A Kaalijarv meteorit és a Kaali krátermező

Az észt Kaalijarv meteorit valódi ritkaságnak számít, s manapság kezd egyáltalán elterjedni a gyűjtők körében. Az elképesztően különlegesnek számító vasmeteorittal immáron személyes tapasztalataim is vannak: felfedezése ugyan 1937-ben történt, de napjainkra tehetőek az új feltárások, amelyekből egy közel 6 gr-os kis vég-darabhoz sikerült hozzájutnom.

Az impakt jelenség maga egy krátermezőt hozott létre, a Kaali a főkráter, melyet krátertó tölt ki. Összesen 9 asztroblémből áll. Számomra azért is különleges, mert ez az észtországi az egyik olyan európai helyszín, mely nem egyedülálló kráter, hanem több egyidejű becsapódás nyomát viselő krátermező.

A Kaali meteoritikus eredetét először 1928-ban Ivan Reinvald bizonyította. A meteorit becsült becsapódási sebessége 10 és 20 km/s közötti lehetett, az impaktor össztömegére a 20 és 80 t közötti érték a jelenlegi tudományos álláspont.

A becsapódás a jelenlegi, azaz a holocén földtörténeti korban történt, ezen belül nagyjából 3500 éve. Bár ezzel kapcsolatosan nem egységes a kutatók álláspontja, s ezt az értéket többen vitatják. Vannak olyan elképzelések, melyek szerint 6000 éve zajlott le az impakt-esemény. A szilikátgömbök elemzése az észtországi kövületekben azt mutatja, hogy a becsapódás lehetséges kora megközelítőleg 7600 év is lehet.

Összességében tehát egy valóban aktuális meteoritikai kérdéskörrel van dolgunk, a tudományos viták kereszttüzében találva magunkat.

Kormos Balázs

A Karoonda meteorit

Végre megérkezett gyűjteményem új, becses múzeumi töredéke! Egy meteoritcsoport névadó darabja, amit most bemutatok az Olvasóknak. Amelynek beszerzésével november közepe óta küzdöttem – de végül kegyes lett hozzám a sors.

Mint talán ismert, a szenes kondritoknak, vagyis a C típusú (Carbonaceous) meteoritoknak több csoportját ismerjük. Ilyen például a Carbonaceous Vigarano, vagyis CV típusú kondrit. Ez a csoport a Vigarano névre keresztelt meteoritról kapta a nevét. Ennek a csoportnak különleges tagja a magyar Kaba meteorit. A tulajdonomba jutott meteorit darabja viszont a Karoonda nevű szenes kondritból származik, mely a CK, vagyis a Carbonaceous Karoonda csoport névadója.

A meteorit 1930. november 25-én hullott Ausztráliában, Karoonda városa közelében. A helyi lakosok egy hatalmas tűzgömbre lettek figyelmesek. A tűzgömb erősen fragmentálódott. A megfigyelések olyan kitűnőek voltak, hogy a fragmentálódó tűzgömb színének változását is le tudták írni. Eleinte ragyogó vörös színe volt, majd átváltott halványkékbe. A tűzgömb kihunyása után hangos mennydörgéshez hasonlatos hangrobbanás érte el Karoonda városát és környékét. A helyiek beszámolója szerint a hanghatásba beleremegtek a házak.

A meteoritot egy hónappal később Kerr Grant professzor találta meg, miután az összegyűjtött információkból egy 5 km-es sugarú területre le tudta szűkíteni a lehetséges szórásmezőt. A meteorit legnagyobb darabja 3,2 kg súlyú volt, amelyet egy 2 m széles és 60 cm mély kráterben talált meg. A további darabokkal együtt 41,73 kg meteoritot gyűjtöttek be.

Az első vizsgálatok a CV csoportba sorolták, de egyéb ehhez mért meteoritok alapján rájöttek, hogy ez külön csoportot érdemel. Így meghatározták az CK csoportot. Magnetitben igen gazdag a mátrix, valamint piroxént és vasban gazdag olivint tartalmaz. Korábbi olvasmányaim szerint érdekesség, hogy oxidált környezetben alakultak ki ezek az ásványok, viszont a meteoritban még sincs nyoma vizes átalakulásnak.

Darabjait amerikai és európai múzeumokban is megtalálhatjuk, valamint néhány magángyűjteményben. A bécsi Természettudományi Múzeum egy 3,9 g-os darabját őrzi.

Szerző: Kormos Balázs

Kormos Balázs: Egy különleges holdi meteorit nyomában

Szeretném veletek megosztani eddigi legkülönlegesebb holdi meteoritom legszebb darabját. Korábban volt róla szó, hogy bizony ezek a holdi eredetű kőzetek, (melyek meteoritként érkeztek a Földre) tartalmazhatnak Fe-Ni-t. Arról is szó volt, hogy a Fe-Ni szemcsék a Holdba becsapódó meteoritok darabjai, melyek belekerültek az ütközési olvadékba,ahogy nyilván más litológiai klasztok is így kerültek ebbe a gyönyörű földpátos breccsába (és egyéb holdi meteoritokba).

Úgy tudom, hogy az NWA5000 600 millió éven át különböző becsapódásoknak és hőmérsékleti változásoknak kitéve alakult szépen lassan, (ez egyébként meglepően kevés idő) amikor is egy nagy becsapódás megadta neki a kezdő lökést felénk.

Az NWA5000 egy komplex Hold felföldi breccsa, melyekben igen nagy mértékben található leukogabbró törmelék. A leukogabbró tartalmaz anortitot és pigeonitot. A pigonit egy rendkívül érdekes ásvány, mely monoklin kristályrendszerrel rendelkezik, valamint a piroxén csoportok tagja. Úgy tudom, hogy a gyors lehűlésre utal ez az ásvány.

Viszont ugorjunk vissza mondandóm elejére. Nem utolsó sorban a fentebb említett Fe-Ni szemcsék közül egyet be is mutatok számotokra. Úgy tudom NWA5000-ből származó Fe-Ni fotó most kerül közzé elsőként hazai gyűjteményből. Végszóként ez a legszebb holdi meteorit, amit valaha láttam.

A lodranit meteoritok forráségitestje

Szerző: Kormos Balázs

A lodranitok egy családba tartoznak az akapulkoit primitív akondrit meteorittípussal. A gyűjtők nagy kedvencei. De most egyelőre térjünk ki kizárólag a lodranitokra. Ez a típusú meteorit ugyebár szintén egy primitív akondrit. Fe-NI és szilikátos ásványok alkotják, főleg olivin és piroxén. Nevét az első ilyen típusú meteorithullásról kapta mely 1868. október 1-jén fényes nappal délután 2 órakor történt tanúk szeme láttára a pakisztáni, Lodhranban. Rendkívüli módon hasonlított a földi olivin bronzitokra a vas-nikkel (Fe-Ni) zárványokat leszámítva, valamint, hogy ilyen szépséges példányt még soha nem találtak a Föld nevű planétán.

A lodranit olyasmi, mint egy durvább szemcséjű akapulkoit és innen is a következtetés, hogy a forrás égitestjük azonos lehet. A főbb ásványai az alacsony mennyiségű kalcium piroxén és olivin, valamint plagioklász és troilit. Mellékesen találhatunk még benne például szulfidokat, foszfidot és krómot. Ezek tudatában és színképük alapján nagy valószínűséggel a lodranit és akapulkoit akondritok forrás égitetjei az S típusú kisbolygók. S és a C típusú kisbolygók voltak az elsőként viszonylag pontosabban leírt kisbolygók. Az S típusú kisbolygók mérsékleten fényesek, hasonlóan az M típusú fémes aszteroidákhoz. Az S típus annyit tesz, hogy silicaceous kisbolygó, ami egy szilikátos kompozitra utal. Az aszteroida öv 17%-át teszi ki ez a típus.

 

Egy ritka és különleges primitív akondrit, a szerző gyűjteményéből.

Tehát kicsit vissza ugorva mérsékleten fényes, fémes és magnézium szilikátos égitestek. Az aszteroida öv belső részében keringenek központi csillagunk körül. Legnagyobb képviselőik: (3) Juno, (29) Amphitrite, (7) Iris, (8) Flora, (9) Metis, (433) Eros, (532) Herculina és a (951) Gaspra. Ezek közül máris kiragadnék egy elég alaposan vizsgált és igen kellemetlen veszélyes pályán mozgó kisbolygót, az Erost. A (433) Eros egy Apollo-típusú kisbolygó (Apollo-Amor pontosabb megnevezésben) is egyben vagyis földközeli. 34,4×11,2×11,2 km a mérete. Ez a második legnagyobb földközeli aszteroida. 1898-ban fedezték fel. Sajnos megvan az esély rá, hogy találkozzon a Földdel, de ebbe talán jobb bele se gondolni. Hasonló mérető krátert ütne, mint a Chicxulub kráter, melyet ugyebár a dínók kihalásával együtt emlegetnek.

A (433) Eros (NASA) (1)

De maradjunk az űrben, és inkább legyünk az Eros felszínén. A NEAR-Shoemaker szonda látogatta meg az Erost kétszer is. Elsőként 1998-ban majd 2001. február 12-én bravúros manőverezéssel leszállt a felszínére. Rögtön ki is derült, hogy az Eros sűrűsége megegyezik a Föld kérgének sűrűségével. A NEAR-Shoemaker széles körben fotózta és térképezte fel a kisbolygót, ami nem volt éppen egyszerű az erősen változó gravitációs tényezők miatt. A végeredmény, ami jelen estben a legfontosabb számunkra, az aszteroidáról kidobódott törmelék forráshelye, mely egyetlen hatalmas becsapódási kráter. Éppen ezen okok miatt feltételezik (összesítve a tényeket: S és egyben Apollo-típusú, vagyis földközeli kisbolygó valamint a színképe alapján), hogy a lodranit meteoritok a (433) Erosról származnak.