Könyvajánló: Arthur C. Clarke – 2010: Második űrodisszeia

Tavaly volt 50 éves a science fiction időtlen alkotása, a 2001: Űrodüsszeia. Ezt a szálat folytatva, most szeretném bemutatni a könyv (és a film) folytatását: a 2010 – Második űrodisszeiát.

Ahogy az előző írásomban, úgy most is ki kell térnem pár különbségre a két mű közt. Már most le kell szögeznem azt, hogy bár a könyv címében (2010 – Második űrodisszeia) nincs “újítás” az első kötethez képest, az e könyvből készült film címe már a “2010 – A kapcsolat éve” nevet viseli. Továbbá, ahogy a 2001-ről szóló cikkben, itt sem tudok elmenni film mellett anélkül, hogy arról is ejtsek – a teljesség igénye nélkül – néhány szót.

2010-et írunk. Dave Bowman, utolsó rádióadását (“Istenem, tele van csillagokkal!“) követően nyomtalanul eltűnt, űrhajója, a Discovery One pedig azóta rója köreit a Jupiter körül (fontos itt kitérni arra, hogy a könyv és a film is a Jupiteren “játszódik”, ellentétben a 2001 könyvváltozatával).

A hidegháborús versengés közepette nemcsak az amerikaiak, de a szovjetek is el akarnak jutni a bolygóhoz, a sors pedig úgy hozta, hogy az oroszok fognak előbb odaérni. Ők pedig sikeresen oldalukra állították a Jupiter-misszió szellemi atyját, Heywood Floydot, akit Bowman eltűnése miatt személyesen is terhel a bűntudat. Így Floyd, Dr. Curnow és Dr. Chandra társaságában csatlakozik a szovjetekhez, akik a Leonov nevű űrhajón elindulnak, felkutatni Bowmant. A könyvben rövid időre feltűnik egy harmadik fél, Kína is, a Csien nevű űrhajóval, ők azonban egy furcsa “baleset” miatt hamar kikerülnek a cselekményből…

A Jupiterhez érkezvén megtalálják a bolygó körül keringő Discoveryt, amit azóta már vörösre festett az Io vulkánjaiból származó kén. Az űrhajóba átszállva nyomát sem találják életnek, azonban Dr. Chandra sikerrel újraaktiválja HAL9000-et. A cselekmény azonban jóval előrébb jár az űrhajósoknál: megjelenik a maga fenyegető módján a “TMA-2“,  azaz a Bowmant elnyelő monolit, Floyd pedig egy titokzatos üzenetet kap, miszerint el kell hagyniuk a Jupitert, míg nem késő. A férfi rájön, hogy maga Dave Bowman üzent neki, HAL pedig figyelmezteti, hogy a monolit önállósította magát: miután nyomtalanul eltűnt, kisvártatva megjelent a Jupiter légkörében, percről-percre több millióvá sokszorozva magát, fekete foltot alkotva a bolygó légkörében. A feketeség lassan elnyeli a Jupitert, mely az immár menekülő űrhajósok megrökönyödésére zsugorodásnak indult, hogy azután, egy hatalmas robbanás és a hidrogénfúzió beindulása után Jupiterből Lucifer legyen. Bowman pedig egyértelmű üzenetet küld az embereknek, mely hosszú időre meghatározza jövőjüket.

Mit lehet összességében elmondani a 2010-ről?

Jó könyv? Igen. Megállja a helyét a 2001 után? Igen.
Jó film? Igen. Megállja a helyét a 2001 után? Sajnos nem.

A könyv nagyszerű folytatása lett a 2001-nek, teljes mértékben magán viseli szerzőjének jellegzetes stílusát, melyben a feszültség a könyvek végére lassan a tetőfokára hág. Mindeközben Bowman és a monolit rejtélye átszövi a könyv minden oldalát. Nagyszerű leírásainak köszönhetően magunk elé képzelhetjük többek között a Jupiter felhőrendszerében tomboló, Föld-méretű viharokat éppúgy, mint az Io hatalmas, fortyogó vulkánokkal teli forró “kénköves poklát”, vagy az Europa fagyott, jeges világát.

Ha úgy gondolunk a filmre, mint egy önálló science fiction-re, egy könnyed, élvezhető, bár sok helyen nehezen értelmezhető művet kapunk. Emeli a színvonalát, hogy apró “easter egg”-ként Stanley Kubrick és Arthur C. Clarke is feltűnik a filmben, utóbbi kétszer.

Ha azonban úgy gondolunk a filmre, mint a 2001 folytatására, akkor…inkább ne gondoljunk rá így! Ha csak a látványvilágról kell szóljak, már alulmaradt az utód a 2001-el szemben. Az idealizált jövőképről, a hideg és végtelen űr érzéséről, a sokszor tapintható feszültségről, a film akárhogyan értelmezhető mondanivalójáról, illetve a műben megjelenő számtalan szimbólumról nem is beszélve…mondjuk, amikor Floyd hátrapillantva meglátta Bowmant, abban az egy pillanatban minden benne volt, aminek kellett. Kár, hogy ez csak egy pillanat volt.

Discovery és Jupiter: a spermium és a petesejt?

A 2001 önmagában egésznek, páratlannak és bonthatatlannak mondható. A 2010 – A kapcsolat éve inkább tekinthető a könyv megfilmesítésének, mint a film szerves folytatásának. Ennek ellenére bátran ajánlom mind a filmet, mind a könyvet.

Szerző: Kovács Gergő

Könyvajánló: Karácsonyi repülés a Rakétaemberekkel

A Holdra szállás történelmi fél évszázadát megelőzte az Apollo-program több fontos, már személyzettel zajló missziója. Az űrhajórendszer Föld (Apollo-7 és -9), majd Hold körüli tesztelése (Apollo-8 és -10). Ezek közül kiemelkedik az Apollo-8 1968 decemberi útja, melynek során elsőként jutott el az Emberiség a Hold közelébe, megkerülve Földünk hűséges kísérőjét. Éppen ezért az Apollo-11 közeledő évfordulója egy ünnepségsorozat részéve vált már a 2018-as esztendőben is.

Szerencsére az Apollo-8 küldetésével számtalan szakmai és ismeretterjesztő portál, újság, televízióműsor foglalkozott. Sőt, „Az első ember” után egy remek kötet is napvilágot látott. Ugyancsak az Akkord Könyvkiadó gondozásában, melyet a társkiadó, a GABO jóvoltából tehettem fel könyvespolcomra. Ezt megelőzően a „Rakétaemberek”-ről azt vetettem papírra…

…hogy már az első benyomás remek: az azonos dizájnú keményfedél és védőborító grafikája színvilágával, a monumentális Saturn-V rakéta fotójával pozitív benyomást sugall. Az amerikai író-újságíró szerző, az 55 esztendős Robert Kurson eredeti angol nyelven ugyancsak az évfordulóhoz időzített munkájának szakszerű fordítása és a lektorálása (az Apollo-11 sztorihoz hasonlóan) Both Elődöt és Dancsó Bélát, a téma kiváló hazai ismerőit dicséri.

Bill Anders, Frank Borman és Jim Lovell útjának története nemcsak a 445 oldalas terjedelem és az izgalmas fotóválogatása miatt kerek. „Az első ember”-hez képest kevésbe adathalmaz-szerű, sokkal inkább az elbeszélő jelleg dominál. Vélhetően a szerzők eltérő háttere okán, hiszen míg James R. Hansen a tudománytörténet oldaláról közelít, Kurson (jó értelemben véve) „csak” újságíró.

A könyvben elmerülve megismerhetjük a főszereplőket, a hidegháborús politikai hátteret, a korszak űrkutatásának fő mozzanatait. S természetesen magát a történelmi repülést: az első embereket a Holdnál, a földkelte ikonikus felvételének készítési körülményeit, valamint a karácsonyi üzenetet, mely nemcsak az emberiség ősi vallási kötetét idézte meg, de előrevetítette fajunk kozmikus jövőjét.

Mit mondjak? Kötelező olvasmány!

Szerző: Rezsabek Nándor

Könyvajánló: Arthur C. Clarke – 2001 Űrodisszeia

Idén 50 éves a science fiction fekete monolitja, minden tudományos-fantasztikus mű ősatyja, Arthur C. Clarke és Stanley Kubrick közös műve, a kikezdhetetlen és örök életű klasszikus, a 2001: Űrodüsszeia.

Hogy tiszta legyen a kép, egy fontos dolgot már a legelején le kell szögezni: a 2001 valójában nem egy könyv, amit később, “lebutítva” filmvászonra vittek. A 2001 egy könyv és egy film egyszerre, egy időben (!) készült együttese. A két mű közt természetesen vannak apró különbségek, már a cím sem egyezik: míg a film címe Űrodüsszeia, addig a könyvé Űrodisszeia. Mivel azonban jelen esetben a könyv és a film különösen szorosan kapcsolódik egymáshoz, nem mehetünk el utóbbi mellett sem szó nélkül.

Arthur C. Clarke: 2001 – Űrodisszeia. Kiadó: Metropolis Media Group. Kiadás éve: 2015. ISBN: 9786155508073. Fordította: Göncz Árpád.

Az emberiség hajnalán találjuk magunkat. Majomember őseink a kihalás szélén küzdenek a túlélésért és sajnos rosszul áll a szénájuk. Egyik reggelre virradóra azonban egy különös “jövevényre” lesznek figyelmesek: egy hatalmas, fekete kőtömbre, a monolitra, mely hozzásegíti az ember ősét nemcsak a túléléshez, hanem a felemelkedéshez is…

Változik a kép, több millió évet ugrunk előre az időben.

Az ember már kijutott az űrbe és állandó bázist létesített a Holdon. Heywood Floyd, az Országos Űrhajózási Tanács elnöke épp a Clavius-kráterben lévő bázis felé tart. Mint kiderül, a Tycho kráterben egy rejtélyes mágneses anomáliát fedeztek fel, melyet TMA-1-nek neveztek el…

A könyv következő fejezetében a Discovery űrhajóban találjuk magunkat, úton a Szaturnusz felé, ahova a monolit a rejtélyes jelet küldte. Itt jelentős különbség a film és a könyv között, hogy Kubrick filmjében, financiális okokból a Jupiterre tart az űrhajó. A hosszú út alatt testközelből csodálhatjuk meg a Jupitert, megtudhatjuk, hogyan hoznak létre a Discovery űrhajósai mesterséges gravitációt, megismerkedhetünk magával a legénységgel, ugyanakkor szembesülnünk kell azzal is, hogy az út egy nem várt konfliktust is tartogat…

A könyv végéhez közeledve a Discovery úti céljához, a Szaturnuszhoz ér, a hajó parancsnoka, Dave Bowman pedig rátalál utazása következő mérföldkövéhez, mely a bolygó Iapetus nevű holdján várja. Az ezt követő jelenetek bemutatására pedig az emberi érzékszervek már nem elegendőek…

Arra a kérdésre pedig, hogy az egész végén hova jut Bowman és miért, már mindenkinek saját magának kell megtalálnia a választ.

Mind a könyv, mind a film kortalan, olyan alapmű, amit akárhányszor újra el lehet olvasni/meg lehet nézni, mindig találhatunk benne eddig megválaszolatlan kérdéseket. Elsőnek a könyv elolvasása ajánlott, majd ha ezen túl vagyunk, jöhet a neheze, a film. Előbbi lebilincselő és olvasmányos, ugyanakkor tudományosan is hiteles, mint Clarke művei általában; Kubrick filmje viszont már sokkal nehezebb falat, sokkal több kérdést hagy megválaszolatlanul. Elég csak Clarke-ot idézni:

Ha teljesen érted az Űrodüsszeiát, akkor hatalmas kudarcot vallottunk. Sokkal több kérdést szándékoztunk feltenni, mint megválaszolni.

A 2001 (többek között) azért is nagyszerű mű, mert rengeteg oldalról lehet vizsgálni és értelmezni: ahány ember, vallás és világnézet, annyiféle a mű értelmezése is. Hogy pedig mi miért történt a 2001-ben és mi köze mindennek a rejtélyes monolithoz, kimeríthetetlen beszédtéma.

Mint sci-fit, a 2001-et legtömörebben talán a Discovery űrhajó AE-35-ös egységével tudnám azonosítani:

Hibátlan.

 

Szerző: Kovács Gergő

 

Olvassunk is “Az első ember”-ről!

A jövő esztendő kerek évforduló az egyetemes tudománytörténetben, sőt, az emberi történelemben egyaránt. 50. évfordulója a valaha volt egyik legnagyszerűbb emberi vállalkozásnak, modern kori „földrajzi” felfedezésnek. 1969-ben az Apollo-11 asztronautái révén az emberiség elküldte követeit egy idegen égitestre, s Neil Armstrong a Hold felszínére lépett.

Az évfordulós megemlékezések már 2018-ban megkezdődtek. Jómagam, tudományos újságíróként igen aktív vagyok ebben, de nálam sokkal komolyabb szereplők játszanak főszerepet mindebben. Az októberi hónap újdonsága a Queen együttes legendás gitárosának, az asztrofizikus Brian May-nek pazar holdfotós munkája. Emellett a mozik is most tűzik műsorra az „Az első ember” című alkotást. Az űrkutatás és a csillagászati barátai lélegzet visszafojtva készülne a premierre.

Ugyanakkor mindez nem marad pillanatnyi élmény! Az Akkord Könyvkiadó jóvoltából 560 oldalon, szép dizájnú védőborítóval, keményfedeles formában, kézzelfoghatóan is napvilágot látott „Az első ember”. A társkiadó, a GABO jóvoltából elsők között vehettem kézbe James R. Hansen munkáját. A szakszerű fordítás Both Elődöt és Dancsó Bélát, a téma kiváló hazai ismerőit dicséri. A kötet a lehető legrészletesebb Armstrong-életrajz. A családfától át gyermekkoron át a felnőtté válásig. A haditengerészeti pilótától kezdve a kutatópilótán át az űrhajósig. Középpontban a legnagyobb tettel, a Holdra lépéssel, majd a legendává válással. Mindez remek fotókkal illusztrálva, rendkívül sok tényadattal megalapozva, mindeközben olvasmányos stílusban.

Nézzük meg tehát a filmet, de utána igyekezzünk az adott bevásárlóközpont valamely’ könyvesboltjába, megéri!

Szerző: Rezsabek Nándor

Könyvajánló: Arthur C. Clarke – Randevú a Rámával

Az emberiség a XXII. századra a Föld mellett már más égitesteken is jelen van a Naprendszerben: állandó telepet létesítettünk a Holdon, a Merkúron, a Marson, de jelen vagyunk a Ganymedes-en, a Titanon és a Tritonon is. E hét világ azonban védtelen a meteorok, üstökösök becsapódásaival szemben, így létrehozták az Űrvédelem nevű szervezetet, mely műholdak tucatjaival igyekszik elhárítani az emberiségre leselkedő veszélyt. Történetünk főszereplőjére, a Rámára is az Űrvédelem bukkant rá, melyről csakhamar kiderült, hogy nem üstökös vagy aszteroida, hanem egy gigászi, 20 kilométer széles, 54 kilométer hosszú, henger alakú űrhajó. A Ráma sebessége is szokatlan volt: olyan tempóval közeledett, hogy az őt felfedező tudósok számára egyértelmű volt, az égitest csak kívülről, a Naprendszer határain túlról érkezhetett. A rejtélyes építmény felderítésére az Endeavour űrhajót küldik…

A történet érdekessége, hogy kijelenthetjük, jelen esetben a valóság másolta a fikciót, nem pedig fordítva. 2017. október 19-én ugyanis egy olyan égitesttel találkoztunk, mellyel előtte soha: felfedeztek egy égitestet, mely, a Clarke-regényhez hasonlóan szintén egy, a Naprendszeren túlról jött látogató. Egyes “pletykák” szerint eredetileg Rama-nak akarták volna az égitestet elnevezni, a győztes azonban az ‘Oumuamua lett, melyről bővebben itt lehet olvasni.

Az 1971-ben íródott mű Clarke egyik (ha nem “a”) legjobb könyve, lebilincselő stílusával számtalan díjat is bezsebelt. A magával ragadó stílusú könyvben megismerkedhetünk a Naprendszerünkben létrehozott új emberi kolóniákkal, mely világokon lakó emberek mennyire különböznek egymástól. Elég, ha a zord és kegyetlen Merkúrra gondolunk vagy a sötét és fagyos Triton-ra. A Ráma hengerében folytatott képzeletbeli kirándulásunkkor rádöbbenhetünk, mennyire más formát is képes ölteni az élet. A könyv egyik üdítő sajátsága, hogy a földönkívülieket nem rosszindulatú, agresszív hódítóknak írja le; hanem egy tőlünk nemcsak technológiailag, hanem társadalmilag is fejlettebb civilizációnak. Végül, a történetet olvasva szembesülhetünk azzal, hogy a XXII. század embere nem sokat változott az elmúlt pár száz évben.

 

Arthur C. Clarke: Randevú a Rámával
Budapest, 1981, Kozmosz Könyvek
Fordította: F. Nagy Piroska

Szerző: Kovács Gergő

„Üstököst látni” – az 1680-as kométa könyvbe zárva

Az „Üstököst látni” egyszerre tudomány- és csillagászattörténet, s a Naprendszer apró égitestjeinek kozmikus környezetünkben feltűnő tanúja. S akkor a kötet komoly művelődéstörténeti és könyvészeti beágyazottságát még nem is említettem. Az MTA Könyvtár és Információs Központ, valamint a Jaffa Kiadó közös gondozásában 2017 legvégén megjelent szép kiállítású, keményborítós, 597 oldalas anyag tartalmas olvasmány. Mondandóját az 1680-as fényes kométa művelődés- és tudománytörténeti emlékeinek alapos feldolgozása adja. Fontos hozzáadott értéke, hogy közli az üstökössel foglalkozó négy önálló kiadványt. A történelmi viharokkal sújtott, ekkoriban még három részre szakadt Magyarországon (valamint Erdélyben) Kisztei Péter, Jacob Schnitzler (két különálló kötetben is) és Friedrich Madeweis publikált a látványos égi vándorról. A kiadvány ezeket egyfelől fakszimile formában, majd eredeti nyelvükön gépelve, illetve magyar fordításban közli. (Kisztei írása fogant egyedül eredetiben is magyarul.) A szöveghű írásműveket egészítik aztán az érintett szakterületek művelőinek értékes tanulmányai. Köztük Zsoldos Endre csillagászattörténész kollégámé, valamint meg kell említenem a szerkesztésben jeleskedő Farkas Gábor Farkast, aki úgyszintén a csillagaszat.hu szakportál csillagászattörténeti rovatát erősíti. Általuk közelebb hozva a kort, beágyazva a műveket készítési körülményeik időszakába, s természettudományos és társadalomtudományi megközelítéssel elemezve azokat. Sikerrel, hisz a néha nehéznek tűnő régi szövegek közel három és fél évszázas után valósággal életre kelnek, a háttértanulmányok pedig izgalmas olvasmányt kínálnak a tudomány- és művelődéstörténet szerencsére még szépszámú, s értő táborának.

„Üstököst látni”. Az 1680. évi üstökös művelődés- és tudománytörténeti emlékei. Szerkesztette Farkas Gábor Farkas, Szebelédi Zsolt, Varga Bernadett, Zsoldos Endre; felelős szerkesztő Jolsvai Júlia; sorozatszerkesztő Monok István. Budapest, 2017. MTA Könyvtár és Információs Központ, Jaffa Kiadó. 597 p. 

Szerző: Planetology.hu