bázist létesített a Holdon. Heywood Floyd, az Országos Űrhajózási Tanács elnöke épp a Clavius-kráterben lévő bázis felé tart. Mint kiderül, a Tycho kráterben egy rejtélyes mágneses anomáliát fedeztek fel, melyet TMA-1-nek neveztek el…

A könyv következő fejezetében a Discovery űrhajóban találjuk magunkat, úton a Szaturnusz felé, ahova a monolit a rejtélyes jelet küldte. Itt jelentős különbség a film és a könyv között, hogy Kubrick filmjében, financiális okokból a Jupiterre tart az űrhajó. A hosszú út alatt testközelből csodálhatjuk meg a Jupitert, megtudhatjuk, hogyan hoznak létre a Discovery űrhajósai mesterséges gravitációt, megismerkedhetünk magával a legénységgel, ugyanakkor szembesülnünk kell azzal is, hogy az út egy nem várt konfliktust is tartogat…

A könyv végéhez közeledve a Discovery úti céljához, a Szaturnuszhoz ér, a hajó parancsnoka, Dave Bowman pedig rátalál utazása következő mérföldkövéhez, mely a bolygó Iapetus nevű holdján várja. Az ezt követő jelenetek bemutatására pedig az emberi érzékszervek már nem elegendőek…

Arra a kérdésre pedig, hogy az egész végén hova jut Bowman és miért, már mindenkinek saját magának kell megtalálnia a választ.

Mind a könyv, mind a film kortalan, olyan alapmű, amit akárhányszor újra el lehet olvasni/meg lehet nézni, mindig találhatunk benne eddig megválaszolatlan kérdéseket. Elsőnek a könyv elolvasása ajánlott, majd ha ezen túl vagyunk, jöhet a neheze, a film. Előbbi lebilincselő és olvasmányos, ugyanakkor tudományosan is hiteles, mint Clarke művei általában; Kubrick filmje viszont már sokkal nehezebb falat, sokkal több kérdést hagy megválaszolatlanul. Elég csak Clarke-ot idézni:

Ha teljesen érted az Űrodüsszeiát, akkor hatalmas kudarcot vallottunk. Sokkal több kérdést szándékoztunk feltenni, mint megválaszolni.

A 2001 (többek között) azért is nagyszerű mű, mert rengeteg oldalról lehet vizsgálni és értelmezni: ahány ember, vallás és világnézet, annyiféle a mű értelmezése is. Hogy pedig mi miért történt a 2001-ben és mi köze mindennek a rejtélyes monolithoz, kimeríthetetlen beszédtéma.

Mint sci-fit, a 2001-et legtömörebben talán a Discovery űrhajó AE-35-ös egységével tudnám azonosítani:

Hibátlan.

Értékelés: 10/10

Szerző: Kovács Gergő