A Košice meteorit

Szerző: Kereszty Zsolt
MMT, MCsE, MetSoc, IMCA, IMO
2020. február 28.

Előzmények

2010. február 28.-a vasárnapra esett. Kelet-közép Európában a szokásos tél végi felhős időjárás uralkodott, a Kassától nyugatra eső erdőket, dombokat, völgyeket hó fedte, de egyébként száraz idő volt. Az emberek jó része, mint minden vasárnap este, már lefeküdt vagy lefekvéshez készülődött, a kitartóbbak az USA-Kanada világbajnoki hokidöntő hosszabbítását nézték (2:3 lett…). Míg nem 22:24:45 UT-kor (23:24:45 KözEi) a teliholdnál jóval fényesebb robbanó tűzgömb szelte át az éjszakai égboltot.

A kassai tűzgömb biztonsági kamerás felvételei, Telkiből és Örkényből – ez a két legjobb videofelvétel a jelenségről

A nappali világosságot okozó, erős fényű bolidát Magyarországról, Szlovákiából és Lengyelországból is látták, előbbi két országban a felvillanás után pár perccel megdöbbentően hangos hangrobbanást és egyéb elektrofónikus hangokat hallottak. A döbbent szemtanúk több kisebb és egy nagyobb zöldes színű robbanást említettek, de károkról, sérülésekről és különösen becsapódó meteoritokról a reggeli TV-s hírek sem szóltak. Amatőr-csillagászati és meteoros szakmai körökben hamar híre ment a látványos tűzgömbnek, de mivel felhős volt az ég a magyar és külföldi meteorkamerás hálózatok nem detektálták azt, fényképet, video felvételt ekkor még senki nem látott. Szakmai körökben másnap megindult az adatgyűjtés, hogy ki, hol, mit látott, kinek lehetnek felvételei amiről többet lehetne megtudni. Az esemény után néhány napon belül komoly cseh-magyar-szlovák csillagászati együttműködés bontakozott ki a kamerás felvételek megtalálására, a tűzgömb pályájának meghatározására és az esetleg földre hullott meteoritok hullási zónájának kiszámítására. A Cseh Tudományos Akadémia részéről a tűzgömb pályaszámoló és meteorit hullásokban szakértő Jiří Borovička, Pavel Spurný, a Szlovák Akadémia (SAS) részéről Juraj Tóth (Comenius Egyetem, Pozsony) és kollégái, magyar részről az MCSE-től többen, így Igaz Antal, Sárneczky Krisztián, Kiss László a KFKI-ból Vizi Pál és mások vettek részt a munkában. Kalandos módon és szisztematikus kutatással, de végül 3 magyar és egy szlovák biztonsági kamera felvételét sikerült megszerezni, amin részben vagy teljesen látszott a jelenség. Ezekből a Budapest melletti Telki (Meszlényi Tamás kamerája, 5 fr/sec, 13 db használható frame) és Örkény (Fazzi Daniella és Vass Gábor kamerája, 5 fr/sec és 6 db használható frame) illetve egy budapesti (Asztalos István kamerája, 12,5 fr/sec, 50 db használható frame) kamera felvételeit lehetett kiértékelni. A szemtanúk beszámolói és a videók alapján a leggyorsabb – de nem pontos – ún. sík-összemetszéses módszerrel többen is meghatározták (Vizi március első napjaiban!), hogy ha hullott is meteorit akkor azt Szlovákiában kb. Kassától délre, nyugatra kell keresni. Közben a cseh tűzgömb pálya specialista Borovička és társai kiértékelték a videókat és néhány km pontos hullási szórásmező térképet számítottak (március 11.), melyet megosztottak szlovák kollégáikkal. Ezt azért fontos kiemelni, mert lényegében magyar biztonsági kamerák felvételei alapján sikerült hullási zónát behatárolni. Azt is lehetett tudni, hogy a meteortest kellően mélyre érkezett ahhoz, hogy számottevő valószínűséggel meteoritokat találhassanak a kalkulált pozíció körzetében. A problémát már csak az okozta, hogy a Kassa városától kissé észak-nyugatra eső szórásmezőben, Vyšný Klátov (Felsőtőkés) és Nižný Klátov (Alsótőkés) falvak környezetét a keresést gátló jelentős hó borította, ezért meg kellett várni annak elolvadását.

A meteoritok keresése

A helyszínre J. Tóth, L. Kornoš szlovák kutatók érkeztek elsőként, március 12.-én, 30 interjút készítve a helyi szemtanúkkal, lakosokkal, bár a hó miatt még nem kerestek ekkor. A melegedő időjárás, olvadás hatására végül március 20.-án indult meg a helyszíni keresés J. Svoreň és Tóth vezetésével. A 8 tagú csatárláncban felvonuló csapat vezetője Tóth, az autó parkolóból való indulástól számított 40. percben találta meg az első meteorit példányt, ami kiugróan gyorsnak számít. Azon a napon, 100 m-re az elsőtől még egy másikat találtak (81,3 gr). A második keresési napon, 21.-én egy másik területet néztek át – „Alpinka resort” – itt 11 példányt találtak (2,75 – 106,1 gr). A következő napokban a kereső csapat kiegészült, további szlovák, cseh kutatókkal, egyetemistákal, önkéntes keresőkkel, illetve az MCSE-től 4 fővel. Kubovics Imre professzor (ELTE), Vizivel és jómagam is járt a helyszínen, többször is. Március 25.-ig a különböző expedíciók 61 db meteoritot találtak, később október. 28-ig még 17-et, a 0,57 gr-tól egészen a 2,1674 kg-ig, összeségében 4,3 kg-ot. A szabad szemmel folyó keresés átlagos találati aránya 2,6 darab/személyre adódott, egy darab meteoritot pedig átlag 10 óra alatt talált egy fő, ami kiemelkedően jónak számít.

J. Tóth végül március végén nemzetközi sajtótájékoztatón mutatta be az elsődleges vizsgálatok szerinti kondrit meteoritokat és számolt be a három ország kutatóinak értékes eredményeiről.

A szlovák és cseh kutatók kereső csapata (fekvő sorban piros kabátban az expedíció vezetője, Dr. Juraj Tóth)
jobbra az első megtalált – 17,3 gr tömegű – meteorit 2010. március 20-án

Kissé bonyolította a helyzetet, hogy Szlovákiában az ottani törvény értelmében, minden feltalált meteorit a Szlovák Államé, keresni is csak akadémiai, intézeti engedéllyel lehet. Manapság ez a helyzet minden országban más és más, nálunk pl. nincs ilyen törvény, Szlovákia viszont talán a legszigorúbbak közé tartozik és ilyen csak néhány van a világon. Hogy ez jó-e vagy sem azt nem tisztem megítélni, inkább ezt az időre és a gyakorlatra bíznám, annyi azért mondható, hogy minden törvény annyira jó amennyit betartanak belőle. Hogy szomszédunknál túlságosan nem működhet minden e téren „flottul”, azt talán az a tény is mutatja, hogy a hullás legnagyobb tömegű, 2,37 kg-os darabját Németországból kellett visszahozniuk 2012-ben. Így nem lehet csodálkozni, hogy 2010. március-áprilisában megjelentek a felsőtőkési erdőkben, mezőkön a professzionális és kalandvágyó meteorit-vadászok, privát keresők, hiszen a meteorit, különösen a ritkának számító európai szemtanús hullású meteorit, nem csak tudományos, hanem pénzben kifejezhető értékkel is bír és minden gyűjteményben szívesen látott darab. Ezt követően hamarosan megjelentek az első eladó kassai példányok a világ meteorit piacán. Amik aztán hamar eljutottak külföldi – és szlovák – magángyűjtőkhöz, intézetekhez, akkoriban a kassai hullás bizony szakmai körökben „slágercikknek” számított. A szlovák kutatók a kereskedelmi célra értékesített példányok piacon elérhető GPS és tömeg adatai alapján, tovább 140 meteorittal bővítették az adatbázisukat, ami így már 218 db-ra és 11,3 kg-ra nőtt. Mindent természetesen nem tudtak katalogizálni, csak én magam, a világ jelentősebb meteorit kiállításain, vásárain jelentős kassai mintákat, akár nagy méretű (70 dekás) példányokat is láttam régebben. Az USA-ba került egy olyan, párját ritkító példány is, ami egy korhadt fába csapódott és a megtaláló kivágta a kb. 1 m hosszú fahasábot benne a meteorittal, ez talán a 2. ilyen in-situ példány a világon, amikor egy fában állt meg a meteorit. Ezek után nem lehet csodálkozni, hogy honfitársainkhoz, hazai intézetekhez is eljutottak kassai kondritok, akár összesen 1 kg is.

71 gr-os Košice meteorit ami egy korhadt fában állt meg, a fát elvágták és eladták a meteorittal együtt (J. Utas, USA)
A szerző a Košice szórásmezőben

Mint minden ilyen szintű törvényi retorzió, – mint pl. a szlovák meteorit tulajdonlás – előbb utóbb elévül, ami ebben az esetben 2020. február-márciusától fog megtörténni, tehát ezután Szlovákiában sem büntethető senki a kassai meteoritok birtoklása miatt. Ismerve a hivatalos keretek közt feltalált és a piacon megjelent meteoritokat, valamilyen hibahatárral de megbecsülhető a hullás reális tömege, amit én kb. 300-400 db-ra és 15-20 kg-ra tennék. Ez jelentős darabszámú és tömegű hullásnak számít, talán 1-2 évente van ilyen az egész világon! És azt sem szabad elfelejteni, hogy a szűkebb régiót tekintve hazánkban 1944-ben (Mike L6 kondrit) és a jelenlegi szlovák határokon belül pedig 1895-ben (Nagy-Borové L5 kondrit) volt utoljára szemtanús meteorit hullás.

A legnagyobb Košice meteorit példányok, fentről lefelé 2,36 kg és 2,17 kg és a sajtótájékoztatóan bemutatott minták 2010. márciusában

A meteorithullás szórásmezője

A precízen dokumentált találási koordináták, tömegek alapján felrajzolható az egyes meteoritok hullási térképe, azaz a szórásmező. A szakirodalom szerint és a valóságban is ez egy jól körülhatárolt ellipszisen alakú terület, így van ez ennél a meteoritnál is. J. Borovička számításai szerint a Felsőtőkés mellett előre várt szórásmező mérete 5 x 3 km, amivel nagyon jól összecseng, hogy a 218 db meteorit 90%-át valójában egy 2,6×1,2 km méretű ellipszisben találták. Ez azt mutatja, hogy a számítások hiába rendelkeztek nagyon pontatlan és kevés számú bemenő adattal, a cseh kutató mégis nagyon pontosan tudta megadni a várható lehullási zónát. Hogy tényleg ennyire jó a modell vagy épp szerencséjük volt, éppen a negatív és pozitív irányú hibák oltották ki egymást vagy épp más történt azt nem tudjuk. Mindenesetre nagyon ritka, hogy minden így összevágjon.

A kimért szórásmező térképén jól látható, hogy a két fődarab egymástól messze a szórásmező belsejében található

A meteorit szórásmezejének mintázatát részletesebben megvizsgálva számos furcsaságot vehetünk észre, megfigyelhető, hogy a 2,37 és 2,17 kg-os két legnagyobb meteorit nem a haladási irány szerint leginkább előrébb helyezkedik el, hanem hátrébb és egymástól 1,4 km-re, ami rendkívül szokatlan. Ugyanis a legnagyobb darabok sötétrepülés közben a tehetetlenségüknél fogva inkább előre felé repülnek, ráadásul a magaslégköri szelek sem tudják annyira torzítani hullási pályájukat, mint a kisebb daraboknál. A szórásmező ellipszisének nagytengelye mentén hosszában és ahhoz közel a kisebb, 10 gr és a közepes 10-100 gr nagyságú meteoritok nagyjából egyenletesen szóródtak. Ez megint eltér a megszokottól, ugyanis a kisebbekből egyre többet kellene találnunk a haladási irány szerint egyre hátrébb.

A meteorit számított és kimért szórásmezője, széllel számolva és anélkül, illetve a 3D-s tömeg eloszlása, jól megfigyelhető a két csoport

Ha a megtalált a meteoritok tömegét a földrajzi koordináták szerint 3 dimenzióban ábrázoljuk, akkor észrevehető, hogy a két fődarab hoz tartozóan, két jól illeszkedő egyenletes tömegeloszlású meteorit koncentráció tartozik. Ez teljesen eltér a jellegzetes szórásmező térképektől. Az említett anomáliákat feltehetően a bolida különös fragmentációja okozza, amit úgy tűnik ki is mértek a kutatók (ld. később). Emellett megadom az – ismert, publikált – legnagyobb példányok tömegadatait gr-ban: 2360, 2167, 740, 316, 246, 209.

A meteorit típusa és összetétele

A megtalált meteoritpéldányokat elsőként mindjárt két kutatói csapat is vizsgálta, egyikük Daniel Ozdín (Comenius Egyetem, Pozsony), másikuk a neves magyar kutató Kubovics Imre (ELTE, Bp.), mindegyiküket van szerencsém ismerni és vizsgálatokról tőlük első kézből tájékozódni.

A kézbe vett meteoritokról szakértő szem, már a helyszínen megállapíthatta, hogy bizony a gyakori kondrit típushoz tartozik, mely a kőmeteoritok legelterjedtebb fajtája. A matt, szemcsésen csillogó, fekete olvadási- ún. kőzetüveg kéreg és a hozzá tartozó jelentős, de a vasmeteoritokhoz képest jóval kisebb tömeg is tipikus kondrit jellemző. A törött felületek szilikátokra jellemző világosszürke színe, a lerepedt részek vékony fekete vonalhálózata szintén kondritos tulajdonság. A keresésnél mindig zsebben lévő mágnes is segíthetett, hiszen a kondrit vasnikkel tartalma miatt vonzódik az erős mágneshez. Így mire a laborba ért a minta, már csak a típus, petrológiai osztály és a finom részletek meghatározása maradt hátra.

A kutatók elkészítették a mikroszkóp tárgylemezre ragasztott polírozott felületű vékonycsiszolati mintákat, amit elsőként polarizációs mikroszkóppal vizsgáltak. Megerősítették, hogy kondrit meteoritról van szó, kissé elmosódott határvonalú de valódi kondrumokat láttak benne, a petrológiai osztály 5-s lett. A fémtartalom, Fe 12,46 w%, az átlagos kondrum és a FeNi szemcseméret alapján, pedig H kondrit, azaz a hullott meteorit a gyakori H5 típusú kondrit. Ez adja az ismert hullások egyik legnagyobb részét, H típus ~33,8%, L típus 37%, a két leggyakoribb pedig az L6 és utána a H5.

Saját Košice meteorit vékonycsiszolatom keresztpolarizált fényben készült felvétele, megfigyelhető az erős termális metamorfózis (800-1000 C fok) és az újrakristályosodás

A meteorit makroszerkezete alapvetően breccsás, benne apró finom, fekete olvadékzsebekkel, sokkolt erekkel. Ez mindig azt vetíti előre, hogy a meteorit anyaga akár több impakt (becsapódásos) jellegű ütközést szenvedett el korábban a Világűrben. A kimért sokkoltsági fok az 1-től 6-ig tartó Stöffler-féle skálán közepes, azaz S3 lett. A mállási fokozat (angolul weathering), mivel friss hullású meteoritról van szó, a 0-5-s skálán természetesen az egyáltalán nem mállott, azaz W0 fokozatú lett. A hullás után begyűjtött példányok szinte egyáltalán nem oxidálódtak, a később 5-10 év múlva begyűjtöttek pedig már erős mállást mutatnak belül, de olvadási kérgük így is fekete. Visszatérve az Ozdín-ék által kimért közepes fokú sokkoltságra, a jellegzetes monomikt regolit breccsa szerkezet tudnivalólag gyengíti az anyagot, egy tömöttebb, homogénebb kondrit állaghoz képest. Ez lehet az oka a Borovička-ék által kimért 57 km magasságban történt „könnyed” fragmentációra, a mérések szerint ugyanis a meteortest anyaga már 0,09 MPa dinamikus stressz hatására szétesett.

Košice meteorit vékonycsiszolatomról készült keresztpolarizált és visszavert fényű mikroszkópos felvételek balra: olivin kondrum részlet, jobbra: fémes FeNi szemcsék az opak ásványok közé ágyazódva (tipikus kondrit)

19 db meteoritot nem roncsolásos, besugárzásos módszerrel is megvizsgáltak és a Co60 és Al26 izotópok aránya azt mutatta, hogy az eredeti meteoroid 100 cm +/- 10 cm méretű lehetett, kicsit más de nem túl eltérő eredményt adott a dinamikus lassulásból származó számítás, ami ez esetben 123 cm. A He, Ne, Ar semleges gázok vizsgálatára alapozva a meteorit kozmikus kitettségi ideje – CRE – 5-7 millió év, ami jól korrelál a H kondritok ilyen adatával. A CRE – Cosmic Ray Exposure – az az időtartam amit a meteoroid az eredeti forráségitestjéből kiszakadva a Világűrben tölt a lehullásáig.

A meteorit kimért geokémiai összetétele pedig a következő: főként olivin (Fa18.6) és alacsony Ca-tartalmú piroxén (Fs16.6), FeNi és szulfidok, de jelen van kisebb mennyiségben diopszid (Fs6Wo46), augit (Fs8-15 Wo26-43), albit (Ab82An12Or6), kromit, klorapatit, merrillit, troilit, kamacit, ténit és tetra-ténit.

Érdekesség, hogy a hullott darabok között relatív gyakori volt az olyan felületű amit csak részben fedett fekete olvadási kéreg, ezt közelebbről megvizsgálva kiderült, hogy nem a fragmentációkor és nem a levegőben keletkezett friss törés, hanem más folyamat eredménye. A kutatók úgy gondolják, hogy ezek a minták vagy a meteortest mélyéből származnak, szakadtak fel és/vagy annyira alacsony magasságra jöttek le az utolsó fragmentálódáskor, amikor már leállt az abláció és nem tudott olvadt réteg rádermedni a test felszínére.

A részletes kutatási eredményeket a szlovák kutatók később benyújtották a Meteoritical Society Nevezéktani Bizottságához, ami 2011. június 27.-én Košice néven, H5 típussal befogadta azt a Meteoritical Bulletinbe. Link itt: https://www.lpi.usra.edu/meteor/metbull.php?code=53810

A következőkben a 2010-2016 között megjelent cikkekből, tanulmányokból válogattam a legfontosabb kutatási eredményeket. Külön hivatkozásokat itt most nem adok meg, a cikkekben fellelhetőek a további részletes adatok.

Itt jegyzem meg, hogy a Meteoritical Society által kiadott „Meteoritics&Planetary Science” folyóirat, – röviden MAPS – 2015 májusi száma jelentős cikksorozatot szentelt kimondottan a Košice meteoritnak. Ez talán azért is nagy jelentőségű, mert a MAPS a meteoritikai kutatások egyik vezető kiadványa.

A bolida

A felrobbanó tűzgömb részletes elemzéséhez a kutatók 7 radiométer (fénymérő), 3 videokamera és 6 földrengésjelző obszervatórium változó pontosságú de kimérhető adatsorát tudták felhasználni.

Az Európai Tűzgömb Hálózat (EN) kamerái radiométerekkel vannak felszerelve, amik a teljes égbolt fényerejét 500 Hz-es mintavételi frekvenciával és nagyon pontos időfelbontással mérik. Ezek még felhős égbolt esetén is működnek, esőt, havat kivéve. A rögzített fénygörbéből a meteortest széttöredezésére, fragmentációjára lehet következtetni, amit az extrém lassulással együttjáró nyomásváltozás (nyomás-stressz) okoz. Mint később kiderült 7 db ilyen fénygörbe adatait is megtudták szerezni, amikből a két legjobbat, a cseh Kuchařovice és Kunžak állomások adatait használták, bár ezek is 350-450 km-re voltak a hullástól. Mindkét állomás erős kitörést mutat 4,7-4,8 másodperccel a 22:24:45 UT időpont után, ez tehát a legnagyobb robbanás kimért időadata. Ezzel nagyon jól korrelálnak az említett Budapest melletti biztonsági kamerák fénygörbe adatai, ráadásul azok közelebb, 150-200 km-re voltak az eseménytől.

A Košice bolidáját 6 földrengésjelző obszervatórium is érzékelte és ezekből is lehet idő és energia terjedési adatokat számítani. Ebből a változatos adathalmazból cseh és szlovák kutatók rekonstruálhatták a hullás valószínűsíthető részleteit, ami mint később kiderült számos meglepetést tartogatott.

A Košice tűzgömb pályájának vetülete és a megtalált meteoritok
(jobb fent elől Alpinka környékén)

A meteortest lassulási görbéje, jobb fent a két darabra szakadt végső tömeg láthatóan elválik

Az adatok szerint a bolida végig szlovák terület felett Ny-D-ny-i irányból K-É-K-irány felé repült és a vízszintessel – viszonylag meredek – 60 fokos szöget zárt be. A videókról kimért felvillanási és kihunyási magasságok a rossz mérhetőség miatt nem pontosak, 55,2 km (Telkiből) és 17,4 km (Örkényből). A meteoroid számított légkörbe lépési sebessége 15,0 ± 0.3 km/s, (ez lassúnak számít!), ami a pálya végén észlelhető megmaradt főtestnél, alacsonyabb magasságon már 4,5 km/s-ra csökkent. Érdekesség, hogy videókról, a pálya végén a fő tömegről markánsan leváló 2. fragmentum azonosítható, ami kb. 3 km-re volt a főtest mögött és 3 km/s-ra lassult.

Az abszolút fényességet -18 mg-ra becsülik, ezáltal a mai terminológia szerint a Košice egy szuperbolida.

A bolida anyagának fragmentációja

A korábbi meteorit hullásokkor használt és ott jól szereplő cseh elméleti modellek – a lassulásból, fénygörbéből, stb – a meteoroid kezdeti tömegét kondritos testre kb. 3500 kg-nak becsülték, ami 1,23 m átmérőnek felel meg. (A nem túl pontos abszolút fotometria miatt 3-as bizonytalansági tényezőt vettek). A cseh kutatók a fénygörbe, szeizmikus adatok és dinamikai modell szerint lehetséges hullási forgatókönyvet számítottak, amit részleteiben itt ismertetek:

Az első jelentős széttöredezettség, valószínűleg két szakaszban, 57–55 km magasságban történt, először kb. egy 1500 kg-os test vált le a fő tömegről. Ennek egy kisebb része – 165 kg – milliméter méretű porrészecskék formájában elpárolog, ami egy púpot képez a fénygörbén 57–49 km magasságban. A nagyobb rész, ami kb. 200 db 5-10 kg-os töredékből szabadul el, 49-39 km-en megnöveli a bolida fényességét. (ezt a fázist piros „A”-val jelöltem)

A bolida fragmentáció-modellje

A még mindig 2000 kg-os főtest 39 km magasságban – 1 MPa dinamikus nyomáson – erős robbanás mellett darabjaira esett, különösen kirívó fragmentációt okozva. Ezt a robbanást valószínűleg három nagyobb tömegű, minimum 20–100 kg-os töredék élte túl, amik 30 km alatti magasságokon tovább darabolódtak és kisebb felvillanásokat okoztak a fénygörbén. A 39 km-en felszabaduló tömeg további részét – a modellben 1740 kg-ot – kisebb méretű töredékekkel modellezték amik egy része elpárolgott vagy a bizonytalanság miatt tovább már nem modellezhető. (ezt a fázist piros „B”-vel jelöltem)

A három túlélő – eredetileg 20-100 kg-os – töredék – a nagymértékű abláció és fragmentáció mellett elérte a 30 km alatti magasságot és tovább darabolódva földet ért. Bár ez a modellnek már kritikus és bizonytalan szakasza, elsősorban a bolida utolsó fázisának lassulási adatai és a pontatlan fénygörbe miatt.

A pálya végén látható leváló 2. fragmentum viszonylag nagy, kb. 20 kg-os tömeggel lassul és 21,5 km-en végül darabolódik. A megmaradó fő tömegek hasonló magasságon szintén fragmentálódnak és a sötétrepülés szakaszában a magaslégköri szelek által befolyásolva néhány száz km/h-s sebességgel csapódnak, az éjfél körüli szlovákiai táj hóval borított, fagyott felszínébe. A modell becsli még, hogy hullás végén a főtest egy vagy több 2-8 kg-s töredékből állt és nem haladhatta meg a 10 kg-ot. Ide természetesen nem számítjuk a korábbi fragmentációkból keletkező, kicsi és közepes méretű meteoritokat. Érdekes még, hogy 2db, kg-on felüli fő darabot említenek a kutatók és többet már nem várnak, ezek szerint mindkettőt megtalálták volna?

A számítások érdekessége a kondrit meteoritoknál is kirívóan erős ráadásul „kettős” fragmentáció, hiszen mint emlékszünk a két fődarabot egymástól 1,4 km-re találták meg.

Vajon mi okozhatta ezt?

A választ a lehullott példányok Co60 izotópos elemzése (Povinec és tsai, 2015) adta meg. A Košice meteorit ugyanis két eltérő szerkezetű de H5 típusú normál kondritos testből állt össze. Az egyik egy erősebb, jól megtartott szerkezetű testrész volt, míg a másik ún. pre-fragmentációt szenvedett el korábban a Világűrben. Mint korábban láttuk ez utóbbi telis-tele van ún. töredezett anyagú breccsás és fekete sokkolt erekkel átszőtt, repedéses, lazább szerkezetű meteorit részekkel. A két test nagyjából a szerkezeti határuknál vált el egymástól, hiszen mintáikat jól elkülönülő szórási területen találták meg. Az abláció százalékos mértéke a Košice esetében is, mint általában a meteorit hullásoknál igen nagy volt, kb. az eredeti meteoroid 99-99,5%-a párologhatott el.

A Košice meteoroid naprendszerbeli pályája

Spurný és kutató társai a kimért videók alapján kiszámították az eredeti meteoroid naprendszerbeli pályáját, ami a 15. ilyen ismert lett a világon. A részletes adatokat lentebb táblázatban foglaltam össze. A jobb oldali ábrán a meteoroid pályája látható középen a Nappal, a legkülső bolygó itt a Jupiter. A bizonytalan mérési eredmények miatt csupán egy valószínű pályasávot lehet megadni. Jól kitűnik, hogy a kondritos meteoroid a fő aszteroida övből érkezett, mint az ilyenek általában. A NEO-k (Földet megközelítő kisbolygók) 24%-a jön a fő-övböl (Bottke, 2002). Pályája a Jupiterrel 8:3 rezonanciában van, három másik Apolló-típusú kisbolygót ismerünk még hasonló rezonanciákkal, a 2002 CX58, 2009 BC11 és a 2000 DO8 jelűt. Hogy ezek egy azonos kondritos forráségitest családot alkotnak vagy más ok áll a háttérben ezt érdemes tovább vizsgálni.

A pályaadatok:

Fél nagytengely hossza, a 2,71 ± 0,24 AU
Excentricitás, e 0,647 ± 0,032
Perihélium távolsága, q 0,957 ± 0,004 AU
Afélium távolsága, Q 4,5 ± 0,5 AU
Perihélium argumentuma, ω 204,2  ± 1,2°
Felszálló csomó hossza, Ω 340,072  ± 0,004°
Inklináció, i 2,0  ± 0,8°

A magyarországi Košice meteoritok

Magyar intézeteknél, szervezeteknél, gyűjtőknél, stb. lévő Košice példányok száma, tömege pontosan nem ismert. Arra tudok csak hagyatkozni amit láttam, vagy információm van róla. E szerint talán néhány – 3-4 db – 100 gr feletti példány, 5-6 db 40-100 gr közötti minta és 10-20 db kisebb meteorit lehet itthon. 4-5 db kisebb kondrit lehet kutatóintézetekben, részben már felvágva és/vagy kutatási célú vékonycsiszolatnak feldolgozva. A magánszemélyek által talált Košice meteoritok száma nem ismert, néhány ha lehet, többségük külföldről vásárolt és közgyűjteményben kiállított mintáról nem tudok.

Hazai Košice meteorit példányok

A Košice meteoritról 2010 óta számos tanulmány született (2010-2016) amik közül jónéhány ma is hivatkozási alap más hullásokhoz, ezeket az irodalom jegyzékben részletesen felsoroltam. Emellett talán még több ismeretterjesztő cikk, tv adás foglalkozott különösen 2010-ben az érdekes témával, ami az esemény után ahogy szokott le is csengett. Cikkem a hullás 10. évfordulóján megpróbálta összefoglalni, az eltelt időszak kutatási, gyűjtési és egyéb eredményeit, mintegy emlékezve a 10 évvel ezelőtti nem mindennapi éjszaka történéseire, az utána következő keresésre és az utolsó közelünkben hullott meteoritra.

Irodalom és hívatkozások:

Borovička Jiří, Tóth Juraj, Igaz Antal, Spurný Pavel, Kalenda Pavel, Haloda Jakub, Svoreň Ján, Kornoš Leonard, Silber Elizabeth, Brown Peter, Husárik Marek, (2013), The Košicemeteorite fall: Atmospheric trajectory, fragmentation, and orbit, Meteoritics & Planetary Science, vol. 48(10), 2013, s. 1757–1779.

Borovička Jiří, Spurný Pavel, Brown Peter, (2015), Small Near-Earth Asteroids as a Source of Meteorites, arXiv.org, arXiv:1502.03307, 2015.

Gritsevich Maria, Vinnikov Vladimir, Kohout Tomáš, Tóth Juraj, Peltoniemi Jouni, Turchak Leonid, Virtanen Jenni, (2014), A comprehensive study of distribution laws for the fragments of Košicemeteorite, Meteoritics & Planetary Science, vol. 49(3), 2014, s. 328-345.

Kohout Tomáš, Havrila Karol, Tóth Juraj, Husárik Marek, Gritsevich Maria, et al., (2014), Density, porosity and magnetic susceptibility of the Košice meteorite shower and homogeneity of its parent meteoroid, arXiv.org, arXiv:1404.1245, 2014.

Kubovics Imre, Turcsányi Anasztázia M., Vizi Pál Gabor, (2010), Trajectory and Speciality of Fireball-Meteorite “2010.02.28 Cassovia” from Security Cameras and from Reports of Local Inhabitants, AMRC Symposium 2010.

Kubovics Imre, Vizi Pál Gabor, Bendő Zsolt, (2012), Trajectory and Analysis of Fireball-Meteorite “2010.02.28 Košice” from Security Cameras and from Electron Microscopic Examination, 43th Lunar and Planetary Science Conference, Texas, 2012. Abstract [#2816].

Mäsiar Ján, (2010), Niezwykły sukces słowackich astronomów, Meteoryt, 2, 2010, s. 3-5.

Ozdín Daniel, Plavčan Jozef, Horňáčková Michaela, Uher Pavel, Porubčan Vladimír, Veis Pavel, Rakovský Jozef, Tóth Juraj, Konečný Patrik, Svoreň Ján, (2015), Mineralogy, petrography, geochemistry, and classification of the Košice meteorite, Meteoritics & Planetary Science, vol. 50(5), 2015, s. 864–879.

Povinec Pavel P., Tóth Juraj, (2015), The Fall of the Košice Meteorite, Meteoritics & Planetary Science, vol. 50(5), 2015, s. 851-852.

Povinec Pavel P., Masarik Jozef, Sýkora Ivan, Kováčik Andrej, Beňo Juraj, Meier Matthias M.M., Wieler Rainer, Laubenstein Matthias, Porubčan Vladimir, (2015), Cosmogenic nuclides in the Košicemeteorite: Experimental investigations and Monte Carlo simulations, Meteoritics & Planetary Science, vol. 50(5), 2015, s. 880-892.

Sansom Eleanor Kate, (2016), Tracking Meteoroids in the Atmosphere: Fireball Trajectory Analysis, Ph.D. thesis (dysertacja), supervisor Philip Bland, Faculty of Science and Engineering, Curtin University, 2016.

+Tóth Juraj, Svoreň Ján, Borovička Jiří, Spurný Pavel, Igaz Antal, Porubčan Vladimír, Kornoš Leonard, Husárik Marek, Krišandová Zuzana, Vereš Peter, Kaniansky S., (2010), Meteorite Košice– The Fall in Slovakia, International Meteor Conference, IMC 2010, Sep. 16-19, 2010, Armagh, UK.

Tóth Juraj, et al., (2011), The KošiceMeteorite, International Meteor Conference, IMC 2011, Sep. 15-18, 2011, Sibiu, Romania.

Tóth Juraj, (2011), Planéty, asteroidy a meteority, wykład w ramach Bratislavská vedecká cukráreň, Bratislava 2011.

Tóth Juraj, Borovička Jiří, Igaz Antal, Spurný Pavel, Kornoš Leonard, Haloda Jakub, Ozdín Daniel, Povinec Pavel P., Sýkora Ivan, Veis Peter, Kohout Tomáš, Svoreň Ján, Husárik Marek, Vereš Peter, Porubčan Vladimír, (2014), Meteorit Košice- nález a analýzy, Esemestník. Spravodajca Slovenskej mineralogickej spoločnosti, 1, 2014, s. 20-21.

Tóth Juraj, Svoreň Ján, Borovička Jiří, Spurný Pavel, Igaz Antal, Kornoš Leonard, Vereš Peter, Husárik Marek, Koza Július, Kučera Aleš, Zigo Pavel, Gajdoš Štefan, Világi Jozef, Čapek David, Krišandová Zuzana, Tomko Dušan, Šilha Jiří, Schunová Eva, Bodnárová Marcela, Búzová Diana, Krejčová Tereza, (2015), The Košicemeteorite fall: Recovery and strewn field, Meteoritics & Planetary Science, vol. 50(5), 2015, s. 853–863.

A világhíres Hraschina vasmeteorit

Szerző: Kereszty Zsolt
(IMCA, MetSoc, IMO, MCSE)

Az első – régi – magyar meteoritunk 1751. május 26-án délután 6 óra körül hullott, az akkori Agram városától (Zágráb) 45 km-re ÉK-re lévő Hraschina település mellett, ma Horvátország. 1920-ig Zágráb német megfelelőjét, az Agram nevet használták, csak később terjedt el az általunk ismert Hraschina.  A keleti égen feltűnő, két nagyobb és több kisebb darabra hulló hangrobbanásos, füstnyomot hagyó nagyon fényes tűzgömböt sok szemtanú látta, elsősorban a környékbeli földeken dolgozó megrémült helyiek, de még szigetvári észlelés is maradt ránk, ahol viszont hangot nem jelentettek. A ritka jelenség híre hamar eljutott Bécsbe, a császárnő a hírek ellenőrzésére bizottságot küldött a helyszínre, ők rögzítették a szemtanúk máig felbecsülhetetlen értékű megfigyeléseit, sőt később rajzos észlelések is előkerültek, Haidingeré a legismertebb. Ezekből tudjuk, hogy a füstnyom órákig látszott és alakja a szél miatt folyamatosan változott.

A meteorit bolidája Haidinger rajzán

A 39,7 kg-os nagyobb meteoritot Michl Kollar helybeli lakos találta szántás közben kb. egy héttel az esemény után. Elmondása szerint a darab egy 50 cm széles és 120 cm mély tölcsér alakú kráterszerűségben ült. A kisebb 9 kg-s meteorit a nagyobbtól kb. 2000 lépésre volt egy 90 cm széles és 90 cm mély gödör alján. A darabokat a zágrábi püspökhöz küldték, aki bemutatta azokat a bécsi vizsgálóbizottságnak. A nagyobb először a Kincstárba, majd 1777-től a Császári ásványi gyűjteménybe került, ahol ma is látható annak egyik legbecsesebb példányaként, a kisebbet helyi kovácsok 3 részre osztották (Zágrábba, Pozsonyba, Hraschinára kerültek) de végül elvesztek az időközben eltelt 270 év alatt. Érdekesség, hogy a bécsiek először nem fogadták el, hogy ezek az égből esett valóságos meteoritok, ami nem csoda, hiszen akkoriban nem tudták, hogy mik is ezek és honnan jönnek. A vitára a francia Chladni tett pontot, éppen az 1803-as L’Aigle mellett hullott kondritokra és a Hraschinára alapozva.

A fő tömeget a korabeli jelentés háromszög alakúnak és regmagliptekkel (apróbb-nagyobb lekerekített peremű gödröcskék a felszínen) tarkított fekete fémes színűnek írta le. A meteoritból Bécsben csak kisebb kiemelkedő részeket vágtak le, az egyik ilyet Alois von Widmanstätten a birodalmi “Fabriks-producten Kabinet” igazgatója, korabeli vas és öntödei szakértő vizsgálta 1808-ban. A felületet nagy nehézségek árán síkra csiszolta, még nehezebben tükrösre polírozta, majd a korban elterjedt egyik fémvizsgálati módszerrel szabadlángon felhevítette. A vasmeteoritokban lévő alacsony nikkel tartalmú kamacit és magas Ni tartalmú ténit fázis eltérő módon oxidálódik és ez meglátszik a felhevített felületen. Widmanstätten észlelte, hogy a 4×2,5 cm-es minta felülete hevítéskor érdekes, színes, egyedi rajzolatú – földi anyagokban nem akkor még nem ismert – rácsos szerkezetet mutat. Így fedezte fel függetlenül az angol természettudós Thomson után pár évvel, a vasmeteoritok egy jelentős részére jellemző és ma mint Thomson-Widmanstätten néven ismert mintázatot (gyakran csupán Widmanstätten-t mondunk, de ez helytelen az első felfedező Thomson-ra nézve…). Rövidesen megismételte a kísérletet, de ekkor már salétromsavas keveréket használt, és ekkor is előjött a korábban megfigyelt struktúra, de itt már nem tapasztalt elszíneződést. Tanult barátai körében elvégzett kísérletet végül soha nem publikálta, Neumann volt az, aki 1812-ben elsőként leírta a tapasztaltakat és az eljárás hamar elterjedt a kor meteoritos szakemberei között. Néhány év múlva a különös “struktúra-előcsalogató” módszerrel igazolták a császári gyűjtemény Elbogen, Lénártó vasmeteoritjain is az oktaedrites szerkezetet. Később a mintázatot mesterséges fémes anyagokban is kimutatták (Arnold & McWilliam 1904).

A bécsi Természettudományi Múzeum épülete
A Hraschina meteorit fő tömege

Mivel a fő tömeg soha nem lett jelentősen elválasztva/megvágva, így a meteorit szerkezetére csak a felszín közeléből vett kisebb minták tanulmányozásából következtethetünk. A dán vasmeteorit-szakértő Wagon F. Buchwald (ő találta a nagy grönlandi Cape York meteoritot) ma is alapműnek számító “Iron meteorites I-II-III” 1975-ös könyvében meg is jegyzi, hogy a Hraschina kémiai összetétele bizonytalanul tisztázott, különösen amiatt, hogy egyes nagy gyűjteményekben meglévő példányai valójában nem is Hraschina minták (pl. Londonban egy Toluca nevű vasmeteoritot hittek annak).

Az első tudományos igényű leírását Holger adta 1830-ban, ő 11,84% Ni-t, 1,26% Co-t mért, Wehrle (1835) pedig 8,88% Ni-t. Cohen & Weinschenck 1891-ben sósavban feloldott egy 31-gr-os darabot és 0,133 g schreibersitet, 57,46% Fe-t, 25.78% Ni-t, 1,32% Co-t és 15,31 % P-t talált. Buchwald szerint bár összetétele pontatlan, de talán az alábbi tájékoztató jellegű becslés adható: 10,1 ± 1% Ni, 0,6% ± Co, 0,4% ± 0,1 P. A problémát az okozza, hogy a felszín közeléből több helyről vett kis (!) minták eltérő kémiai összetételt mutathatnak, sőt a modern mikroszondás vizsgálatok esetében nagyon nem mindegy, hogy hol mérünk, mert a kamacit lamellák szélein feldúsul a Ni, míg a sáv közepe felé lecsökken. A korszerű vasmeteorit geokémiai klasszifikációja viszont nem a fenti elemeken, hanem a Ga, Ge és Ir nyomelemek eloszlásán alapul. E szerint a Hraschina a viszonylag ritka, mindössze 26 tagot számláló IID típusba sorolható. Ebből csupán kettő a szemtanús hullás, a másik az 1912-es dél-afrikai N’Kandhla.

A vasmeteoritok tárlója Bécsben, középen jobbra a Hraschina
A meteorit szelete a Thomson-Widmanstätten mintával

Buchwald készítette az eleddig legpontosabb vizsgálatot a meteoriton egy bécsi és egy Smithsonian kismintán. Az újrakristályosodott kamacit vonalak szélességét változónak, de átlagban 0,7 ± 0,1 mm-nek találta, a kamacitszemcsék méretét 50-100 μm-nek mérte, határaikon 1-6 μm-es foszfidszemcsékkel. A keménység 185 ± 10 (Vickers), de megjegyzi az ismételten jelentkező problémát, hogy a minták sehol sem voltak távolabb a leolvadt felülettől, mint 8 mm! A ténit és plesszit a teljes mennyiség kb. 35 %-át teszi ki, a ténit lamellák olykor szélesebbek és sárgák. Apró schreibersitet, rabditot, troilitet, daubrelitet is kimutat, de grafitot, szilikátokat nem. Nagyobb méretű troilit és schrebersit csomókat nem talált. A meteorit szerkezete rokonságot mutat a Treysa, Zacatecas és Sanderson IIIAB osztályú meteoritokkal, ami felveti a kapcsolatot a IID és IIIAB típusok között. Hogy ennek mi a valódi oka, még nem tudjuk, talán a közös kozmikus keletkezés nem elvethető.

A meteorit bécsi Természettudományi Múzeumban forgó zsámolyon őrzött tankönyvbe illő szépségű példányát sok év óta évente megcsodálom és mindig valami újat fedezek fel rajta. A nagy nyílhegy alakú példány, matt fekete-kékes olykor barnás-sárgás (utóbbi elszíneződés a 270 éves oxidáció hatása vagy éppen földi talajszennyeződés lehet) olvadási kérge közül az éleken kibukkan a fő összetevőt adó fémes vasnikkel. Bár a világosabb belsejű regmagliptek lekerekítettek, néhol feketébb éles peremek és egyenes, tűszerű benyomódások figyelhetők meg, ez más vasmeteoritok esetében a schreibersit és/vagy az ún. Brezina-lamellák jele, de itt ezt még nem mérték. A felszínen gyakori a hullás közben keletkező párhuzamos, radiális jellegű tipikus folyásnyomos hálózat. A példány teteje repesszerűen olvadt le, talán robbanáskor itt vált le egy kisebb fémes zóna. A forgó platformon az alját nem látni túl jól, de ott is regmagliptes a felszín és nem látni másodlagos olvadási nyomokat és ajakrúzsszerű körülfolyást (ún. roll-over lipp-et). Ismert egy másik töredék példánya is, M. Horejsi amerikai magángyűjtőnél, ami teljesen eltér a fő tömeg jellemzőitől. Ez egy tipikus repesz alakú példány, feltételezhetően, a kisebb darabhoz tartozhat, de ezt a gyűjtő birtokában található – és nem közölt – régi múzeumi cédulák alapján lehetne csak beazonosítani.

Az ismert Hraschina példányok a világ múzeumainak legritkábbjai között szerepelnek. A Monica Grady (NHM London) féle “Catalogue of Meteorites” alapműnek tekintett meteorit regisztere az alábbi ismert példányokat közli: 39 kg (NHM Bécs), 20,5 gr (MfN Berlin), 0,8 gr (AMNH, New York), 9 gr (FMNH Chicago), 0,4 gr (USNM Washington), 1,6 gr (GSI Calcutta). Megjegyezni kívánom, hogy korábban ismert volt 4 db “Hrasina” néven katalogizált magyar minta is mely szerepel az 1951-es Tokody-Dudichné féle “Magyarország meteoritgyűjteményei” című katalógusban is (63 gr, 1,5 gr, 0,7 gr, 0,3 gr). De a Természettudományi Múzeum 1956-os sajnálatos tűzvésze után az 1969-ben készült Ravasz Csaba-féle új katalógusban ezek már nem szerepelnek. Hogy a példányok elvesztek vagy felismeretlenül esetleg félrecetlizve hevernek a raktárban, ezt célszerű lenne tovább vizsgálni.

A jellegzetes feketés olvadási kéreg a regmagliptes felszínnel
A repesz alakú példány (M. Horejsi, USA)

Komolyabb magángyűjteményekben minimális mennyiség található, a gyűjtők által hiperritkának és No1-nek minősített példány az utóbbi két évtizedben csak 1-2-szer bukkant fel. Amikor az egyik komoly gyűjtő barátommal beszélgettem róla, hogy milyen jó lenne belőle akár csak egy pici is, azt mondta erre: jó, ha egyszer az életben tudunk belőle szerezni, de leginkább egyszer sem… Tapasztaltam, hogy régi magán- és közgyűjteményben nem kellően igazolt eredetű vagy félrecetlizett, összetévesztett minta található. A nemzetközi meteoritikai közösségben sokan tudják rólam, hogy elsősorban a magyar illetve régi magyar meteoritok érdekelnek, ezért jó pár évvel ezelőtt felkínáltak nekem egy régi osztrák “Agram” cédulával ellátott viharvert példányt, ami állítólag a bécsi múzeumból származott. A kisördög ott motoszkált bennem, hogy milyen jó lenne, de ezt egy ilyen régi meteoritnál modern mérőeszközökkel kellene igazolni. Az eladó nem akárki volt, a ma élő legjelentősebb meteoritgyűjtő, aki bele is ment a mérésbe, amit Párizsban végeztettünk el. Végül kiderült, hogy nem Hraschina példányról van szó… fájdalomdíjul kaptam tőle egy másolatot a falamra a meteorit Brezina professzor által készített korabeli reprodukciójáról.

Szintén pár éve egy másik komoly forrásból lehetőségem nyílt megvásárolni egy pár cm-es Hraschinának mondott, régi amerikai gyűjteményből származó szeletet. Rutinosan itt már alapból elvégeztük a méréseket immáron itthon és láss csodát, a kamacit vonal szélességek, a mintázat és a Ni, Co és P értékek kísértetiesen passzoltak a szakirodalomban – itt előbbiekben is – részletezettekhez. Jelen pillanatban a Ga, Ge és Ir nyomelemek meghatározásán van a sor. Ez sajnos nem egyszerű és ráadásul roncsolásos mérés, de rendkívül összecsengenek és biztatóak a korábbi mérési eredmények, igazából egy 2. kontrollmérést szeretnék a magam megnyugtatására. Ha ez beigazolódik, akkor valószínűleg ez lesz az egyetlen (!) igazolt magyar Hraschina meteorit példány! Ennek fotóját most adom közre először, a minta restaurálását és savval történő maratást (étetést) magam végeztem. A makrofotókon jól látható a jellegzetes közép-oktaedrites Thomson-Widmanstätten mintázat és a kissé oxidált kéreg.

A saját példányom makrofotói, figyeljük meg a jól fejlett kamacit sávokat és a sűrű, párhuzamos vonalas ténitet

Másik érdekesség, hogy a 2018 áprilisi horvát bolida esetleges példányainak keresésére indítottunk egy “gyorsreagálású” expedíciót, szinte közvetlenül az esemény után (Csizmadia, Hegedűs, Zelkó számításai alapján, Madar, Nagy, jómagam és mások, mint keresők). A hullási zóna közel esett Hraschina (Hrašćina-nak írják a horvátok) községhez, természetesen és számunkra kihagyhatatlanul meglátogattuk azt. A kisvárosias hangulatú horvát hegyi helység szépen őrzi a meteorit emlékét. Többnyelvű tájékoztató táblák, útirányjelzők kalauzolnak el a hullás helyén felállított emlékműhöz. Itt a fő tömeg 1:1 méretű fémből készült jó minőségű másolata van kiállítva, a hullás és általában a meteoritokról szóló tájékoztató táblával. Expedíciós társaimmal beleszimatoltunk a hely autentikus levegőjébe, lelki szemeink előtt láttuk a 2 részre robbanó tűzgömböt és elképzeltük, ahogy mi találjuk meg a világhíres és első régi magyar meteoritunkat, a Hraschinát.

A Hrašćina helységnévtáblánál 2018-ban
A hullás helyén lévő emlékmű

A Magyar Meteoritikai Társaság 2019. évi közgyűlése

Szerző: Kereszty Zsolt

Hazánk egyetlen meteoritos érdekképviseleti, összefogó jellegű szervezete a 2019-ben alakult Magyar Meteoritikai Társaság 2019. december 11-én (szerda) tartja ez évi rendes közgyűlését.

Helyszín: Budapest, ELTE TTK Északi tömb, 4. emelet 4.95-s terem, találkozunk 15:45-kor az Északi tömb Duna felőli bejáratánál.

Akit érdekelnek a meteoritok, a magyar meteoritok és szeretne részese lenni a hazai meteoritikai történéseknek, akár gyűjtő, kutató illetve egyéb szakember vagy csupán érdeklődő, akkor köztünk a helye! Ezennel meghívunk közgyűlésünkre.

A társaságba a helyszínen is be lehet lépni, mert csak aktív tag vehet részt a közgyűlésen.

A Kakowa meteorit

Szerző: Kereszty Zsolt

A kakowai meteorit 1858. május 19.-én hullott, a mai romániai – akkor Magyar Királyság – bánsági, Krassó-Szörény megyében, Kakowa (Kákófalva, románul Grădinari) falu mellett. Néhány kilométeren múlott csupán, hogy ma nem szerb meteoritként tartják nyilván.

Kakowa, azaz Kákófalva. Forrás: Wikipédia

Az eredeti leírás ezt mondja a hullásról:

“1858. május 19. reggeli 8 óra tájban 4 kákovai juhpásztor: Csismasa György, Stanimir Tamás, Bardan Márton és Csinka Zsurzs a Ponville néven is nevezett Valya lui Mildin-ben tartózkodtak juhaiknál, mikor tompa dörgést és rögtön reá zúgást hallottak a levegőben és egy „füstfellegecskétől körözött fekete tárgyat” láttak földre esni nagy sebességgel. A nevezett tárgy a juhnyáj közelében esett le, és esés után rögtön egy „tarackdurrogáshoz hasonló dörgés hallatszott, melyet felemelkedő föllegecske követett”. A juhászok a fűben mintegy 3 hüvelykre (kb. 8 cm) a földbe befúródott kis tömeget vettek észre, mely körül a fű fel volt perzselve. Csinka Zsurzs, a pásztorok legidősebbike és a juhnyáj tulajdonosa a tömeget a helység elöljáróságának átszolgáltatta, honnan az oravicai kerületi hatósághoz került. A hatóság meggyőződött, hogy ezen tömeg vékony fekete kéreggel bevont meteorkő, melyből egy kis darab hiányzott. Az akkori Szerb Vajdaság és Temesi Bánság kormányzója, Johann Baptist Coronini-Cronberg gróf Bécsbe küldte Wilhelm Haidingerhez, a geológiai intézet részére.” Haidinger azonban a császári-királyi ásványmúzeumba szállíttatta. Ma is ott látható a bécsi Természettudományi Múzeumban.

“Az a pont, ahol a meteorkő leesett, a Kakováról Komornok felé vezető úttól jobbra 350 lépésnyire távolságra van. Ugyanaz időben, azaz május 19-én reggeli 8 óra tájban nemcsak Kakova helységben, hanem Kis– és Nagytikvány, Gerőc, Majdán és Agadics helységekben is, előbb tompa dörgést, később zúgást hallottak.”. Egy 2014-es romániai kutatók által jegyzett tanulmány szerint, az újabb hullási koordináta: 45˚ 7’N / 21˚ 35’E, korábban ez 45˚ 8’N / 21˚ 40’E volt.

Nem tisztem megkérdőjelezni a fenti leírás valódiságát, de a meteoritika nem tart nyilván hiteles (!) forrást, ahol megpörkölődött talajt és környezetet említenének, a hullás ezen része szerintem erősen kérdőjeles.

A Kakowa meteorit. Forrás: Encyclopaedia of Meteorites

Az 577 grammos, egypéldányos meteoritot több kutató is vizsgálta az idők során. A Monica Grady féle “Catalogue of meteorites” 5. számú kiadásában említi Haidingert (1859) majd Priort (1919), aki a FeNi összetételt elemezte. Mason (1963) az olivintartalmat, Ramdohr (1967-1973) a krómit-földpát növekedését figyelte meg. A Mindat szerint a meteorit olivin (Fa23) és az alacsony Ca-orto-piroxén (ez ugye a hipersztén) összetétele és alacsony FeNi tartalma az L6-os kondritokéval egyezik, innen a meteorit osztályba sorolása: L6 kondrit. Nyomokban ilmenit, krómit és szulfidok fordulnak elő benne. Szintén a Mindat említi, hogy Ramdohr 1967-73-as mérései után szinte minimális újabb vizsgálatokat jelentettek, tehát a modern műszeres vizsgálati eszközökkel lenne mit elemezni ezen a meteoriton. Megemlítendő még, hogy a kabai meteoritunk történetéből elhíresült Hörnes Móritz kiváló rajzot készített a császári gyűjteménybe került Kakowa fő tömegéről, ezt közlöm is.

A ma nyilvántartott példányokról:

A jelenlegi fő tömeg, 327 gramm a bécsi Természettudományi Múzeumban (NHM Vienna) található. A berlini MfN 9 grammot, az arizonai ASU 4,9 grammot, a kalkuttai GSI 1 grammot, a chicagói FMNH 0,1 grammot őriz. A Magyar Természettudományi Múzeumnak is volt egy 1 grammos mintája de az 1956-os tűzvész után készült Ravasz Csaba-féle katalógus ezt már nem említi, tehát vagy elveszett a tűzben, vagy nem ismerték fel a meglévő példányok között.

Kiterjedt nyomozást végzek hosszú évek óta a régi magyar meteoritjainkkal kapcsolatban, jelesül, hogy mely régi vagy jelenlegi magángyűjteményben lelhetők fel még további példányok. Nos, komoly meteorit történettel foglalkozó ismerőseim tudomása szerint Kakowa darab nem található egyetlen magángyűjteményben sem. Ami nem azt jelenti, hogy tényleg nincs, hanem azt hogy nem tudunk róla.

Egészen mostanáig!

Most indult régi magyar meteoritokat bemutató sorozatom első darabja épp egy birtokomba került Kakowa példánnyal kezdődik. Az immáron több, mint két évtizede tartó meteorit gyűjtési mániámról sokan tudnak a világban. Így azt is, hogy különös figyelmet szentelek a Magyarországhoz kötődő példányoknak. Jó pár hónapja megkeresett egy 87 éves, nagyon neves amerikai gyűjtő/kutató, aki korára és a családjában bekövetkezett sajnálatos eseményekre tekintettel úgy döntött, hogy eladja a teljes komplett és kizárólag szemtanús hullásokra fókuszáló, több száz darabos meteorit gyűjteményét. A magyar vonatkozású meteoritokat, korábbi ismeretségünkre tekintettel elsőként nekem kínálta fel. Hihetetlenül ritka, soha nem látott és már ismertebb magyar meteorit nevek bukkantak fel tájékoztató e-mail-jében, többek közt egy 0,7 gr-os Kakowa példány is! Először nem akartam hinni a szememnek, ezeket a meteoritokat ugyanis évtizedek óta keresem, kutatom, de leginkább magas és áthatolhatatlan falakba ütköztem a ritkábbjaival kapcsolatban. Olvasva a listát egyre inkább azon érzés erősödött bennem, hogy ez hihetetlen de mégis valós lehetőség számomra. Mindjárt nyélbe ütve a dolog anyagi részét, az ellaposult pénztárcám keserű magányát látva mégis öröm töltötte el gyűjtői lelkemet. Az öröm fokozódott, hiszen tegnap meg is érkeztek a példányok. Én még ilyen gyorsan USPS postai dobozt életemben nem bontottam fel… 🙂 Belépve éreztem magam a meteoritika Óz a csodák csodája világába. Szinte éreztem a súlyos történelmi idők illatát és a kezemben, majd mikroszkóp alatt vizsgálgattam a párját ritkító meteoritokat.

A szerző ritka Kakowa példánya

Végre hazakerült a 161 éve elkóborolt meteoritunk egyik példánya!

A zsadányi meteorkőhullás

Szerző: Kereszty Zsolt

A Zsadany (Zsadány) nevű meteoritok 1875. március 31-én délután fél 4 körül hullottak a ma Romániához tartozó, akkori Temes Vármegyei Zsadány (ma Mezőzsadány románul Corneşti) község határában. A korabeli leírások sok hullott meteoritot említenek, de mindössze 7 db találatot jelentettek, nem kizárt tehát, hogy vannak még további példányok a felszín alatt vagy helyieknél. A meteorit ismert még, mint Szadany meteorit.

Mezőzsadány elhelyezkedése Romániában (Wikipédia)

A Meteoritical Bulletin-ben a Zsadany tévesen magyarországi meteoritnak van besorolva. Valószínűleg a Bulletin átvehette a Monica Grady féle “Catalogue of Meteorites” katalógusban szereplő hibás hullási koordinátát (46° 56’N, 21° 30’E), ami a magyarországi Békés megyei Zsadány községet jelöli. Ezt megelőzően az 1985-s Londoni Katalógus is így jelölte a helyet, hogy a tévedés ki által, hogyan és miként került a katalógusba még nem sikerült rájönnöm. Kubovics, Bérczi et.al. “New Studies on Meteorites from Hungary: Corrections in the London Meteorite Catalogue Dataset” nevű 2001-es tanulmányukban már jelezték a hibát és jelentették a MetBull szerkesztőségének. Ezenkívül a romániai Rӑzvan Aurelian Andrei et.al 2013-as “Historical Romanian meteorites: emendations of official catalogue records” tanulmányukban is jelzik a tévedést. A MetBull-ban azonban még a mai napig nem vezették át a javítást! Az újonnan alakult Magyar Meteoritikai Társaság egyik kiemelt feladataként kezeli a korrekció kérését a Meteoritical Society felé.

A történelmi magyar meteoritjaink hullási históriája néhol bizony hézagos, szerencsére üdítő kivétel a Zsadany esete. A hullás évében ugyanis a Természettudományi Közlöny 1875. évi VII. kötete 199-203. oldalain Krenner József a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem neves ásványtan és geológia professzora, egyben a Nemzeti Múzeum ásványtári kurátora (akkor Múzeumi Őrnek hívták) személyes helyszíni kiszállásáról tudósít, rendkívül precízen és ízesen. Innen tudjuk a hullás körülményeit, a megtalált meteoritokhoz kapcsolódó fontos részleteket. Később ezen útijelentésből vesz át részeket Dr. Török JózsefA Magyar Birodalom meteoritjei I-II.” ismert munkájában, most ebből idézek:

A zsadányi meteorkőhullás 1875. márczius 31-ikén, délután 3—4 óra között ment véghez. Ezen nevezetes eseményről Ormós Zsigmond, temesmegyei főispán tudósította először a k.m. Természettudományi Társulatot, beküldvén egyszersmind a hullott meteoritekből 2 darabot, mint tanúit e nevezetes tüneménynek. Ennek alapján a Társulat egy küldöttséget menesztett április 15-ikén a helyszínére oly czélból, hogy a szükséges vizsgálatokat megtegye s a tényállást megállapítsa. A küldöttség tagjai Krenner József, múzeumi őr és Petrovits (Pethő) Gyula, társulati másodtitkár valának. A helyszínén több szemtanú kihallgatása után konstatálták, hogy Zsadány község keletre eső részében több ház udvarára és kertjébe, meg a község mellett elterülő rétekre és szántóföldekre hullottak a meteorkövek. A tanúk vallomásai szerint az ég ez alkalommal egészen tiszta volt s csak imitt-amott mutatkoztak kisebb felhők. Tüzjelenségeket az ég boltozatán egyáltalában nem vettek észre, hanem a kövek hullását megelőzte egy erős ágyú¬ dörgéshez hasonlítható moraj, melyre puskalövéshez hasonló csattanás következett s végre oly zajgás, mintha az egész ég forrna. E közben hullottak a kövek. Nevezetes, hogy a lehullott kövek közül néhányat azonnal felvettek és egészen hidegeknek találták; sőt egy kő épen egy szecskahalmazra esett, mely meg nem gyuladt. Ez a tanúk mondását igazolja. Egyébként volt reá már más eset is, hogy a lehullott meteorkövek magukkal hozták a világtéri hidegséget. Így 1860. júl. 14-ikén Kelet-Indiában Dhurmsalánál 6 meteorkő esett le. Akik ezeket felvették, oly hidegeknek találták, hogy nem voltak képesek huzamosabb ideig kezökben tartani.

A küldöttség tagjai a Zsadány község házaiban tartott szemle után vagy 30 emberrel mintegy hajtóvadászatot tartva, átkutatták a zsadányi szőlőket, a helységtől északkeletre eső réteket és szántó¬ földeket, de mindössze csak egy kis darabot találtak, jóllehet a pásztorok azt állították, hogy ott is hullottak meteorkövek. S így a tünemény színhelyén mindössze 7 darab meteorkő hullását sikerült biztosan megállapítani. Ezek közül egyet az én megkeresésemre Ormós Zsigmond kegyességéből sikerült a debreczeni főiskolai múzeum részére is megnyerni; a többi a nemzeti múzeum birtokában van.

A zsadányi meteorkövek általában aprók; a legnagyobbak is csak diónagyságúak, s részint gömbölydedek, részint ék, vagy épen táblaalakúak; kérgök fekete; részint érdes, részint sima és fényes. A lapanyaguk szürke, trachitszerü, melybe számos fehér csillogó pikkely, a nikelvas részecskéi vannak behintve. Anyaguk nagyon hasonlít a knyahinyai meteorkövek anyagához.

A ma nyilvántartott példányokról:

153 gramm (ez a fő tömeg) + 25,7 gramm (az 1956-os tűzvész után további 5 + 42 gram elveszhetett) budapesti Természettudományi Múzeum; 81,5 + 61,2 gramm Debreceni Református Kollégium meteorit-gyűjteménye; 45 + 38 + 13,5 +6,3 gramm ELTE Természetrajzi Múzeum Ásványtára; 44 gramm
bécsi Természettudományi Múzeum; 14 gramm MHN Paris; 14 gramm FMNH Chicago, USA; 12 gramm USNM, Washington, USA; 4,8 gramm AMNH, New York, USA; 13,5 gramm londoni NHM. Valamennyi található a temesvári régi Reáliskola Múzeumában is. Magángyűjtőnél lévő Zsadány meteoritról a saját példányomon kívül nincs tudomásom. Érdekesség, hogy ha a fenti adatokat összeadjuk, akkor 573,5 gramm adódik, ami a hivatalos TKW-nél (552 gramm) 21,5 grammal több. Hogy a katalógusok adatai keveredtek össze és/vagy a MetBull adat hibás, ezt érdemes lenne tovább nyomozni.

Első vizsgálatát Wartha Vince végezte el, melyről “Elsődleges jelentés a zsadányi meteorkő elemzéséről” címmel 1878-ban számolt be, 1879-ben W. Pillitz, 1880-ban E. Cohen vizsgálta. Ásványtani vizsgálata, besorolása B. Mason (1963) nevéhez fűződik (“Olivine composition in chondrites“). Magyar tanulmányról nincs tudomásom.

A képeken a saját gyűjteményem mindössze 0,17 gr-os Zsadany példányának makrofótóját, az ELTE példányainak és Bécsi Múzeum példányainak fotóját adom közre.

Egy nem mindennapi meteoritról

Szerző: Kereszty Zsolt

Talán sokak előtt ismert, hogy közel 25 éve foglalkozom meteoritokkal, meteoritikával, de az kevésbé, hogy tevőlegesen 17 darab meteorit hivatalos klasszifikációs folyamatában vettem részt. Ezekből sok eljutott intézetekbe, gyűjtőkhöz, így talán az Olvasóhoz is. A kőmeteoritok jelentős részét kitevő, kondritok és különösen az alacsony petrológiai osztályú 3-as kondritok mindig érdeklődésem középpontjában álltak. Ezek azok a normál kondritok (H, L vagy LL típus a csökkenő fémtartalom szerint), melyek a legkisebb termális, kémiai, fizikai átalakuláson estek át, a szakma megfogalmazásában: anyaguk igen primitív állapotú. Ezek őrzik ugyanis viszonylag változatlan formában a Naprendszer ősi anyagát, így igen fontosak sok tudományág számára. A kondrit petrológiai osztályokat növekvő átmelegedési hőmérséklet szerint 3-től 7-ig sorolja be a modern tudomány. A modellek szerint ezen meteoritok ősi anyaga eredetileg zónásan épült egymásra, legbelül a melegebb, kintebb a hidegebb zónákkal. Ennek megfelelően az egyes osztályokhoz az ősi szülőégitest átmelegedését jelző hőmérsékleti tartományokat rendelhetünk, így a 3-asnál 0-200 Celsius fok, 4-esnél 200-400 Celsius fok, egészen a 6, 7-es osztály több, mint 800 Celsius fokjáig.

Ahogy fejlődött a meteoritika tudománya, úgy értettünk meg többet és többet, és vezettük azt vissza az ősi Naprendszer kialakulási viszonyaival foglalkozó csillagászati tudásunkba. A kutatások szerint a 3-as petrológiai osztályú kondritok ősi szülőégitestje csupán alig néhány száz Celsius fokra tudott átsülni. Ez különleges állapot, ugyanis ez csak a szenes kondritoknál van így, minden más meteorit anyaga ezekhez képest jelentősen felmelegedett, adott esetben átolvadt és az eredeti anyagösszetétel alig felismerhető vagy eltűnt. Később kiderült, hogy a 3-as osztály további alosztályokra bontható, ezért – az átalakulás szerint növekvő sorrendben – bevezették a 3.0, 3.1, 3.2 és 3.9 jelölésű alosztályokat. Az utóbbi tíz év friss kutatási eredményei szerint csupán néhány meteorit esetében, de léteznek további al-alosztályok is, melyeket a 3.00 és 3.05 szerint jelölnek. Ezek nagyon-nagyon kivételes példák és lényegében a most zajló kutatások tárgyai, továbbá a dolog unikális jellege miatt tudományos szempontból felbecsülhetetlenek, mint láttam mindezt a márciusi houstoni LPSCI konferencia előadásaiban. Nos a számokról kicsit bővebben. Jelenleg kb. 61000 db meteoritot tart nyilván a Meteoritical Bulletin (magyarul Meteoritikai Közlöny, rövidítve MetBull), ebből normál kondrit (tehát H, L vagy LL) 52459 db, amiből a 3-as petrológiai osztályt 3019 db meteorit képviseli. De! 3.0., 3.00 vagy 3.05 már csak 50 db van. Sőt! 3.00 (L vagy LL) már csak 5, azaz öt darab ismert, ez a teljes meteorit mennyiség  csupán 8 százezrede, azaz valószínűtlenül kevés, majdnem a “nincs is” kategória.

Ennyi bevezető után nézzük a részleteket!

Ez év tavaszán került a birtokomba egy 16 darab önálló példányból álló érdekes kondrit meteorit csoport, összesen 373 gramm, tehát a mennyiség nincs fél kilogramm sem.

A meteoritok egy csoportja
A megvágott fő tömeg 142,6 gramm

Egy korábbi arab külföldi ismerősöm ajánlotta fel megvételre, hogy neki már 2012 óta kallódik, Maliban találták nomádok, és nemigen tud mit kezdeni vele, mert első kinézetre bár kondrumok látszódnak rajta, de amúgy meg nagyon mállott, olvadási kéreg sincs rajta, ráadásul szerinte csúnya, de különben is rólam meg tudja, hogy oda vagyok az ilyen kondritokért, hátha érdekel, jó lehet még vékonycsiszolatra. Annyit megjegyzett még, hogy valószínűleg 3-as osztályú, de lehet még a 3.x alosztály is esélyes, de ez nem biztos. Azért megjegyzem, hogy vétel előtt csupán néhány fénykép állt rendelkezésre a döntésemhez, meg az ismerősöm és köztem lévő 2000 kilométeres távolság elvesző homálya. Úgy döntöttem mégis megvásárolom tőle, de kb. úgy éreztem, mintha 19-re húznék lapot, ugyanis bármilyen típus lehet. Előttem lebegett korábbi egyik meteoritom esete, ami képek alapján 3-asnak nézett ki, aztán a részletes elemzés (klasszifikáció) 5-ösre hozta ki, na ennyit a képről való döntésekhez, gondolhatnánk.

FedEx “gyorsszárnyú barátunk” hamar meghozta a csomagot – ilyet nem bízunk normál postára … – és a türelmetlenség vágyától fűtve bontottam ki a csomagot. Bevallom ilyet még életemben nem láttam, pedig jó pár ezer meteorit biztosan megfordult kezemben! Szabad szemmel nézve tömötten, sűrűn látszódtak a kondrumok, de a mátrix (a kitöltő anyagrész a kondrumok közt) alig-alig.

Kondrumok mindenhol

Hát ez különös, gondoltam és alig vártam, hogy a meteorit vágógépem gyémántpengéje alámerüljön a kondrumok bugyraiba. Még nedves volt a minta, de már nagyítóval láttam, hogy itt valami olyan van amire nem számítottam, korábban ugyanis volt már 3.2-es saját klasszifikálású kondritom, nem is egy (NWA10669, NWA11471). A vágási felületen ugyanis csak kondrumok és kondrumok sorakoztak tömötten, mintha tankönyvi ábrát látnék a tipikus kondritokról. Ennek fele sem tréfa, gondoltam és már írtam is, makrós képeimet mellékelve Dr. Carl Agee professzor ismerősömnek, a nagyon alacsony petrológiás kondritok egyik szaktekintélyének az Új-Mexikói Egyetemen. Gyorsan válaszolt: küldjem azonnal! “Húú ez jó jel!” – sejlett fel bennem és lelki szemeim előtt rögtön megjelent néhány szám, egy 3-as és néhány 0.

Kapóra jött, hogy akkor készültem az említett houstoni LPSCI konferenciára, mint résztvevő/előadó és tudtam, hogy a professzor is épp akkor tart poszterelőadást, mint én. A helyszínen örömmel találkozva az amúgy nagyon kedves, szerény és jó humorú kutatóval, egy üveg Tokaji Aszú társaságában átadtam neki a meteoritokból néhány példányt. 3-4 hét után, immáron itthonról érdeklődtem az eredményekről, de türelemre intett (nem is értem, hogyan kérhetett ilyet… 🙂 ).  Végül az egyik éjjel épp polarizációs mikroszkóppal nézegettem egy meteorit vékonycsiszolatot,  mikor egy rövid de lényegre törő üzenete várt, kb ennyi:

Zsolt! Gratulálok, 3.00!

Első reakciómat nem írhatom le, mert nem nyomdába való…, de gondolható, hogy mit éreztem. Nekem akkor volt már egy 3.00 kondrit vékonycsiszolatom, amit magamnak készítettem és persze aranyárban vásároltam annak alapanyagát az amerikai tulajdonostól. De, hogy nekem, a kicsi ország kicsi meteorit gyűjtőjének egy 3.00 osztályú saját klasszifikálású meteoritom lehessen valaha, na az számomra a Lottó 5-ös kategória maga.

Végül szépen kezdtek csordogálni a további mérési eredmények, LL3.00 lett a hivatalos típus, sokkoltsági fok: S3, mállotsági fok: W2 és a többi. Állítólag a mérések során az intézetben sokan csodájára jártak a mikroszondában lévő mintámnak. A következő napokban részletesen le kellett írnom a meteorit általam ismert történetét, saját méréseimet és minden lényeges adatot. Ez nem volt túl nehéz, mert én ezt amúgy is minden klasszifikációnal precízen dokumentálom. Ezután közösen összeállítottuk a Meteoritical SocietyNevezéktani Bizottságához” (rövidítve NomCom) benyújtandó kérelmet és várni, hogy azt elfogadják és leközli a Meteoritikai Közlöny, az említett MetBull. Ez végül 2019. augusztus 3-án történt meg NWA 12692 néven.

A meteorit hivatalos lapja a MetBull-ban itt található

Ezzel ez az LL3.00 típusú meteorit lett az első Magyarországon, ami magyar szervezésben került klasszifikációra, magyar ember a tulajdonosa, itthon vannak a példányai és bónuszként ez a 4. (!!!) ilyen a világon. Ilyenkor érzi azt az ember, hogy érdemes csinálnia, még ha kicsi az esély is az ilyesmire, de végül a tudomány, a gyűjtők is közös sikert könyvelhetnek el.

A meteoritok természetesen ideálisan száraz, légnedvességtől elzárt, professzionális és biztonságos körülmények között kerültek tárolásra. Az összes példányról tömegmérés, fotódokumentáció és részletes példány nyilvántartás készült.

Számos helyen elmondtam véleményemet, hogy számomra a meteorit elsősorban a tudományos kutatás tárgya, az én értékítéletemben utána következnek a közgyűjtemények és gyűjtők, bár utóbbiak sorrendje néha változik. Így ebből a meteoriból hazai és külföldi intézeteknek, egyetemeknek – térítésmentesen – szánok kutatási célú vékonycsiszolatokat, hiszen a 3.00 típus egyedisége és ritkasága, a belőle kinyerhető fontos információk miatt ma slágertéma. Ezenkívül előadások, szakcikkek várhatók a meteoritról a Magyar Meteoritikai Társaság szervezésében. Valószínűleg hallunk még a jövőben az NWA12692 LL3.00 kondritról.

A gyűjtőkre és a várható nagy nemzetközi érdeklődésre tekintettel, alkoholos hűtés mellett, nagy gondossággal 0,3 milliméter vastag steril gyémántpengével 4 db példányt megvágtam. Nem túl lényeges, de azért nem mellékes információ, hogy a nemzetközi meteoritpiacon az ilyen típus ára 500-600USD/gramm volt, míg ki nem fogyott teljesen, ma már 2500 USD/gramm. A kutatók, múzeumok, gyűjtők számára elérhető mennyiség erősen limitált, mivel nem tervezek további vágást és természetesen gyűjteményem számára is szeretnék megtartani belőle.

A ritkaságszámba menő eset további tanulságokkal is szolgál, megpróbálom pár mondatban megvilágítani ennek lényegét. Akarva-akaratlanul is, de érzékelhető egy kimondatlan, látens ellentét a tudományos világ, múzeumok és a privát gyűjtők között. Arról van szó, hogy az említettek mindegyike saját birtokában szeretné tudni a lehető legtöbb meteoritot, ki-ki ilyen-olyan érdekektől vezérelve, itt azt is mondhatnánk, hogy megértjük a különféle álláspontokat. A problémát, mint az élet számos területén a forráshiány okozza, azaz senkinek nincs végtelenített bankkártyája, hogy megvásárolja a megtalált összes példányt. Az ellentét különösen a 2000-es évektől erősödik, ugyanis kb. innen datálódik az Észak-nyugat szaharai meteoritok elterjedése a világ meteoritpiacán, ráadásul ekkortól kezdett jelentősen bővülni a magán-metoritgyűjtők köre. Sok tonnás mennyiségben, változatos árakon, különféle típusú minták megvásárlása vált lehetővé a sivatagi nomádok, helyi meteorit kereskedők jóvoltából. Az anyag jó részét privát gyűjtők vásárolják meg, hiszen ők vannak a legtöbben, kevesebbet intézetek és múzeumok. Emiatt utóbbiak részéről néhányan negatív kritikát fogalmaztak meg a gyűjtőkkel szemben. Pedig a problémában benne van a megoldás, ha jól belegondolunk, a gyűjtő elemi érdeke, hogy képzett szakember, dedikált meteoritlaborban részletesen megvizsgálja a példányokat és azok a MetBull-ban közlésre kerüljenek. Ezzel ugyanis a tudomány és a gyűjtő is jól jár. Saját példámra visszagondolva, mi lett volna ezzel az LL3.00-s meteorittal, ha nem kínálja fel megvételre a marokkói kereskedő, ha nem látom meg benne a lehetőséget, ha nem szánok klasszifikációjára nem kevés összeget és nem küldöm tovább laborba? Valószínűleg elveszett volna a tudomány és a meteoritikai közösség szeme elől.  Így tehát a gyűjtők, kutatók egymásra épülő, különös szimbiózisa jól vagy rosszul, de működteti a meteoritika ezen területét. Ráadásul a közgyűjteményeknek sem mindegy, hogy egy jól bevizsgált, tisztázott előéletű vagy éppen ismeretlen meteoritot kapnak adományként a privátgyűjtőktől vagy sem. Még annyi ide kívánkozik, hogy minden meteoritból amit a MetBull-ban közzé tettek, egy jól meghatározott tömegű mintát kell rendelkezésre bocsájtani egy ún. Meteorit-tár (Repository Home) számára, hogy a kutatók bármikor hozzáférjenek. Magyarországon ilyen pl. az MTA CSFK Geokémiai Laborja, ahová az LL3.00 egy darabja is kerül.

A vágott meteorit példányok. Figyeljük meg az egyedülálló szerkezetet, a kondrumok és mátrix arányát!

Végezetül javaslom, szimplán csak örüljünk ennek a hazai meteoritnak!