Könyvajánló: Arthur C. Clarke – 2001 Űrodisszeia

Idén 50 éves a science fiction fekete monolitja, minden tudományos-fantasztikus mű ősatyja, Arthur C. Clarke és Stanley Kubrick közös műve, a kikezdhetetlen és örök életű klasszikus, a 2001: Űrodüsszeia.

Hogy tiszta legyen a kép, egy fontos dolgot már a legelején le kell szögezni: a 2001 valójában nem egy könyv, amit később, “lebutítva” filmvászonra vittek. A 2001 egy könyv és egy film egyszerre, egy időben (!) készült együttese. A két mű közt természetesen vannak apró különbségek, már a cím sem egyezik: míg a film címe Űrodüsszeia, addig a könyvé Űrodisszeia. Mivel azonban jelen esetben a könyv és a film különösen szorosan kapcsolódik egymáshoz, nem mehetünk el utóbbi mellett sem szó nélkül.

Arthur C. Clarke: 2001 – Űrodisszeia. Kiadó: Metropolis Media Group. Kiadás éve: 2015. ISBN: 9786155508073. Fordította: Göncz Árpád.

Az emberiség hajnalán találjuk magunkat. Majomember őseink a kihalás szélén küzdenek a túlélésért és sajnos rosszul áll a szénájuk. Egyik reggelre virradóra azonban egy különös “jövevényre” lesznek figyelmesek: egy hatalmas, fekete kőtömbre, a monolitra, mely hozzásegíti az ember ősét nemcsak a túléléshez, hanem a felemelkedéshez is…

Változik a kép, több millió évet ugrunk előre az időben.

Az ember már kijutott az űrbe és állandó bázist létesített a Holdon. Heywood Floyd, az Országos Űrhajózási Tanács elnöke épp a Clavius-kráterben lévő bázis felé tart. Mint kiderül, a Tycho kráterben egy rejtélyes mágneses anomáliát fedeztek fel, melyet TMA-1-nek neveztek el…

A könyv következő fejezetében a Discovery űrhajóban találjuk magunkat, úton a Szaturnusz felé, ahova a monolit a rejtélyes jelet küldte. Itt jelentős különbség a film és a könyv között, hogy Kubrick filmjében, financiális okokból a Jupiterre tart az űrhajó. A hosszú út alatt testközelből csodálhatjuk meg a Jupitert, megtudhatjuk, hogyan hoznak létre a Discovery űrhajósai mesterséges gravitációt, megismerkedhetünk magával a legénységgel, ugyanakkor szembesülnünk kell azzal is, hogy az út egy nem várt konfliktust is tartogat…

A könyv végéhez közeledve a Discovery úti céljához, a Szaturnuszhoz ér, a hajó parancsnoka, Dave Bowman pedig rátalál utazása következő mérföldkövéhez, mely a bolygó Iapetus nevű holdján várja. Az ezt követő jelenetek bemutatására pedig az emberi érzékszervek már nem elegendőek…

Arra a kérdésre pedig, hogy az egész végén hova jut Bowman és miért, már mindenkinek saját magának kell megtalálnia a választ.

Mind a könyv, mind a film kortalan, olyan alapmű, amit akárhányszor újra el lehet olvasni/meg lehet nézni, mindig találhatunk benne eddig megválaszolatlan kérdéseket. Elsőnek a könyv elolvasása ajánlott, majd ha ezen túl vagyunk, jöhet a neheze, a film. Előbbi lebilincselő és olvasmányos, ugyanakkor tudományosan is hiteles, mint Clarke művei általában; Kubrick filmje viszont már sokkal nehezebb falat, sokkal több kérdést hagy megválaszolatlanul. Elég csak Clarke-ot idézni:

Ha teljesen érted az Űrodüsszeiát, akkor hatalmas kudarcot vallottunk. Sokkal több kérdést szándékoztunk feltenni, mint megválaszolni.

A 2001 (többek között) azért is nagyszerű mű, mert rengeteg oldalról lehet vizsgálni és értelmezni: ahány ember, vallás és világnézet, annyiféle a mű értelmezése is. Hogy pedig mi miért történt a 2001-ben és mi köze mindennek a rejtélyes monolithoz, kimeríthetetlen beszédtéma.

Mint sci-fit, a 2001-et legtömörebben talán a Discovery űrhajó AE-35-ös egységével tudnám azonosítani:

Hibátlan.

 

Szerző: Kovács Gergő

 

Olvassunk is “Az első ember”-ről!

A jövő esztendő kerek évforduló az egyetemes tudománytörténetben, sőt, az emberi történelemben egyaránt. 50. évfordulója a valaha volt egyik legnagyszerűbb emberi vállalkozásnak, modern kori „földrajzi” felfedezésnek. 1969-ben az Apollo-11 asztronautái révén az emberiség elküldte követeit egy idegen égitestre, s Neil Armstrong a Hold felszínére lépett.

Az évfordulós megemlékezések már 2018-ban megkezdődtek. Jómagam, tudományos újságíróként igen aktív vagyok ebben, de nálam sokkal komolyabb szereplők játszanak főszerepet mindebben. Az októberi hónap újdonsága a Queen együttes legendás gitárosának, az asztrofizikus Brian May-nek pazar holdfotós munkája. Emellett a mozik is most tűzik műsorra az „Az első ember” című alkotást. Az űrkutatás és a csillagászati barátai lélegzet visszafojtva készülne a premierre.

Ugyanakkor mindez nem marad pillanatnyi élmény! Az Akkord Könyvkiadó jóvoltából 560 oldalon, szép dizájnú védőborítóval, keményfedeles formában, kézzelfoghatóan is napvilágot látott „Az első ember”. A társkiadó, a GABO jóvoltából elsők között vehettem kézbe James R. Hansen munkáját. A szakszerű fordítás Both Elődöt és Dancsó Bélát, a téma kiváló hazai ismerőit dicséri. A kötet a lehető legrészletesebb Armstrong-életrajz. A családfától át gyermekkoron át a felnőtté válásig. A haditengerészeti pilótától kezdve a kutatópilótán át az űrhajósig. Középpontban a legnagyobb tettel, a Holdra lépéssel, majd a legendává válással. Mindez remek fotókkal illusztrálva, rendkívül sok tényadattal megalapozva, mindeközben olvasmányos stílusban.

Nézzük meg tehát a filmet, de utána igyekezzünk az adott bevásárlóközpont valamely’ könyvesboltjába, megéri!

Szerző: Rezsabek Nándor

Könyvajánló: Arthur C. Clarke – Randevú a Rámával

Az emberiség a XXII. századra a Föld mellett már más égitesteken is jelen van a Naprendszerben: állandó telepet létesítettünk a Holdon, a Merkúron, a Marson, de jelen vagyunk a Ganymedes-en, a Titanon és a Tritonon is. E hét világ azonban védtelen a meteorok, üstökösök becsapódásaival szemben, így létrehozták az Űrvédelem nevű szervezetet, mely műholdak tucatjaival igyekszik elhárítani az emberiségre leselkedő veszélyt. Történetünk főszereplőjére, a Rámára is az Űrvédelem bukkant rá, melyről csakhamar kiderült, hogy nem üstökös vagy aszteroida, hanem egy gigászi, 20 kilométer széles, 54 kilométer hosszú, henger alakú űrhajó. A Ráma sebessége is szokatlan volt: olyan tempóval közeledett, hogy az őt felfedező tudósok számára egyértelmű volt, az égitest csak kívülről, a Naprendszer határain túlról érkezhetett. A rejtélyes építmény felderítésére az Endeavour űrhajót küldik…

A történet érdekessége, hogy kijelenthetjük, jelen esetben a valóság másolta a fikciót, nem pedig fordítva. 2017. október 19-én ugyanis egy olyan égitesttel találkoztunk, mellyel előtte soha: felfedeztek egy égitestet, mely, a Clarke-regényhez hasonlóan szintén egy, a Naprendszeren túlról jött látogató. Egyes “pletykák” szerint eredetileg Rama-nak akarták volna az égitestet elnevezni, a győztes azonban az ‘Oumuamua lett, melyről bővebben itt lehet olvasni.

Az 1971-ben íródott mű Clarke egyik (ha nem “a”) legjobb könyve, lebilincselő stílusával számtalan díjat is bezsebelt. A magával ragadó stílusú könyvben megismerkedhetünk a Naprendszerünkben létrehozott új emberi kolóniákkal, mely világokon lakó emberek mennyire különböznek egymástól. Elég, ha a zord és kegyetlen Merkúrra gondolunk vagy a sötét és fagyos Triton-ra. A Ráma hengerében folytatott képzeletbeli kirándulásunkkor rádöbbenhetünk, mennyire más formát is képes ölteni az élet. A könyv egyik üdítő sajátsága, hogy a földönkívülieket nem rosszindulatú, agresszív hódítóknak írja le; hanem egy tőlünk nemcsak technológiailag, hanem társadalmilag is fejlettebb civilizációnak. Végül, a történetet olvasva szembesülhetünk azzal, hogy a XXII. század embere nem sokat változott az elmúlt pár száz évben.

 

Arthur C. Clarke: Randevú a Rámával
Budapest, 1981, Kozmosz Könyvek
Fordította: F. Nagy Piroska

Szerző: Kovács Gergő

„Üstököst látni” – az 1680-as kométa könyvbe zárva

Az „Üstököst látni” egyszerre tudomány- és csillagászattörténet, s a Naprendszer apró égitestjeinek kozmikus környezetünkben feltűnő tanúja. S akkor a kötet komoly művelődéstörténeti és könyvészeti beágyazottságát még nem is említettem. Az MTA Könyvtár és Információs Központ, valamint a Jaffa Kiadó közös gondozásában 2017 legvégén megjelent szép kiállítású, keményborítós, 597 oldalas anyag tartalmas olvasmány. Mondandóját az 1680-as fényes kométa művelődés- és tudománytörténeti emlékeinek alapos feldolgozása adja. Fontos hozzáadott értéke, hogy közli az üstökössel foglalkozó négy önálló kiadványt. A történelmi viharokkal sújtott, ekkoriban még három részre szakadt Magyarországon (valamint Erdélyben) Kisztei Péter, Jacob Schnitzler (két különálló kötetben is) és Friedrich Madeweis publikált a látványos égi vándorról. A kiadvány ezeket egyfelől fakszimile formában, majd eredeti nyelvükön gépelve, illetve magyar fordításban közli. (Kisztei írása fogant egyedül eredetiben is magyarul.) A szöveghű írásműveket egészítik aztán az érintett szakterületek művelőinek értékes tanulmányai. Köztük Zsoldos Endre csillagászattörténész kollégámé, valamint meg kell említenem a szerkesztésben jeleskedő Farkas Gábor Farkast, aki úgyszintén a csillagaszat.hu szakportál csillagászattörténeti rovatát erősíti. Általuk közelebb hozva a kort, beágyazva a műveket készítési körülményeik időszakába, s természettudományos és társadalomtudományi megközelítéssel elemezve azokat. Sikerrel, hisz a néha nehéznek tűnő régi szövegek közel három és fél évszázas után valósággal életre kelnek, a háttértanulmányok pedig izgalmas olvasmányt kínálnak a tudomány- és művelődéstörténet szerencsére még szépszámú, s értő táborának.

„Üstököst látni”. Az 1680. évi üstökös művelődés- és tudománytörténeti emlékei. Szerkesztette Farkas Gábor Farkas, Szebelédi Zsolt, Varga Bernadett, Zsoldos Endre; felelős szerkesztő Jolsvai Júlia; sorozatszerkesztő Monok István. Budapest, 2017. MTA Könyvtár és Információs Központ, Jaffa Kiadó. 597 p. 

Szerző: Planetology.hu