A NASA két fontos bolygókutató missziót folytatásában állapodott meg: a Jupitert vizsgáló Juno és a Mars geológiáját kutató InSight küldetés kapott hosszabbítást.
A Juno 2025 szeptemberéig, az InSight 2022 decemberéig kapott “haladékot”. Forrás: NASA/JPL-Caltech
A Juno, mely a Jupiter magnetoszféráját, belső szerkezetét vizsgálja és, amely felfedte, hogy a bolygó légköre messze komplexebb, mint ahogy azt eddig a tudósok feltételezték, most 2025 szeptemberéig (vagy a szonda élettartamának végéig, bármelyik is jöjjön előbb) kapott plusz időt, mellyel lehetősége lesz nemcsak a bolygó további tanulmányozására, de a Jupiter gyűrűje, illetve a belső három Galilei-hold, az Io, Europa és Ganymedes tanulmányozására is, utóbbiak esetében közeli átrepülésekkel a holdak “felett”.
Az InSight, mely a Mars belső szerkezetét, tektonikáját, a bolygó kérgének és köpenyének jellemzőit hivatott feltárni, 2022 decemberéig kapott haladékot. A hosszabbítás fő célja egy hosszú-távú jó minőségű “marsrengés-adatsor” összeállítása, melyhez az űrszonda időjárásjelző állomásának adatait is felhasználják.
A NASA MRO HiRISE kamerája egy érdekes felvételt készített a Mars bolygó felszínéről.
Az Olympus Mons és a Tharsis Mons a Mars két legnagyobb vulkánja, amelyekre a Mariner-9 űrszonda segítségével találtunk rá. Bár előtte már földi megfigyelők is észrevették őket, de a vulkanikus eredetükre csak később derült fény.
A Mars bolygón
sok nyoma maradt a régi lávafolyamoknak, igazából a bolygó legalább felét
vulkanikus kőzet borítja. A legtöbb kutató szerint a vulkanikus aktivitás
körülbelül 500 millió éve állt le, bár egyesek szerint még mindig van minimális
aktivitás.
Nemrég a HiRISE (High-Resolution Imaging Science Experiment – Nagy Felbontású Képalkotó Tudományos Kísérlet) csapata ősi lávafolyamokat ábrázoló képet közölt. A kráterben jól látszik az árok, amit a folyó láva vájt a kőzetbe.
A Mars és a Föld
geológiailag nagyon hasonló bolygók, több különálló rétegből állnak. A magjuk
nehéz elemekből áll, a könyebb elemek a felszínen találhatóak. A különbség a
felszínükben az, hogy a Földön a szél, az eső és a bioszféra eltűntette a
lávafolyások nyomainak nagyrészét.
Már hosszú hetek óta vártam arra, hogy végre otthon legyek, vidéken, ahol egy régi, sokat látott 60/900-as (60 mm objektívátmérőjű, 900 mm fókuszú) lencsés távcsővel észleltem a Marsot. Előtte, “bemelegítés” gyanánt vetettem egy pillantást a Jupiter-Szaturnusz kettősére. A Szaturnusz gyűrűje pompás volt 90x-es nagyítással, a Jupiter azonban már lassan beleveszett a homályba. Majd a vörös bolygó következett. Hála a távcső hosszú fókuszának, egyáltalán nem jelentkezett a lencsés távcsövekre egyébként jellemző színhiba, a Mars korongja mindenféle színezés nélkül vöröslött. Magam is meglepődtem, hogy még ilyen kis objektívátmérőnél is jelentkeztek részletek a bolygón: a Mars déli Mare-területei összefolyva bár, de szépen látszottak. A természet közben páratlanul szép, csillagos égbolttal lepett meg, a szomszéd telken pedig még egy süni is ropogtatott valamit jóízűen. Tökéletes boldogság és nyugalom volt, ami ezen az estén fogadott az ég alatt.
Rezsabek Nándor
Egy régi albireós megfigyelőtársam, Tóth Miklós XV. kerületi kertjéből irányoztuk 15 cm-es reflektort az ég felé.
A Celestron OmniXLT 150 már sok éve bizonyítja remek képalkotását. A helyi asztroklímát tekintve (szerintem) nem volt rossz az ég, bár Miki szemöldökráncolásai nem ezt mondatták. Viszont a Jupiter élesen jött, holdjai szinte kiverték a szemem. Felhősávjai mellett könnyedén látszott a Nagy Vörös Folt is. A Szaturnusz atmoszférája, tovább a Titan mellett több kisebb holdja. Utóbb a mi Holdunkat is vizslattuk, miközben a megjelenő és beúszó felhők réseiben kontrasztossá váló egyszerű és komplex asztroblémek sora a földi meteoritkráter-kutatási témám szempontjából dobogtatta meg szívem. Azaz most annyira nem… ezek most kevésbé hoztak lázba. Egyetlen dologért jöttem, és küzdöttünk a kitakarással, a város szórt, valamint felkelő égi kísérőnk zavaró fényeivel, a vadkan módjára csörtető szomszéd mindent bevilágító teraszvilágításával.
A Mars albedo/felszíni alakzatait akartuk látni, azonosítani, leírni! We Came Here to Rock – hogy ezúttal a brit metal klasszikus Saxont idézzem. Derekasan küzdöttünk. Kezdetben a horizontközeli gyatra képminőséggel, eltérő nagyítások variálásával, polarizációs, narancssárga és vörös színszűrőkkel. Az utóbbi volt a nyerő. Feltűnt, majd egyre kontrasztosabb lett két hatalmas marsi régió. Összefüggő, majdnem átlós fekete csíkként egybekapaszkodott a Terra Cimmeria és a Terra Sirenum. Ezeket már a marskutatás hajnalán albireo-alakzatként térképezték. Először közösen Maraldi-tengerként jelölte Proctor, majd már Mare Cimmerium és Mare Sirenum néven Schiaparelli. Akkor tehát alacsony albedo-értéke okán még mare-nak, azaz holdi analógiával tengernek aposztrofálták. Sőt, még Miki 1973-as, nagynénjétől a tengerentúlról kapott National Geographic térképén is így szerepeltek! (Milyen menő is volt akkor ezzel!) Aztán a későbbi űrszondás vizsgálatok alapján a modern nómenklatúra már felföldi területként a Terra Cimmeria és a Terra Sirenium formát használja.
Balázs Gábor
Július eleje óta észlelem és fotózom a vörös bolygót kisebb-nagyobb sikerekkel, melyhez a 2018-as oppozíció kedvezőtlen megfigyelhetősége miatt nagy reményeket fűztem. A három és fél hónapnyi észlelése során több érzékelhető változás is megfigyelhető volt, köztük az egyre nagyobb megvilágítottsága, látszó átmérőjének növekedése, déli pólussapkájának gyors csökkenése.
Az október 6-ai közelség után, október 9-én este, a Svábhegyi Csillagvizsgálóban volt szerencsém fotózni a 99,8%-os megvilágítottságú vörös bolygót. A fátyolfelhők ellenére fotografikusan kisebb részletek is előjöttek, még a Naprendszer legmagasabb vulkánja, az Olympus Mons is kivehető a képen (a bolygó bal alsó részében lévő világos folt).
A Perseverance leendő leszállási helye, a Jezero kráter. Forrás: Wikipedia
A vörös bolygó felé tartó Mars 2020 misszió hatkerekű, személygépkocsi méretű Perseverance roverének vizsgálati helyszíne a 48 km-es Jezero-kráter lesz. A Mars 3,5-3,9 milliárd évvel ezelőtti noachi “földtörténeti” időszakában tó borította, folyója deltatorkolatban végződött. Karbonátos kőzetei nagy jelentőséggel bírnak a tudományos vizsgálatok szempontjából. A NASA az ESA-val karöltve 2031-ben talaj-/kőzetminta visszahozatalát is tervezi. A marsi célpontnak van egy földi analógiája is: a törökországi Salda-tó. Medencéjét ugyan nem impakt esemény, hanem tektonikus mozgások hozták létre, ugyanakkor számtalan geológia, geomorfológiai és környezeti hasonlóság fedezhető fel a két bolygó egykori és jelenlegi tava között (deltatorkolat léte, eróziós folyamatok jellege, kőzettani sajátosságok stb.)
Sikerrel startolt a NASA Mars 2020 nevű küldetése, magyar idő szerint 13:50-kor, fedélzetén a Perseverance (Állhatatosság) roverrel és az Ingenuity (Leleményesség) nevű kísérleti helikopterrel.
Öt perccel a start előtt. Fotó: Spacex DailySikeres start. Fotó: NASA
A Perseverance sikeres startjával mindhárom (arab, kínai, amerikai) Mars-szonda sikerrel elindult a vörös bolygó felé. A tervek szerint az űreszközök 2021. februárjában érik el a Marsot.
A Kínai Nemzeti Űrhivatal (CNSA) magyar idő szerint 6:41-kor sikeresen elindította a Tianwen-1 nevű űrszondáját a Mars felé. Az űreszközt egy Long March (Hosszú Menetelés) 5 Y4 rakéta juttatta az űrbe a Hajnan szigetén lévő Wenchang Űrközpontból.
” Земля — это колыбель разума, но нельзя вечно жить в колыбели” (azaz “A Föld a ráció bölcsője, de nem lehet örökre a bölcsőben maradni”)
Talán vakmerőnek és irrevelánsnak tűnhet, hogy egy orosz zsenitől, Ciolkovszkijtól idézek először, amikor a NASA 2020-as Mars programját szeretném bemutatni. Miért nem kezdtem Neil Armstrong “kis-lépés-nagy-lépés”-ével vagy miért nem egy idézettel a Bibliából, amit az Apollo-8 legénysége olvasott fel Karácsonykor?
Azért, mert innen indult el minden: az addigi álmok egy lehetséges holdutazásról Konsztantyin Ciolkovszkij rakétaelvet megalkotó munkáinak publikálása után kezdtek materializálódni. Évtizedekkel később aztán az akkori két űrnagyhatalom szédületes sebességű versenybe kezdett. Hosszú lenne végigtekinteni az összes projekten, végigvenni annak minden eseményét; ha csak az amerikaiakat néznénk, a Mercury, a Gemini és az Apollo-programokat! Néhány adatot mutatnék meg: a sikeres Hold-missziók eredményét:
A NASA több sikeres Hold- és Mars-program után a mostani “indítási ablak” által nyújtott lehetőséget is igyekszik kihasználni és Perseverance-t útnak indítani a vörös bolygó felé.
1965. július 14-én elhaladt a Mars mellett, és körülbelül fél órán keresztül tudott felvételeket készíteni.
1969. február 25. Mariner-6 / március 27. Mariner-7
1969. július 31-én/augusztus 5-én repültek el a vörös planéta mellett. Sikeresen feltérképezték a bolygó mintegy 20%-át. Ezek az űreszközök készítették az első felvételeket a Phobos-ról és a Deimos-ról.
A Mariner-6 felvétele a vörös bolygóról. Forrás: NASAA Mars felszíne. Forrás: exploredeepspace.com
1971. május 9. Mariner-8
Ez a küldetés sikertelen volt, indítás után 365 másodperccel az Atlas-Centaur hordozórakéta visszazuhant az Atlanti-óceánba.
1971. május 30. Mariner-9
Az első űrszonda volt, ami a szomszédos bolygó körüli pályájára állt. 7329 felvételéből összeállt a teljes Mars térkép. Bizonyítékokkal is szolgált a víz korábbi jelenlétére: folyómederhez hasonló alakzatokat lehetett a képeken felfedezni.
A Mariner-9 felvétele a Phobos-ról. Forrás: Planetary.org
1975. augusztus 20. Viking-1 / 1976. szeptember 3. Viking-2
A Viking-1 a Chryse Planitia-n, a Viking 2 pedig az Utopia Planitia-n ért “marsot”. Küldetésük: felvételek készítése, minták begyűjtése és természetesen az élet jeleinek kutatása volt. A mostani Perseverance missziónak újra ezek lesznek a fő feladatai!
A Viking űrszondák leszálló egysége. Forrás: NASAA Viking-1 a Marson. Forrás: NASA
1992. szeptember 25. Mars Observer
1993.
augusztus 22-én elvesztették a kapcsolatot az űreszközzel.
1996. november 7. Mars Global Surveyor
Sikeresen Mars körüli pályára állva szolgáltatta az adatokat: vízfolyásokat fedezett fel, az üledékképződési folyamatát vizsgálta.
1996. december 4. Mars Pathfinder
1997. július 4-én landolt az Ares Vallis-on. Csak leszállóegységből állt, fő egységét Carl Sagan Memorial Stationnek nevezték el. Egész nyáron dolgozott, pontosította a Viking űrszondák felszíni méréseit, valamint a talaj összetételét elemezte.
1999-ben
újabb sikertelen Mars-expedíciók: a Mars
Climate Orbiter a földi szakemberek hibájából (a metrikus és az angolszász
mértékegységek összekeverése) a légkörben pályára állás közben elégett, míg a Polar Lander és a Deep Space-2 rendben megkezdte a leszállást, de utána az űrszondák
elhallgattak.
2001. április 7. Mars Odyssey
2002. május 28-án nagy mennyiségű
hidrogént talált. Műszerei:
THEMIS: hősugárzásmérő, amivel az infravörös és optikai tartományban felvételek készíthetők a bolygó felszínéről, valamint a marsfelszín hőmérsékleti tulajdonságait és a különböző ásványok összetételének vizsgálatát végezi
HEND: neutrondetektor
GRS: gamma spektrométer
MARIE: sugárzásmérő
A Mars, magassági színezéssel. Forrás: Google Mars
2003. június 10. Spirit
2004. január 4-én a Gusev kréterbe landolt. A Columbia-dombokat vizsgálta. Az itt elterülő kőzetek elemzése során semleges pH-jú, folyékony vizes környezetben keletkezett ásványokra bukkant. Legfontosabb felfedezése a Home Plate-n egy termálvizes forrásnak a megtalálása volt, ami az egykori vulkáni aktivitás jele, illetve potenciálisan kedvező élőhely lehetett az esetleges marsi mikrobák számára.
A bolygó másik oldalán, a Meridiani Planum régióban landolt 2004. január 25-én. 14 éves munkája során 45,16 kilométert tett meg. A missziója rögtön szerencsésen indult, mivel víz jelenlétében formálódó, vas-szulfát jarozit ásványokra, a talajban pedig gömb alakú, vas-tartalmú, hematitot tartalmazó ásványokra bukkant. Ezután az Endurance-kráterbe hajtott, ahol a kőzetrétegeket tanulmányozta és megfigyelte a marsi felhőket is. 2005-ben az Erebus-kráter felé haladva találta meg az első marsfelszíni meteoritot. A Viktória-kráternél az APXS műszer a légkör összetételét vizsgálta. Az Endeavournál, a Homestake-formációban gipszlerakódásra bukkant, amely folyékony víz jelenlétében keletkezhetett. A 2013-as év felfedezése: a Mars Reconnaissance Orbiter keringőegység által azonosított agyagásványok in situ megtalálása. A Preserverance-völgyben apró vízmosásokra emlékeztető alakzatok vizsgálat. A 2018 júniusi globális porvihar utáni utolsó üzenete meghatotta a világot:”My battery is low and it’s getting dark.” („Az akkumulátorom töltöttsége alacsony, és kezd nagyon sötét lenni.”)
Az Endeavour-nél. Forrás: areology.blogspot.comHematit a Marson. Forrás: QubitAz Opportunity küldetésének “idővonala”. Forrás: Qubit
2007. augusztus 4. Phoenix
Sima leszállással ért “marsot” 2008. május 26-án. Ez az űrszerkezet roverrel nem egészült ki, ”egy helyben állomásozott”. Most először adódott lehetőség, hogy a vizet (ami az elképzelések szerint felszín alatti jég formájában van jelen) közvetlenül is vizsgálják. Kutatta a talaj ásványi összetételét, a sarkvidék időjárását, a légkör és a felszín kölcsönhatását, valamint mérte a légkör víz- és portartalmát.
2012. augusztus 6-án szállt le a Gale kráterben. A marsjáró már 2013. februárjában bizonyítékokat talált arra, hogy egykor tó létezett ezen a területen, ami biztosíthatta az élethez szükséges alapvető kémiai összetevőket. A második fúrás mintáinak részletes elemzése után megállapították, hogy a Yelloknife Bay a bolygó történetének korai időszakában vízzel teli tómeder lehetett.
2018. november 26-án érte el a planétát. Leszállóhelye az Elysium Planitia régiója volt. Küldetésének céljai:
meghatározni
a Mars kérgének vastagságát és a rétegek összetételét
felderíteni, hogy
mekkora a Mars magja, milyen összetételű és milyen a fizikai állapota
meghatározni a Mars
felszínére becsapódó meteoritok számát
megmérni a Mars
szeizmikus aktivitását
meghatározni a
marsrengések magnitúdóját és földrajzi eloszlásukat
megbecsülni a Mars
belsejének hőmérsékletét
Az InSight fúrófejének leeresztése. Forrás: futurism.com
A NASA Perseverance-nak keresztelt roverje folytatná azt a munkát, amit az elődei megkezdtek. Nevét Alexander Mathertől, egy virginiai diáktól kapta, aki, ahogy Thomas Zurbuchen, a NASA tudományos missziókkal foglalkozó igazgatóságának illetékese nyilatkozta:az „Artemisz generáció” tagja, akik meg fogják tenni azokat első lépéseket az űrben, amelyek majd elvezetnek a Marshoz. A „Perseverance” név remek választás, hiszen az inspiráló munkához kitartásra, állhatatosságra van szükség.
A Jezero-kráter vizsgálata lesz az elsődleges feladata, ahol feltevések szerint 3,5 milliárd évvel ezelőtt tó hullámozhatott, amelyet a környékbeli folyók tápláltak. Erre utalnak a folyami deltákra utaló üledékes struktúrák is, ahol, az esetleges egykor létezett, azóta letűnt élet nyomai után érdemes kutatni.
Az űrszerkezet tesztelni fogja annak lehetőségét, hogy a marsi atmoszféra szén-dioxidjából oxigént állítson elő, aminek a majdani marsi kolóniák létrehozásában lenne fontos szerepe. Egy drónhelikoptert is visz magával: az Ingenuity lehetne az emberiség első motoros repülése egy idegen planétán.
Mastcam-Z: kamerarendszer, mellyel a felszíni ásványokat lehet
tanulmányozni
MEDA: spanyol fejlesztésű szenzor, amely méri a hőmérséklet,
megállapítja a szél sebességét és irányát, figyeli a nyomást, a páratartalmat,
elemzi a marsi port
MOXIE: segítségével a légköri CO2 oxigénné alakítható
PIXL: részben röntgen spektrométer, amellyel a kémiai elemeket
lehet azonosítani, részben fényképezőgép, mellyel közelképek készíthetők a
különböző talajmintákról és sziklákról
RIMFAX: norvég fejlesztésű radar a felszín alatti geológiai viszonyok
tanulmányozására szolgál
SHERLOC: spektrométer, lézer és kamera segítségével keres olyan
szerves anyagokat és ásványokat, melyek az egykori víz jelenlétére utalnak
SuperCam: spektrométer, lézer és kamera, mely egyaránt vizsgálja a
kőzeteket és a talajt, így keres szerves molekulákat
A begyűjtött
mintákat lezárt kapszulákban tárolja, majd egy arra alkalmas helyen hátrahagyja
azokat. A Mars Sample Return misszió fogja majd 2031-ben begyűjteni ezeket.
Igaz, az indítási időt már harmadjára módosították (legutóbb az egyik folyékony oxigén érzékelő adatai a rendszer abnormális működésére utaltak), de szurkoljunk, hogy arab illetve kínai „kollégája” után július 30-án ez az űrszerkezet is sikeresen elinduljon több hónapos útjára a vörös bolygó felé és 2021. februárjában problémamentes landolás után megkezdhesse munkáját a Jezero kráterben.
مرحبا الأمل azaz Marhabaan Al-Amal! Az Egyesült Arab Emirátusok Mars-missziója (Emirates Mars Mission)
Szerző: Bardóczné Kocsis Erzsó
Ha az Egyesült Arab Emírségekben laknánk, pont így
köszönthetnénk ékes arabsággal a 2020. július 14-én útnak induló Mars
szondát. Ez annyit tesz: Helló,Remény!
Az Egyesült Arab Emírségek (azaz EAE, illetve angolul United
Arab Emirates, azaz UAE) hét Emírség egyesüléséből alakult meg. Sivatagával,
tengerpartjával, a hagyományos arab és a különleges modern építészeti csodáival
nyűgözi le az idelátogatókat. A világ tíz legmagasabb hotelje közül hét is megtalálható
itt, köztük a híres Burdzs Al Arab (Arabok tornya).
De mi, akik érdeklődünk a csillagászat és az űrkutatás iránt,
nem ezért kapjuk fel a fejünket, ha Dubaj nevét meghalljuk.
Menjünk vissza az időben 2009-ig, amikor a MBRSC
(Mohammed Bin Rashid Space Center, azaz Mohammed Bin Rashid Űrközpont) a
DubaiSat-1, 2013-ban pedig a DubaiSat-2 távérzékelő holdakat indította, amiket
még a koreai SI-vel közösen hoztak létre. Napjainkban már maguk építik a
KhalifaSat (DubaiSat-3) nevű távérzékelő holdat.
Az
Al-Amal ezeket a korábbi tapasztalatokat tudta felhasználni.
Emlékezzünk
vissza, hogy tavaly is volt egy jelentős
lépése a UAE-nak! A Szojuz MSZ-15 űrhajó egy orosz, egy amerikai és egy
Egyesült Arab Emírségeket képviselő űrhajóssal a fedélzetén startolt 2019.
szeptember 25-én a kazahsztáni Bajkonur űrközpontból a Nemzetközi Űrállomásra
(ISS), majd sikeresen becsatlakozott a Zvezda modulhoz.
Ez az analóg vezérlésű Szojuz-FG rakéta ekkor repült utoljára. De ez volt az utolsó indítás az űrtörténelmi 1-es starthelyéről is, ahonnan Jurij Gagarin 1961. április 12-én kezdte az első emberes űrrepülést.
Hazza Ali al-Manszúri
egy amerikai, (Nick Hague) illetve egy orosz
“kollegával”,(Alekszej Ovcsinin) együtt tért vissza a Földre. 7 napot, 21 órát
és 1 percet töltött Föld körüli pályán, 128 alkalommal kerülve meg a bolygót.
A Mars-missziót (Emirates Mars
Mission , EMM) Sheikh
Mohammed bin Rashid al-Maktoum, aki az UAE miniszterelnöke és alelnöke is egyben,
maga jelentette be.
Az Al-Amal (angolul Hope,
magyarul Remény) nevű szonda megvalósítói az EAE Űrügynöksége és a Mohammed Bin
Rashid Űrközpont (MBRSC), de jelentős szerephez jutott a Colorado, a Berkeley
és az Arizonai Állami Egyetem is.
Az
első arab szonda tervezett indulási időpontja 2020. július 15. A projektben
körülbelül 150 tudós, mérnök és kutató vett részt, a csapatnak pedig 34% -a nő.
Álljunk
meg emellett egy pillanatra! Egy arab országról beszélünk, ahol az egyik
legfontosabb misszióban résztvevők majdnem fele nő! Ez lehet a másik fontos
üzenet, hogy napjainkban is hangsúlyos a szerepük az űrkutatásban!
Omran Sharaf, a projektmenedzser nyilatkozatában elmondta, hogy az ambiciózus tudományos küldetésen kívül az a céljuk, hogy a régió kulturális és tudományos aranykora visszatérhessen. A misszió egyben üzenet az arab fiataloknak, hogy a fejlesztésekkel, az ismeretek bővítésével lehetséges egy szebb, tudományosabb jövő felépítése.
Mint gyakorló pedagógus úgy
vélem, nagyon fontos gondolat, hogy a jövő nemzedéke a tudományok irányába
legyen terelve, azt mutassuk fel nekik, mint értéket, mint követendő példát.
Sarah Al Amiri, az Egyesült Arab Emírségek fejlett tudományokért felelős államminisztere és a Mars misszió projektmenedzser-helyettese egy hétfői (június 8-ai) bejelentésében kifejtette, hogy a misszió készen áll arra, hogy az Al-Amal sikeresen elvégezze az alábbi feladatokat a Marson három tudományos műszerrel, amikkel a vörös bolygó légkörét szeretnék tanulmányozni:
Az EMUS a távoli
ibolyántúli tartományban működő, képalkotó spektrométer, ami a Mars
termoszféráját fogja vizsgálni, illetve a hidrogén és az oxigén szökését méri
Az EMIRS infravörös
spektrométer feladata a légkörben lebegő por, valamint a vízjégből álló felhők,
az időjárási jelenségek, a légkör általános állapotának megfigyelése
Az EXI három
ibolyántúli és három látható sávban vizsgálja a Marsot, így színes képet állít
elő, valamint megfigyeli a port, a vízjég-felhőket és az ózont is
A
tudományos adatgyűjtés az EMM küldetés elvileg két esztendeig fog tartani, de
kiterjeszthető lehet még két további évvel. A küldetés során 1000 GB adatot
szeretnének gyűjteni.
Az
Al-Amal előreláthatólag 2021. februárjában éri el a Marsot. Ez méltó
megünneplése lenne az Egyesült Arab Emírségek ötvenedik megalakulási évfordulójának.
Az
UAE további tervei is vakmerőek: 2117-ig tervezik
felépíteni a vörös bolygón az úgynevezett „Science
City”-t, azaz a Tudományos várost. Omran Sharaf kiemelte
a majdani marsi kolónia létrehozása melletti elkötelezettségét is.
2020-ban,
a 71. Nemzetközi Asztronautikai Kongresszust (International Astronautical
Federation, azaz IAF) Dubajban tervezték megrendezni, ám a kialakult
járványhelyzet miatt arra csak 2021-ben kerülhet sor.
Ám
itt adódik mindenkinek egy remek lehetőség!
Idén október 12–14. között mégis lesz
Kongresszus a virtuális térben. Sőt, a szervezők úgy döntöttek, hogy ezt
ingyenesen hozzáférhetővé teszik minden érdeklődő számára. A program és a
technikai részletek kidolgozása még folyamatban van. Akit érdekel ez a
lehetőség, kísérje figyelemmel a 71st IAC – The
CyberSpace Edition honlapját!
Végezetül, ahogy egy arab közmondás mondja: Ne add át magad a fáradtságnak! Az erőd meg fog felelni a vágyaid mértékének.
A Mars körül több mint 18 éve keringő Mars Odyssey szonda felvételeinek segítségével amerikai kutatók a Phobos eredetét vizsgálták. A hold egyes vélekedések szerint befogott aszteroida; az eddig kisebbségi tudományos álláspont pedig úgy véli, kisbolygó-becsapódás révén a Mars anyagából kirepülve formálódott (hasonlóan a Föld Holdjához). A durván 25 km átmérőjű, szabálytalan alakú égitestet a NASA-űrszonda THEMIS rendszerével 6000 km-es távolságból vizsgálták. Eltérő holdfázisai alatt hőmérsékletét mérték – amivel kémiai és fizikai tulajdonságaira, ezáltal eredetére próbáltak fényt deríteni.
A Phobos különböző fázisokban. Fotó: NASA/JPL-Caltech/ASU/NAU
Megállapították, hogy zömében bazaltból épül fel, felszínét finom szemcsézettségű anyag borítja. A kutatók „eredményt ugyan nem hirdettek”, de a korábban jóval népszerűbb befogott kisbolygó teória ellenében immáron a Phobosról, mint egy marsi impakt esemény szülöttéről beszélnek. Ezt erősíti, hogy Mars körüli pályája ellentmond a befogás lehetőségének. Már csak az egykori becsapódási krátert kellene meglelni a vörös bolygón… A további kutatást segítheti, hogy a marsi hold, valamint társa, a Deimos vizsgálatára 2024-ben indul a JAXA űrszondája. A japán Martian Moons eXploration (MMX) kiterjedt megfigyelései mellett phobos-i mintával fog visszatérni a Földre.
Naprendszerünk, mint közismert, Földünk legszűkebb kozmikus környezete. Kiterjedését nem könnyű meghatározni, hiszen nincsenek a térben kitűzött határai. Jobb híján azt mondhatjuk: a Naprendszer addig terjed ki, ameddig a Nap gravitációja erősebb a környező csillagokénál („dinamikai Naprendszer”). Minthogy viszont a csillagok meglehetősen rendszertelenül oszlanak el körülöttünk, az így meghatározott Naprendszer alakja amőba-szerű, távolról sem gömbszimmetrikus lenne. Átlagban a Naptól mintegy 2,5 – 3 fényév (nem egészen 1 parsec) távolságig tart; talán kényelmesebb egy ekkora sugarú gömbbel modellezni.
Naprendszerünk legbelső részében található a bolygórendszer. Ehhez tartozik központi égitestünk, az egészet gravitációs erejével összetartó Nap; továbbá a nagybolygók, a törpebolygók, a kisbolygók, üstökösök, valamint az interplanetáris anyag, amely porból és ritka gázból áll. Az egészet „átfújja” a napszél, és át-meg áthatják különféle erőterek (interstelláris mágneses tér, elektromágneses sugárzások stb.).
A nagybolygók olyan égitestek, amelyek csillag (esetünkben a Nap) körül keringenek, elég erős a gravitációjuk ahhoz, hogy gömb alakúak legyenek, és pályájuk mentén „kisöpörték” az apróbb égitesteket. Lényegében egy közös síkban keringenek a Nap körül, e síktól csak néhány foknyit térnek el. A törpebolygók is gömb alakúak, de pályájuk mentén nem söpörték tisztára a teret. Nem feltétlenül tartják magukat a Naprendszer szimmetriasíkjához közel. A kisbolygók már ahhoz is kicsik, hogy gömb alakjuk legyen; pályájuk inklinációja lényegében tetszőleges lehet.
A Naprendszer külső tartománya és a bolygórendszer közt a Kuiper-öv helyezkedik el. Ehhez sok kis- és törpebolygó tartozik, melyek meglehetősen ritkán és szabálytalanul oszlanak el. Legkívül az Oort-felhő van, a Naptól 1 – 2 fényévnyire; ezt sok, millió vagy inkább milliárd apró, néhány km méretű üstökösmag alkotja. Őket a Földről nem lehet észlelni; de ha valamiért, valószínűleg a közeli csillagok gravitációs zavaró hatása miatt, egyik-másik beesik a Naprendszer belső terébe, és közel jut a Naphoz, akkor a Nap sugárzása miatt anyaga egy része szublimál, s az üstökösmag körül „kómát” alkot. Ennek anyagát a napszél elfújja, így alakul ki az üstökös „csóvá”-ja. Ez, illetve a rajta szóródó napfény szabad szemmel is láthatóvá válhat. A kis égitest, pályáján tovább haladva, idővel persze újra elhalványul (bár a csillagászok sokáig követni tudják műszereikkel), majd eltűnik: távozik Naprendszerünkből.
Ha egy üstökös pályáját valamelyik óriásbolygó gravitációs hatása úgy módosítja, hogy közel ellipszis alakúvá lesz, akkor ez az üstökös nem repül ki a Naprendszerből, hanem többször is körbejárja a Napot. Minden alkalommal párolog, míg minden illó anyaga elfogy, s csak egy kőhalmaz marad belőle. Ez persze tovább kering, de immár sok apró darabja egymástól független pályán. Idővel szétszóródnak a pálya mentén: létrejött egy meteorraj.
A rendszer közepén levő Nap egy „élete” delén járó sárga törpecsillag. Tömege kb. 2·1030 kg, ami az egész Naprendszer össztömegének kb. 99,8%-a. Körülötte – pontosabban: vele közös tömegközéppontjuk körül – keringenek a bolygók, stb.
A bolygórendszert külső és belső bolygókra oszthatjuk, de ez csak egy mesterséges felosztás. Eszerint belső bolygó a Merkúr és a Vénusz, mivel ezek vannak közelebb a Naphoz, mint a Föld. A többi nagybolygó, a Marssal kezdve, a külső bolygók. Lényeges fizikai tulajdonságaik alapján viszont föld-típusú, illetve óriás– (vagy gáz-) bolygókat különböztetünk meg. A Föld-típusúak a Merkúr, Vénusz, Föld és a Mars. Ezek kicsik, átlagos sűrűségük nagy (3,93 és 5,51 g/cm3 közt), légkörük nincs vagy vékony, holdjuk nincs vagy kevés (a Földnek 1 holdja van, a Marsnak 2 egészen kicsiny és szabálytalan alakú). Ellenben az óriásbolygók, a Jupiter, Szaturnusz, Uránusz és a Neptunusz hozzávetőlegesen egy nagyságrenddel nagyobbak, mint a föld-típusúak, légkörük vastag és sűrű; átlagsűrűségük kicsi (0,69 és 1,64 g/cm3 közé esik), sok holdjuk és gyűrűrendszerük van. A két bolygótípust egy kisbolygó-övezet is elválasztja egymástól: sok kisbolygó kering a Mars és a Jupiter pályája közt.
Ha a rendszer méretarányait akarjuk elképzelni, tekintsük át 100 milliószoros kicsinyítésben. Ekkor a Föld kb. 13 cm átmérőjű, majdnem pontosan gömb alakú labda; rajta 0,08 mm magas, pici ránc a Himalája. Ha rálehelünk a golyóra, s lesz rajta egy vékony pára-réteg: ez vastagabb, mint az óceánok.
A Föld-labdától kb. 4 méterre kering egy dió: a Hold. A Nap 1,5 km-re van, 14 m átmérőjű forró, fényes gömb. A Kuiper-öv a Naptól mintegy 60 km-e kezdődik. A legközelebbi állócsillagok, a Nap „testvérei” ebben a modellben legalább 400 ezer km-re lennének, tehát még a valódi Holdnál is messzebb. (E 400 ezer km-ből már megtette az ember az első 4 métert, a Holdig. Ezt nevezik néha úgy, talán némileg nagyképűen: a világűr meghódítása…)
A Voyager-szondák már elhagyták a bolygórendszert, s most a Naprendszer külső tere felé haladnak. Még sok évezredbe telik, amíg áthaladva az Oort-felhőn, kijutnak Naprendszerünkből a csillagközi térbe. Igaz, gyakran olvasunk olyan hírt, amely szerint e szondák már „hivatalosan” is elhagyták a Naprendszert. Ezekben a hírekben a Naprendszer határát a heliopauzával, a nap által létrehozott „plazmabuborék” határával veszik azonosnak. Ez valahol 18 milliárd km-nél van, modellünkben tehát a Naptól kb. 180 kilométerre. Kétségkívül van különbség a heliopauzán kívüli és belüli plazma fizikai adatai közt, ezért a határt így is lehet definiálni. Ekkor a Naprendszert sokkal kisebbnek tekintjük, mint a „dinamikai” definíció szerint, és ami elég furcsa lenne: ekkor az Oort-felhő már – messze a „határon túl” lévén – nem tartoznék rendszerünkhöz.
#/media/File:Jezero_crater-Isidis_basin.jpg){kind=link}
