A világhíres Hraschina vasmeteorit

Szerző: Kereszty Zsolt
(IMCA, MetSoc, IMO, MCSE)

Az első – régi – magyar meteoritunk 1751. május 26-án délután 6 óra körül hullott, az akkori Agram városától (Zágráb) 45 km-re ÉK-re lévő Hraschina település mellett, ma Horvátország. 1920-ig Zágráb német megfelelőjét, az Agram nevet használták, csak később terjedt el az általunk ismert Hraschina.  A keleti égen feltűnő, két nagyobb és több kisebb darabra hulló hangrobbanásos, füstnyomot hagyó nagyon fényes tűzgömböt sok szemtanú látta, elsősorban a környékbeli földeken dolgozó megrémült helyiek, de még szigetvári észlelés is maradt ránk, ahol viszont hangot nem jelentettek. A ritka jelenség híre hamar eljutott Bécsbe, a császárnő a hírek ellenőrzésére bizottságot küldött a helyszínre, ők rögzítették a szemtanúk máig felbecsülhetetlen értékű megfigyeléseit, sőt később rajzos észlelések is előkerültek, Haidingeré a legismertebb. Ezekből tudjuk, hogy a füstnyom órákig látszott és alakja a szél miatt folyamatosan változott.

A meteorit bolidája Haidinger rajzán

A 39,7 kg-os nagyobb meteoritot Michl Kollar helybeli lakos találta szántás közben kb. egy héttel az esemény után. Elmondása szerint a darab egy 50 cm széles és 120 cm mély tölcsér alakú kráterszerűségben ült. A kisebb 9 kg-s meteorit a nagyobbtól kb. 2000 lépésre volt egy 90 cm széles és 90 cm mély gödör alján. A darabokat a zágrábi püspökhöz küldték, aki bemutatta azokat a bécsi vizsgálóbizottságnak. A nagyobb először a Kincstárba, majd 1777-től a Császári ásványi gyűjteménybe került, ahol ma is látható annak egyik legbecsesebb példányaként, a kisebbet helyi kovácsok 3 részre osztották (Zágrábba, Pozsonyba, Hraschinára kerültek) de végül elvesztek az időközben eltelt 270 év alatt. Érdekesség, hogy a bécsiek először nem fogadták el, hogy ezek az égből esett valóságos meteoritok, ami nem csoda, hiszen akkoriban nem tudták, hogy mik is ezek és honnan jönnek. A vitára a francia Chladni tett pontot, éppen az 1803-as L’Aigle mellett hullott kondritokra és a Hraschinára alapozva.

A fő tömeget a korabeli jelentés háromszög alakúnak és regmagliptekkel (apróbb-nagyobb lekerekített peremű gödröcskék a felszínen) tarkított fekete fémes színűnek írta le. A meteoritból Bécsben csak kisebb kiemelkedő részeket vágtak le, az egyik ilyet Alois von Widmanstätten a birodalmi “Fabriks-producten Kabinet” igazgatója, korabeli vas és öntödei szakértő vizsgálta 1808-ban. A felületet nagy nehézségek árán síkra csiszolta, még nehezebben tükrösre polírozta, majd a korban elterjedt egyik fémvizsgálati módszerrel szabadlángon felhevítette. A vasmeteoritokban lévő alacsony nikkel tartalmú kamacit és magas Ni tartalmú ténit fázis eltérő módon oxidálódik és ez meglátszik a felhevített felületen. Widmanstätten észlelte, hogy a 4×2,5 cm-es minta felülete hevítéskor érdekes, színes, egyedi rajzolatú – földi anyagokban nem akkor még nem ismert – rácsos szerkezetet mutat. Így fedezte fel függetlenül az angol természettudós Thomson után pár évvel, a vasmeteoritok egy jelentős részére jellemző és ma mint Thomson-Widmanstätten néven ismert mintázatot (gyakran csupán Widmanstätten-t mondunk, de ez helytelen az első felfedező Thomson-ra nézve…). Rövidesen megismételte a kísérletet, de ekkor már salétromsavas keveréket használt, és ekkor is előjött a korábban megfigyelt struktúra, de itt már nem tapasztalt elszíneződést. Tanult barátai körében elvégzett kísérletet végül soha nem publikálta, Neumann volt az, aki 1812-ben elsőként leírta a tapasztaltakat és az eljárás hamar elterjedt a kor meteoritos szakemberei között. Néhány év múlva a különös “struktúra-előcsalogató” módszerrel igazolták a császári gyűjtemény Elbogen, Lénártó vasmeteoritjain is az oktaedrites szerkezetet. Később a mintázatot mesterséges fémes anyagokban is kimutatták (Arnold & McWilliam 1904).

A bécsi Természettudományi Múzeum épülete
A Hraschina meteorit fő tömege

Mivel a fő tömeg soha nem lett jelentősen elválasztva/megvágva, így a meteorit szerkezetére csak a felszín közeléből vett kisebb minták tanulmányozásából következtethetünk. A dán vasmeteorit-szakértő Wagon F. Buchwald (ő találta a nagy grönlandi Cape York meteoritot) ma is alapműnek számító “Iron meteorites I-II-III” 1975-ös könyvében meg is jegyzi, hogy a Hraschina kémiai összetétele bizonytalanul tisztázott, különösen amiatt, hogy egyes nagy gyűjteményekben meglévő példányai valójában nem is Hraschina minták (pl. Londonban egy Toluca nevű vasmeteoritot hittek annak).

Az első tudományos igényű leírását Holger adta 1830-ban, ő 11,84% Ni-t, 1,26% Co-t mért, Wehrle (1835) pedig 8,88% Ni-t. Cohen & Weinschenck 1891-ben sósavban feloldott egy 31-gr-os darabot és 0,133 g schreibersitet, 57,46% Fe-t, 25.78% Ni-t, 1,32% Co-t és 15,31 % P-t talált. Buchwald szerint bár összetétele pontatlan, de talán az alábbi tájékoztató jellegű becslés adható: 10,1 ± 1% Ni, 0,6% ± Co, 0,4% ± 0,1 P. A problémát az okozza, hogy a felszín közeléből több helyről vett kis (!) minták eltérő kémiai összetételt mutathatnak, sőt a modern mikroszondás vizsgálatok esetében nagyon nem mindegy, hogy hol mérünk, mert a kamacit lamellák szélein feldúsul a Ni, míg a sáv közepe felé lecsökken. A korszerű vasmeteorit geokémiai klasszifikációja viszont nem a fenti elemeken, hanem a Ga, Ge és Ir nyomelemek eloszlásán alapul. E szerint a Hraschina a viszonylag ritka, mindössze 26 tagot számláló IID típusba sorolható. Ebből csupán kettő a szemtanús hullás, a másik az 1912-es dél-afrikai N’Kandhla.

A vasmeteoritok tárlója Bécsben, középen jobbra a Hraschina
A meteorit szelete a Thomson-Widmanstätten mintával

Buchwald készítette az eleddig legpontosabb vizsgálatot a meteoriton egy bécsi és egy Smithsonian kismintán. Az újrakristályosodott kamacit vonalak szélességét változónak, de átlagban 0,7 ± 0,1 mm-nek találta, a kamacitszemcsék méretét 50-100 μm-nek mérte, határaikon 1-6 μm-es foszfidszemcsékkel. A keménység 185 ± 10 (Vickers), de megjegyzi az ismételten jelentkező problémát, hogy a minták sehol sem voltak távolabb a leolvadt felülettől, mint 8 mm! A ténit és plesszit a teljes mennyiség kb. 35 %-át teszi ki, a ténit lamellák olykor szélesebbek és sárgák. Apró schreibersitet, rabditot, troilitet, daubrelitet is kimutat, de grafitot, szilikátokat nem. Nagyobb méretű troilit és schrebersit csomókat nem talált. A meteorit szerkezete rokonságot mutat a Treysa, Zacatecas és Sanderson IIIAB osztályú meteoritokkal, ami felveti a kapcsolatot a IID és IIIAB típusok között. Hogy ennek mi a valódi oka, még nem tudjuk, talán a közös kozmikus keletkezés nem elvethető.

A meteorit bécsi Természettudományi Múzeumban forgó zsámolyon őrzött tankönyvbe illő szépségű példányát sok év óta évente megcsodálom és mindig valami újat fedezek fel rajta. A nagy nyílhegy alakú példány, matt fekete-kékes olykor barnás-sárgás (utóbbi elszíneződés a 270 éves oxidáció hatása vagy éppen földi talajszennyeződés lehet) olvadási kérge közül az éleken kibukkan a fő összetevőt adó fémes vasnikkel. Bár a világosabb belsejű regmagliptek lekerekítettek, néhol feketébb éles peremek és egyenes, tűszerű benyomódások figyelhetők meg, ez más vasmeteoritok esetében a schreibersit és/vagy az ún. Brezina-lamellák jele, de itt ezt még nem mérték. A felszínen gyakori a hullás közben keletkező párhuzamos, radiális jellegű tipikus folyásnyomos hálózat. A példány teteje repesszerűen olvadt le, talán robbanáskor itt vált le egy kisebb fémes zóna. A forgó platformon az alját nem látni túl jól, de ott is regmagliptes a felszín és nem látni másodlagos olvadási nyomokat és ajakrúzsszerű körülfolyást (ún. roll-over lipp-et). Ismert egy másik töredék példánya is, M. Horejsi amerikai magángyűjtőnél, ami teljesen eltér a fő tömeg jellemzőitől. Ez egy tipikus repesz alakú példány, feltételezhetően, a kisebb darabhoz tartozhat, de ezt a gyűjtő birtokában található – és nem közölt – régi múzeumi cédulák alapján lehetne csak beazonosítani.

Az ismert Hraschina példányok a világ múzeumainak legritkábbjai között szerepelnek. A Monica Grady (NHM London) féle “Catalogue of Meteorites” alapműnek tekintett meteorit regisztere az alábbi ismert példányokat közli: 39 kg (NHM Bécs), 20,5 gr (MfN Berlin), 0,8 gr (AMNH, New York), 9 gr (FMNH Chicago), 0,4 gr (USNM Washington), 1,6 gr (GSI Calcutta). Megjegyezni kívánom, hogy korábban ismert volt 4 db “Hrasina” néven katalogizált magyar minta is mely szerepel az 1951-es Tokody-Dudichné féle “Magyarország meteoritgyűjteményei” című katalógusban is (63 gr, 1,5 gr, 0,7 gr, 0,3 gr). De a Természettudományi Múzeum 1956-os sajnálatos tűzvésze után az 1969-ben készült Ravasz Csaba-féle új katalógusban ezek már nem szerepelnek. Hogy a példányok elvesztek vagy felismeretlenül esetleg félrecetlizve hevernek a raktárban, ezt célszerű lenne tovább vizsgálni.

A jellegzetes feketés olvadási kéreg a regmagliptes felszínnel
A repesz alakú példány (M. Horejsi, USA)

Komolyabb magángyűjteményekben minimális mennyiség található, a gyűjtők által hiperritkának és No1-nek minősített példány az utóbbi két évtizedben csak 1-2-szer bukkant fel. Amikor az egyik komoly gyűjtő barátommal beszélgettem róla, hogy milyen jó lenne belőle akár csak egy pici is, azt mondta erre: jó, ha egyszer az életben tudunk belőle szerezni, de leginkább egyszer sem… Tapasztaltam, hogy régi magán- és közgyűjteményben nem kellően igazolt eredetű vagy félrecetlizett, összetévesztett minta található. A nemzetközi meteoritikai közösségben sokan tudják rólam, hogy elsősorban a magyar illetve régi magyar meteoritok érdekelnek, ezért jó pár évvel ezelőtt felkínáltak nekem egy régi osztrák “Agram” cédulával ellátott viharvert példányt, ami állítólag a bécsi múzeumból származott. A kisördög ott motoszkált bennem, hogy milyen jó lenne, de ezt egy ilyen régi meteoritnál modern mérőeszközökkel kellene igazolni. Az eladó nem akárki volt, a ma élő legjelentősebb meteoritgyűjtő, aki bele is ment a mérésbe, amit Párizsban végeztettünk el. Végül kiderült, hogy nem Hraschina példányról van szó… fájdalomdíjul kaptam tőle egy másolatot a falamra a meteorit Brezina professzor által készített korabeli reprodukciójáról.

Szintén pár éve egy másik komoly forrásból lehetőségem nyílt megvásárolni egy pár cm-es Hraschinának mondott, régi amerikai gyűjteményből származó szeletet. Rutinosan itt már alapból elvégeztük a méréseket immáron itthon és láss csodát, a kamacit vonal szélességek, a mintázat és a Ni, Co és P értékek kísértetiesen passzoltak a szakirodalomban – itt előbbiekben is – részletezettekhez. Jelen pillanatban a Ga, Ge és Ir nyomelemek meghatározásán van a sor. Ez sajnos nem egyszerű és ráadásul roncsolásos mérés, de rendkívül összecsengenek és biztatóak a korábbi mérési eredmények, igazából egy 2. kontrollmérést szeretnék a magam megnyugtatására. Ha ez beigazolódik, akkor valószínűleg ez lesz az egyetlen (!) igazolt magyar Hraschina meteorit példány! Ennek fotóját most adom közre először, a minta restaurálását és savval történő maratást (étetést) magam végeztem. A makrofotókon jól látható a jellegzetes közép-oktaedrites Thomson-Widmanstätten mintázat és a kissé oxidált kéreg.

A saját példányom makrofotói, figyeljük meg a jól fejlett kamacit sávokat és a sűrű, párhuzamos vonalas ténitet

Másik érdekesség, hogy a 2018 áprilisi horvát bolida esetleges példányainak keresésére indítottunk egy “gyorsreagálású” expedíciót, szinte közvetlenül az esemény után (Csizmadia, Hegedűs, Zelkó számításai alapján, Madar, Nagy, jómagam és mások, mint keresők). A hullási zóna közel esett Hraschina (Hrašćina-nak írják a horvátok) községhez, természetesen és számunkra kihagyhatatlanul meglátogattuk azt. A kisvárosias hangulatú horvát hegyi helység szépen őrzi a meteorit emlékét. Többnyelvű tájékoztató táblák, útirányjelzők kalauzolnak el a hullás helyén felállított emlékműhöz. Itt a fő tömeg 1:1 méretű fémből készült jó minőségű másolata van kiállítva, a hullás és általában a meteoritokról szóló tájékoztató táblával. Expedíciós társaimmal beleszimatoltunk a hely autentikus levegőjébe, lelki szemeink előtt láttuk a 2 részre robbanó tűzgömböt és elképzeltük, ahogy mi találjuk meg a világhíres és első régi magyar meteoritunkat, a Hraschinát.

A Hrašćina helységnévtáblánál 2018-ban
A hullás helyén lévő emlékmű

Meteoritkráter Expedíció 2020 – a svéd Mien romkráterhez és krátertavához

Szerző: Rezsabek Nándor

Nyáron ismételten útra kel a Meteoritkráter Expedíció csapata! A 2020-as esztendő kiemelt célpontja a 121 millió éve kőmeteorit formálta, 9 km átmérőjű, tóval fedett svéd Mien romkráter.  

A korábban felkeresett lengyel Morasko-krátermezőhöz, majd Ries és Steinheim ikerkráterekhez hasonlóan a svédországi expedíció is az asztroblém felszínalaktani formáit, impaktitjait, – környezettudományi szemmel – talajviszonyait, hidrológiáját, állat- és növényvilágát, természetvédelmét, kultúrtörténetét teszi vizsgálat tárgyává.

Mindezt kiegészíti az az ismeretterjesztő jelleg, amelynek során a természettudományok iránt fogékony nagyközönség figyelmét felhívja a meteoritika, a geológia, a geográfia és a környezettudomány aktuális kérdéseire és érdekességéire.

A Meteoritkráter Expedíció kibővített létszámú 2020-as svédországi útjának társszervezője a Bakonyi Csillagászati Egyesület (BCSE). (Folyamatosan bővülő) szakmai, támogató és médiapartnere a Magyar Meteoritikai Társaság, a Gothard Jenő Csillagászati Egyesület, az UtazniJó Utazási Iroda, az Élet és Tudomány folyóirat, a Planetology.hu honlap, a Gravitáció és a Rezsabek Nándor ScienceBlog.

A Magyar Meteoritikai Társaság közgyűlésén

Szerző: Rezsabek Nándor

December 11-én zajlott az ELTE TTK lágymányosi épülettömbjében szakmai szervezetünk, a Magyar Meteoritikai Társaság 2019. évi közgyűlése. A hasonló esetekben általában ritka egybőli határozatképesség eredményes munkával párosult. A Kereszty Zsolt vezette ülésen meghallgathattuk az elnökség beszámolóját az idei első, még tört év munkájáról, valamint a 2020-as tervekről. Megválasztottuk Szklenár Tamást a titkári feladatokra. Szó esett induló folyóiratunkról, honlapunkról, tavaszra tervezett konferenciánkról, a meteoritika aktualitásairól, tagtársaink híreiről, kutatási eredményeiről.
S bár ugyan jómagam a tavaly “szórásmezeileg” Szlovákiában felkeresett, 1840-ben megtalált Magurára szavaztam, a Év meteoritjának az 1900-ban hullott Ofehértót választotta meg a grémium. A közgyűlés egyhangú szavazással támogatta, hogy a Társaság szakmai támogatója legyen a Meteoritkráter Expedíció 2020-as svédországi, 121 millió éves Mien-kráter vizsgálatára vezetésemmel induló útjának. Ennek sikeres lebonyolítása egyben a Meteoritkráterek és impaktitok tagozat vezetőjeként az általam tervezett fő szakmai célkitűzés.

(Kereszty Zsolt felvételén a közgyűlés résztvevői, Kormos Balázs kezében a 2012-ben meglelt Csátalja Baján őrzött fő tömege.)

A Magyar Meteoritikai Társaság 2019. évi közgyűlése

Szerző: Kereszty Zsolt

Hazánk egyetlen meteoritos érdekképviseleti, összefogó jellegű szervezete a 2019-ben alakult Magyar Meteoritikai Társaság 2019. december 11-én (szerda) tartja ez évi rendes közgyűlését.

Helyszín: Budapest, ELTE TTK Északi tömb, 4. emelet 4.95-s terem, találkozunk 15:45-kor az Északi tömb Duna felőli bejáratánál.

Akit érdekelnek a meteoritok, a magyar meteoritok és szeretne részese lenni a hazai meteoritikai történéseknek, akár gyűjtő, kutató illetve egyéb szakember vagy csupán érdeklődő, akkor köztünk a helye! Ezennel meghívunk közgyűlésünkre.

A társaságba a helyszínen is be lehet lépni, mert csak aktív tag vehet részt a közgyűlésen.

A Bruderheim meteorit története

Bruderheim város büszke szimbóluma

Szerző: Kormos Balázs

1960. március 4-én 13:06 órakor fényes tűzgömb robbant fel a Föld légkörében Közép-Alberta felett. A test másodpercenként 42 kilométert haladt, és villanásainak sok száz ember szemtanúja volt olyan messze, mint a Brit Kolumbia sziklás hegyvidéke. Az óriási hangrobbanás 5000 négyzetkilométeren át hallható volt, eltérő mértékben. A robbanástól az ablakok beleremegtek, megrázta az otthonokat alapjaiban, és megrémítette a családokat alvásuk közepette. Az első megtalált darabok Bruderheim-től északra kerültek elő, egyesek akár 30 centiméter mélyen is a talajba fúródtak. Sok visszapattant a hótól megtisztított fagyott talajról és végül a hóban állt meg.

A meteorit fő tömege, Matt Krys kezében. Fotó: MeteoriteCollector.org

A szemtanúk jelentései alapján úgy gondolják, hogy a meteorit hullását először Alexis Simon, a Paul’s Band Band indián rezervátumának lakója észlelte. Aki beszámolt a tűzgömb északkeleti irányáról, gyors sebességéről, és hogy úgy tűnt, „tűzhullámokat” bocsát ki. Leírt egy olyan hangot is, amely nagy szélre hasonlított és kb. 5 másodpercig tartott a tűzgömb-jelenség elmúlása után.

A Szerző saját példánya

Amint a hullás híre elterjedt, sokan érkeztek a meteoritok keresésére. Az első meteorit-töredéket Nick Broda, egy helyi gazda találta a pajtájában. Más helyiek, köztük Stan Walker és Ty Balacko, segített a szórásmező feltérképezésében és a begyűjtésben. Az azt követő napokban a két férfi összesen 155 font tömegű meteoritot talált. Andreas Bawel, Walter és Nick Holowaty (Bruderheim) körülbelül 22 fontot szedtek össze gazdaságaikban. Walter Holowaty szervezte az első gyűjtést az Észak-Saskatchewan folyó jegéről, és átásta a havat is a jég felületén, ahol lyukakat látott a havon. Több száz szemcsés és pár grammos darabot szedtek össze. Közel 700 meteoritot találtak, amelyek össztömege meghaladja a 300 kilogrammot. Ez a kanadai történelem legnagyobb hullása. A legtöbb talált darabot végül az Alberta Egyetem szerezte be és innen kerültek ki darabok más múzeumokba és kutatóintézetekbe világszerte.

Ahol a meteorit darabjai magángyűjteményeken kívül megtalálhatóak:

  • Smithsonian Nemzeti Természettudományi Múzeum-
  • Washington, D.C. Amerikai Természettudományi Múzeum
  • New York, Peabody Múzeum
  • Yale Egyetem Redpath Múzeum
  • McGill Egyetem Nemzeti meteorit gyűjtemény, Ottawa
  • Vatikáni meteorit gyűjtemény
  • Földtudományi Tanszék, Cambridge University Montréal Université, Montréal, Quebec

A Kakowa meteorit

Szerző: Kereszty Zsolt

A kakowai meteorit 1858. május 19.-én hullott, a mai romániai – akkor Magyar Királyság – bánsági, Krassó-Szörény megyében, Kakowa (Kákófalva, románul Grădinari) falu mellett. Néhány kilométeren múlott csupán, hogy ma nem szerb meteoritként tartják nyilván.

Kakowa, azaz Kákófalva. Forrás: Wikipédia

Az eredeti leírás ezt mondja a hullásról:

“1858. május 19. reggeli 8 óra tájban 4 kákovai juhpásztor: Csismasa György, Stanimir Tamás, Bardan Márton és Csinka Zsurzs a Ponville néven is nevezett Valya lui Mildin-ben tartózkodtak juhaiknál, mikor tompa dörgést és rögtön reá zúgást hallottak a levegőben és egy „füstfellegecskétől körözött fekete tárgyat” láttak földre esni nagy sebességgel. A nevezett tárgy a juhnyáj közelében esett le, és esés után rögtön egy „tarackdurrogáshoz hasonló dörgés hallatszott, melyet felemelkedő föllegecske követett”. A juhászok a fűben mintegy 3 hüvelykre (kb. 8 cm) a földbe befúródott kis tömeget vettek észre, mely körül a fű fel volt perzselve. Csinka Zsurzs, a pásztorok legidősebbike és a juhnyáj tulajdonosa a tömeget a helység elöljáróságának átszolgáltatta, honnan az oravicai kerületi hatósághoz került. A hatóság meggyőződött, hogy ezen tömeg vékony fekete kéreggel bevont meteorkő, melyből egy kis darab hiányzott. Az akkori Szerb Vajdaság és Temesi Bánság kormányzója, Johann Baptist Coronini-Cronberg gróf Bécsbe küldte Wilhelm Haidingerhez, a geológiai intézet részére.” Haidinger azonban a császári-királyi ásványmúzeumba szállíttatta. Ma is ott látható a bécsi Természettudományi Múzeumban.

“Az a pont, ahol a meteorkő leesett, a Kakováról Komornok felé vezető úttól jobbra 350 lépésnyire távolságra van. Ugyanaz időben, azaz május 19-én reggeli 8 óra tájban nemcsak Kakova helységben, hanem Kis– és Nagytikvány, Gerőc, Majdán és Agadics helységekben is, előbb tompa dörgést, később zúgást hallottak.”. Egy 2014-es romániai kutatók által jegyzett tanulmány szerint, az újabb hullási koordináta: 45˚ 7’N / 21˚ 35’E, korábban ez 45˚ 8’N / 21˚ 40’E volt.

Nem tisztem megkérdőjelezni a fenti leírás valódiságát, de a meteoritika nem tart nyilván hiteles (!) forrást, ahol megpörkölődött talajt és környezetet említenének, a hullás ezen része szerintem erősen kérdőjeles.

A Kakowa meteorit. Forrás: Encyclopaedia of Meteorites

Az 577 grammos, egypéldányos meteoritot több kutató is vizsgálta az idők során. A Monica Grady féle “Catalogue of meteorites” 5. számú kiadásában említi Haidingert (1859) majd Priort (1919), aki a FeNi összetételt elemezte. Mason (1963) az olivintartalmat, Ramdohr (1967-1973) a krómit-földpát növekedését figyelte meg. A Mindat szerint a meteorit olivin (Fa23) és az alacsony Ca-orto-piroxén (ez ugye a hipersztén) összetétele és alacsony FeNi tartalma az L6-os kondritokéval egyezik, innen a meteorit osztályba sorolása: L6 kondrit. Nyomokban ilmenit, krómit és szulfidok fordulnak elő benne. Szintén a Mindat említi, hogy Ramdohr 1967-73-as mérései után szinte minimális újabb vizsgálatokat jelentettek, tehát a modern műszeres vizsgálati eszközökkel lenne mit elemezni ezen a meteoriton. Megemlítendő még, hogy a kabai meteoritunk történetéből elhíresült Hörnes Móritz kiváló rajzot készített a császári gyűjteménybe került Kakowa fő tömegéről, ezt közlöm is.

A ma nyilvántartott példányokról:

A jelenlegi fő tömeg, 327 gramm a bécsi Természettudományi Múzeumban (NHM Vienna) található. A berlini MfN 9 grammot, az arizonai ASU 4,9 grammot, a kalkuttai GSI 1 grammot, a chicagói FMNH 0,1 grammot őriz. A Magyar Természettudományi Múzeumnak is volt egy 1 grammos mintája de az 1956-os tűzvész után készült Ravasz Csaba-féle katalógus ezt már nem említi, tehát vagy elveszett a tűzben, vagy nem ismerték fel a meglévő példányok között.

Kiterjedt nyomozást végzek hosszú évek óta a régi magyar meteoritjainkkal kapcsolatban, jelesül, hogy mely régi vagy jelenlegi magángyűjteményben lelhetők fel még további példányok. Nos, komoly meteorit történettel foglalkozó ismerőseim tudomása szerint Kakowa darab nem található egyetlen magángyűjteményben sem. Ami nem azt jelenti, hogy tényleg nincs, hanem azt hogy nem tudunk róla.

Egészen mostanáig!

Most indult régi magyar meteoritokat bemutató sorozatom első darabja épp egy birtokomba került Kakowa példánnyal kezdődik. Az immáron több, mint két évtizede tartó meteorit gyűjtési mániámról sokan tudnak a világban. Így azt is, hogy különös figyelmet szentelek a Magyarországhoz kötődő példányoknak. Jó pár hónapja megkeresett egy 87 éves, nagyon neves amerikai gyűjtő/kutató, aki korára és a családjában bekövetkezett sajnálatos eseményekre tekintettel úgy döntött, hogy eladja a teljes komplett és kizárólag szemtanús hullásokra fókuszáló, több száz darabos meteorit gyűjteményét. A magyar vonatkozású meteoritokat, korábbi ismeretségünkre tekintettel elsőként nekem kínálta fel. Hihetetlenül ritka, soha nem látott és már ismertebb magyar meteorit nevek bukkantak fel tájékoztató e-mail-jében, többek közt egy 0,7 gr-os Kakowa példány is! Először nem akartam hinni a szememnek, ezeket a meteoritokat ugyanis évtizedek óta keresem, kutatom, de leginkább magas és áthatolhatatlan falakba ütköztem a ritkábbjaival kapcsolatban. Olvasva a listát egyre inkább azon érzés erősödött bennem, hogy ez hihetetlen de mégis valós lehetőség számomra. Mindjárt nyélbe ütve a dolog anyagi részét, az ellaposult pénztárcám keserű magányát látva mégis öröm töltötte el gyűjtői lelkemet. Az öröm fokozódott, hiszen tegnap meg is érkeztek a példányok. Én még ilyen gyorsan USPS postai dobozt életemben nem bontottam fel… 🙂 Belépve éreztem magam a meteoritika Óz a csodák csodája világába. Szinte éreztem a súlyos történelmi idők illatát és a kezemben, majd mikroszkóp alatt vizsgálgattam a párját ritkító meteoritokat.

A szerző ritka Kakowa példánya

Végre hazakerült a 161 éve elkóborolt meteoritunk egyik példánya!

A zsadányi meteorkőhullás

Szerző: Kereszty Zsolt

A Zsadany (Zsadány) nevű meteoritok 1875. március 31-én délután fél 4 körül hullottak a ma Romániához tartozó, akkori Temes Vármegyei Zsadány (ma Mezőzsadány románul Corneşti) község határában. A korabeli leírások sok hullott meteoritot említenek, de mindössze 7 db találatot jelentettek, nem kizárt tehát, hogy vannak még további példányok a felszín alatt vagy helyieknél. A meteorit ismert még, mint Szadany meteorit.

Mezőzsadány elhelyezkedése Romániában (Wikipédia)

A Meteoritical Bulletin-ben a Zsadany tévesen magyarországi meteoritnak van besorolva. Valószínűleg a Bulletin átvehette a Monica Grady féle “Catalogue of Meteorites” katalógusban szereplő hibás hullási koordinátát (46° 56’N, 21° 30’E), ami a magyarországi Békés megyei Zsadány községet jelöli. Ezt megelőzően az 1985-s Londoni Katalógus is így jelölte a helyet, hogy a tévedés ki által, hogyan és miként került a katalógusba még nem sikerült rájönnöm. Kubovics, Bérczi et.al. “New Studies on Meteorites from Hungary: Corrections in the London Meteorite Catalogue Dataset” nevű 2001-es tanulmányukban már jelezték a hibát és jelentették a MetBull szerkesztőségének. Ezenkívül a romániai Rӑzvan Aurelian Andrei et.al 2013-as “Historical Romanian meteorites: emendations of official catalogue records” tanulmányukban is jelzik a tévedést. A MetBull-ban azonban még a mai napig nem vezették át a javítást! Az újonnan alakult Magyar Meteoritikai Társaság egyik kiemelt feladataként kezeli a korrekció kérését a Meteoritical Society felé.

A történelmi magyar meteoritjaink hullási históriája néhol bizony hézagos, szerencsére üdítő kivétel a Zsadany esete. A hullás évében ugyanis a Természettudományi Közlöny 1875. évi VII. kötete 199-203. oldalain Krenner József a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem neves ásványtan és geológia professzora, egyben a Nemzeti Múzeum ásványtári kurátora (akkor Múzeumi Őrnek hívták) személyes helyszíni kiszállásáról tudósít, rendkívül precízen és ízesen. Innen tudjuk a hullás körülményeit, a megtalált meteoritokhoz kapcsolódó fontos részleteket. Később ezen útijelentésből vesz át részeket Dr. Török JózsefA Magyar Birodalom meteoritjei I-II.” ismert munkájában, most ebből idézek:

A zsadányi meteorkőhullás 1875. márczius 31-ikén, délután 3—4 óra között ment véghez. Ezen nevezetes eseményről Ormós Zsigmond, temesmegyei főispán tudósította először a k.m. Természettudományi Társulatot, beküldvén egyszersmind a hullott meteoritekből 2 darabot, mint tanúit e nevezetes tüneménynek. Ennek alapján a Társulat egy küldöttséget menesztett április 15-ikén a helyszínére oly czélból, hogy a szükséges vizsgálatokat megtegye s a tényállást megállapítsa. A küldöttség tagjai Krenner József, múzeumi őr és Petrovits (Pethő) Gyula, társulati másodtitkár valának. A helyszínén több szemtanú kihallgatása után konstatálták, hogy Zsadány község keletre eső részében több ház udvarára és kertjébe, meg a község mellett elterülő rétekre és szántóföldekre hullottak a meteorkövek. A tanúk vallomásai szerint az ég ez alkalommal egészen tiszta volt s csak imitt-amott mutatkoztak kisebb felhők. Tüzjelenségeket az ég boltozatán egyáltalában nem vettek észre, hanem a kövek hullását megelőzte egy erős ágyú¬ dörgéshez hasonlítható moraj, melyre puskalövéshez hasonló csattanás következett s végre oly zajgás, mintha az egész ég forrna. E közben hullottak a kövek. Nevezetes, hogy a lehullott kövek közül néhányat azonnal felvettek és egészen hidegeknek találták; sőt egy kő épen egy szecskahalmazra esett, mely meg nem gyuladt. Ez a tanúk mondását igazolja. Egyébként volt reá már más eset is, hogy a lehullott meteorkövek magukkal hozták a világtéri hidegséget. Így 1860. júl. 14-ikén Kelet-Indiában Dhurmsalánál 6 meteorkő esett le. Akik ezeket felvették, oly hidegeknek találták, hogy nem voltak képesek huzamosabb ideig kezökben tartani.

A küldöttség tagjai a Zsadány község házaiban tartott szemle után vagy 30 emberrel mintegy hajtóvadászatot tartva, átkutatták a zsadányi szőlőket, a helységtől északkeletre eső réteket és szántó¬ földeket, de mindössze csak egy kis darabot találtak, jóllehet a pásztorok azt állították, hogy ott is hullottak meteorkövek. S így a tünemény színhelyén mindössze 7 darab meteorkő hullását sikerült biztosan megállapítani. Ezek közül egyet az én megkeresésemre Ormós Zsigmond kegyességéből sikerült a debreczeni főiskolai múzeum részére is megnyerni; a többi a nemzeti múzeum birtokában van.

A zsadányi meteorkövek általában aprók; a legnagyobbak is csak diónagyságúak, s részint gömbölydedek, részint ék, vagy épen táblaalakúak; kérgök fekete; részint érdes, részint sima és fényes. A lapanyaguk szürke, trachitszerü, melybe számos fehér csillogó pikkely, a nikelvas részecskéi vannak behintve. Anyaguk nagyon hasonlít a knyahinyai meteorkövek anyagához.

A ma nyilvántartott példányokról:

153 gramm (ez a fő tömeg) + 25,7 gramm (az 1956-os tűzvész után további 5 + 42 gram elveszhetett) budapesti Természettudományi Múzeum; 81,5 + 61,2 gramm Debreceni Református Kollégium meteorit-gyűjteménye; 45 + 38 + 13,5 +6,3 gramm ELTE Természetrajzi Múzeum Ásványtára; 44 gramm
bécsi Természettudományi Múzeum; 14 gramm MHN Paris; 14 gramm FMNH Chicago, USA; 12 gramm USNM, Washington, USA; 4,8 gramm AMNH, New York, USA; 13,5 gramm londoni NHM. Valamennyi található a temesvári régi Reáliskola Múzeumában is. Magángyűjtőnél lévő Zsadány meteoritról a saját példányomon kívül nincs tudomásom. Érdekesség, hogy ha a fenti adatokat összeadjuk, akkor 573,5 gramm adódik, ami a hivatalos TKW-nél (552 gramm) 21,5 grammal több. Hogy a katalógusok adatai keveredtek össze és/vagy a MetBull adat hibás, ezt érdemes lenne tovább nyomozni.

Első vizsgálatát Wartha Vince végezte el, melyről “Elsődleges jelentés a zsadányi meteorkő elemzéséről” címmel 1878-ban számolt be, 1879-ben W. Pillitz, 1880-ban E. Cohen vizsgálta. Ásványtani vizsgálata, besorolása B. Mason (1963) nevéhez fűződik (“Olivine composition in chondrites“). Magyar tanulmányról nincs tudomásom.

A képeken a saját gyűjteményem mindössze 0,17 gr-os Zsadany példányának makrofótóját, az ELTE példányainak és Bécsi Múzeum példányainak fotóját adom közre.

Egy nem mindennapi meteoritról

Szerző: Kereszty Zsolt

Talán sokak előtt ismert, hogy közel 25 éve foglalkozom meteoritokkal, meteoritikával, de az kevésbé, hogy tevőlegesen 17 darab meteorit hivatalos klasszifikációs folyamatában vettem részt. Ezekből sok eljutott intézetekbe, gyűjtőkhöz, így talán az Olvasóhoz is. A kőmeteoritok jelentős részét kitevő, kondritok és különösen az alacsony petrológiai osztályú 3-as kondritok mindig érdeklődésem középpontjában álltak. Ezek azok a normál kondritok (H, L vagy LL típus a csökkenő fémtartalom szerint), melyek a legkisebb termális, kémiai, fizikai átalakuláson estek át, a szakma megfogalmazásában: anyaguk igen primitív állapotú. Ezek őrzik ugyanis viszonylag változatlan formában a Naprendszer ősi anyagát, így igen fontosak sok tudományág számára. A kondrit petrológiai osztályokat növekvő átmelegedési hőmérséklet szerint 3-től 7-ig sorolja be a modern tudomány. A modellek szerint ezen meteoritok ősi anyaga eredetileg zónásan épült egymásra, legbelül a melegebb, kintebb a hidegebb zónákkal. Ennek megfelelően az egyes osztályokhoz az ősi szülőégitest átmelegedését jelző hőmérsékleti tartományokat rendelhetünk, így a 3-asnál 0-200 Celsius fok, 4-esnél 200-400 Celsius fok, egészen a 6, 7-es osztály több, mint 800 Celsius fokjáig.

Ahogy fejlődött a meteoritika tudománya, úgy értettünk meg többet és többet, és vezettük azt vissza az ősi Naprendszer kialakulási viszonyaival foglalkozó csillagászati tudásunkba. A kutatások szerint a 3-as petrológiai osztályú kondritok ősi szülőégitestje csupán alig néhány száz Celsius fokra tudott átsülni. Ez különleges állapot, ugyanis ez csak a szenes kondritoknál van így, minden más meteorit anyaga ezekhez képest jelentősen felmelegedett, adott esetben átolvadt és az eredeti anyagösszetétel alig felismerhető vagy eltűnt. Később kiderült, hogy a 3-as osztály további alosztályokra bontható, ezért – az átalakulás szerint növekvő sorrendben – bevezették a 3.0, 3.1, 3.2 és 3.9 jelölésű alosztályokat. Az utóbbi tíz év friss kutatási eredményei szerint csupán néhány meteorit esetében, de léteznek további al-alosztályok is, melyeket a 3.00 és 3.05 szerint jelölnek. Ezek nagyon-nagyon kivételes példák és lényegében a most zajló kutatások tárgyai, továbbá a dolog unikális jellege miatt tudományos szempontból felbecsülhetetlenek, mint láttam mindezt a márciusi houstoni LPSCI konferencia előadásaiban. Nos a számokról kicsit bővebben. Jelenleg kb. 61000 db meteoritot tart nyilván a Meteoritical Bulletin (magyarul Meteoritikai Közlöny, rövidítve MetBull), ebből normál kondrit (tehát H, L vagy LL) 52459 db, amiből a 3-as petrológiai osztályt 3019 db meteorit képviseli. De! 3.0., 3.00 vagy 3.05 már csak 50 db van. Sőt! 3.00 (L vagy LL) már csak 5, azaz öt darab ismert, ez a teljes meteorit mennyiség  csupán 8 százezrede, azaz valószínűtlenül kevés, majdnem a “nincs is” kategória.

Ennyi bevezető után nézzük a részleteket!

Ez év tavaszán került a birtokomba egy 16 darab önálló példányból álló érdekes kondrit meteorit csoport, összesen 373 gramm, tehát a mennyiség nincs fél kilogramm sem.

A meteoritok egy csoportja
A megvágott fő tömeg 142,6 gramm

Egy korábbi arab külföldi ismerősöm ajánlotta fel megvételre, hogy neki már 2012 óta kallódik, Maliban találták nomádok, és nemigen tud mit kezdeni vele, mert első kinézetre bár kondrumok látszódnak rajta, de amúgy meg nagyon mállott, olvadási kéreg sincs rajta, ráadásul szerinte csúnya, de különben is rólam meg tudja, hogy oda vagyok az ilyen kondritokért, hátha érdekel, jó lehet még vékonycsiszolatra. Annyit megjegyzett még, hogy valószínűleg 3-as osztályú, de lehet még a 3.x alosztály is esélyes, de ez nem biztos. Azért megjegyzem, hogy vétel előtt csupán néhány fénykép állt rendelkezésre a döntésemhez, meg az ismerősöm és köztem lévő 2000 kilométeres távolság elvesző homálya. Úgy döntöttem mégis megvásárolom tőle, de kb. úgy éreztem, mintha 19-re húznék lapot, ugyanis bármilyen típus lehet. Előttem lebegett korábbi egyik meteoritom esete, ami képek alapján 3-asnak nézett ki, aztán a részletes elemzés (klasszifikáció) 5-ösre hozta ki, na ennyit a képről való döntésekhez, gondolhatnánk.

FedEx “gyorsszárnyú barátunk” hamar meghozta a csomagot – ilyet nem bízunk normál postára … – és a türelmetlenség vágyától fűtve bontottam ki a csomagot. Bevallom ilyet még életemben nem láttam, pedig jó pár ezer meteorit biztosan megfordult kezemben! Szabad szemmel nézve tömötten, sűrűn látszódtak a kondrumok, de a mátrix (a kitöltő anyagrész a kondrumok közt) alig-alig.

Kondrumok mindenhol

Hát ez különös, gondoltam és alig vártam, hogy a meteorit vágógépem gyémántpengéje alámerüljön a kondrumok bugyraiba. Még nedves volt a minta, de már nagyítóval láttam, hogy itt valami olyan van amire nem számítottam, korábban ugyanis volt már 3.2-es saját klasszifikálású kondritom, nem is egy (NWA10669, NWA11471). A vágási felületen ugyanis csak kondrumok és kondrumok sorakoztak tömötten, mintha tankönyvi ábrát látnék a tipikus kondritokról. Ennek fele sem tréfa, gondoltam és már írtam is, makrós képeimet mellékelve Dr. Carl Agee professzor ismerősömnek, a nagyon alacsony petrológiás kondritok egyik szaktekintélyének az Új-Mexikói Egyetemen. Gyorsan válaszolt: küldjem azonnal! “Húú ez jó jel!” – sejlett fel bennem és lelki szemeim előtt rögtön megjelent néhány szám, egy 3-as és néhány 0.

Kapóra jött, hogy akkor készültem az említett houstoni LPSCI konferenciára, mint résztvevő/előadó és tudtam, hogy a professzor is épp akkor tart poszterelőadást, mint én. A helyszínen örömmel találkozva az amúgy nagyon kedves, szerény és jó humorú kutatóval, egy üveg Tokaji Aszú társaságában átadtam neki a meteoritokból néhány példányt. 3-4 hét után, immáron itthonról érdeklődtem az eredményekről, de türelemre intett (nem is értem, hogyan kérhetett ilyet… 🙂 ).  Végül az egyik éjjel épp polarizációs mikroszkóppal nézegettem egy meteorit vékonycsiszolatot,  mikor egy rövid de lényegre törő üzenete várt, kb ennyi:

Zsolt! Gratulálok, 3.00!

Első reakciómat nem írhatom le, mert nem nyomdába való…, de gondolható, hogy mit éreztem. Nekem akkor volt már egy 3.00 kondrit vékonycsiszolatom, amit magamnak készítettem és persze aranyárban vásároltam annak alapanyagát az amerikai tulajdonostól. De, hogy nekem, a kicsi ország kicsi meteorit gyűjtőjének egy 3.00 osztályú saját klasszifikálású meteoritom lehessen valaha, na az számomra a Lottó 5-ös kategória maga.

Végül szépen kezdtek csordogálni a további mérési eredmények, LL3.00 lett a hivatalos típus, sokkoltsági fok: S3, mállotsági fok: W2 és a többi. Állítólag a mérések során az intézetben sokan csodájára jártak a mikroszondában lévő mintámnak. A következő napokban részletesen le kellett írnom a meteorit általam ismert történetét, saját méréseimet és minden lényeges adatot. Ez nem volt túl nehéz, mert én ezt amúgy is minden klasszifikációnal precízen dokumentálom. Ezután közösen összeállítottuk a Meteoritical SocietyNevezéktani Bizottságához” (rövidítve NomCom) benyújtandó kérelmet és várni, hogy azt elfogadják és leközli a Meteoritikai Közlöny, az említett MetBull. Ez végül 2019. augusztus 3-án történt meg NWA 12692 néven.

A meteorit hivatalos lapja a MetBull-ban itt található

Ezzel ez az LL3.00 típusú meteorit lett az első Magyarországon, ami magyar szervezésben került klasszifikációra, magyar ember a tulajdonosa, itthon vannak a példányai és bónuszként ez a 4. (!!!) ilyen a világon. Ilyenkor érzi azt az ember, hogy érdemes csinálnia, még ha kicsi az esély is az ilyesmire, de végül a tudomány, a gyűjtők is közös sikert könyvelhetnek el.

A meteoritok természetesen ideálisan száraz, légnedvességtől elzárt, professzionális és biztonságos körülmények között kerültek tárolásra. Az összes példányról tömegmérés, fotódokumentáció és részletes példány nyilvántartás készült.

Számos helyen elmondtam véleményemet, hogy számomra a meteorit elsősorban a tudományos kutatás tárgya, az én értékítéletemben utána következnek a közgyűjtemények és gyűjtők, bár utóbbiak sorrendje néha változik. Így ebből a meteoriból hazai és külföldi intézeteknek, egyetemeknek – térítésmentesen – szánok kutatási célú vékonycsiszolatokat, hiszen a 3.00 típus egyedisége és ritkasága, a belőle kinyerhető fontos információk miatt ma slágertéma. Ezenkívül előadások, szakcikkek várhatók a meteoritról a Magyar Meteoritikai Társaság szervezésében. Valószínűleg hallunk még a jövőben az NWA12692 LL3.00 kondritról.

A gyűjtőkre és a várható nagy nemzetközi érdeklődésre tekintettel, alkoholos hűtés mellett, nagy gondossággal 0,3 milliméter vastag steril gyémántpengével 4 db példányt megvágtam. Nem túl lényeges, de azért nem mellékes információ, hogy a nemzetközi meteoritpiacon az ilyen típus ára 500-600USD/gramm volt, míg ki nem fogyott teljesen, ma már 2500 USD/gramm. A kutatók, múzeumok, gyűjtők számára elérhető mennyiség erősen limitált, mivel nem tervezek további vágást és természetesen gyűjteményem számára is szeretnék megtartani belőle.

A ritkaságszámba menő eset további tanulságokkal is szolgál, megpróbálom pár mondatban megvilágítani ennek lényegét. Akarva-akaratlanul is, de érzékelhető egy kimondatlan, látens ellentét a tudományos világ, múzeumok és a privát gyűjtők között. Arról van szó, hogy az említettek mindegyike saját birtokában szeretné tudni a lehető legtöbb meteoritot, ki-ki ilyen-olyan érdekektől vezérelve, itt azt is mondhatnánk, hogy megértjük a különféle álláspontokat. A problémát, mint az élet számos területén a forráshiány okozza, azaz senkinek nincs végtelenített bankkártyája, hogy megvásárolja a megtalált összes példányt. Az ellentét különösen a 2000-es évektől erősödik, ugyanis kb. innen datálódik az Észak-nyugat szaharai meteoritok elterjedése a világ meteoritpiacán, ráadásul ekkortól kezdett jelentősen bővülni a magán-metoritgyűjtők köre. Sok tonnás mennyiségben, változatos árakon, különféle típusú minták megvásárlása vált lehetővé a sivatagi nomádok, helyi meteorit kereskedők jóvoltából. Az anyag jó részét privát gyűjtők vásárolják meg, hiszen ők vannak a legtöbben, kevesebbet intézetek és múzeumok. Emiatt utóbbiak részéről néhányan negatív kritikát fogalmaztak meg a gyűjtőkkel szemben. Pedig a problémában benne van a megoldás, ha jól belegondolunk, a gyűjtő elemi érdeke, hogy képzett szakember, dedikált meteoritlaborban részletesen megvizsgálja a példányokat és azok a MetBull-ban közlésre kerüljenek. Ezzel ugyanis a tudomány és a gyűjtő is jól jár. Saját példámra visszagondolva, mi lett volna ezzel az LL3.00-s meteorittal, ha nem kínálja fel megvételre a marokkói kereskedő, ha nem látom meg benne a lehetőséget, ha nem szánok klasszifikációjára nem kevés összeget és nem küldöm tovább laborba? Valószínűleg elveszett volna a tudomány és a meteoritikai közösség szeme elől.  Így tehát a gyűjtők, kutatók egymásra épülő, különös szimbiózisa jól vagy rosszul, de működteti a meteoritika ezen területét. Ráadásul a közgyűjteményeknek sem mindegy, hogy egy jól bevizsgált, tisztázott előéletű vagy éppen ismeretlen meteoritot kapnak adományként a privátgyűjtőktől vagy sem. Még annyi ide kívánkozik, hogy minden meteoritból amit a MetBull-ban közzé tettek, egy jól meghatározott tömegű mintát kell rendelkezésre bocsájtani egy ún. Meteorit-tár (Repository Home) számára, hogy a kutatók bármikor hozzáférjenek. Magyarországon ilyen pl. az MTA CSFK Geokémiai Laborja, ahová az LL3.00 egy darabja is kerül.

A vágott meteorit példányok. Figyeljük meg az egyedülálló szerkezetet, a kondrumok és mátrix arányát!

Végezetül javaslom, szimplán csak örüljünk ennek a hazai meteoritnak!

Meteoritkráter Expedíció: Mien 2020!

Szerző: Planetology.hu

A Meteoritkráter Expedíció csapata alig érkezett haza a 15 millió éve ikerkisbolygó ütötte, Bajorország és Baden-Württemberg határán fekvő Ries és Steinheim impakt kráterektől – hatékony népszerűsítő tevékenységének eredményeképp -, újabb hazai érdeklődők keresték fel az általunk bejárt helyszíneket.

Csapatunk 2019-2020-ban folytatja a történelmi magyar meteorithullások szórásmezőinek bejárását, valamint végzi népszerűsítő tevékenységét. 2020 kiemelt célpontja pedig a 121 millió éve keletkezett, 9 km-es, krátertóval fedett Mien-asztroblém Svédországban!

Meteoritkráter Expedíció: a Ries geopark konyhaművészete

Szerző: Rezsabek Nándor

A Meteoritkráter Expedíció ugyan néhány napja már maga mögött hagyta a németországi Ries és Steinheim ikerkátereket, egy-egy poszt erejéig azonban még vissza-visszatérünk a kutatóút érdekes részleteire.

A nagyobbik, 24 km-es kráter látogatói nonstop kulináris élvezeteknek is hódolhatnak. “Geopark Ries kulinarisch” címkével éttermek, kávézók, valamint termékek bírnak. Ilyen a “kráter söre“, a Fürst Wallerstein, mely szénsavas ízvilágát a terület remek ásványvizeinek köszönheti. Támogatónknak, a Geopark Ries-nek köszönhetően jártunk a jelenleg is a hercegi család birtokában levő sörgyár területén is. A barna különösen finom… Remek volt az eszpresszó, valamint az eredetileg kémikus panzióvezető asszony házi tortája a Literaturcaféban, a Lindle geotop szomszédsáságban.

Az Altenbürg suevitbreccsa-lelőhely melletti vadászétterem ugyan nincs a listában, de ízletesek voltak a vadkanból készült hideg ételek – kovászos uborkával, tormával, vagy épp ribizlilekvárral…. Megleltük a szintén “rendszeren kívüli“, ugyanakkor igazi bajor koszttal szolgáló legjobb nördlingeni éttermet is, Blaue Glocké-t, ami annyira szimpatikusnak bizonyult, hogy valamennyi vacsoránkat ott költöttük el.

(Köszönjük támogatóink segítségét: Geopark Ries, Geopark Schwäbische Alb, Lelkes ÁsványBörze, Élet és Tudomány, UtazniJó Utazási Iroda, Dome Facility Services Group.)